Brassói Lapok, 1927. január (33. évfolyam, 1-24. szám)
1927-01-13 / 9. szám
1927. janur 13. FAIMUS Regény írta: JUSTH ZSIGMOND 45 — Quelle soir, csak nekünk ne kellene hozzá járni. Ilisz egész bood ez a vén ember. Kénzeld, mit tett velünk a múltkor? Böbék kinek a keresztapja, elküzdöltem hozzá egy dajkával. Én nem mehettem velük, mert migrainem volt. Tudod mit csinált ez a vén bolond? Na! a békének pár aranyat adott, és Máriánkét, a dadát pezsgővel kínálta meg, ugy hogy... na igen. . — Mondd ki, mondd ki édesem, — szólott közbe férje. — Marianka erősen be volt csípve, mikor haza jött. Dalolt, főkötője meg a nagy máslija egészen félre állt... — Kicsibe múlt, hogy a babit el nem vesztette az utón, — folytta Miczi savany * kis hangon férje szavait A két fiú hangosan elnevette magát. — Én nem találom nevetségesnek, sőt inkább szomorúnak találom a dolgot, — jegyezte meg élesen Miczi — nem tudom hová jut, ha így folytatja. Lolly lépett be az ajtón, halvány lilaszinbaliszt ruha volt a testén, óriási szalmakalap tele szedve lila orgona virággal a kezében. — Ugye hamar kész lettem? így kéne urainknak is öltözni. Tudom, hogy a Hanzi meg a Tomi órákig időznek álló tükreik előtt, . de tán még a Lonczi gróf is. És nevetve végig nézett Lőrincz gondozott rémáján. — Te, te édesem, mindenben különcz ,vagy, ne akard férjemet Hanzit, meg Lőrinczet magadhoz hasonlítani. — Az vagyok, különcz. Nem szeretem a piperedzést, sem az unalmas udvarosadásókat. Imádom a szabadságot, lovon három határt bejárnék. Imádom, ha tánc közben ülve nem maradok. Semmit se szeretek anynyira, mint két kézzel hányni ki az ablakon a pénzt, egy urat ismerek csak s azt — a hóbortos Lollynak hívják! — Milyen genre, milyen genre, — susogta Miczi és nagy legyezője mögé rejtette sápadt, savószinü arcát. —Kliens papa, még ma nem is láttalak, rebegte kissé felemelkedve a kerevetről s oda tartva homlokát egy magas szikár embernek, ki e percben lépett be az ajtóul s a ki typusa volt az osztrák diplomatának. Simára borotvált áll, sima modor, sinta, semmit mondó, folytonos mosoly. Kissé nyafogó, elmosott beszédmodor, a melyet Miczi leánya is örökölt tőle. Klienigstein volt. Sovány szikár ujjait hidegen oda nyújtotta a fiuknak s aztán oda ült leánya lábai elé a chaiselonguera. — Későn keltem fel, mondta fontoskodó arccal, tegnap éjjel pár sürgős levelet expediáltam el. Klienigstein leghosszabb időt a stuttgarti követségnél töltött. Használható »Kleinmeister« volt, ismerte az embereket s jól tudott bánni velök. Most, mióta megvált a diplomatiától, a lelet hol Bécsben, hol Pozsonyban tölti, a nyarat pedig vágvölgyi kis birtokán. Kedvenc gyermeke Lolly, kire büszke, ő tudja miért. Miczit tűri, Hanzi kétségbeejti, hisz minden évben pár ezer forint adósságát kell kifizetnie. — Eh bien, édes öcsém, mondta Gáborhoz fordulva — örülök, hogy hazajöttél, vártunk. Gyönyörű nevelésben részesültél, egy diplomatának is bevállna. Édes atyád európai ember volt, amely típus még a kettős pátriában is ritka. Reménylem, mint ilyen, jól fogod magadat közöttünk érezni és gyakran lesz szerencsénk hozzád... Miczi és Tomi is észrevették, hogy eddig bizony igen kevéssé voltak udvariasak Gáborral s egyszerre szólalt meg mindkettő: — Éppen mi is azt gondoltuk Miczivel, itthon kell magad nálunk érezned... — Mináltunk Európában van az ember, tudod, — tette hozzá Tomi fontoskodó arccal. Gábor meghajtotta magát s eszébe jutott neki Ádám mondása, hogy a civilizátiót Újváron a water closereken kezdték el. A komornyik halkan jelentene, hogy tálalva van. Gábor Lolly mellé került. Midőn már mind ültek, Hanzi rohant be, nagy lármával, flanelingben, rövid térdig érő nadrágban, egy csikós tennis kalapot lobogtatva. — Oh parnon meine Herrschaften, lármázta széles felejtéssel. Megcsókolta no,, rejt, kezet fogott az urakkal. (Folytatjuk ) Kiadó: »brassói Lapok« nyomdája. BRASSÓI LAPOK .CVUlSdSodeáe'M nb ,mi'‘25 íve » lerobban elismer' :erfl.3lkaln,a^5. biztos siker. Minden lá|•/neiTzfln,et és, medtfydzvHJa a cvíi'melvA »e^S|VfI’ZD.h!' y 'k6'- Ara'mas alkatrészektől beerli«.,»Cí? jéBCS “.,e,' ku',ocska lesz a véebélben!Sr'rimí' MAndeil TM“kíh:n é' Urozériábn kapható. Crvarchae: Goedcole do Chem. Fahr. Leipzl» 93' RAKHARF.H.MEES BUKAREST calea gruiersi 15 lejért egy teljes defektiv regényt olvashat, ha megveszi a 99 S. sz. 9 sz 10. sz. 11. sz. 12. sz 13. sz Detektiv Sorozat“ valamelyik számát. Nem sablonos ponyvaregényeket, hanem lebilincselően érdekes, nívós és eredeti, izgalmas és szórakoztató regényeket közöl a „Defektiv Sírral“ Eddig megjelentek: 1 sz flatsoriau: A líras száma percsoari 2. sz. Glitorisa: Egy nagystílű szélhámos 3-4 sz- A földalatt város (Kettős szára 25 lej) 5 sz. Ernst Sroop: A kisértett anya. 8. sz. Maurice Leblanc: Az olajlámpás 7. sz Schätzler-Parassal: A niedliek täte fajkiáltás a tumlatrról. bűnügyi reate:' Egy álarcosság rejtelmes fivérnek a hóban. (Bánatiyl. regény.) Otto von Gotterfl: A fehér kastély. G. 9. Bull: A titokzatos villa 15 Wynnyn: Az apáért 14. sz. Richard Lannford : Amig az álarc lehull A 14 szám Együtt 180. utánvéttel 190 lejért megrendelhető a Brassói Lapok Közegvosztályától. Példányonkénti megrendeléseket az össszeg és 10 lej portaköltség előzetes beküldése ellenében szállítjuk. Bon-Bon Oriental aromás cachou Illatossá teszi a leheletet és megszünteti a dohányzás, hagyma, fokhagyma és éj a reasletlen gyomor okozta * e kellemetlen szájízét. Különüs előszeretettel használják: feákon, menyegzőkön, színházakban és szalonokban. Kapható gyógvszertárakban, drogériákban és SitalSzertarokban, Vlamint a Nagyromániai képviselet és lerakatnál. E. UMDENBERG & L. OTBA sT«lsm^A"‘ Mentsük meg szemünk világát! Tízmillió otthon sohasem nélkülözi a napfényt! Az a csodálatosan szelíd és napsugárhoz hasonló fény csillog mindenfele, ahova a kultúra a technika bámulatos művét, az angol gyártmányú djli'Áftín-lámpát elvitte. A legutolsó angol farmtól Falukon, városokon keresztül utat tört manónak és nélkülözhetet lámpa, mely rövid nehány hónap alatt egy’sí világát megltni U Holl is. A valódi Aladdin lámpa közkedezűségének igazi oka, hogy 9b17 levegővel és csupán Gmm bármilyen minőségű petróleummal égve, nyolcvan gyertyttfényű, hófehér nappali világosságot áraszt. Olcsóbb lehal, mint bármely más lámpa. — Fénye tökéletes. — Kezelése a legegyszerűbb. Csak az Jzidditt-lám ha valódi ismertetőt ingyen és bérmentve küld a vezérképviselet, Aladdin Satu Mare. 9. oldal, 9. szám.