Brassói Lapok, 1928. március (34. évfolyam, 49-75. szám)

1928-03-01 / 49. szám

2. oldal, 49. szám. Igaza volna cinikus barátomnak? Van egy cinikus barátom, akinek sem­miféle technikai újdonság nem imponál. Mikor az első rádiót hallottam s nálunk bizony még vajmi kevesen tudják, hogy a levegő már nemcsak oxigénből és nitrofré­n­­ből áll, hanem tele van emberi szóval s gondolatokkal, élettel és energiákkal, me­lyek a Herz-hullámok ritmusán surrannak, mint láthatatlan kötéltáncosok, — felhúzta a vállát: — Miért ebből olyan nagy hűhót csapni? Hát ha én most magával beszélgetek, nem drót nélkül teszem? Hanghullámok helyett elektromos hullámok! Ennyi az egész! Ez az úr az egyébként, aki a legművé­­szibb zenéről, a Casalsok és Kerpelyk pro­dukciójáról ezt mondja: »Szárított birkabe­leket lószőrrel dörzsölnek! Nevetséges, hogy ez az emberekből mindenféle érzéseket vált ki!« Elrettentő példa. Boldogok a naivok és kritikátlanok, a­kik analízis és spleen nélkül, mint kisgyer­mek, tudják forgatni képeskönyvét a dé­szi­­nű, eleven világnak, mert övék a mindig friss öröm és csodálkozni tudás mennyek or­­szága... mégis, mindenkiben van néha egy ön­tudatalatti gesztus, amely hajlandó leki­csinyelni a megvalósult fantasztikumokat, a­miket Verne és Wells olyan szépen megír­tak... mentői elvontabb, agyibb, befelé­bb­­élő életét él az ember, annál inkább... Rádió... Nekem első perctől kezdve nem az a meglepő benne, ami tulajdonképpeni vicce az egész furcsaságnak, hogy a fekete kis skatulya szabályszerű csapda, mondjuk, egérfogó, hová az űrben futkározó gondola­tokat ravaszul becsaljuk, néhány drót és lámpa szimbolikus szalonnad­arabjával ha­nem hogy általa több egyidejű történésnek lehetünk fettanúi. Mindenki, aki erős impresszionista s mint ilyen, rezonáns utazó, mindenki, aki inten­zíven éli, látja, hallja a jelent, a helyet, a miliőt, azt a sols dombját a földnek, ahol ép­pen van, ahová a pillanat bekeretezi, igazat­­fog adni cinikus barátomnak, aki szerint csak az van, amit lát, hall, érez, tanint. Azon túl: semmi, mert ami nem érzékelhető, azo­nos a semmivel. Filozófiának kissé nyakatekert, de prak­­szisban annyiszor éreztem: ha például Pá­­risban vagyok, ami van, csak Paris, ha Lon­donban, csak London, s hogy élet ugyan­abban az időben másutt is folyik, arról csak ész­akok alánján lehet tudomásom, mert ha a leggyorsabbb utazással is akarnék erről meg­győződni, az egyidejűség helyébe megint csak az egymásutáni észlelés lépne. Ezt az egy sarokba beszorítottságot oldja fel a rádió. Hat óra öt perckor, mialatt itt ülök a lakásomban, van Róma is... nem, mert ta­nultam földrajzot, hanem, mert a körüli villamoscsengéssel parallel, hallom a Biffi orkeszterét s ebből a pozitívumból kiindul­va: hajlandó vagyok a többit is elhinni, hogy a többi is van: a Corso csörömnöjlő forgar­­aga, a Pirmdello-szakállu főpincér a Fara­­glia-kávéháztan s a bojtossapkás fasiszta, a­ki a gesztussal egyidejűleg, mialatt én egy cigarettáért nyúlok, szintén kinyújtja a jobb karját, mert a Chigi-kapun éppen most for­dult ki a szakállas Grandi autója ... Ez nem fantázia, nem tudományos okos­kodás. Matematika: Adott tényből következ­tetni a többire. Fültanúk vagyunk, tehát nem lehet eldisputálni: Róma csakugyan van. Jó, jó... de