Brassói Lapok, 1926. november (32. évfolyam, 248-271. szám)
1926-11-21 / 264. szám
10. oldal, 204. szám, BRASSÓI LAPOK 1925. november 21 VASÁRNAP A kétezeréves nő írta: Szekula Jenő A lány belépett a házi szentélybe. Az oltár előtt sápadt fényben égett az örökláng. A benyító ajtaja félig nyitva, a peristilium zárt kapuján beszűrődött az akvinkumi kertek friss és mámoros illata. Az udvaron sötétlevelű mályva virágzott. Kábítóan ontotta azonos, dús leheletét, a perzselő nap és a felhőtlen kék ég felé, fehérszirmú bűvös virága akvinkumi nőknek: a lyhnis. A tábor magas sáncai felől — ahol a második segédlégió felszállása volt — már harmadszor zeng, gallicinium óta az őrségváltást jelző bánatos trombitaszó. De a lány nem figyelt a zengő szózatra. Fiatal lelke csupa bánat, gond, aggodalom, szerelem és csoda. A sárok deszkaszekrényéből őseinek fikó viaszk álarca néz vele kemény farkasszemet. Vannak közöttük hírneves ediliszek, tartományok hatalmas kormányzói, hadviselt katonák, — egyet sem ismert köztük: olyan is akadt, aki még a második pun háború idejében élt, meg aki Pompejus oldalán vitézkedett a mitridateszi háborúban. Csak a nagyapja ... igen, az még a karján ringatta őt is. De viaszkarcának halotti szemei mintha kerekre tágulnának a rémülettől, nyitva maradt ajka mintha kiáltásra rebbenne: ön fejét kvádok vágták le görbe karddal a Casus ősvadonában, rettentő harc után, mikor egy egész római légió megsemmisült. A lány térdre omlik a házi istenek szent szobrai előtt. Haját betakarja hosszú köpenyének ezüstlő szegélyével. Az Istenek előtt nem illik födetlen fővel megjelenni. — Őseim... atyák, ti halhatatlan istenek ! rebegi. Csak tizennyolc éves, Tertia a neve, előkelő római család sarja... de most itt él a dunaparti Valéria gyarmatban, öreg nagybátyja oldalán, aki a tartomány helytartója. Orvosai rendelték el, hogy a kislány itt töltse a nyarat, mert az akvinkumi szűz források vize jót fog tenni törékeny és vézna testének. Nincsen ugyan semmi komoly baja. De arca fehér, mint a rózsa s nagy, sötét szemei örök nyugtalan tűzben égnek. Szerelembe esett... Egy Severus nevű fiatal centurióért volt nagy földöntúli lángolásban. Kis szíve hevesen dobogott még most is, de valami babonás sejtelem azt súgja neki, hogy viszontszerettetik. Halk, érthetetlen szavakat mormol. Maga sem tudja, hogy mit kérjen az istenektől. Csak hosszú tűnődés után tudja forrongó lelkének bő kívánságait elrebegni: — Halhatatlan istenek.. . nem kérek vagyont ... kincset, aranyat, szépséget, hosszú életet... De engedjétek meg, hogy Severus Septimius Lucius mindig rám mosolyogjon, ha találkozunk. Hogy Severusnak csak én tessem és én maradjak örökké a legszebb nő a világon. Szeme összecsukódik. Szédülve áll föl a lépcsőkről. Tekintete megakad Attis kőszobrán. Gyönyörű ifjút ábrázol a szobor, amint merengve áll fa tönkre támaszkodva, amelyből virágok nőttek ki. Fején frigiai sapka, amilyenekben a trójai pásztorok járnak. A szobor nem értékes, a lány dédapja valami antiochiai bazárban vásárolta, de besorozták a házi szentek közé. Az istenfiú arca annyira szép volt, hogy a család nőtagjai meg nem állhatták, hogy ima után össze-vissza ne csókolják: kő-ajka egészen ki van kopva a csókoktól. Tertia elmenőben hódol az ősi szokásnak, lázas ajka szerelmesen tapad az isten kőarcára: — Oltalmazz.. • Attis! Fölocsúdik a félig nyílt átriumban. Gyönyörűen süt a nap. A tabuinium előtt már várakoznak rá türelmes kis szolgálólánykái. Hárman vannak. Reggelivel kínálják úrnőjüket. A kis Cajeta ezüst serlegbe forró bivalytejet tölt neki, lefonott kosarából frissen sült kalács kerül ki. Cloe parányi ezüst tálcán vajjal és mézzel kínálja. A tejet gyorsan, állva issza ki. —■ Fürödni akarok lányok... ma szép akarok lenni... nagyon szép ! Szóljatok a capsariusomnak, hogy készítse