Brassói Lapok, 1928. június (34. évfolyam, 122-145. szám)

1928-06-02 / 122. szám

2. oldal, 122. szám, BRALDOI LAPOK 11928. június 2. a kínai kérdés * Japán, úgy jelentik, újabb csapatokkal szállotta meg Mandzsúriát. A kínai kérdés ezzel új fejezethez jutott el, azaz helyesebben: visszatért oda, ahonnét elindult. Mert — és ez az egész kérdés lénye­ge. — évezeredek óta és most is: Mandzsúriá­­­ról van itt szó, mivelhogy az egész kínai prob­lémának Mandzsúria a nyitja, Kínának Man­dzsúria a kapuja. Az a terület, amely az Argun, az Amur, az Usszuri­ folyása, a Góbi-sivatag, Korea és a tenger között terül el, amely körülbelül há­romszor akkora, mint amekkora Románia, év­ezredek óta bölcsője minden hatalmi törek­vésnek. Innét indultak el a fehér hunok, hogy meghódítsák Kínát és Indiát. Innét indultak el Nyugat felé Attila ősei. Innét indult el Kub­­laj kán Kína felé, s hiába volt a kínai fal. 1644-ben Szuncsi, a mandzsu vezér innét űz­te el Pekingből a Ming-dinasztiát,­­ a man­dzsuk tartották hatalmukban Kínát 268 eszten­dőn át, egészen a mandzsu császári dinasztia bukásáig, s a kínai köztársaságig Heimet Mandzsúria hatalma? Mindössze tizenkét—tizennégy millió lakosa van, ám ez ez ország fekszik a tenger kapujában, Kína fölött, s a kínai császárság akkor bukott meg amikor Japán, a szigetország, először kezdett ázsiai kontinentális politikát, — tehát világ­­politikát — csinálni, s amikor így először fe­dezte föl, hogyha Mandzsúria az övé, ura az egész Keletnek. Japán előtt élt az oroszok is felfedezték és miután 1860-ban már az Amurig előrejutot­tak, be akartak fészkelődni Mandzsúriába. Itt kezdődött az orosz—japán küzdelem, 1894- ben Japán megszállotta Port-Artúrt, Mandzsú­ria főkikötőjét, mire az európai hatalmak til­takoztak, ez ellen, — mondván, hogy meg­védik Kínát. A japán—kínai háború után így Japán nem mehetett bele Mandzsúriába és mert Oroszország ráadásul még bérbe is vette Port-A­rt űrt, sőt megkezdte a mandzsu­ va­sút építését, kérlelhetetlenül el kellett következ­nie a japán—orosz háborúnak. Mukdennél, mandzsu területen, győzött Japán, s azóta Mandzsúria — japán terület. Csangcsoban, a madzsu diktátor, csak előretolt sereghajtója Japánnak, mint ahogy az övéi a mandzsu­ vasutak, a szén- és aranybányák.­­Japán számára hallatlanul fontos terület ez. Mint ahogy Kató miniszterelnök mondotta: két­százötvenmillió japán száméra van hely a mandzsu­ földön. Fában és ércekben gazdag, megtenni a búzát, az árpát, a rozsot, a zabot, a rizst, a pamutot, az indigót, a burgonyát és a dohányt: kell-e ennél különb és kívánato­sabb terület a japán törekvések számára? Az E­gyelült Államok vették észre legelő­ször Japán nagyszabású tervét. 1910-ben Knos amerikai külügyi államtitkár tiltako­zást je­lentett be az ellen, hogy Japán kínai területen főhatalmi jogokat gyakorol. Mi lett erre a válasz? Japán nyíltan visszavonta ka­tonaságát­­— és két év múlva megbuktatta a kínai császárságot. Kinát Japán-öv veszi az­óta körül. Japáné Koera, Japáné Formoza, Japáné a Csedzsi sziget, a Sárga tenger bejá­ratánál, Japán áll Tiencsinben s Japáné most Mandzsúria is. A kínai kormánynak eddig sem volt hozzá sok köze s a térképeken hiá­ba kinai terület az, Mandzsúriában Japáné a bánya s a vasút, japánoké a rengeteg új ül­tetvény s a japánoké a fegyver. Japán Mandzsúriát akarja s azt mondja, hogy a kínai kérdésbe csak azért avatkozott bele, hogy megvédelmezze mandzsúriai ér­dekeit. Ez magyarul annyit jelent, hogy Ja­pán Mandzsúriát is azért akarja, hogy meg­védelmezze magának ezentúl is a kínai ér­dekeit. ▼▼▼VTWTWTTTWTVTVyyTTTTTTVTTTTW Hölgyek figyelmébe! Modern hölgy csak modern hölgyfodrász szalonba jár, az újonnan átalakított párizsi mintára berendezett RÜLL hölgyfodrászat a legkényesebb igényeknek is megfelelően a hölgyközönség szolgálatára áll. Speci­ális vas- és vízondolálás és hajvágás. Manicu­r. A­lfajfestések minden szinben A leg modernebb hajmunkák bondo Tranzformáció. — Tomburier választék. A hölgyközönség szives pártfogását továbbra is kéri Rttk­ar