Brassói Lapok, 1927. január (33. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-30 / 23. szám
&• olcTní- 23. szílnit BRASS 51 LAnO!5 ponték az ország, semhogy az idegent meg tudjon mozdulni helyéből. Igen, mi szeretnénk, ha a kormány tanulna. Szeretnénk, ha hatna rá az a példa, amelyet szövetségese ad neki: Jugoszlávia. S szeretnénk, ha megértené, hogy nem azért kapta meg Erdélyi, hogy most visszatoroljon minden vett sérelmet, a magyar nemzednek itt élő, ide nőtt, örökjogon itt dolgozó részén, hanem azért, hogy a magyarok éppen olyan jól érezzék itt magukat, amilyen jól akarják itt élni életüket a románok, fia megértené, hogy nemcsak a föld közös itt magyarok között, más kisebbségek között és románok között, s nemcsak a vizek és nemcsak a levegő s nemcsak az, ami kincsként a földek menében van, hanem a munka is közös, a feladatok is közösek, a munka szelleme is közös. Hogy mi már úgy rendeltettünk egymásnak, hogy csak közösen tudjunk örülni és csak közös lehessen a szenvedésünk is. Mert a bukaresti kormány nem hozhat egyetlenegy olyan korlátot sem a kisebbségek ellen, hogy a többség is meg ne szenvedje azt s nem isendhat olyan eredményt nekünk, azoknak, akik most céltáblái vagyunk minden szenvedésnek, hogy sokszorosan ne érezze a helyzet enyhülését, a viszonyok javulását a románság egyeteme is. Igen, óhajtjuk, kívánjuk és követeljük, hogy a kormány okuljon ,minden jó példán. Hogy járjon elől a jóban és ő adjon példát más országoknak arra, hogy felvirágozzanak s hogy mindent jól igazassanak. Hogy adjanak végre nekünk is levegőt Engedjék meg, hogy dolgozhassunk, és érezzék meg, hogy csak a gyűlölet szakíthat szét egymástól nemzeteket s nem a munka, amelynek a verejtékéből mindenkire áldás fakad Értsék meg, hogy ennek ez országnak sokféle ajkú népe csak a zavartalan termelő munkában forrhat össze s hogy mindenek felett a termelésben, a munkában, az építésben lehetnek azoknak közös céljaik. A MAI PÉNZPIAC Péntek, január 28 A világpiacon: Alig érezhető árfolyamhullámzás. Az osztrák korona feljavulása még mindig tart .A Alföldi piacon: Az elszigeteltség továbbra is fennáll. Az árfolyamok lanyhuló iránya, az erős kínálat még mindig tart. Lapjelentések és magánértesülések szerint a lanyhulás Bukarestben erősebb mint Erdélyben. Délben: egy olasz líra 8.10 lej, egy franca frank 7.50 lej, egy osztrák shilling 26.35 Zürichi Devizák (zárjelben a tegnapi zárlattól való eltérések). Nyitási árfolyamok sváji frankban: száz német márka 123.10 (105), száz holland forint 207.75, egy dollár 519 és fél, egy angol font 25.21 (fél), száz francia frank 20.50, száz olasz liva 22.40 (f05), száz cseh korona 15.37 és fél, száz dinár 9.12 és fél, száz leva 3.75, száz lej 2.80, száz magyar 90.70 (105), tízezer osztrák korona 07332 és fél (f7 és fél.) Budapesti értéktőzsde. Csütörtökön jórészt változatlan árfolyamok. Zárlati árfolyamok pengőben: Magyar Hitel 82.1, Osztrák Ihitel 13.6, Salgó 54.5, Rima 89 Délivasut 17 12 Államvasut 41.3, Kohó 24, Atlantika 1.5 Ganz- Danubius 187.4, Kőszén 417, Nasici 166 Szlavónia 3.2, Földhitelbank 195, Viktória malom 3.5, Kereskedelmi Hitelbank 67, Pesti Magyar- Kereskedelmi 114, Urikányi 13. 