Brassói Lapok, 1929. január (35. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-02 / 1. szám

,r­v -;IV.. mmmmmme Szerkesztőség ■)­• Kiadóhivatal -HI N BRASSÓ. KAPU-UCCA 64—66 S B»y^^W»?^fOTWg!Wi8B8Ba /f. wr. ­IT "e - *-*»'? ' ! *­ . r­t,vlSPXld U'év? szám­ára: <S J^f JL l ^OllTHai NAPILAP ~j/]FflMerkenitB: SZELE BÉLA dr. ■mmwn Szerda, 1929 január hó X­XXXV. évfolyam 1. szám TELEFON-INTERUPB­ANt Szerk* tőség és kiadóhivatal 1977 és K2 «*4* Az újévet a magyarságnak Halász Gyula írja ki Az idő szövőszékén leszaladt az utolsó év­­szál is abból az évtizedből, amit már új impé­­riura alatt töltöttünk Egyik év sem volt olyan, amit odasorolhattunk volna, ahol boldog éve­ink följegyezve vannak. Minden évkezdet al­kalmával ugyanazokat a könnyeket sírtuk el, ugyanazokat a vágyakat sóhajtottuk el, a Moliére száraz humora indokolásával: „Ha mindig ugyanazt a dolgot mondom, az azért van, hogy mindig ugyanaz a dolog van; bizo­nyára nem mondanám mindig ugyanazt a dol­got, ha nem volna mindig ugyanaz a dolog" Ívi esztendőn keresztül az önkény, a kizsák­mányolás, az anyagi, erkölcsi és szelem­ meg­rontás keserű, kétségbeesett panasza, a tilta­kozás és jajkiáltás egy meg nem érdemelt, szerencsétlen sors ellen, összevegyü­lve a béke és testvériség vágyával, mindazon kincsek kö­vetelésével, melyeket Pak­s és Gyulafehér­vár történelmi örökségül hagytak reánk, de amelyeket mindmáig a hivatalból kirendelt gondnokok elvontak előlünk. Tíz év alatt nem javult a kisebbségi sorsunk, nem jutottunk előbbre az igazság és megértés útján, s ma, a­mikor az első decenniumtól, a soha viszont nem látásra, mint egy kegyetlenül kínzó ólom­­börtöntől elbúcsúzunk,s megint csak tépelődve gondolunk a nagy vígjátékiró­tyentegetőriző­ filozófiájára: mondhatunk-e legalább a jövő újévre mást, mint amit eddig mondtunk? Nem lesznek-e még akkor is ugyanazok a dolgok, amelyek miatt ma még mást nem mondhatunk, mint amit idáig mondottunk? Az új kormánnyal szemben, amely a tör­vények szentségét, az alkotmányosság t ér­vényre jutását a közszabadság és népjogok tiszteletét, a rend és a munka háborí­tatlansá­­gát, a mindenfajta erkölcsi és kormányzati kö­telességek beváltását hangoztatta és első na­­gyobb mozdulatával e fogadkozás komolyságá­­ról tett bizonyságot, az­ új év alkalmából szin­tén csak a régi, a változatlan panaszt és vá­gyat tolmácsolhatjuk: a romániai magyarság nyelvében, kultúrájában, faji, nemzeti mivol­tában reegalázottnak és elnyomottnak érzi magát s forró kívánsága hogy a békeszerző­dés s a gyulafehérvári határozat jogbiztosító rendelkezései a legközelebbi jövőben érvény­re jussanak. A helyzetünk ma még ugyanaz, ami az elmúlt tíz esztendő valamennyi fordulatában volt csak éppen az örök vizet és örök eget lá­tó hajósok vigasztalan csüggedését enyhítet­ték meg az óceán vizén úszó zöld galya, me­lyek révpartot kínáló száraz földet sejtetnek A reményünk egy jobb jövőben, a bizalmunk a nyilatkozatokban és programokban, a kor­mányférfiak szavában és becsületében több, mint volt idáig, amikor majdnem teljesen semmi volt, s amikor a váltakozó kormányha­talmak kapui elé érve, mindenkor ott kellett éreznü­nk a döbbenetes