Brassói Lapok, 1935. november (41. évfolyam, 251-275. szám)
1935-11-01 / 251. szám
1935. november 1 EB. I. A reformáció emlékünnepe Brassó, október 31. A protestáns világ csütörtökön, október 11-ikén, mindenütt mély bensőségességgel tartja meg a reformáció emlékünnepét, annak a következményeiben korszakalkotóvá vált eseménynek az évfordulóját, hogy Luther Márton dr., Ágoston-rendi barát, a wittenbergi vártemplom ajtajára kiszegezte nevezetes 95 tételét. Napjaink szabadságfojtogató légkörében ennek az emlékünnepnek a jelentősége még jobban kidomborodik, mint ennekelőtte. A reformáció szelleme virágoztatta ki a lelkiismereti szabadság annyiszor eltiport rózsatövét s ezzel nagyban elősegítette azoknak az eszméknek a kibontakozását és érvényesülését, amelyek megteremtették a szabadelvűség és demokrácia modern államait és annyira üdvös intézményeit. Ezeket most újból elpusztítással fenyegeti a parancsuralmi rendszerek különböző formáiban megnyilvánuló reakciós elfogultság, türelmetlenség, egyoldalúság, hogy az erőszakon alapuló önkényt juttassa uralomra a belátás és a népérdekekkel számoló emberségesség szelleme helyett. Hogy a pártönkényen alapuló parancsuralom mennyire összeegyeztethetlen általában a szabadságjogokkal s ezek közül kiváltképpen a lelkiismereti és gondolatszabadsággal, azt láttuk a Harmadik Birodalomban, ahol a protestáns egyházaknak is elkeseredett küzdelmet kellett vivniok az újpogány elvakultsággal és zsarnoki törekvésekkel. A protestáns egyházaknak és híveiknek minden okuk megvan arra, hogy a reformációnak ezt a mostani emlékünnepét különleges benső-séggel üljék meg a szabadságeszmék melletti hittevés jegyében. A lutheri elvek átérzésére és az életben való érvényesítésére nagyobb szükség van ma, mint bármikor. Az új mezekbe öltözött zsarnokság szelleme ismét a háború legkomolyabb veszélyét zúdítja az emberiségre s vérbefullasztással fenyegeti civilizációnkat és kultúránkat, amelyet jórészt éppen a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartásának köszönhetünk. A protestáns egyházak Erdélyszerte ünnepi istentiszteletek keretében emlékeznek meg a reformáció napjáról és emelik ki az évforduló időszerű jelentőségét. A Tanulmányozás után Megduplálta a monopol egy aradi utasó 49 ezer fejes UraU birságát Arad, október 31. Az aradi Birnfeld rövidáru cég egyik utazója, Katz Jenő, a napokban Brádon járt, hogy felkeresse régi vevőit. Miközben sorra járta üzleteiéit, a brádi csendőrség arról értesült, hogy Katz a rövidárun kívül kovakövet is ajánl megvételre a kereskedőknek. Az egyik üzletben elfogták, a csendőrségre kisérték s átkutatva bőröndjeit, megállapították, hogy a nagykereskedő cég árui alatt kovakövek is vannak. A csendőrök összesen kétezer darab kovakövet találtak az utazónál s erről jegyzőkönyvet véve fel, negyvenezer lej bírságot róttak ki Katzra, miután jelentették a dolgot az illetékes monopolhatóságnak. Ezután közölték Katz Jenővel, hogy amíg a negyvenezer lej bírságot ki nem fizeti, fogva tartják. Bekitértek Dévára, ahonnan Katz táviratilag értesítette feleségét a történtekről. • A kétségbeesett Katzné elzálogosította minden értékét s igy előteremtve a negyvenezer lejt, a summát elküldte férjének, akit a birság lefizetése után szabadlábra is helyeztek Katz Déváról elindult, hogy folytassa utát a hunyadmegyei falvakban. Alig múlt el néhány nap, a dévai monpolhivatal a bírság lefizetésével kapcsoltan újból áttanulmányozta az ügy iratait s megállapította, hogy