5, Láng 16.25, Schlick 10.4, Brassói 49.15, Zabolai 1.66, Cukoripar 200, Klotild 15 Hungária műtrágya 12.55, Angol-Magyar 107.5, Leszámítoló 93.6, Magyar-Cseh 1.14, Nova 36.0, Csáky 92, Izzó ill Magnezit 1731, Viktória bútor 0.16, Ofa 85, Pesti Hazai 227. (—) A február elsején életbelépő személy és pognyász díjszabás rendelkezése. Lapunk részletesen foglalkozott annak a bizottságnak munkálataival, mely az új vasúti személy-és poggyász díjszabás kidolgozásával foglalkozott. Azelkészített javaslatot a vasút igazgatótanácsa már átnézte s az legközelebb a minisztertanács elé kerül jóváhagyásra. Ez legközelebb megtörténik s a vasutigazgatóság úgy intézkedik, hogy az uj tarifa február elsejével életbe is lépjen. A tarifát általában az alábbi elv szerint kalkulálták. Személyvonat I. osztályú jegyű 10 kilométerig 42 lej, 60 km-ig 252 lej, 100 km ig 120 lej, 200 km-ig 800 lej, 300 kmig 102 lej, 100 liiyiig 1212 lej, 500 km-ig 1370 lej, 100 km.ig la00 lej, 700 km-ig 1690 lej, 800 km-ig IS 10 lej, 900 km-ig 2004 lej, 1000 km-ig 2093 lej, 1100 km-ig 2188 lej, 1200 kmig 2290 lej. A kocsi osztályok közötti arány így alakul: II. osztályú jegy kétharmada az I. osztályúnak, III. osztályú jegy kétharmada a II. osztályúnak, IV. osztályú jegy fele a III. osztályúnak. Gyorsvonatokon a személyvonat! jegy mellett az I. osztályban még 100, a II. osztályban 65, a III. osztályban 45 lej pótdij fizetendő iExpresszvonatokon I. osztályban 159, II.osztályban 100 lej a pótdij. A pótdijakat teljes egészben kell fizetni, itt kedvezményi nincs. Poggyászok után minden kocsiosztálynál a személyvonat Ili. osztályú díjának 10 százaléka fizetendő. Bérletjegyek árai 12 hóra a következők: gyors- és személyvonatokon: I. kocsiosztály, 30 kilométerig 15 ezer le, 100 km-ig 25 ezer lej, 200 km-ig 32000 le, 530 km-ig 40ooo lej, 1000 km-ig 47ooo le, 2ooo km-ig Olooo lej, 3000 km-ig 60ooo le, 4ooo km-ig 66000 lej, 5ooo km-ig 72ooo le, 7ooo km-ig 78ooo lej, 9ooo km-ig 6Oooo le A másodosztályú jegy az első osztályúnak kétharmad része, a III. osztályúé a II. osztályúnak kétharmadrésze. Expressz vonatokon a bérletjegy mellett minden útra fizetendő a 159, illetőleg 100 lejes pótdíj. Újságíró szabadjeggyel az expresszvonatokon szintén fizeti a pótdíjat. A bérletjegyek ára három hóra 35 százaléka, 6 hóra 60 százaléka az egész évi bérletnek. Itt azt az előnyt élvezik, hogy a 3 hó, illetőleg a hat hó elteltével megújíthatják a bérletet egész évre s ez esetben csak a különbözetet kell fizetni. (*) Értesítés: Parajdi kirendeltségünket ez év január elsejével az Udvarhely megyei Takarékpénztár rt. affiliált .intézetünknek engedtük át s az mint nevezett intézet Parajdi fiókintézete fog tovább működni. Midőn ez által a kirendeltségünk összes adósai és hitelezői fenti intézettel kerültek összeköttetésbe, felkérjük. ügyfeleinket, hogy eddig tapasztalt jóindulatukat és bizalmukat adódunkkal az Udvarhelymegyei Takarékpénztár rt. affiliált intézetünkkel szemben is megtartani szíveskedjenek. Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank rt. (2) Szabad zónát létesítenek a konstantinápolyi kikötőben. Angorai jelentés szerint a minisztertanács elhatározta, hogy a konstantinápolyi kikötőben szabad zónát ölíít fel. (—) A gabonaminőséég súlymérők maximális ára. A Monitorul Oficial tegnapi száma az ipar és kereskedelmi minisztérium rendeletét közli, mely szerint az egy liter űrtartalmú mérlegek darabonkénti maximális árát, melyek a gabona és minőségbeli súlyának megállapítására szolgálnak, 14 ezer lejben szabja meg. A behozatalra és az eszközök árusítására feljogosított hivatásos kereskedők kötelesek az eladási árat üzleteikben láthatóan kifüggeszteni. (2) Módosítják a bélyegilleték törvényi is Bukaresti jelentés szerint a pénzügyminisztériumban jelenleg a bétyegi 11 clék-törvény revízióján dolgoznak, melyet a legrövidebb időn belül a parlament elé terjesztenek. A törvény módosításánál Lepada‘11 figyelembeveszi Bratianu Vintilának törvénytervezetét Urológiai-, vese-, hólyag- és végbélbetegeknél a természetes „Ferenc József“ keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József