Brassói Lapok, 1904. július (10. évfolyam, 149-174. szám)

1904-07-17 / 162. szám

162 szám __ B R A__g S 0 I L A P 0 K 5 olda frissíti. Hatása biztos már 2—3-szori beke­­nés után. Vigyázzunk, hogy minden üvegen a „Balassa“ név látható legyen. Üvegje 2 korona, hozzá valódi Ugorkaszappan 1 kor. púder 1.20 korona. Kapható minden gyógy­szertárban. Postán szétküldi Balassa K. gy­ógyszertára, Budapest — Erzsébetfalva Óvakodjunk utánzatoktól. A megtámadott „Gresham“. Az utóbbi időben előfizetőink közül többen for­dultak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy mi igaz azokból a vádakból, melyekkel egy ál­név alatt megjelent röpirat a Gresham biz­tosító társaságot illette ? Egyik másik előfi­zetőnk már szinte attól is tart, hogy az intézetnél levő biztosítása talán veszélyben forog. Mi kezdettől fogva természetes gya­­nakodással viseltettünk az álnév alatt meg­jelent röpirat iránt. E névtelen támadások úgy látszik divatba kezdenek jönni, hamar elkészülnek és csak nemrégen olvashattunk egy statisztikai kimutatást azokról a pam­­fletekről, melyek az utolsó években jelentek meg s egyetlen biztosító intézetet se kimél­tek meg. Előfizetőink anyagi érdekei iránt való tekintetből azonban kötelességünknek tartottuk a dolognak utána járni s a saját informáczióink alapján jelenthetjük, hogy a kérdéses röpiratot a Gresham egy elbocsá­tott ügynöke bocsátotta ki s az abban fog­lalt vádak elejétől végig valótlanoknak bizo­nyultak. A Gresham, mint minden biztositó intézet, olyan hatósági ellenőrzés alatt áll, mely a biztosított felek bármily irányban való megkárosítását egyszerűen kizárja. Mérlege szerint, mely a hivatalos lapban je­lent meg, a társaság csupán magyarországi üzletének díjtartaléka 23,543,812 kor., mely­ből 17­1 millió elsőrangú papírokban, 470 millió a kötvényekre adott kölcsönökben, a többi pedig hatalmas és nagyértékű ingatla­nokban van elhelyezve. Már­pedig a díjtar­talék az irányadó egy társaság megbízható­ságának megítélésénél, mert hiszen a díjtar­talék éppen arra való, hogy a társaság az esetről-esetre felmerülő fizetési kötelezett­ségeknek azonnal és akadálytalanul megfe­lelhessen. Egyszerűen komikus tehát, hogy ilyen óriási vagyonbiztosíték mellett a biz­tosított felek érdekeinek veszedelméről lehes­sen beszélni. Ügynöki manőverek előfordul­tak a múltban s meg fognak történni a jö­vőben is, de a Gresham 56 éve áll fenn, csak Magyarországon is már négy évtizede működik s ellene megbízhatóság szempont­jából a kétségnek még csak árnyéka se me­rült fel. Ennyit a pamflet következtében esetleg aggódók megnyugtatására kötelessé­günk volt elmondani. — Melyik gyógyszertár lesz nyitva ? A belvárosi gyógyszertárak közül július 17-én — vasárnap — délutáni 1 órától este 9 óráig a Hornung Gyula gyógy­szertára a „Szerecsenhez“ Virágsor 15. szám alatt lesz nyitva. A külvárosi gyógyszertárak úgy, mint eddig, vasár­napokon és ünnepeken is nyitva tar­tatnak. Irodalom. A modern Magyarország. A XIX. század nagy politikai, gazdasági és szoczi­­áli mozgalmainak hullámai a század első negyedében érik Magyarországot. Az 1825. országgyülés a melyekből diadalmasan kelt ki a modern Magyarország. Micsoda utat kellett megtennie ennek az országnak míg az 1825 előtti állapotokból a modern állam magaslatára emelkedett, felruházva annak minden attribútumával . Magyarország újjáalakulása történel­münk legszebb lapjait tölti be. Ezt az át­alakulást, visszapillantással az előzmé­nyekre, szereplő férfiainak hű és biztos jellemzésével, művészi tollal a Nagy Képes Világtörténet most megjelent 208—210. fl­­etében írta meg Marczali Henrik. A 12 kötetes nagy munka szerkesz­tője Marczali Henrik, egyetemi tanár, ki egyúttal a kötet írója is. Egy-egy gaz­dagon illusztrált kötet ára disen fél­­bőrkötésben 16 korona, füzetenként is kapható 60 fillérjével. Megjelenik minden héten egy füzet. Kapható a kiadóknál (Ré­vai Testvérek Irodalmi Intézet Részvény­­társaság Budapest, VIII. Üllői­ út 18. sz. s minden hazai könyvkereskedés útján havi tetületfizetésre is. Magyar színészet Amerikában A leg­számottevőbb amerikai­ magyarokat interjú­volta meg Justus József a „Színház és és Élet“ new-yorkki levelezője, hogy mi a véleményünk egy Amerikában létesíten­dő magyar színházról? E kritikák és véle­mények valóságban szenzációsak. Nemcsak a színházi életről, de az aktuális társa­dalmi kérdésekkel is bőven foglalkozik a lap e heti száma. Braccó e számban feje­zi be értekezését Dúséról, czikk és kép­ben emlékszik meg a lap Braun Sándor­ról, Déry Margit, Déry Jenőről és a Két Schlézingerről. Színházi rovata, krónikája vers, novella és regény folytatása, minden tanúsága a lap abbeli törekvésének, hogy még nyáron is mentül többet és értékeset nyújtson. Egyes száma 24 fillér. Kiadóhi­vatal Budapest VIII. Baros utcza 59.