Brassói Lapok, 1935. január (41. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-02 / 1. szám

I frrencifk tért 4 \LI. évfolyam 1 szám. S­V­ A.%I tet1910611 ELOFZETESI ÁRAK: Belföldre:^ kézbesítő kézbesítési dijával és a P^^ede J^to | aegy^fr^wf le^félév«'' WO‘teJ.^Tév* nak fizet, az előfizetési díj bb lej.­­ Rostái ke/besitessel es kozvet­euul a l“‘ " 1 | ( JRf )t: i EM­K dij»J hirdetési oldalon 5 tej. páros (bal) szövegoldalon b lej, páratlan (jobbisze­rj.,2 Strndef Szeries^ft ^ k JóbLaf Br­sov/s.r Rege, Cíarol *-t .elefonszámok kiadóhivatal *3- szerkeszt^ «3. £töfiZ€t£Sl pddaBQ Árusításba nem bocsátható , Főszerkesztő: Szele Béla dr. Szerda 1935. évi január 2 .­­*A»tay Péter Tvb&paaay agy«te* Kö*y*%#*« • »UDAP£3'f ' ni’ti'i ~­ EW161 MEHLIG - zTMDTCßWIiT Irta: FERENCZI ZSIGMOND Mérleget készít a gazda az üzletév végén. Megállapítja követelését és tartozását. Szám­­bavesz anyagot, pénzt, munkát. Számot vet a múlttal, jelennel, jövővel, gondolatokkal, té­nyekkel. Levonja a tanulságot. Így a felelős gazda. Nem igy a felelőtlen társadalom. Nem vet számot azzal, miként áll egyensúlyban egyik ember élete a másiké mellett. Különösen 20 év óta minden évet avas csalódással zárunk s minden Újévet felcsillanó reménnyel nyi­tunk. Beteljesült csalódás s beteljesületlen vágy kínozza az embert. Krisztus polgára azért még­sem esik kétségbe. Hisz az Isten rendelésében s állja a megpróbáltatást. Vá­gyak temetőjének televény talajából új csirát hajtat: megacélozza a lélek, értelem és izom erejét. Hiszi, hogy a fekete sors fekete tintá­jába mártott tollal vesztegzárt húz a szenve­dések évvégi rovata alá. A teheregyenleget, fertőzött lelket, megbénult szellemet, kenyér, rabságot, az emberi munka elkárhozását, az igazán K­risztusban megújuló Esztendő esedé­kes áldozati tüzén elhamvasztja. Hiszi, hogy a m­egújhódás tüze alkotó hevében világra csi­holja az igazi krisztusi társadalmat, amelyben ország-világszerte megtalálja helyét minden polgár. A krisztusi társadalomban minden em­bernek szent lesz a lélekszabadság, az érte­­lemszabadság és a kenyérszabadság. A krisz­tusi ember minden nyelven megdicsőíti a szel­lemet és minden kézen felmagasztalja az em­beri munkát. A Krisztus polgára megbékítő uj hajnalt hasit a fekete és vörös bolsevizmus kavargó vészfelhőiben. Az uj hajnal fénye világítja meg majd az ország-világ életútjait. Ha az uj világ szemüvegén keresztül néz­zük a mait, látnunk kell a romokat és fenye­gető szakadékokat, hogy azokat eltávolítsuk, kikerüljük, betömjük s fölöttük egyengessük a megújhodás ösvényeit. A krisztusi polgár nem ordít véres sérelmet, de tiszta bírálatból tanulja a javulást. A társadalmi fejlődés folyamán fogalmak új tartalmat nyernek, tények változnak, elhíz­nak, elöregednek. Ami egykor megújhodást jelentett, ma bilincsként szorul az emberiség­re. Szükségképpen kell tehát időnként jönnie az adott kor szellemi és anyagi létszükségle­téhez alkalmazkodó változásnak. A szocializmus vörösben zúdította uralmi területére a mai rendszer fekete nyo­mortengerét. Mindkettő eltemette a magántu­lajdonra épített gazdasági és társadalmi rend áldásait. A megváltás, a polgári társadalmi és gaz­dasági rend láthatára pedig csak a világos el­mékben pirkad. A világáramlat, mint a napfény, vagy leve­gő, eljut a föld minden zugába. Hatását min­denütt érezteti. Románia sem maradt mentes az életképtelenné vált mai rendszer tehetetlen önvédelmi harcától s a szocializmussal vívott gigantikus küzdelmétől. Megszenvedte a há­borút és békét ez az ország is. Törvényhozá­sát és kormányzását a nagybankártőke pórá­ra vonszolja. Az állambürokrácia magán viseli az öncélú állam jellegét. Nem mutat semmi lelkiismereti