Brassói Lapok, 1928. június (34. évfolyam, 122-145. szám)

1928-06-02 / 122. szám

4. oldd.­szám. BRASSÓI LAPOK (SORS 1928. június 2. Ócska színházi karzatj­egyek erőszakos árusí­tásával foglalkozik az aradi 2. ker. rendőrség Arad. (A Brassói Lapok tudósítójától.) A történet előzményei egy aradi Péter-utcai kis borbélyüzletben játszódtak le. Tóth György borbélymester csendesen éldegélt szerény mestersége mellett, s hogy az „Ál­lamhatalomnak“ is kellőképpen lerója saját és külön robotját, ingyen borotválta Monac urat, a II. kerületi rendőrség detektívjét. Az idillikus viszonyt semmi sem zavarta, míg egyszerre május 15-én meg nem jelent Ara­don egy opera társulat, mely a bukaresti ope­rának adta ki magát. Nosza rajta, a rendőrség buzgó és kevés­bé buzgó hivatalnokai nemzetmentő kultur­­akcióba kezdtek és spontán lelkesedésből, ám a rendőri hivatás tekintélyt parancsoló pie­­desztál­járói, saját maguk láttak neki a jegyek árusításához. Hogy milyen eredménnyel, azt nem tudni de a jegyekből úgy látszik még két nap múlva is volt. És itt robbant ki a gyönyörű családi je­lenet a békés borbély és a detektív között. Egy bizalmas borotválkozási jelenet után május 17-én, tehát az opera megtisztelő láto­gatását követő harmadik napon, Monac úr, a buzgó műpártoló így szólt Tóth György hét­köznapi borbélymesterhez: — Kedves főnök úr, nézze csak, én gon­doltam magára — és e szavakkal egy kettété­pett színházi jegyet helyezett a „ház asztalá­ra.“ Tóth György csodálkozással vegyes áhí­tattal nézte a jegyet Egy elhasznált színház­jegy — gondolta — s magában irigyelte rá egy kissé a boldog halandót, aki a mai ne­héz viszonyok mellett színházba szokott jár­ni. — És mindössze potom hatvan lej az ára — mondta a rend kedélyes őre. — A Román Opera estélyére szól. Remélem, nem akarja megtagadni a bukaresti Nagy Opera támogatá­sát. ön lojális polgár* — gyerünk azzal a hatvan lejjel. — De uram — hebegi a csodálkozó bor­bélymester — három okom is van arra, hogy a jegyre ne reflektáljak. Először is az opera már 15-én elment Másodszor az opera nem volt a bukaresti nagy opera, mint ahogy azt a lapok is megírták, sőt egy csapnivalóan rossz vándorszínház és harmadszor a legsze­rényebb és leggyengébb okommal jövök elő, az egyéni szabadság frázisával Ne is szóljon uram, tudom, hogy ez csak nagyhangú frázis, ám talán hatvan lejnyi ereje megis csak van— — Elég a dumából — mondá a rendőr úr, — gyerünk a dohánnyal. A parancs parancs és ha nem tejel le most, sokkal többe kerül mirt később. Én mondom, a maga jó embere— Tóth Györgynek nem volt pénze. Utoljá­ra is nem is olyan nagyon régen jött haza az orosz fogságból és igy anyagilag eléggé vér­szegény volt ahhoz, hogy egy nemlétező elő­adásra jegyet váltson. A mai viszonyok kö­zött­ Monac úr elment, de rövid pár nap alatt háromszor is visszatért. Kapacitálni próbálta Tóthot. — Baj lesz — mondta jelentősen és vésztjóslóan. Ám Tóth bízott a 60 lej értékű egyéni szabadságban s hajthatatlan maradt. S itt elértünk a nagy fordulathoz. Egy szép májusi napon „sürgős ügyben“ idézést kapott Tóth György, a II. kerületi rendőrségre. Tóth, valjuk csak be, megijedt egy kicsit. Felment a rendőrségre, ahol Mo­mac úr fogadta elsőszámú legkárörvendőbb mosolyával. — Isten hozta, uram. Most majd meglát­jhhogy igazat beszéltem. Ezzel bevezette a ruleti kapitány ur ő főfőkegyelmessége szentélyébe. Itt trónolt a főkapitány ur. — Maga vette azt a bizonyos jegyet? harsogja a Nagyra. — Kérem én még eddig nem vettem, de— — ügy, — robban ki a kapitány méltó hangja. Hát nem vette meg? — Nem adott tehát 60 lejt? Jól van. Meg­mutat­juk mi, hogy ki az úr. Nem támogatja a román kultúrát? Jól van. Semmibe sem ve­szi a mi felszólításunkat? Jól van. Kerül ez még 2000 lejtbe is. Ülni is fog érte. Én mondom. Jól van. Elmehet. És a szédülten álló Tóth Györgyre még­­egyszer