MÁTYÁS fodrász Kapu­ utca 66. szám, (a Korona mellett). Kellön bejárat az udvar felől. Gyergyótölgyest és környékét magához ölelte a Regét A fojtogató ölelésből hat-hét ezer magyar kiáltoz pártfogás után — A gyergyótölgyesi kommunizmus és a régi nemzetipárti vezérek színeváltozása — Hetekig nem lát kenyeret a lakosság s napi keresete 70—80 lej — És töméntelen uj élet fogan a nyomorúságban G­y­e­r­g­y­ó­t­ö­l­g­y­e­s. (A Brassói Lapok kiküldött munkatársától.) Gyergyótölgyest és környékét magához ölelte a Re­gát. Magához ölelte magyarostól és erdőstől. Azért ez a ket­tő volt a fontos az új közigazgatási ravaszko­dásnak. A magyarokat Csikmegyétől vették el, — maradt ott úgyis elég!­­— az erdők?, az erdők pedig, a közbirtokossági erdők, csak­­olyan jóltejelő fejőstehenek a Regátban is, mint mindenütt a Székelyföldön Gyergyótölgyes és környéke csakhamar nyögni kezdett a Regát fojtogató ölelése alatt. És feljajdult. Hiszen addig a nevét is alig hal­lotta Neamtu megyének. Uj fővárosa pedig, Piatra-Neamtu, a földrajzi távolságtól elte­kintve, is iradatlan messzeségbe esett tőle. Gyergyótölgyes és környéke tehát nyögött és jajgatott . Vagyunk még itt is magyarok! Kettős iránya volt ennek a jajgatásnak. Szólott a magyarság zöme felé, hivatalos for­mában is, aztán szólott a kormány felé. A kormány észrevette, s mosolygott. A magyar­ság nem vette észre, s nem is mosolygott. — Gyergyótölgyes, Holló, Borszék, és a többi elszórt községek magyarsága politikai szem­pontból elveszítette a jelentőségét- Neamtu­ me­gyében szavazhatnak úgy, ahogy akarnak. Ki­sebbségi listát ott úgy sem lehet fellállítani, paktumot kötni sem lehet. A hat-hétezer főnyi magyarság így sorsára hagyódott És elhagya­­tottságában, minden támogatás nélkül, keser­ves küzdelmet kezdett, hogy visszacss tolódjék a magyarsághoz, Csíkmegyéhez. Egyetlen ere­je volt hogy az ottani románságnak is jobban megfelelt Csíkszereda, mint megyeszékhely. Ki­járók és memorandumok árasztották el a kormányt A kormány azonban még mindig mosolygott. — Lehet hogy az ottani románságnak is jobb Csíkszereda, mint Piatra-Neamtu, de az ottani románság nemzetipárti. Megkezdődik a metamorfózis a magyarság nyögött tovább és valami keserű daccal megkezdte a harcot a maga kis, de neki annyira fontos helyi érdekekért. Is­kolák ... egyházak ... A románságnak volt okosabb és jövedelmezőbb útja is. A régi nemzetipárti vezérek, Branea Tódor katolikus lelkész és Niculescu Aurél bankigazgató-ke­reskedő-faki­termelő lassan, de biztosan libe­rálisok lettek. Érdekes metamorfózis volt A pártállási eltolódással megváltoztak az indu­latok és a lelkek is. Addig a magyarság és a románság jó egyetértésben voltak egymással, most a magyarság azt vette észre, hogy védel­mező frontot kell csinálnia régi barátaival szemben. Le kell azonban szögeznünk it hogy a front nem a románság tömegével szem­ben áll, hanem csak a „színeváltozott“ veze­tőkkel szemben. A nép érdeke, mint minde­nütt ott is ugyanaz, legalább néhanapján ke­nyér a puliszka helyett. Sajnos azonban, a régi vezetők hatalma átváltozásokkal egyenes arányban nőtt. Kez­dődött a kisajátításokkal. A tölgyesi római katholikus hitköz­ség a saját temetőjéből kapott 800 négyszögölet. Ugyanakkor a gyergyószentmiklósi gö­rög keleti egyház, amelynek akkor egyetlen tagja sem volt s most is leszámolhatod a ta­gokat a tíz ujjadon, tizenegy hold elsőrendű erdőt kapott. A tölgyesi görög katolikus ek­lézsiánál a pap is, kántor is, harangozó is ré­szesült az agrárreform áldásaiból. Az elvett magánjavak 70.000 holdnyi területéből semmi se jutott a magyaroknak. A kormánynak vi­szont meg kellett hálálnia, hogy a vidék né­hány emberen látszólagos liberális szint ka­pott. A metamorfózis befeje­ződik A liberális szia változás okos és gazdasá­gos volt Braneanak is, de különösen Niculescu­nak. Összeköttetéseivel erdőt szerzett, s faki­termeléshez fogott. Már mondottuk, hogy bankja is van és boltja is van. Hamarosan a vidék egész gazdasági ütemverése rajta ment keresztül. A liberális recept szerint