felírást- kisebbségi, aki ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel! A reménytelenség­e legsötétebb és legszo­­morúbb időszakában vetítette fel egy ú­j kor­szak hajnalfényét — legalább is annak a fel­derítő színképét — az új kormány. Vajha megértené önlelkiismerete és az idők szavát, a mi szavunkat és a történelem szavát amely az igazságosság, emberiesség és műveltség ön­zetlen és elfogulatlan szolgálatát parancsolja. Vajda úgy kormányozná ezt a szép és nagy országot, hogy benne mindnyájan a jog, jól­lét és testvériesség szent otthonát találhat­nánk! De az újév tíz év óta ugyanazt mondatja velünk a romániai magyarságnak is, még ha ezúttal a Széchenyi lángszavába öltöztetjük is mondanivalónkat: „A helyes magyar politi­kának szabott útja van; működését a négy nemzeti hiba, az önhittség, a fellengő eritha­­ziazmus, közvestség, e irigység megtagadásá­val kell kezdenie. Szét kell tépnie az önáltatás és hiúság rózsaszínű álmait, leszakítania a szí­nes rongyokat, melyekkel a nemzet, védekezé­sül a való ridegségei és tűszulásai ellen, fel­aggatta magát és az önismeret fagyos folyamát öntenie szalmalángos forró fejünkre. Első po­zitív lépés elfogadtatni a gondolatot, hogy a hiba nem rajtunk kívül, hanem többnyire, sőt szinte kivétel nélkül önmagunkban van. Csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunk­ban a feltámadási" erő". És ha ezt a gondolatot, bármennyire kímé­letlen és kegyetlen is, elfogadjuk, aminthogy el kell fogadnunk, mert igaz, akkor vállal­nunk kell azt is, hogy a hiúság, önzés, kö­zöny és elbizottság színes rongyait levetve, a munka és kötelesség szürke, de erős zubbo­nyába öltözzünk és hozzáfogjunk a nagy, egyetemes, céltudatos építőmunkához. Emberi műveltséggé magasztosult magyarság, ez volt a legnagyobb magyar ideálja, s ennek kell lennie minden törődésünk céljának is. Töb­­b mvm0­­- bet és ««ervezettebben kell foglalkoznunk a néppel, amelynek a lelki és szellemi világát, a napi életét és munkáját szintén meg kell szer­veznünk. Vagy nem tudnánk közakarattal és közáldozattal keresztülvinni annyit, hogy a test és lélekölő ital ördögét nemes olvasmá­nyok, kellemes szórakozások, oktató előadá­sok szépségei és örömei tegyék ártalmatlanná. Nem tudnánk az egész magyar társadalom lel­két közelebb vinni a magyar gyermekhez, a magyar iskolához, a magyar kultúrához? Nem volna lehetséges a politikai és felekezeti el­lentétek fölött a magyar együttérzés, össze­tartás és közös akarat antenáját kifeszíteni, hogy a művelődés és emberiesség közelről és távolról jövő akkordjait mindnyájan felfog­hassuk, élvezhessük és magyarságunk javára értékesíthessük? Meg kell erősödnie bennünk ama szükség érzetének, hogy a léhaság helyé­be erő és biztosság, a szűkkeblű elzárkózás helyébe önzetlen odaadás, az elpuhultság és gyáva közöny helyébe férfias kitartás kerül­jön Bennünk van a legfőbb oka balsorsunk­nak, de bennünk a feltámadás f­elő is, ami ma a fenntartás, a fennmaradás ereje Ezt kell ki­fejtenünk elszánt, egységes akarattal, céltuda­tos munkával, lelkes áldozatkészséggel, erre­­ kell hitet tennünk az új év alkalmával, mely legyen valóban egy új újév, a magyarság boldog