rárikkantja: Elmehet... A szegény borbély elment, örült, hogy mehetett. Monac úrt azonban az ilyen cse­kélységek nem alterálják. Tovább is bejárt az üzletbe. Persze borotválkozni. Tóth kö­­nyörgött, vegye vissza a jegyet, de a detek­tív­ra mindenkor így válaszom — Parancs, parancs. Most azután Tóth úr elmélkedhet. A hat­van usque 2000 lejig terjedő egyéni szabad­ságról, nézheti a használtnak látszó jegyet és yyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyyvyyyyyy rrrrrrwrYYYJYrYYYVYfvyvYvvvvrvvwvYvrrrvw I várhatja a kapitány ur fenyegetéseinek kö­vetkezményeit, a börtönt és az egyebeket. Mint, ahogy várhatja is. Hiszen halálos bűnt követett el. Egyrészt nem támogatta az operának nevezett staggio­­ne-t, másrészt ezzel hivatalos hatalommal va­ló visszaélésre kényszerített egy rendőrségi detektívet és egy kerületi kapitányt. B. K. Rendélés az iskolai vizsgázható bizottságokról Bukarest. (A Brassói Lapok tudósító­jától.) Az iskolai év befejezésének közeledté­vel egy nagy és úgyszólván súlyos probléma a vizsgázóbizottságok kérdése. A múltban nagyon szomorú képet kaptunk a vizsgák lezajlása után. Szomorú képet kap­tunk első­sorban azért, mert a teljesen idegen bizottságok nagyon sokszor nem jártak el a kellő objektivitással és a bukások száma év­­ről-évre emelkedett Gazdasági szempontból is nagyon hátrányos és költséges volt a bizott­ságok előtt való vizsgázás. Egy-egy ilyen vizs­ga költségeit az illetékes iskola fedezte, mert folyósítani kellett a bizottság tagjainak a na­pidijakat melynek végösszege megközelítette a 150 ezer lejt A bizottsági rendszernek azon­ban még egy óriási hátránya volt: rendszerint az iskolák felett lebegett a bezárás veszélye. Ha a vizsgabizottság azt állapította meg, hogy a vizsgák eredménye nem kielégítő, akkor a nyilvánossági jogot sem kaphatták meg az il­lető iskolák. A közoktatásügyi minisztérium is rájött ennek a módszernek a hátrányára és tűrhetet­len voltára és legújabb intézkedésével leegy­szerűsítette a vizsgák megejtését A miniszté­rium 66.390 szám­ú rendeletével értesítette az összes iskolai vezérinspektorokat, hogy mind­azok a kisebbségi iskolák, melyek elveszítették nyilvánossági jogukat készítsék elő tanulói­kat a vizsgákra. Ha az illető iskolák tanu­lóinak száma meghaladja az ötvenet, akkor az iskolai vezérfelügyelőség egy vizsgabizottságot nevez ki, mely bizottság az illető iskola helyi­ségeiben levizsgáztatja a tanulókat. A bizottságok kinevezésére a minisztérium az alábbi utasítást adta a felügyelőknek:­­ A bizottságok kinevezésénél úgy kell el­járni, hogy csak a román nyelvre, a föld­rajzra és a történelemre küldendők vizsgabiz­tosok. Ezek a vizsgabiztosok pedig az abban a körzetben levő állami iskolák tanáraiból kül­dendők ki, míg a többi tantárgyakból a vizs­gázó iskolák tanárai ejtik meg a vizsgákat. A biztosok napidíjait az illetékes iskolák fede­zik. E rendelettel kapcsolatban tehát nagyon lényeges változás azott be a vizsgák megejtése körül és nagyon leegyszerűsödött a vizsgabi­zottságok költsége is. Ugyanis a jelen rendelet értelmében minden iskolába egy három tagú bizottságot küldenek ki, vagyis egy román, egy földrajz s egy történelem-szakos tanárt. Mivel ezek a tanárok az állami iskolák kebeléből ke­rülnek ki, vagyis azokból, akik a fennti tan­tárgyat az év folyamán is tanították, elérkez­tünk oda, hogy a tanulók nem kerülnek tel­jesen idegen professzorok elé. Gazdasági szempontból is megvan a ma­ga előnye az új rendeletnek, mert ez az újabb eljárás a régi 150 ezer lejes költséggel szemben csak 10—12 ezer lejes megterhelést fog jelente­ni az iskoláknak. A másik előnye pedig az is, hogy a többi tantárgyakból azok a tanárok vizsgáztatnak, akik egész éven keresztül taní­tották a tanulókat. Ugyancsak a közoktatásügyi minisztérium rendelet® értelmében a magán­vizsgák június 20-ig