el a fürdőt. A délelőtt javarészét a fürdőben tölti. Parányi rabszolganői ide is elkísérik, de a tüzet éleszti, Cloe a hajsütéshez való vaspálcikákat készíti ki, Cajeta a festékes tégelyekkel, illő olajokkal és a nárdussal bíbelődik. A víz szagos a sötétlevelű gyökerektől, amilyeneket alexandriai kereskedők árulnak, — a jó illat befurakodik a bőr alá s nem párolog el egy nap alatt. Terlia kiszáll a fürdőből. Melegített gyolcskendőkkel törölgetik. Majd végigveti magát a kőpamlagon és tűri, hogy rabszolganői kedvükre gyúrják, gyömöszöljék fiatalos és izmos testét. Majd gyapotköntösbe burkolódzik, leül a háromlábú székre, hogy fésüljék: egyszerre hárman is szolgálják ki. Cajeta aranyos topánkáit csatolja föl, melyeket sötétszínű kámeák ékesítenek. Éjhaját kisütik, majd elkészítik a hajókét, magasan, fölfelé fésülve a homlokból, középen elválasztva, hátul kontyba kötve, ahogy az akvinkumi sírkövek domborművein ma is látható. Nyakára fölcsatolják az arany nyakgyűrűt, a torquest, a pannoniai hölgyek kedvenc ékszerét. Jön az ing: a gyöngyszinti kiton arany pálmalevelekkel hímezve, majd az öltözék a chiamys könnyű kosi drágaszövetből, hosszú, liliomszerüen öblösödő ujjakkal s föléje az aranyszínű köpeny : a pallium. Fölaggatják rája az ékszereit: a legkedvesebb a gyöngynyaklánca, amelyen sarlóformában félholdalakú ékszer csüng alá. Sápadt arcát még megcsodálja az eléje táruló érctükörben. — Délután cirkuszba megyek, — rebegi hófehér arccal. Igen ... ott fog ülni a nagypáholyban ... a tribunálison, a legátus számára föntartott helyen, hatalmas rokona oldalán. Nem kedvelője a véres látványosságoknak, ahol állatokat áldoznak föl és jajveszékelő emberek vére festi pirosra a porondot. De talán ott lesz Severus is. Újra láthatja a hőst. De még messze van a naphaladat ideje- A kertben sétál •. • a szökőkút körül... s azzal szórakozik, hogy virágleveleket dobál a kristálytiszta vízbe, amelyeket ezüstszínű halak elkapkodnak. Lelke bánatos ... Kis szíve szomorú. Fehér homlokára finom ráncokat vésnek a gondok. Hirtelen a nevén szólítják. — Tertia! Megfordul. Bizalmas rabszolgája, Arius, aki a servus dotalis is, a házi kincstár kezelője egyben... ravasz, meghitt mosollyal közeledik. — A katonák künn gyakorlatoznak a hegyoldalon. — Mért mondod ezt ? — Talán ott van a centurio is, — bizalmaskodik a szolga. — Mit érdekel az engem, — feleli a lány miméit közönnyel. De arca kifehéredik, mint a hó. De titokban mégis kiadja a rendeletet, hogy álltsák elő a gyaloghintáját a díszes hatüléses hexaphoront. A rabszolgák gyors vágtatással megindulnak a Fórum Boarium felé, ahol a marhavásárok vannak. A hexaphoron mint valami virágos úszóbárka, csak nehezen tud keresztültörni a hullámzó tömegben. Innen az országút a Hármashatárhegyre visz. A domb szélén már látni lehet a gyakorlatozó manipuluszokat. A katonák barna ruhát viselnek, mint a hajósok. — Severus! — kiáltja a fiatal hölgy és a szívéhez kap. * Mindez úgy jut az eszembe, hogy az aquincumi múzeumban jártam, s ott üvegszekrényben kétezer év előtt élt hölgy földi maradványait mutogatták, ugyanúgy, ahogy a kősírból kiásták. A mentoszi drága szövet foszlányai még megvoltak, átvékonyodva és félig hamuvá égve, a bíbor és aranyfestés színeit lilára szederjesítette az idő. Ott voltak a hajsütő pálcikák, festékes dobozok, végett ékszerek, mikből a drágakő már kihullott. Megvolt a nyakgyűrű is, az arany-torques. Az üvegláda alján könnyű, fehérszinü por... hamuszinü, mint a füst, alig néhány maréknyi, akár az országutak pora, amely ott libeg a száguldó parasztszekerek nyomában. Ez a könnyű por volt a kétezeréves nő! Tőzsde írta : Karinthy Frigyes. Mert miről van szó ? Nem arról van szó, hogy nekem jól esik, vagy nem esik jól, hogy esik, vagy nem esik. Nem is rólam van szó. Nekem igazán mindegy, ami