újéve! Ssafi­a Mérn鮩©ikmeswéisefr! listavezető man­dátumot kínált fel az erdélyi cionista zsidóknak Tivadar mandátumaira vonatkozólag történt határozott döntés, míg a harmadik mandátum kérdése, — melyet Marton Ernő dr. kapott vol­na meg, — függőben maradt. — E mandátum ügyében Vajda Sándor belügyminiszternek kellett dönteni Kolozsváron Vajda. — miután érintkezésbe­­lépett a nemzeti­ parasztpárt ko­lozsvári választási bizottságával, fel is ajánlott a cionistáknak egy harmadik mandátumot. — Csik megyében. Az erdélyi cionisták e mandá­tumot természetesen nem fogadták el Vajda Sándor pedig odáig ment nagylelkűségében, hogy még a csikmegyei lista vezetését is át akar­ta engedni a cionistáknak. Az erdélyi cionista zsidók, mint ismere­tes, csak két mandátumot kaptak a kormány­tól, dacára annak, hogy a tárgyalások kezdetén Maniu bárom­ mandátumról beszélt. Az elveszí­tett harmadik mandátum kulisszatitkairól leb­benti fel a fátylat alábbi, beavatott helyről Szerzett információnk: A választások előtti kartelltárgyalásokat Marin miniszterelnök vezette, aki ténylegesen három­ mandátumban egyezett meg az erdélyi cionista zsidók képviselőivel. A tárgyalások során egyelőre csak Fischer József és Fischer rtVWTTTTtwvt ^Vvtzvyyyyyrywvy yeoyz­y­ jy vTTwr’VTVvggvy­r’i wgrtggy­vvwy vvvy (1.) Bukarest, december 5­. Bárra­lvets felett essel« istogba beírt ilratok a magyar anyanyelvű sz­ermekek A közoktatásügyi miniszter elvi jelentőségű döntése Véget ért a b­álnási iskolacézárok garázdálkodása A háromszéki megyei Málnás fürdő szé­kely község magyar lakossága már hónapok óta szenvedett a megyei iskola­revizor busás­­kodása miatt, ki az ottani állami iskola­igaz­gatóval együ­tt valósággal üldözte azokat a magyar szülőket, akik gyermekeiket nem az állami iskolába iratják be. A volt közoktatás­ügyi miniszter alatt természetesen a két kul­­túrapostol szabadon garázdálkodhatott és sú­lyos pénzbüntetéssel sújtották azokat a kato­likus magyar szülőket, akik az állami iskola helyett a református iskolába íratták be gyer­mekeiket. A málnás­ székelyek igazuk tudatá­ban nem fizették meg e pénzbüntetésüket, mi­re Aneheleszn­e két hűbérese végrehajtást rendeltetett el. Tőkés József, a málnási református lel­kész Sándor József szenátort és Szentkereszty Béla képviselőt kérte fel arra hogy a közok-"­tatásü­gyi minisztériumban intézkedjenek a máleáti Ukniillentrény íra­yébeil A két magyar parlamentért felkereste Costachescu közoktatási ne­vi minisztert, aki a panasz meghallgatása után azonnal sürgönyi­­leg intézkedett, h­ogy a jogtalanul kivetett pénzbüntetés végrehajtását azonnal függesz­­szék fel és elvi jelentőségű utasítást adott ki, mely szerint magyar anyanyelvű gyermeket bár­ ’­ milyen magyar felekezeti iskolába szabadon be lehet iratni. A miniszter utasítása végeredményben n­em tartalmaz semmi nyitást, hiszen a magán­­oktatási törvény ezt a jogot már régen biztosí­totta a kisebbségi szülők rész­ére. Mindeneset­re nagyon jellemző az A­ngeleseu-féle iskola­politikára, hogy maga Ancheleseu volt az, aki éveken keresztül az Önönmaga által készített iskolatörvény enyhébb fü­tekedéseit elszabo­tálta. "”Írtai SZAMUNK 24“OLDAL“

Next