Páris? Egy hajszálnyi csavarintás... és Páris­ból is idesistereg a Ca... c’est Párisi tan­gójának a refrénje... és — mit tegyek? — el kell hinnem, hogy Rómával együtt Páris is él... hogy ugyanebben a percben, nem­csak a sarki fűszeres vit­nyreklámja izzik a februári koraestében, hanem a Victor Em­­mánuel-emlékmű öröklármája s a Louvre­­áruház roppant transzparensei is... hogy nemcsak a Gerbea.udb n. nemcsak Garein- A­gliónál, hanem a f­hamps-Elysée-i finom­ kis Syrdardnál is száll a tea gőzee, a krémes sütemények meleg, ragacsos jószágai. •­­ Hogy álljon meg az ember a ciklonok és anticiklonok, passzátok és monszunok süví­tő keresztszélében, amik egy hitvány kis dobozból is így rázúdítják a" végtelenséget, mintha Aeolus egyszerre kiszabadítaná zsák­jából az összes viharokat? A technikai fejlődés tempója nem egyen­letesen gyors, hanem szédítően gyorsuló. — Egy-egy új korszak, míg kitaláltak valamit, hajdan évezredekből állott, utóbb évszáza­dokból, ma évtizedekből. Micsoda kataklizma elé rohanunk ezzel az irammal? Uj eszközeink vannak, de nincs uj lel­künk. Itt állunk a magunk konstruálta új világban a régi lényünkkel. A bennünk lap­pangó ösztönök, bűnök, erények, vágyak és fáradságok ugyanazok, mint a kőkorszak no­mádjaié. Az ember substanciája, örök-egy s az örök­ egyforma érzések, szenvedélyek örök-egyforma változatai ugyanazokra a meg­nyilvánulásokra, sarkalnak, mint évmilliók előtt. Hatalmuk a fizikai világ felett óráról­­órára nő, de legbensőbb énünk valahogy le­marad és lesántul az egyenlőtlen rm­-ben... s ebből előbb-utóbb valami rettentő blamázs, rettentő vereség fog kisülni az összes star­totokra. Azokra is, akik semmi díjra se pá­lyázva, leültek az útfélre virágot szedni, azok­ra is, akik tüzes taplóval dopingolják ma­gukat Siegre és Platzra.* Igaza volna cinikus barátomnak, aki nem veszi sokba az úgynevezett »modern technika vívmányait?« Megyery Ella C Utogo 45 és 48 védjegyű a legjobb és a legtartósabban mosható Tisztaselyem harisnya ŐllASSrt­ LAPOK 1928. március 1. ) Csikszenkik­irály messze elkerüli a saját­ állomását Gheorghe Irisen állomásfőnök mániákus verekedő, aki megatattattja a közönséggel a vajdat — Brutalizálja az utatokat és letartóztatással fenye­geti magát a főügyészt is — Egy község kéri, vigyék el Csikszentkirályról ezt a botrányhőst CSÍKISZENTKIRÁLY. (A Brassói Lapok kiküldött munkatársától.) Két évvel ezelőtt a csikszentkirályi vasúti állomás uj főnököt kapott. Gheorghe Crisan nevű ur járt vala­honnan a regálból, kevés anyagi tehetőség­­gel, d­e annál több ambícióval az iszákjában. Az uj állomásfőnök átvette az állomás teljha­talmú parancsnokságát és szekere elé fogta a tüzes ambíciót. És Gheorghe Crisan ma akkora úr Csitaszentkirályon, hogy megtor­lás nélkül pofozgatja végig a neki nem tetsző embereiket, letartóztatással fenyegeti meg a községi jegyzőt és kiutasítja irodájából a fő­ügyészt, aki az állomásfőnököt­ egészen közel­ről érdeklő bűnügyben szállt ki nyomozni Csíkszeredából. Anyagi jóléte is van már Gheorghe Crisannak, amin nem is szabad csodálkozni, hiszen nem egyébért száműzette magát a re­cátból a Székelyföldre. Csikszent­­királyon fáiból élnekk az emberek, sok vagon kell a fakereskedő­knek s a vagonszétosztás ma már mindenütt