és értelmi munkakapcsolatot azzal az országtársadalommal, amelynek természe­tes származéka. Sőt számos jel mutatja, hogy az állambürokrácia élesen elkülönült az or­­szágtársadalomtól és érdekeik egymással szembekerültek. Az érdekellentét a szükségle­tek növekedésével egyenes arányban nő. A háború után nem volt Romániában olyan ál­lamférfi, aki az országtársadalom és állambü­rokrácia érdekeit össze tudta volna egyeztet­ni Az államférfiak beszorultak az állambürok­­rácia szellőzetlen pincéibe.Pártketrecek rácsain keresztül vicsorítják egymásra fogaikat. Alig nyikorgatják az államgép rozsdás kerekeit. Kenőolajukat megvastagította az árupermisz,­­ agrársperc, gégetükör, feketeszesz, Skoda. Az­­ egymást űző rövid párturalom alig juttatott­­ időt arra, hogy a korifeusok megtöltsék zse­beiket és a bukás utáni várakozásra kitartást­­ gyűjtsenek. Országépítő munkára nem jutott idejárt. A politikai pártok mellett felburján­­zott az álhazafiak élősdi hada, melyet nem az alkotó munka, nem a román néptömeg védel­me, hanem az egymás elleni gyűlölet, szemé­lyi és klikkérdek tart össze. A honszerelmet olcsó piaci áruvá tették. Az állam fogalmát azonosítják a maguk élősdi érdekeivel. Az ál­lam védelmének ürügye alatt önös érdekeiket körmönfont képmutatással és vakmerő el­szántsággal védik. S ha már kifogytak egy­mással szemben a gyűlöletből, a népkisebb­ségek elleni gyűlöletüket dobják zsibvásárra. Felelőtlen társadalmi és politikai állásokon s romboló sajtótermékeken keresztül vagyont vadásznak ki a saját népük s az ország min­den népének zsebéből. S hogy ebben a kataklizmában mi volt a magyar népkisebbség helyzete? Kényszerűen úszott az árral. A mai rendszer megtalálja ma­gyarnyelvű ügynökeit is, akik a gazdasági összeomlásig magyar testvéreikkel szemben magyar nyelven űzték azokat a meg nem en­gedett haszonvételeket, amelyeket a gazdasá­gi élet törvényei s az erkölcsi parancs élesen tiltottak. Magasabb életszínvonaluk egyházi, társadalmi és politikai élre állította őket. Az élen főként saját fajsúlyukat növelték. Nem néztek a jövőbe. Az egységes magyar nemzet­­társadalom szerves kiépítésére nem végeztek műhelymunkát. Tehetetlenségüket kétségbeej­tő meztelenségben tárta fel a gazdasági vál­ság. Az összeomlott gazdasági rendszer visz­­szaéléseitől s az ország változástól elerőtlení­­tett, bizalmát, reményét veszített nép hiába várt tőlük vezetést, irányítást, támogatást. Népgazdasági rendszerünk, szervezett szellemi együttműködésünk nincs. Politikai egységünk kétesértékű­ választási egységbe zsugorodott. Képviseletünk alig jelent többet a sekélyes román állampolitikában, mint a hamis zene­karban szunditó vakkon­trás. Ezekkel a fekete tételekkel zárhatjuk az óévet.­­ Lássuk most már az évnyitó tételeket. Be kell lássa a világ, hogy fel kell épülnie a polgári társadalmi és gazdasági rendnek, a melyben minden termelő jószág és az emberi munka visszanyeri gazdasági szabadságát, visszanyeri üzemképességét s ismét létforrássá válik. A pénz visszanyeri eredeti rendeltetését: értékmérő és csereeszköz lesz. Megszabadul bénultságának kórokozójától: leveti mértékte­len profitszedő és hatalmi eszköz tulajdonsá­gát. A csoportérdekek járszalagján tartott párt­­kormányok helyét olyan kormányok kell hogy elfoglalják, amelyek osztályérdekre való te­­kintet nélkül, a népérdek egyetemét képvi­selik, azzal a céllal, hogy az országban léte­ző szellemi és anyagi erők maximális megnyi­latkozásának utat nyissanak. Helyreállítják az állam és ország között az összhangot. Az országot alkotó egyellek gazdasági egyensú­lyát s ennek természetes következményeként az államnak nemcsak pénzügyi, hanem gazda­sági egyensúlyát is. A szilárd