Brassói Lapok, 1927. január (33. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-01 / 1. szám

2. oldal, 1. szálak Hogy lettem én vádlott? írta: SÁNDOR JÓZSEF volt kamarai képviselő, jelenleg szenátor Azt olvasom a hírlapokban, hogy márc­­i­usára főtárgyalás lesz a brassói törvényszék­nél fölöttem, továbbá dr Deák Gyula, dr. Grand­­pierre Énol, dr. Paál Árpád és dr.Thury Kál­mán urak fölött, izgatás bünüete miatt. Meglep ez azért, mert engem eddig még meg nem idéztek, ki nem hallgattak, a törvény­hozástól ki­ nem kértek és csak másoknak korábban kézbesített idézvényből tudom, hogy a Magyar Párt 1924. dec. 14 iki brassói orsz. nagygyűlésén én is részese lettem volna annak a „büró“-nak vagy irodának, mely a nagy­gyűlés rendezésével és vezetésével foglalko­zott és szóhoz engedte Csetri János maros­vásárhelyi iparost is, aki azóta állítólag kom­munistának találtatott. Mondanom sem kell, hogy a párt szabályai szerint ilyen külön „büró“ nincs és nem volt, arra nézve semmiféle írásbeli vagy más bizo­nyíték nem létezik s hatáskö­rmnél fogva mint az akkori 12. betűrendes alelnök egyike, kinek mandátuma akkor le is járt, s aki az ügyveze­tés által egyébként is mellőztettem, a nagy­gyűlés közvetlen rendezésére és vezetésére be nem folytam, abban részt nem vettem, azért tehát semmiféle jogos felelősséggel nem tar­tozom. Ellenben mint a korábban üldözöttek névsorából láttam, úgy jutottam a krédóba, hogy mint a nagygyűlés egyik fölkért előadója a többiekkel együtt én is fennültem a kakas­ülőn, vagyis a színpadon és a tárgysorozat szerint vártam a sorrendemet. A lapok föl­sorolva az itt ülőket, így jött létre, bírói föl­tevés szerint, a „báró“ és annak dicső tagja gyanánt csekélységem is. Hogy semmi hivatalos szerepem nem volt, mutatja a következő kis incidens is. Ugyanis közvetlenül a nagygyűlés előtt a közös gyüle­kező helyen, a „Korona“-kávéházban, amely szállóban laktam is, külön asztalnál egyedül reggelizve (mert előadói tisztemről gondolkoz­tam), láttam és hallottam, hogy néhai dr. Hajdú István, a lelkes hazafi, a kávéházban egy fia­talember jelenlétében nagy örömmel hirdette, hogy — íme — a nagygyűlésen egy szociál­demokrata szónok is lesz, akit ő hozott, ő aján­lott, mert közös lakóhlyükről, Marosvásárhely­ről régóta jól ismeri stb. Fontos volt ez azért, mert az akkori liberális kormány, illetve Tatarescu kisebbségi miniszter, a magyar­ párti vezetők felvétele kívánásával is azzal vádolta a pártot, hogy az nem demokrata, vagyis nem törődik a néppel, illetve a dolgozókkal, mint mágnás, illetve arisztokrata­ párt Földész ki­küldött sok volt a nagygyűlésen, de szociál­demokrata munkás egy sem, mert a párt köz­pontjával nem álltunk összeköttetésben, sőt a kommunisták épen a nagygyűlés alkalmából Brassóban és másfelé falragaszokat tűztek ki a Magyar Párt ellen, melyeket a rendőrségnek és csendőrségnek kellett eltávolítani. Falu­helyen még az udvarra is bedobálták e pla­kátokat Dr. Hajdú István meglátva engem, asz­talomhoz is elhozta és bemutatta Csetri,aki­­vel a következő rövid párbeszédem fejlődött ki : Én: Szociáldemokrata ön ? ő: Az, a marostordamegyei (vagy ma­rosvölgyi) szociáldemokrata párt tagja és ki­küldöttje, melynek nevében akarom üdvözölni a nagygyűlést. Én: Van-e megbízó­levele? (Ezt azért kérdeztem, mert tudtam, hogy a nagygyűlésen mindenkinek szabályszerűen kiállított megbízó­­levéllel kellett bírnia.) Dr. Haydú (Csetri helyett): Ez a kérdés el van intézve az ügyvezető alelnökkel. Én : Akkor az ügy nem tartozik reám. Hanem, Csetri úr, ismeri-e ön a Magyar Párt programmját s tudja-e, hogy mi nemzeti demok­rata (tehát nem osztály) alapon állunk ? D : Ismerem és tudom. Én: Akkor kérem, hogy üdvözletében óvakodjék a tulajdonjog kérdését és azzal ösz­­szefüggő agitációkat (antiszemitizmus stb.) érinteni, mert ellenkező esetben kénytelen vol­nék nyomban fölkelni. Önt megszakítani és kérni a nagygyűlést, hogy vonja meg öntől a szót. . : Nem fogom érinteni! Ezzel dr. Hajdúval együtt eltávoztak, il­letve tovább mentek a vendégközönség felé. Véletlenül, asztalomhoz lépve, tanúja volt e beszélgetés lényegének: dr. Pál Gábor, akkor ügyvéd Csíkszeredából -Laki ezt esküvel is kéz bizonyítani. De i­dém tagiAd­hatja Csetri sem, ha becsületes errejer. ív*­­ Mondtam pedig a fentieket nem mint olyan, akinek egyik előadói tisztemen kívül (volt vagy húsz előadó) egyéb hivatalos hatás­köröm is lett volna a rendezés és vezetés kö­rül, hanem mint egyszerű párttag és tisztes­séges, becsületes ember,aki mindig és mindenütt a törvényes rendet és a komoly munkát kere­sem nemcsak az országgyűlésen, hanem az életben is. Csetri, a nagygyűlés elnökének megkér­dezése alapján, a gyűlés engedélyével szóhoz jutva, egy Petőfi féle multszázadbeli üldvözlő szabadság-dlythi­ambusszal meg is tartotta ígé­retét sőt tapsokat is aratott. Rövid beszédén a jelen volt nagyszámú rendőrségi és szigu­­rancatagok közül sem ütközött meg senki, különben magától érthető, hogy erről az oldal­ról sem hagyták volna egy pillanatig sem tovább beszélni. Később hallottam magától Tatarescu mi­nisztertől a Kamara miniszteri szobájában mon­dani, hogy Csetrit utólag elfogva, más ügyben állítólag kommunistának találták. A részletek iránt nem érdeklődtem, mert nem tartozott reám. De úgy látszik, ide vonatkozik az elhunyt volt liberális miniszter, Al. Constantinescunak a jelen parlamenti ciklus elején a szenátusban felém tett ama kiáltása, hogy én is gyanú alatt állok, amit fölháborodással utasítottam vissza, midőn a fentiekből kitetszőleg én honpolgári kötelességet teljesítettem s azért nyilvános el­ismerést, polgári koszorút és nem üldözést érdemelek. Hallottam Tatarescu minisztertől később azt is, hogy egy vagy két postai levelemet is elfogták, amelyekben én a nyilvánosság szá­mára a párt megbízásából utólag a Csetri-ügy voltak éi kidolgozásával foglalkoztam. Ez a liberális éra emléke azért, hogy én a múlt ciklusban az országgyűlésen mint kép­viselő a kisebbségi érdekek védelmével oly lelkiismeretesen foglalkoztam. Vagy már tisz­tességes emberek sem lehetünk büntetlenül ? De hiába, mert a román közmondás sze­rint is: Ki Istennel kezdi, Istennel is végezi ! Ő pedig igaz bíró. De kinek áll érdekében ezt az ügyet még most is így fenntartani ? ! Bukarest, 1926. dec. 24 karácsony szám- Gulliver nálunk írta: Molier Károly­ ­ Kisázsia felől érkezett, átgázolt a ten­geren, imnt valami nagy­ mocsáron és megállt a Fekete-tenger partján, a néhány méteres vízben. Derek a paloták tetejével ért egy ma­gasságba, s megrémültek a dobrudzsai parasz­tok, babonás tatárok és előkelő fürdőzők, azt hitték, viharfelhő ágaskodik előttük. Amikor lé­legzett az óriás, cuklonnak érezték a tüdejé­ből kilökött légoszlopokat, lihegett Gulliver és míg meglassult ziháló melle, időjárási zavarokat okozott erre mifelénk. Arcáig föl se láttak, h­iá néz az orkán arcába? Pedig az az arc jóságos volt, kicsit kiváncsi, bár utazó angolok flegmája borította, százados utasé, aki örökifjú, ha kalandra gondol és rég elfelejtett csodálkozni a kontinentáisi erkölcs gyarmati válfajain. Látszott azonban, messzebbről meglát­szott, hogy Gullivernek angol az apja, most is a világ urának képzelte magát ez a hón­­horgas fia; a haj­ócskákat egymáshoz lök­­döste, fedélzetükön pánikot okozott, miért fröcskölni kezdte a rajtuk reszkető törpéket.