törvényesített mellékke­resete Még csak el sem ítélhetjük nagyon érte, mert ugyebár­ meg kell érteni a va­gonért könyörgő fakereskedők gyáva aggo­dalmát is. — Mégis jobb így, mintha így se lenne! Erről tehát egyelőre ne beszéljünk. De arról már beszélnünk kell, hogy Gheorghe Crisan azalatt a két év alatt megérdemelten meggyűlöltette magát az egész faluval. Ret­tegnek tőle és gyűlölik. Ez talán még nem fájhat a vasúti igazgatóságnak. Ez Gheorghe Crisan személyi ügye. Az azonban már nem magánügye sem az állomásfőnöknek, sem a falunak, hogy a csikszentkirályia­k, Crisan ur miatt meggyűlölhették az állomásukat és a vasutat. Nem, nem utaznak, csak akkor, ha föltétlenül muszáj és akkor is inkább elgyalogolnak a szomszé­dos állomásokra, kárty­o­n vegye­nek jegyet és ott fijenek föl. Ez már közügy: közügyé a vasútnak, a­mely üzleti vállalkozás és, közügyé, a falusi­aknak, akik pénzükért elvárhatják azt, hogy­ kapjanak legalább annyi, amit a helyi vas­úti állomás előnye nyújt. Ezeket ajánljuk a vasútigazg­atóság figyelmébe. Ki a legény a faluban? A legenyhébb jelző, amivel Crisan urat illethetjük, az, hogy összeférhetetlen ember, mániákus verekedő, aki okkal, vagy ok nél­kül, —­ de inkább ok nélkül — szeret bele­kötni az emberekbe. Sok emberrel beszél­ünk Csikszentkirályon, s essek a beszélge­tések eléggé belevilágítottak az állomásfőnök furcsa természetébe. A falu főbírája igy be­szélt: — Ha lehet, elkerülöm még az állom­­ás tájékát is. Cojain községi jegyző ezt mondotta: — Nem megyek arrafelé, Mert nem­ aka­rom, hogy újra belém akadjon. Volt olyan, ald így egészítette ki a több­­iek jellemző nyilatkozatát: — Talán egyedüli ember vagyok a falu­ban, akivel nem tűzött össze. De nem is igen járok az állomás felé A némi utálattal párosult rettegést be­szédes példákkal tették indokolttá. A vasutő- igazgatóság dolgát akarjuk megkönnyíteni, s azért soroljuk föl, lehetőleg krónikus szá­razsággal ezeket a példákat Gheorghe Crisan, az állomás hiva­talmi helyiségében Settler­ inzultálta Epstein Fe­renc hivatalnokot Az inzultus oka nem egé­szen világos, d­e a vagon kiutalási manipulá­ciókkal van összefüggésben. Bióér Gyula­­ volt állomásfőnököt azért támadta meg, mert­­ a panaszkönyvet kérte. , A dolog perre került, s a tör­vényszék száz napi elzárásra ítélte Crisan urat. Tettleg inzultálta az állomásfőnök azo­kat­­a Csíkszeredái szobafestőiket is, akik az állomásépületet meszelték. A szobafestők azonban Crisanban nem látták azt a teljha­talmú urat, akitől nekik félniök kellene, h így az inzultusból parázs verekedés támadt amelynek szenvedő hőse maga a főnök ur lett.­­ De vannak ezeknél súlyosabb esetek is , Crisan főnök ur ,is szinte a vonat kerekei alá rán­gatta Tánczos András hatósági erdőőrs, aki járásbírósági idézővel ült a Vonatra. Tán­cosnak sikerült újra felugrania a már mozgó vonatra, de el kellett szenvednie azt az ütést, amit Crisan hátulról mért rá. A hatalmaskodásban másutt sem ismert határt. Kovács, nyugalmazott jegyzőnek el­kobozta érvényes vasúti­­igazolványát, Simon Ferenc nyugalmazott adóhivatali alkalma­­zottnak pedig csak akkor adta ki, amikor ez­­ felsőbb helyeken panaszt tett. Mindezekért természetesen rengeteg panasz érkezett a községi ,elöljáróS­ághoz, Cojain jegyző kéis*

Next