anyagi alapokra helyezett államszerv arányos számú és jól fi­zetett tisztviselő karával helyreállítja az állam, bürokrácia erkölcsét. Az állam gazdasági, pénzügyi és erkölcsi talpraállítása maga után vonja az egészséges nemzettársadalom kiala­kulását. A nemzet megtalálja időszerű fogal­­mi meghatározását, ami nem lehet más, mint a nemzet birtokában levő lelki, szellemi és anya­gi erőknek a nemzet véralkata szerint való legmagasabbrendű kifejtése az egyén és nemz­­zetközösség hasznára. Cselekményében él a­­ nemzet. A nyelv csak kifejezője a cselekmény­­­­nek. A gyűlölet nem alkotó eleme a nemzet­­i fogalomnak, mert rombol, kárt tesz, minden­­ nemzetet lealacsonyít és megcsúfol. Csakis ilyen felfogás mellett alakulhat ki az egysé­­ges román nemzettársadalom és ezzel párhu- s zamosan Románia egységes országtársadalma,­­ amely nemcsak egyenlő papírjogokkal, de­­ egyenlő életlehetőségekkel magába foglalja és­­ összmunkálkodásra készteti, az ország és állam­­ hasznára, az országban élő összes nemzetek­­ szervezett társadalmát Félre kell állítani a politikai életnek azokat­­ a festett arcú kitartottjait, akik a maguk­­ üzelmeinek elleplezésére nem tudnak okosabb gondolatot felszínen tartani, minthogy a ki­­i­sebbségek legyenek lojálisak s ők majd válto­zatlan jóindulatot tanúsítanak velük szemben. Hát lehet-e a kisebbségi nép más, mint lojál­i­is? Ezzel szemben szeretnék látni, miben áll a dilettáns kormányzók régi és miben a vál­tozatlan jóindulata? Nem látjuk a jóindulatot abban, hogy ma­gyar ember nincs a kormányban, a felső bí­róságban, a katonatiszti karban, az újonnan kinevezett köztisztviselők között. Vagy abban lássuk a jóindulatot, hogy tömegesen fosztják meg kenyerüktől a postamestereket, vasutaso­kat, tanítókat, tanárokat. Tanrendőrökkel bé­nítják meg a kisebbségi iskolák működését. Ezek a körülmények lehetetlenné teszik, hogy azok, akiket földönfutókká tettek, hűséggel, szeretettel és megértéssel gondoljanak arra a társadalmi rétegre, amely az állam és nemzet álruhájában kenyerüktől és lelki nyugalmuktól megfosztotta őket, lehetetlenné tette, hogy az állam és román nép iránt hűségükről tanúsá­­got tegyenek a szellemi és anyagi erejüket az országtársadalom hasznára kifejtsék. Olyan az a képmutató jóindulat, mintha va­laki az éhhalál előtt álló éhséget a vagyonjog kódexével akarná csillapítani. Minden jogot megnyit számára, csak éppen a kenyérhez nem engedi nyúlni. Bátran szembe kell nézni románnak, ma­gyarnak egyformán a kisebbségi kérdéssel. Aki merte vállalni a kormányzást, vezetést, ne féljen se egyik, se másik oldalon a nacio­nalizmus néhány balkezű kitartottjától. Min­den képmutatást túlkiált a szükség parancsa: az egy országban egy sorsra hivatott, külön­böző nyelvű népek egymás mellett meg kell hogy találják létlehetőségü­ket és a szabad utat szellemi és gazdasági erejük maximumá­­­nak kifejtésére. Ha a román nemzet ráneveli fiait erejük maximumának kifejtésére, számbe­li többsége amúgy is biztosítja számára a he­gemóniát és nem lesz rászorulva arra, hogy néhány élősdi szájhős romboló gyűlölettel becsmérelje és bénítsa meg a tiszta román nemzeteszményt. Románia Magyarországgal is meg kell hogy találja a baráti kapcsolatot. Nem a diploma­ták kétesértékű­ sima szavaiban, hanem az em­berek lelki, szellemi és anyagi életének leg­tisztább összjátékában. Magyar politikusnak, román politikusnak, kinek az országtársada­­lom boldogulása fekszik a lelkén, legyen any­­nyi bátorsága, hogy a magyar revízió és ro­­mán antirevízió kelevényébe beleeressze a bonckést s megtisztítsa a sebet a gennytől. Mellékes, hogy az országromboló sajtó kitar­tottjai mit szólnak a hidveréshez, így gondolkozik az