engem illett, a magam részéről, én nem azért mondom. Engem nem érint, nekem se ingem, se gallérom, mi közöm hozzá, én egy álmodó vagyok, akit nem is érdekel ez a világi vásár, ez a izé, ez a hogyishijják, trafik, vagy mi a csoda, te ... tözs ... na, nem jut eszembe. Én egészen közönyösen és elfogulatlan tárgyilagossággal, mondhatnám tudományos hűvösséggel, a lélekbúvár nyugodt szemével megállapítom, hogy itt is, mint mindenütt kétféle karakterre oszlanak az emberek. Én egyszerűen jellemzem a kétféle típust, mint adott lélektani egységeket: a hosszistát és a kontreminőrt. És nem mondok erkölcsi ítéletet a kettő közti peres ügyben — és nem ítélem el a hosszistát és nem verem ostorommal a kontreminört, minek verjem, verje meg az Isten. Én elfogulatlan vagyok. Mert milyen ember, milyen lélek, milyen kedély a hosszista és milyen a kontreminör ? Az élet és fejlődés története világos képet ad, megvilágítja a párhuzamot. A hosszista természeténél, hajlamánál, kedélyénél fogva optimista — ez minden szavából, minden ténykedéséből nyilvánvaló. Hisz a fejlődésben, az élet minden értékének gyarapodásában, a büszke emberi faj hivatásában. Már zsenge gyermekkorában sugárzott róla a bizakodás és bizalom, szívesen hisz a jónak, mindig kedvező fordulatot vár. A fizikában kedvenc tárgya a mechanika volt, abban is az emelő, ami mindent felemel. Szereti a hajnalt, a reggelt, a Napot, mely pirkadatkor emelkedik, folyton emelkedik, egyre magasabbra, magasabbra, talán még most is emelkedne, ha az a gaz kontremin... akarom mondani, ha délben nem kezdene sülyedni. Kedvenc költője Gyulai Pál, különösen ez a gyönyörű verse: »Emelkedik a Nap (képletesen Lichtig) már a hegyek fölé.A hasszista hangulata mindig derűs, emelkedett: a felmagasztosító, felemelő érzések és szavak, költői lendület és szenvedély szavainak barátja — az ilyeneké például, hogy: végy, végy, vegyél. A venni vagy nem venni hamleti problémájában határozott állást foglal. Akarata szilárd, egyre szilárdabb. Az élet emlőjéből, vagyis emelőjéből csak a remény dús nedveit szívja, akivel beszél, felvillanyozódik, felvidul, kedvet kap a jövőhöz és az élethez. Mert minden szava a diadalmas jövő jegyében születik. Elidézi a szebb és jobb jövőt, amikor megjövendöli, bizalomkeltő jó hírrel, ami ha nem is igaz, azzal, hogy hiszünk benne, igazzá válhatik. Ő tudja, hogy ennek, meg ennek a gyárnak, vállalatnak, intézménynek, országnak, államnak, kormánynak milyen erős alapja, fedezete van, milyen kedvező esélyei vannak, tudja és hirdeti — és azzal, hogy hirdeti, erősíti ezeket az,, esélyeket és ebből mindenkinek haszna van. Ő azt mondja: vásárolj,mert holnapra emelkedniük kell a papíroknak, ezért meg ezért —és szavára mindenki vásárol, mert elhiszi, hogy emelkedni fog —és ha mindenki vásárol, akkor emelkedik is, nem ezért meg ezért, hanem egyszerűen azért, mert mindenki vásárol. Ő a hit és remény és szeretet — ő az út és az élet, ő tőle süt a nap, virul a határ és a gólyamadár, aki a világra hozza a hosszt. Én nem szeretem őt különösebben, semmi közöm hozzá, nekem ő közönyös, de azt csak meg kell állapítani tudományos hűvösséggel és tárgyilagossággal, hogy ő egy édes angyal, egy cukibaba. Ezzel szemben itt van a kontreminer. Már külsejénél fogva visszataszító, elszomorító egyéniség. Sárga beesett arcán örökös gyanú és fenyegetés. Folytonosan ad és ad és senki sem kap vele semmit. Ő az az eső, amit adtál uram, de nincs köszönet benne. Különben is kedvenc időjárása az eső, amikor mindig esik, esik, esik eső karikára (rendesen karika lába van, ezt nem elfogultságból mondom rá). Neki találta ki Newton a szabad esést, de ő állandóan visszaél evvel a szabadsággal, mert anynyira szabadon meg sem szabadna esni. Érzései lanyhák, hanyatlók — a hanyatlás korszakát szereti. Legjobban érzi magát a sülyedő