­­­­Kapható „Brassói Lapok könyvkereskedé­sében Kapu­ utcza 60. Táviratok. — Saját tudósítónk távirati jelentése. — Országgyűlés, Budapest, julius 16. (éjjel 12­­.) A képviselőházban ma folytatták a czi­­villista emeléséről szóló tör­vényjavaslat tárgyalását. A javaslat ellen beszélt Veres József és Polonyi Géza. Gróf Tisza István miniszterelnök ezután reflektált az előtte szólók egyes érveléseire. A miniszterelnök után Sebes Dénes emelkedett szólásra és megindokolta a székelyföldi telekkönyvekre vonatkozólag tett indítványát. Végre Plósz Sándor igazságügymi­niszter erre vonatkozó kedvező válaszában megnyugodott. Ezzel az ülés délután 3 órakor vé­get ért. Krügert haza szállítják. London, júl. 16. (éjjel 12 ó.) Az angol kormány megengedte, hogy Krü­gert volt búr elnököt a­ki Svájcznak Clarens nevű városában halt meg, Pre­toriában temessék el. Krüger ravatalát virágerdő borítja és legnagyobb híve Leids, volt transvali ügyvivő, állandóan a halott mellett tar­tózkodik. Felfedezett összeesküvés: Trieszt, július 16. (éjjel 12 ó.) Itt a societe gimnastica épületében, névtelen feljelentés következtében házkutatást tar­tottak Az öltöző padozatát feltörték és ott egy rejtekben 2 bombára és egy láda lőporra akadtak. Számos letartóztatás történt, köztük letartóztatták Urach doktort, a gimnas­tika elnökét, ennek titkárát Salvatorét, továbbá az egyesület szolgáját és Halauret cozzei tornatanárt. Az eddigi vizsgálat összeesküvést állapított meg a németek ellen. REGÉNY - CSARNOK. Czarofsky. Irta : Reichenbach M. Ford. Szőcs K. 54. — Oh méltoságos gróf ur, ne üljön olyan mereven egy helyben ! — jajgatott az asszony. — Küldjön mindenfelé szol­gákat hátba még meg lehetne valahol ta­lálni a szegény gyermeket. — Igen, hát teremts elő szolgát! — kiáltá ingerülten. — Teremts elő szolgá­kat most midőn minden ló, minden ember a vadászaton van ! Menj a faluba kiabáld össze a lakosságot, vagy tégy úgy amint jónak látod, mert én most nem tudok lóra ülni. Egy pillanatig csend állott be. Az öreg felállott. A gróf hirtelen előre hajolt szemei e perczben csodálatosan égtek fel­emelte kezét. — Pszt csendesen — ceititá — mint­ha lódobogást hallanék. — Igen, igen, ezek ők, visszajöttek a vadászatról. Hangja suttogóvá lett. — Dicsértessék az ur szent neve ! Most legalább lesz mégis aki segítségem­re legyen ! — kiáltá az öreg s kirohant a szobából. A gróf reszkető kézzel kereste pál­­czáját, fel akart állani, hogy az ablakhoz menjen. A pálcza nem volt a helyén. Kívülről zavaros hangok hallatszot­tak. A gróf visszafojtott lélegzettel hall­­gatódzott. Az öreg Maruscha hangját hal­lotta csak, bizonyára a gyermekért jajga­tott még mindig. — De miért nem jön senki a tör­téntekről jelentést tenni ? Vagy tán a her­­czeg terve meghiusult ? Nem, nem­­ vala­mi rettenetes dolognak kellett történnie, különben nem jönnének oly csendesen, szinte lopva vissza . . . Megragadta az előtte álló csengőt s megrázta. Senki se jött be. Keservesen nyögve állott fel s belekapaszkodva aszék karjába, valahogy az ablakig vánszorgott. Az udvaron csoportba verődve hal­kan beszéltek többen, mialatt kezeikkel izgatottan gesztikuláltak. Megismerte őket vedégei közül voltak néhányan. Kimeresz­tett szemekkel bámult le, de a nagy izgal­omtól nem látott egyebet mint a sötét anyákat, melyek ide oda mozogva a bolt­íves kapu alatt. Most egy másik csoport lépet az udvarra. Lassan, alig mozogva haladt előre a csapat, mely egy zöld ga­­jakból hevenyészett ravatalt hozott ma­gával, közvetlen a ravatal mellett pedig félig föléje hajolva Venczel lépkedett. Amanda gróf megkövülve bámult le, mint­ha rémlátomásai lettek volna, lázban égő szemei egy kísérteties csapatot láttak, mely lassan közeledett. (Folyt. köv.) Felelős szerkesztő: Dr. Vajna Gábor.

Next