­­Egy közeli gyárnak beleköpött a kémé­ny­be, úgy, hogy menten elaludt ebben a mun­ka, egy kicsit mókázott, bár módjával, mert ha kacagott volna, mennydörgésnek hitték volna hangját a Boszporuszig. Egyszerre csak lecsapott a parton Gul­liver keze. Egy rohanó automobilt szedett föl az Esplanaderól s kikotort abból egy lakkcipős, frakkos, riadtszivü emberboga­­rat, egy vén gavallért, aki cérahangon si­koltott a szörnyű marokból segítségért. Gul­liver dörmögve szemlélte ennek a kalimpá­lását, megértette sikoltálásából, hogy a so­­főr elmenekült és hogy ez a legényke valami li­liputi bankár, vagy miniszterke. Erre letette a földre. — Milyen ragadós vagy, te emberizunk! — dörgött reá, mire ez, a talpa alatt talajt érezvén, egyszeribe elszökött. Gulliver nem is ügyelte, inkább az automobil érdekelte, elkezdte kurblizni, miután jó távol tartotta el magától annak benzinbüze miatt. Mikor jelezte, tudta már, hogy nyugati gyárt­mánnyal van dolga. Nem is engedte ki kezé­ből, míg a hátuljára spárgát á­em kötött. —­ drótkötél lehetne nálunk, — és útnak eresztette a játék­jánművecskét. »Gyi!« — mondta és lehajolt, hogy a kötelet kényelme­sen eressze a gépkocsi után. Olyan volt most Gulliver, mintha vízből halászna szára­zon. Hármat hunyorgott a szemével s ez a három szemnillantása fölért idő­tartamban három napunkkal, három éjszakánkkal. Mire negyedszer hunyorított, már vissza is rán­totta a kicsi gépkocsit, m­íg ezalatt mélyen bent fért vaza az ország belsejében. Sáros is volt, mint iszapból kihúzott háló, de Gulh­­orr sz­m” nem látott i'ym minueió’us mér­­retekben piszkot, a motort is félkörmével csitította el ,’s szímnévre vette a tárgyaira­, melyek játékához tap­adtak és a személyeket, akik énen l­vetévedtek. Elől a motornál két baba izgett-moz­­gott. Egyiknek sarka volt a fején­, szemén vastag papasszem, városi ifjúnak látszott, halovány volt, remegő és elegáns. Komikus volt Gullivernek, amint ez jobbjával a kor­mánykereket el nem akarta ereszteni s bal­jával egy siró leányzót tartott átölelve. Fáj­dalmas penicilus-hangon rimánkodtak minel ketten: — Kegyelmezz, Rettenetes Nagyar, ne ölj m­g! Elmondunk őszintén mindent, csak irgalmazz! Gulliver meglepődve mosolygott. Ugyan mi bűne lehet ilyen apróságoknak? És te­nyerén magasra emelte a két bábut autóstul: — Mit vétettetek, csöpségeim? Szeretitek egymást és szökni akartatok? A városi ifjúr vacogta térdre borulva: —­­ Nagy Szellem, mi ártatlanok va­gyunk. Nagyon szeretjük egymást és ked­vesem apja elől — — Apám elől szökni akartunk. Javában búsultunk az uccán, a bankunk táján, mi­kor — — Arra láttuk menni ezt a gépet, amelyik — Épen a mi gépünk. A gép a bank előtt megállt, de úgy látszik, csak szokásból — — Mert nem ült rajta senki. S ahogy beleültünk s én megfogtam a kormány kere­két, hát, uram bocsa , mint a szél, csak meg­indult az az átkozott gép visszafelé. Ki se lehetett ugrani, mert villámgyorsan idekerül­tünk a Te kezedre, Uram! — Szóval ez a ti gépetek? — kérdezte Gulliver szelíden. — Édesapámé! — sinogta a leányka. — Mi gazdagok vagyunk és kedvesem szegény. Gulliver mind élénkebben érdeklődött: — Néhány pillanattal ezelőtt raktam ki egy urat ebből az autóból. Alighanem mád volt az, leányom! Mit k­ereshetett az erre? A tengerparton? Vájjon nem a távoli keres? BRASSÓI LAPOK 1977* Január 1 1927 - 1927 BRASSÓI LAPOK gazdag tartalma, díszes kiállítása KÖNYVN­­PTÁRAI Nagy Regélő Naptár 45.— lej Magyar Gazda Naptár 35 — „ Szent Családi Naptár 30— „ Kis Családi Naptár 25.— „ Postán porta és ajánlási dij 5.— lej. Viszonteladóknak utánvéttel magas rabattal szállítjuk.

Next