Brassói Lapok, 1933. július (39. évfolyam, 147-172. szám)

1933-07-09 / 153. szám

4. oldal Baradlai László riportja: Emberi sorsok dideregnek a júliusi (Kelt kánikulában, a jól befutott kályha mellett) Szatmár, július 8 Hát igen. Egy kicsit furcsa ez a „káni­­kula“. Odakinn két fokot mutat a ké­mért), így cikkírás közben egészen jól esik a meleg kályha, amely mint a medve, akit felébresztenek téli álmából, kissé­ dohogva, csodálkozva és füstöt könnyezve ontja a meleget. A naptár ko­nok és megmagyarázhatatlan makacsság­gal mutatja a júliust. Ő, szegény, végzi a kötelességét, mint egy szorgalmas kisli­­vatalnok, aki nem érti meg, hogy a fő­nök, akinek rosszul megy, aki ideges és rosszkedvű, egyszerre miért éppen ben­ne, az ő munkájában talál meg minden hibát. Ma regge­ a lepkék megfagyva hever­tek a mező szélén. Ők nem bírták tovább. Az emberek, akiknek nem volt laká­suk és akik a mezőkön, a hidak alatt, a sétatér padjain húzódnak meg, viszont kibírták. Mint ahogy kibírták a háborút, sőt a békét is. Kibírták az aranyalapról­ való letérést és kibirták Hitlert. Régi tétel, hogy az ember többet bir, mint az áll­at. A lepkék elpusztultnak, az ember csak didereg- Akinek van még, az ma előszedte a tőés kabátot. Viszont voltak olyanok is, akik fehér nadrágban vacog­tak. Ezek az optimisták. Hiszen julius van a kutyafáját neki. Ezek voltak azok, akik annak idején márkát vettek és frankot adtak el. Ezek voltak azok, akik tizennégy augusztusában ahelyett, hogy cukrot és szappant vettek volna vagonté­telben, önként jelentkeztek a haza vé­delmére. Nem csoda tehát hogyha most nincs télikabátjuk. De az emberiség tarka­szárnyú kis nyári lepkéi veszettül dideregnek ám ebben a kánikulában. Nagyon kevés idill hozzá, hogy elfagyott s­­orsukkal egy szép napon ők is odafeküdjenek a lep­kék mellé. Itt van pé­dául a strandbérlő. Szorgal­mas tücsök ő, aki nyáron gyű­jt, hogy té­len élhessen. És nem egyedül élt. Négy gyerekkel és egy asszonnyal. Az idén még mit sem gyűjtött. Drága volt a deszka, amit a vízbe rakott. Drága volt a homok, amit a partra hordatott, drága ve­t a reparator és drága ve­t az enge­dély, ami az uszodához kellett. Mire július lett, elfogyott a tavalyból megmaradt kis pénz. A gyerekek hitelbe ebédeltek. Adott a szomszéd, mert hiszen kezdődik a szezon. Jön a kániku­l. Ezzel szemben június 24-én fürdött tíz ember. Azóta senki Csak az uszodabérlő gyermekei. Lilára fagyott testtel ugrál­tak bele a vízbe, hogy kedvet csináljanak az arrajáróknak De ki jár a strand fe­lé? Csak néhány nekikeseredett szerel­mes pár, akiket a hideg sem tart vissza és akik a magányt keresik. földből- Rothasztja a termést, amely pe­dig annyi reménység bölcsője volt. Hasz­talan emelkedik a szemes termények ára, ha nem lesz mit piacra vinni. A ZÁLOGHÁZAS Csak a zálogházasnak megy jól. Vá­ratlanul nagy a forgalom. Aki teheti, si­et a télikabátját kiváltani, amelyet már­ciusban, az első tavaszi nap hazug csók­­jára olyan örömme­ vitt be — mint ahogy ismerőseinek mondta — a szőrmemegoví-­ba. Hideg van. A boldogság mostanában — mint a­hogy Petőfi énekelte — a barátságos me­leg szobában van. A boldogtalanság, pedig mindazok éle­tében, akik a nyárból élnek és akik min­den reggel, mint a Kisértetek tragikus Oswaldjai, égfelé fordított szemmel­, áj­­tatosan rebegik: ...a napot... a napot adjátok nekem... A strandbérlő A strandbérlő éhezik. És hogy sorsa teljesen rózsás legyen: tegnap foglaltak nála forgalmi, állami, városi és fényűzé­si adó miatt. EVégre ha a saját szórakozására télen is nyitva tart egy szabad uszodát, fizet­het fényűzési adót. Legalább is így okoskodhatott az adó­végrehajtás nemes közege. Ke mit csináljon szegény fagylaltos em­ber? Aki télen sült gesztenyét árul, tavasz­­szal a virágot és úgy várja a nyarat, mint a mezei egér az új termést, hiszen akkor kezdődik az üzlet. A FAGYLALTOS — Fagylalt, jegeskávéTM Hiába csenget a fagylaltos ember- Sen­ki nem akad horogra. — Nem keresek kérem egy hét óta egy lejt sem. Az árut bizományba kapom egy optimista cukrásztól. Szegény ember va­­gy­ok és éhes. Tegnap nem volt mit en­nem, hát egyedül én ettem az árumból. Fagylaltot reggeliztem és fagylaltot ebé­deltem. Tud ennél szörnyűbb büntetést egy szegény fagylaltosnak? Legalább visszatérhetnék a sült gesztenyére. De nem merek kiállni a sarokra, mert ami­lyen szerencsém van, egészen bizonyos, hogy akkor rögtön kisüt a nap- Miért nem írnak már