Brassói Lapok, 1929. március (35. évfolyam, 48-73. szám)

1929-03-01 / 48. szám

Szerkesztőség -ff- Kiadóhivatal Nyomda BRASSÓ, KAPI­-LICCA 64-66 SZÁM­ ÁRA (Bukarestben îs) 5 LEJ POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: SZELE BÉLA dr. Péntek, 1929 március hó­­ XXXV. évfolyam 48. szám TELEFON-IN­T­ERURBANI Szerkesz­tőség és kiadóhivatal 1977 és 82 szám Iui—■mz.iMzrza-.ţ-î-.TU-r------ ----- —Tryilllillllllllll li I III ||| Ne csak tanácskozzunk, hanem cselekedjünk is! lila: Dr. György József gazdálkodó, kamarai képviselő A képviselőház egyik közelebbi ülésén a belügyi államtitkár kivándorlási ügyben hozzá intézett kér­désre válaszolva, fájó érzéssel közölte, hogy a mára­­marosi, bihari, hunyadi és más vidéki román földmí­­vesek milyen nagy számban fordulnak hozzá útle­vélért és hogy a bevándorlás sokfelé lehetetlen vagy nagy nehézségekbe ütközik. Beszédét N. Iorga, a románság nagy tiszteletben álló tudósa. ismételten szenvedélyes közbeszólások­kal szakította meg, oly értelemben, hogy egyáltalán nem szabad megengedni a román földmívesek kiván­dorlását. Utolsó megjegyzése, melyet magából kikel­ve tett, az volt, hogy bottal, korbáccsal kell a ro­mán paraszt gazdát földjéhez és kötelességéhez szo­rítani. Nem a józan megfontolás, csak a hirtelen kitörő Indulat szavai voltak ezek, mert Jorga nagyon jól tudja, hogy a parasztgazdát nem kell bottal hajtani ahhoz a földhöz, amely kenyeret tud neki adni, de bottal sem lehet kényszeríteni, hogy megmaradjon azon a földön, amely minden fáradtsága és munkája ellenében a száraz kenyeret sem biztosítja számára. Ezek az Indulatos szavak minden közgazdasági bölcselkedésnél i­gazolják, hogy ha­zánkban milyen nagy súlya, nagy fontossága van a földmíves társadalmi osztály munkájának. Természetes, hiszen földmivelő állam vagyunk, s ha a földmíves beszünteti a munkát, az iparos és kereskedő is zsebre dughatja a kezét, nincs mit ven­ni, nincs kinek eladni. Ezek az Indulatos szavak minden statisztikai adatokkal alátámasztott értekezésnél szembeszökők­ben tárják elénk, hogy mezőgazdaságunk betegsége elérte a válságos pillanatot, amikor a segítséggel többé nem lehet várni. Nem is várnak. Napokkal előbb az összes lapok közölték, hogy a kormány megnyerte a „Dresdener Bank“ részvételét egy földhitelintézet létesítéséhez s elhatározta, hogy egy milliárd lej alaptőkével az In­tézetet már most megalakítja és az működését azon­nal megkezdi. Ez még csak kezdet, csak átmeneti tüneteket orvosló segítség, de kétségtelen, hogy a kormány s az állam által támogatott társadalmi tényezők meg fogják találni a módokat s elő fogják teremteni az eszközöket, amelyek a földmíves társadalmi osztályt válságos helyzetéből kisegítik és termelőképességét teherbíróvá teszik. S Itt álljunk meg és kérdezzük meg magunk­tól: Vájjon magyar kisebbségi szempontból nem ép­pen olyan fontos é­­s égető a földmivelő osztály vál­ságos helyzete, mint állami és társadalmi szempont­ból? Váljon azok az eszközök, amelyekkel az állam és a román társadalom a földmívesség segítségére siet, egyformán fogják gyógyító hatásukat éreztetni a magyar gazdatársadalom bajaival szemben is? A