ejtendők meg, míg az év végi vizsgák jú­nius 5—24-ike között tartandók meg. Az érett­ségi vizsgák időrendje pedig július 25-től júli­us 10-ig terjed. tvvvvvvTvvtyYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYV} Nagybánya. (A Brassói Lapok tudósí­tó­já­tól.) Vasárnap tartotta meg évi rendes köz­gyűlését a Hadirokkantak Egyesületének he­lyi bizottsága. A tagozat több mint három éve alakult meg, s ez idő alatt olyan élénk tevé­kenységet fejtett ki, hogy — mint Észak-Er­­dély egyedüli fiókegyesülete — ma nemcsak a közvetlen környéket, képviseli hanem szó­szólója általában egész Szatmár-, Szilágy- és Máramaros megye hadirokkantjainak is. A köz­gyűlésen e három vármegye közel száz község­ből vettek részt kiküldöttek, s ilyeténképpen a tagozat ez alkalommal Észak-Erdély összes invalidusainak sérelmeit juttatta kifejezésre. A szokásos napirend letárgyalása után a közgyűlés határozatot fogadott el, amelyben el­keseredetten emelte fel szavát az erdélyi ha­dirokkantai­, özvegyek és árvák különösen mostoha kezelése ellen. A határozat rámutat arra, hogy a kormány ezen a téren is előnyben részesíti az ókirályságot, holott az emberi jo­gok legelemibb elvei szerint igazán nem vol­na szabad különbséget tenni hadirokkantak és hadirokkantak között s ezzel megosztani azokat, akik egyránt áldozatai a világháború­nak. Mert míg pl egy három gyermekes, száz százalékos rokkant közkatona az ókirályság­ban 100 lej alapnyugdíjat és 568 lej drágasá­gi pótlékot kap, összesen tehát 668 lejt havon­ta, addig egy ugyanilyen erdélyi hadirokkant csupán 97 lej drágasági pótlékot­­„élvez", azaz h­avonta 157 lett. Az ókirályságbeli hadirokkant esze­rint 4-szer kedvesebb a kormány sze­mében, mint az erdélyi. És ez az arány áll fenn valamennyi kategóriát tekint­ve! A határozat természetesen nem csupán en­nek a kirívó igazságtalanságnak a megállapí­tására szorítkozik. A méltatlankodás keserű hangján emeli ki azt a tényt is, hogy ugyan­akkor, amikor a kormány április elsejével az őrmesterek és tisztek nyugdíjait legalább két­szeresére, de számos esetben ötszörösére is emelte, a hadirokkant altisztek és közembe­rek részére mindössze tíz százalékos emelést en­gedélyezett, ami az erdélyieknél 5—20 lejes többletet jelent csak. Ez annakutána történt, hogy a népjóléti miniszter a múlt év decembe­rében ünnepélyes ígéretet tett, miszerint a leg­alacsonyabb hadirokkant-nyugdíjat is az ezer lej fölé fogja emelni. Elpanaszolják aztán, még a hadirokkan­tak, hogy a rendkívüli segélyek dolgában is hátrányosabb bánásmódban részesülnek az er­délyiek, mint a regátbeliek. Ilyen célra az it­teni fiúszervezet csak évi harminc ezer lejt kap, míg a regátbeli tagozatok sokszorosan többet s ott emellett időnként természetbeni főleg ruhasegélyeket is nyújtanak. A közgyűlés végül kifejezte, hogy tovább­ra is küzd a faşui kerületi szervezet által fel­állított követelések teljesítéséért, amelyekben kimondták, hogy a rokkantak csak akkor nem panaszkodhatnának, ha a rokkantsági száza­léknak megfelelően napi 100, 80, és 40 lejt, csa­ládtagjaik után pedig ennek 25 százalákát kapnák, ami egyedül volna méltányos. A közgyűlés egyébként újraválasztotta az eddigi vezetőséget, amelyben az elnöki tisztet Kupsán Gyula bányaigazgatósgi tisztviselő, a titkárit Bo­g­­zsár István, a pénztárosit Katona József, az ellenőrieket pedig Csigán György és Sárközy Márton töltötték be. Befejezésül külön elítélték a városi tan­­­nácsok rideg magatartását, amellyel a törvé­nyes rendelkezésekkel ellentétben nem mű­ködnek közre kellőleg a hadirokantak támo­gatásában, holott kötelesek volnának őket úgy a földosztásoknál, mint a különböző bérletek­nél előnyben részesíteni. JYYYYYYYYYYWYYYYYYYYYYYYYTYYYYWYYWr A regláti hadirokkant négyszer kedvesebb a kormánynak, mint az erdélyi Felemelték szavukat az északerdélyi Invalidusok

Next