víz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. ki a nőik alap-szakmában „ teljes jártasságal bír, felvétetik s Szili ázsíki ttsfflástifassí. ősinek ij’c'eis keil a 2451 Ss,©nfgyörgy£-féle SEHA és Szentgyörgyi márkájú csokoládékat. SSSásS nem fog venni soha. Szentgyörgyi csokolédésyár, SIBIU- 1927. ,farmár FOIMUS Regény Írta: JUSTH ZSIGMOND 58 — Itt nagyjam? — Nem, maga maradjon. Magától telek. Maga maradhat itt. — Mondja, hiszi hogy, én szeretni is tudnék? — Nem. — Igaza van. Lássa, a kit én szeretnék, olyan nincs. Akit annyira tisztelnék, hogy visszaadhatna önmagamnak. A ki azzá tenne, a mi vagyok. Akitől félnék, mertha lágy lenne velem szemben, erőt adna önmagamat legyőzni, ha kemény, erőt elbírni sújtó kezét. Ismer ilyen férfit?... Ugye nem?— A maga környezetében nem. — Ezért lássa, vigasztalásra szorulok. Szán engemet? — Nem szánom. — Köszönöm, ez jól esett. Nem tűrném el, hogy valaki szánjon. Pedig magának feltártam a lelkemet... S így, jogot formálhatna reá. — Nincs a grófnővel szemben semmiféle jogom. Jöjjön be, lássa megfázik, ki van meg Maradjunk még, benn fázom, nem itt. — Jöjjön, kérem, hogy jöjjön be. És Lolly engedett. Lőrinc már bevégezte játékát. Túlságos szomorú volt nekik, nem értették meg, de tapsoltak neki. Most megint Hanzi ült a zongorához, egy, bécsi dalra tanította a cigányokat. — Nem így van Hanza, jaj de hamisan játszol. S oda állva mellé, az új kuplét kifejező mimkával dalolni kezdte. 39. A társaság úgy tizenegy felé szétoszlott. Poldi hamarább megszökött már, Gáborral elhatározták, hogy hajnalban indulnak a sajtosokhoz. Gábor Lőrinc szobájába ment. Pár percig hallgattak, majd Lőrinc törte meg a csendet . — Nos, hogy állsz vele? — Sehogy — s így a legjobb. — De miért? Hisz szép, okos, megért téged... ez nem elég? — Nem, mert én nem értem meg... én nem bízom benne. Tudja Isten miért, de sohasem hiszem azt, amit mond... — Bolond fia, mindenkiben kételkedek — Én kételkedem? — És te mondod ezt nékem. Anyánkban, benned, Adámban kételkedtem valaha? — Én a helyedben elvenném. — Inkább vedd el te Bálványossy Juliit öregem, jobb lesz, mint tanácsokat adni nékem ... ! — Hát már te is! Nem szeretem, nem rokonszenves a családja... — Pedig éppen ilyen feleség kéne néked. Egyenes, okos, kissé tán ideg leány, ki miután szeret éppen veled szemben érző. Kell-e több ennél? Aztán olyan nyugodt, olyan összhangzatos, olyan egységes a ténye. Semmi felszín, semmi árnyalat... olyan mint anyja, jó magyarfaja. Szókimondó, itt-ott tán hatalmaskodó is, de azért a legjobb leány a világon, ki kitűnő elled párja lenne ... ki... — Ki, attól félek, egy szép napon eltalálna náspágolni, — vágott szavába Lőrinc nevetve. — Bolond gyerek! És aztán? Az se ártana koronként néked... felelt rá épp oly, derült hangon kacagva Gábor, néked boldogságodhoz csak egy dolog hiányzik s ez a családi élet. Tele vagy jó tulajdonsággal, a legérzőbb, legmelegebb ember vagy kit ismerek... csak — eddig érzéseidet méltatlanra pazaroltad. Pilléből fecskévé kell válnod s fészket kell raknod fiú... Nehogy úgy járj öreg napjaidra, mint Niki bácsi." Kár volna, ha egy Hausfräulein oldalán öregednél meg. Gábor egyszerre, a Lőrinc arckifejezését látva, tadalára ébredt, hogy bár e percben az igazság igéjét hirdette,rossz útra tévedt. Megingatta öccse bizalmát. Megijedt. A szó szinte elakadt torkán. Egy pillanatig hallgatott, aztán megragadta öccse mindkét kezét, egész testében megrázta, szinte ki akarta rázni abból a kedélyállapotból, amelybe e percbe jutott. — Higyj nekem, hidd el, ne érts félre, hogy bármiképp is beszéljek, vakon kell, hogy bennem bízzál... Hiszed azt, amit mondtam? ,_j „ (Folyt „köv.)