csinálta. És amikor erejét a maga teljességében érez­te, amikor az egész falu neki dolgozott, akkor egy merész és mindenképpen zseniális ötlet­tel megcsinálta a tölgyesi kommunizmust. Ez a kommunizmus így nézett ki: Niculescu volt a gyű­jtőmedence, az Állam, akihez minden pén­z befolyt, de aki semmi pénzt nem adott ki. A munkások robotoltak, ő pedig ellátta a munkásokat mindennel. Bonokat adott ki, s ezekért a bonokért az ő boltja kiszolgáltatta a szükséges cikkeket. Csak az ő boltja! Bont adott a csizmadiához, kovácshoz, szabóhoz, mert a csizmadia, kovács, szabó, mind-mind az ő szolgálatában állott. Kényur volt ő a maga portáján, aki kiküszöbölte alattvalói közül azt a bizonyos gyűlöletes pénzt. Miért kell pénz, ha mindennel ellátja alattvalóit? Ter­mészetesen az illő keretek között. A bonrend­szer törvényesített szokás lett Tölgyesen, s ha a munkások dühöngtek, Niculescu szelíden mosolygott. — Én pénzt nem adok! Keressetek máshol munkát. Az iga nyikorgott tovább, mert élni a töl­gyesieknek is kell, még akkor is, ha ennek az életnek a puliszka, a nyüves túró és az avas szalonna adja meg a minedennapi rányadó eret Niculescunak tehát nagyon jól beütött a liberálissá­ vedlés. Jobban beütött, mint a li­berális pártunk. Kitűnt ez a választásokon, a­mikor a falusiak azt mondották: — Ha Niculescu a nemzeti pártra szavaz­na, akkor mi mind liberálisok lennénk. Az utolsó ütközet Mindezek érthetővé teszik, hogy az új köz­igazgatási helyzet nem volt kedves sem a ro­mánoknak, sem a magyaroknak. Visszakiván­­ták, via­szagóhajt­ózták Csikmegyét A liberá­lisok sem voltak még annyira könyörtelenek. A nép bajáról nem tudtak, a régi vezetőket pedig hűséges liberálisoknak ismerték meg. Engedélyezték a szavazást: Csikhoz, vagy Neamțnhoz akarnak-e tartozni az elcsatolt községek? A községtanácsok szavaztak. Leg­először Tölgyes is produkálta a következő eredményt: 8 szavazat Csík, 2 szavazat Neam­­ţu. A főszolgabíró dühösen ordított a tanács­tagokra: — Afar­a. A prefektus telefonált a kormányhoz, a borszéki községten­ácsot feloszlatták, e többi községekben pedig meg sem ejtették a szava­­zást. Ezt már nem is a kormány csinálta. Ez a prefektus műve volt Nagyon megszerette már azt a vidéket ahol közbirtokossági erdők van­nak. ő is, a subprefektus is és lefelé az egész közigazgatási szervezet Hiszen csak rászen­­nek a közbirtokosságokra: ennyi és ennyi fára volna szükségünk! Kitűnő állapot ez. Neamtul megye prefektusa bizonyára nagy irigységgé­ gondol Csik megyére, mert az csupa ilyen köz­birtokosságokból áll Világért sem engedi visz­szacsatolni Tölgyest és vidékét Legalább a fe­jőstehén egyik csicse maradjon nekik. Mirőlunk elfelejkeztek Ebből a rettenetes zűrzavarból, különös metamorfózisokból, hivatalosok és nem hiva­talosok érdekhajhászásából és a napról-napra növekedő nyomorúságból sikoltoznak felmik az elszakított magyarok: — Mirólunk elfelejtkeztek! Igen, elfelejtkeztünk róluk, Gyergyótöl­gyes lelkes katholikus papja szaladgált, ke­reste a pártfogókat nyaggatta a magyarpárti vezéreket: gondoljanak néha-néha ránk is. Semmi sem történt. Miért is történt volna? Az a néhányezer főnyi magyarság politikailag nem hasznosítható. Segítséget viszont mit nyújthatna nekik az Összmagyarság? Semmit Legföljebb erkölcsi erőt legföljebb azt a meg­nyugtató tudatot, hogy ismerjük sorsotokat tudjuk bajaitokat, veletek érzünk és valljuk, hogy hozzánk tartoztok. Ennyit adhatunk ne­kik. De mikor ez annak a lekapcsolt néhány­ezer magyarnak olyan sok, majdnem minden. Bizakodást és erőt ad az újabb küzdelmekre és egyszerre levezeti azt az elkeseredettséget, ami az elhagyatottság érzésének a legjellem-­ zőbb és legveszedelmesebb következménye. Figyeljünk már fel a gyergyótölgye­­­ si magyarok panaszkodására. Hátha a biztatáson kívül egyéb segítséget is vihetünk nekik. Nagyrészük napszámos, he­tekig nem látnak kenyeret, s dohosodott liszt­ből főzött puliszka mellett húzzák az igát, a­mivel naponta 70—80 lejt keresnek. És életet adnak nyolc-tíz gyermeknek. Kacsó Sándor

Next