felelet, amit e kérdésre adhatunk, fogja meg­szabni a magyar kisebbségi társadalom feladatát és kötelességét. Az első kérdésre habozás és gondolkozás nélkül felelhetünk igennel, hiszen a magyarság még na­gyobb számban földmivelő, mint az összlakosság s a magyar földmivelésnek az általános gazdasági ba­jokból származó nehézségeken kívül még a fajiság­­ból keletkezett betegségei is vannak, amelyekből még szintén nem gyógyult ki. A második kérdés megfelelésénél talán lehet va­lami véleményeltérés, de itt is nem annyira a lényeg­ben, mint inkább abból a szempontból, hogy helyes-e vagy nem a feleletet nyíltan megadni. Azt hiszem, hogy a tiszta, világos helyzet a legjobb útbaigazító. Azért egyenesen és őszintén megmondom, hogy szer­­intem a tételít: »nem.“ A múlt tapasztalataiból tudjuk, hogy a Jorga ál­tal jelképesen aposztrofált bot valóságosan használva a magyar földművest, nem visszahajtotta az elhagyott földhöz, hanem igyekezett minél messzebbre üldözni attól. Egyelőre a jövőre sem várhatunk egyebet; nem, mindaddig, amíg az állami igazgatásban az a felfogás irányadó, hogy bármilyen erkölcsi és anyagi erő csak teher az államnak, ha kisebbségi tulajdon és a­míg az állam a kisebbségi tömegek erővesztesége folytán szenvedett gyengüléséért elég kárpótlást ta­lál abban, hogy az uralkodó faj számaránya a kisebb­ségéhez viszonyítva javult. Ennek a felfogásnak természetesen következmé­nye, hogy legyen az bor, vagy földhitel, mezőgazda­­sági oktatás, vagy kivitel-szervezés, vagy bármiféle mezőgazdasági érdeket szolgáló intézmény, sohasem fogja ugyanolyan mértékben támogatni a magyar földmíves társadalmat. S ezen tény a magyar kisebbségi társadalomra fontos kötelességeket ró, amelyeknek elmulasztása végzetes helyzetbe sodorhat. Azt a hiányt, amit­­z állami és államilag támo­gatott társadalmi intézmények a magyar földmíves társadalommal szemben nem töltenek be, valami mó­don be kell tölteni, hogy a különben szükségkép be­álló leromlásnak elejét vegyük. Nekünk más eszközök nem állanak rendelekezé­­sü­nkre; a magyar kisebbségi társadalomnak kell vál­lalnia azon kötelezettséget, hogy pótolja a hiányt, a­mit az állami intézmények hagynak. Ezt minél előbb, minél sürgősebben kell megten­nie, mert minden órai késedelem rosszabbítja a hely­zetet, nehezíti a gyógyítást. Meg kell tennie bármilyen áldozatok árán is, mert kisebbségi épületünknek nem oromdiszel szen­vedtek sérülést, hanem az alapzati falakon estek ve­szedelmes rongálások s ha ezeket idejében ki nem ja­vítjuk, az épület falai és tetőszerkezete is összedől­hetnek s az újraépítés, ha nem lehetetlen, igen-igen nehéz lesz, össze kell szednünk minden erőnket, a legége­tőbb, a legveszedelmesbb baj elhárítására kell fordí­tanunk minden figyelmünket. Ne csináljunk úgy, mint a gondtalan kertész; a fa ágait nyesegeti és virágait ápolgatja s nem nézi s nem látja, hogy a fa gyökerét támadta meg a pusz­tító kór. Ne éljünk úgy, mint a hím gavallér, aki leszá­molt már az élettel s mielőtt egy golyóval intézné el földi számadásait, még egy előkelő, uri vacsorát ren­dez. Még nem érezzük magunkat halálra itéltnek, még élni akarunk! de akkor tennünk is kell