abban az újságban hőhullám­ról? Az idén nem jön? A nyári vendéglős A nyári vendéglős már nem is sír. Nincs is senki a nyári vendéglőben, amikor keresem. A kerthel­yiség ajtaján egy kéz­írással felrajzolt tábla: JÉGESŐ, vihar, faery miatt tönkrre mentem! Vendéglő zárva. Kértem­­, vendégei­met, hogy téli helységben De a besűtött boltban az időjárás mi­­att sír a kereskedő is. A kirakat tele van nyári holmikkal. Mint egy élő anakroniz­mus, úgy tekintenek ki a télikabátba bur­kolózott utcára, a kirakat ablakból a hi­telre beszerzett elől semmi, hátul’,1 semmi, középen egy kis trikóanyag mintára ké­szített legújabb fürdő-kreációk. Ott szo­­morkodnak a gummisapkák és a fürdőcs­­ők társaságában. Benn beszól a keres­­edő: — Nagy raktárt kelllett beszerezni a fürdőcikkekből, mert nem tudhattuk, hogy ilyen pocsék nyár lesz. Az árut jú­­nius elején vettük hitelbe csehszlovák gyárakból. Hatvan napi lejáratra vettük, mert az még sohasem fordult elő, hogy augusztus elsejéig ne adtunk volna el min­támogattni sziveskedjenel­. Gyula, a téli kávéház főpincére. A kis ny­ári lepke megfagyott szár­nyakkal­ már az útszélen hever. Az idő­járás tovább bírta, mint ő, aki a borra­valókból, a félk­ónő kauciójából, a sógo­rától kölcsönvett húszezer lejből annyi reménységgel, annyi tervvel nyitotta meg a nyári kertet-dent Most nem tudom mi lesz, ha ki nem derül. Már július közepe van és az áru, mind egy szálig a nyakunkon van- Hogy fogjuk ezt augusztus 1-ig eladni? És főleg, hogy fogunk augusztus 1-ig fi­zetni? Egy egész csomó újabb fizetéskép­telenség lesz a piacon, ha ez továbbra is így tart. A gyár nem szentimentális. A gyár nem törődik azzal, hogy jó idő volt-e, vagy rossz? A gyár a pénzét köve­teli és mi nem tudunk fizetni. És menjünk el a fürdőtulajdonosokhoz, aki a jó üzlet reményében az idén be­c­­ölte pénzét a közeli divatos fürdőhely bérletébe. Újra bútoroztatta a korsza­­tlont, kitataroztatta a forrás fölé emelt épületet, zenekart szerződtetett, fürdőor­vost hozatott le, hirdetett a lapokban. A kereskedő A fürdőbérlő A fürdőbérlő nem fogad. Influenzával fekszik és iszonya van az élettől, az emberektől, mindentől. Beteg a fürdőbérlő és kínjai csak fo­kozódnak, ha a néptelen fürdőhely sétá­nyán, a farkasordító hidegben, minden délután fellarsan a zene. Fúvószenekar dolgozik és a szerződés értelmében dol­gozik egész szeptember egyig- Megállás nélkül. N­api ezerkétszáz lejért fújják így délutánonként el a fürdőbérlőnek, aki influenzás és akire minden mélabus tan­gó és minden vidám foxtrott úgy hat, mint egy-egy súlyosabb testi­ sértés. AZ ASZTALOS ÉS A GAZDA Sir az asztalos, mert nyakán marad­nak az újonnan készített csónakok. És sir a gazda, mert nem tud hozzáfogni az artáshoz. Nem tudja mi lesz a terméssé. A búza rozsdát kapott. A szemet meg duzzasztotta az eső, a szél kipergette. A föld úgy tele van vízzel, mint a jó tehén tőgye tejjel az egész napi legeltetés után. Csak egy érintés kell, és csurog a viz­a B.­E 1933. július 9. Különös gyermektragédiák Maros megyében Halálosvégü gyermektréfa önkéntelen harakirivel • Gyermek­halál a temetőben az összeomló sírkő alatt Marosvásárh­ely, július 8 Maros megyében tegnap délután két merőben szokatlan ha­­losvégű gyermek­szerencsétlenség történt. Fülöp Ferenc 13 éves maros­vásárhelyi gyermek, a városi gépkezelő kisfia, több tanulótársával kiment a katonaiskola há­ta mögött elterülő erdőbe, hogy rőzsét szedjen. A gyermek felmászott egy fára, hogy az ágairól gályákat vagdosson. Zse­bében éles kést vitt magával. Egyik ba­rátja elhatározta, hogy ráijeszt az ágak között kucorgó gyermekre. — Jön az erdőőr! — kiáltotta a kisfiú felé, aki ijedtében nyomban leugrott a magasból. A gyermek olyan szerencsétlenül zu­hant a földre, hogy a zsebében levő­ kés hasába fúródott s valósággal hara­kirihez hasonlót mély metszést ejtett rajta. A kisfiú barátai szeme láttára élt vérzett és meghalt. Halálos szerencsétlenség történt a ma­­rosludasi temetőben is, Szántó Ilonka, a temetőőr 7 éves kisleánya egy roskado­zó sírkőre mászott, hogy egy cseresznye­fáról gyümölcsöt tépjen-A sírkő hirtelen összeomlott s maga alá temette a kislányt, aki egy szem cseresznyével a kezében, halva maradt a darabokra omló sirkő alatt. VESTIS M­­V­E­Z­E­T­­ szövetekben, selymekben, bélésárukban, mert minden egyes szövete, selyme, bélésáruja a legdivatosabb, a legjobb, a legtartósabb, a le£olcsóbb! VESTIS BRASSÓ, Lensor 22.

Next