a józan román néptö­­meg is, amelynek még nem fertőzte meg a zsebét a népek zsibvásáron eladott gyűlölet bére. A honában otthont talált magyarság nem­csak lojális, de hűséges kell hogy legyen az államhoz, amelynek tagja s így saját érdeke is az állam talpraállítása. Tudnia kell, hogy az állam léte történelmi adottság, amelyen el­lenséges egyéni magatartásával nem változ­­tat. Az állam iránti hűséget a magyar kisebb-­­ség félreérthetetlenül juttassa kifejezésre. De egyúttal igényelje s minden eszközzel vegye, birtokba a hűség jutalmát is. A román népnek barátai vagyunk. Közös a mi sorsunk. Minden alkalmat meg kell tehát ra­gadnunk a nemesszivü közeledésre. Nem a talpnyalásra és nem az egyéni felkínálkozí­zásra. Nem lehetünk azonban sem hűségesek, sem barátságosak ahhoz a román társadalmi ré­­teghez, amely a nemzet és állam érdekvédel­mének ürügye alatt anyagi életünket tönkre­teszi, lelki nyugalmunkat felborítja, az ország­­társadalom és állambürokrácia egészséges ki­alakulását lehetetlenné teszi. De nem azért, mert a társadalmi réteg román, hanem, mert haszonleső, kegyetlen, zsarnok. A magyar származású állami tisztviselők tö­kéletesen tanulják meg a román nyelvet k­t igyekezzék azt elsajátítani a magyar nemzet minden tagja. Közös érdek, hogy a magyar és román nemzet fiainak békés és hasznos együtt­működését ne nehezítse meg a nyelvismeret hiánya. Merőben elhibázott és a román nem­­zeteszményt sértő felfogás azonban a román­ nyelv tudását az élet olyan elengedhetetlen feltételének tekinteni, amely nélkül valakinek nincs létjogosultsága az országban. Aki meg tudja tanulni a román nyelvet, az feltétlenül tanulja meg. Aki pedig nem tudja, vagy nem­ tudhatja megtanulni, azt nem szabad brutális­­an üldözni és nem szabad megakadályozni képességének hasznothajtó kifejtésében. Az­ oktalan üldözés nyilvánvalóan megutáltatja a­ szenvedővel a nyelvet is s azokat is, akik életét megkeserítették. Az egyszerűbb elme aligha tudja meggondolni, hogy ő nem a ro­­mán állam és nem a román nép áldozata, ha­nem azoké a destruktív elemeké, akiknek a st álhazafiasság gyűlölködése kenyere, vagyona, jóléte s ezenkívül semmivel sem tudnak hoz­zányúlni hazájuk és népük boldogításához. * A magyar kisebbség rá kell hogy találjon önmagára is. Tudnia kell, hogy a közjogi po­litika nem egyedüli létfeltétele. Hogy életének súlypontja a gazdasági és kulturális fejlődés­ben van. Szellemi, gazdasági és politikai egy­sége együttvéve jelenti a nemzet társadalomi egységét. Egyformán rombolja az egységet az­ is, aki ugyanazon tehetetlen figuráknak fel­színes szerepeltetésében igyekszik megtestesít­­tetni az egységet s az is, aki a vaksorsnak, ezeknek a hányavetettjeivel nyelvöltögetve ellenzékieskedik, anélkül, hogy a nemzetépítői munka feltételeit bírná. Tegyék azt a magyar nemzetélet irányitól, amit a román kormánytól kérnek: üljenek is egymással a zöldasztalhoz s ne távozzanak ad­­dig, míg végrehajtható pontossággal meg nem, állapítják. Mi a magyar nép helyzete a román állammal és a román néppel kapcsolatban? Miként építhető ki a magyar nép gazdasá­gi egysége?­­ Miként szervezhető meg az egyházak, kultu­rális és társadalmi intézmények szellemi együttműködése? Miként elégíthető ki a népegyedek okolt ér­­deke s ezzel szemben miként kényszeríthető ki az egyének anyagi áldozatkészsége és cse­lekvő részvétele? A népfronton kinek, mire terjed ki az er­kölcsi, értelmi és hivatali felelőssége? Az évnyitó tételek csak úgy hoznak áldást, ha az anyagot a szellem uralja, a tájékozatlan­­ságot tudás s a felelőtlenséget a jól megsza­­­bott felelősség váltja fel. És ha népek sorsának Intézése tisztalelküs tudósok és művészek kezébe kerül.

Next