valamit, hogy életünk ne váljék nyomorúságos, kínos tengő­­désé, jobb életlehetőségeknek önállóságát veszített szolgájává! A liberálisok a besszarábiai kérdéssel akarják megbuktatni a kormányt Stere a régenstanács előtt — Cuza is megszólal Bukarest, február 2?. A liberálisok pillanatnyi szünet nélkül újabb és újabb támadásokat indítanak a kor­mány ellen a besszarábiai kérdésben. Ma már kétségtelennek látszik, hogy a beszarábiai kér­dés csak ürügy arra, hogy ennél a pontnál emeljék ki a kormányt a helyéből. Besszará­­biában bolsevista veszély fenyeget és ennek csak Stere az oka. Hogy ezek a támadások menyire tervsze­­rűleg indultak meg, legjellemzőbb az a tény, hogy a liberálisok 9 évvel ezelőtt teljesen ha­sonló módon buktatták meg az első Vajda kor­mányt. A Vajda-kom­ányban akkor még Lupu dr. foglalt helyet, akiről a liberális lapok azt állították, hogy ő az, aki a munkás tömegeket felizgatja és általános sztrájkra hecceli. Ki­lenc évvel ezelőtt Lupunk hívták a mai Sterét és a besszarábiai veszedelem helyett általános proletárdiktatúra mumusával ijesztgették az országot. Nagyon jellemző, az a tény is, hogy kilenc évvel ezelőtt Averescu generális ponto­san azt a szerepet játszotta, mint ma, azaz ő is beállt a liberális kórus­ba szedelmét kiáltotta a világ négy sarka felé. Kilenc évvel ezelőtt sikerült a liberálisoknak az elhelyezett akna. Vaj­da kormány­a megbukott és a liberálisok átvették az uralmat. Ma azonban egészen más a helyzet, mint volt kilenc évvel ezelőtt. Akkor még Bra­­tianu Jones vezette a li­­berális rohamcsapatokat és még élt Ferdinánd király , akiről Averescu generális a szenátus nyílt ülésén jelentette ki, hogy mindenben tá­mogatta Bratianut. Ma elképzelhetetlen, hogy a régenstanács megbuktassa a Maniu-kormányt. Teljesen va­lószínűtlen, hogy a liberálisokat bíznák meg a régenstanács kormány alakításával, hiszen a liberálisok alig három hónappal ezelőtt éppen azért buktak meg, mert képtele­nek voltak a kormányzásra Az a gondolat pedig egyenesen ne­vetségesen hat, hogy talán Ave­rescu generális kaphatna megbí­zást. A régenstanács egy esetle­ges kormányválság esetén két­ségtelenül megint nemzeti kor­mány gondolatát vetné fel. A mi azonban nem volt megvaló­sítható három hónappal ezelőtt, megvalósítható-e ma? Semmiképpen sem. A nemzeti parasztpárt semmi körülmények kö­zött se venne részt ilyen alakulatban. Tehát nem maradhatna más hátra, mint egy diktatúra kormány. És ez még gondolatnak is abszurdum a jelenlegi politikai helyzetben. Ilyen körülmények között a liberálisok hatalmas támadásainak nem lesz és nem lehet meg a várt eredménye. Az, aki a politikai bo­szorkánykonyhák kulisszái mögé lát, tisztában van azzal, hogy a liberális párt kénytelen ezt az utolsó kétségbeesett harcot megpróbálni, mert a kormány gazdasági törvényei létalap­jaiban remegtetik meg a liberális építménye­ket és a liberálisok nem várhatnak négy évig ölbe tett kezekkel. Bármenyire is kilátástalan­nak látszik a küzdelem, a levitézlett és köz­­undornak örvendő lebb­álisok mégis közelharc­ba merészkednek. Van arcuk ahoz, hogy puri, fikát®a­minábégben szerepeljenek. mai SZAMUNK 12 oldal"

Next