Katzra kevés bírságot vetettek ki, mert az utazónak, a törvény értelmében, a kétezer darab tűzkőért nem negyven hanem nyolcvanezer lej bírságot kell fizetnie. Azonnal írtak Katz családjának Arra a, hogy fizessék ki a hiányzó negvenezer lejt, csülőben ismét életbe lép a letartóztatási végzés. A család azonban már nem tudott több pénzt előteremteni s ezért a monopolhivatal az ügyet újból áttette a dévai ügyészséghez, amely költszőlevelet adott ki Katz Jenő dien s elrendelte letartóztatását. A család ügyvédet fogadott, hogy tisztáztassa az ügyet és kieszközölje a letartóztatási parancs visszavonását. Nem tudni ugyanis, melyik percben fogják le ismét valamelyik hunyadmegyei faluban a gyanútlan utazót, akinek közben kétszeresére emelték fel keservesen leszurkolt bírságát. Felhatalmamazása utolsó óráiban Újabb 302 szükségrendeletet hozott a Laval-kormány Történelmi horderejű tanácskozásokat várnak Genfben Paris, október 31. A francia parlament tudvalevőleg csak október 31-ig adott felhatalmazást a Laval-kormánynak a gazdasági és pénzügyi helyzet szükségrendeletek útján való rendbehozására. Tekintettel azonban arra, hogy Lávait az utóbbi időben teljesen elfoglalták a külpolitikai kérdések,, a kormány eddig nem hozhatta meg az összes tervezett szükségrendeleteket. Pótlandó ezt a mulasztást, a Lávai-kormány a keddről szerdára virradó éjjel hatórás minisztertanácson 302 újabb szükségrendeletet hozott, amelyek egyes csoportjai az állami igazgatás megreformálását, különféle megtakarításokat és a közintézmények megjavítását célozzák. Van ezenkívül a szükség rendeleteknek olyan csoportja is, amely a honvédelmi hitelekre vonatkozik. Más szükségrendeletek bevezetik a külföldi államfők elleni sértések megbüntetését és súlyosbítják a kémkedésre és a hadseregbeli fegyelem megbontására kiszabott eddigi büntetéseket. Szerdán délelőtt Lebrun elnökletével államtanács volt, amelyen elfogadták és aláírták az éjjeli minisztertanácson hozott 302 szükségrendeletet. Ezután Laval ismertette a külpolitikai helyzetet és a kormány megtárgyalta a Genfben 60ba kerülő kérdéseket. Párisi politikai körök szerint a nemzetközi helyzet válságos napok előtt áll. A genfi szankciós értekezlet csütörtökön kezdődő munkálataival kapcsolatban, illetve azokat megelőzőleg, vagy borderer jó tanácskozások vannak küszöbön. A francia sajtó szerint a következő huszonnégy óra világtörténelmi jelentőségű döntéseket hozhat. Laval és Hoare genfi látogatásának a lehető legnagyobb jelentőséget tulajdonítják, mert a megtorló rendszabályok életbeléptetésének elhatározása előtt még egy utolsó kísérlet történik a békés megoldásra. Genfben egyébként az új angol—franca békejavaslat nem keltett reményeket, mert nehéz olyan alapot találni, amely Olaszországot, a Népszövetséget és Abeszsziniát egyaránt kielégítse. Annak idején ugyanis úgy Titulescu, mint Litvinov visszautasították az ötös bizottság javaslatát, amelyet azután Olaszország sem fogadott el. Malypetr helyett Hodza Milán lesz a cseh miniszterelnök lemondott Kormányelnököt képviselő pári elnöknek választják meg Prága, október 31. Az agrárpárt azt a javaslatot tette a kormánykoalícióban résztvevő többi pártnak, hogy a nemrégiben elhunyt Bradách helyébe Malypetr jelenlegi miniszterelnököt válasszák meg a képviselőház elnökévé, s a kormányelnökséget Hodza Milán vegye át, aki jelenlegi a földmivelésügyi minisztérium élén áll. Marupek miniszterelnök szerdán délután be is jelentette lemondását Musaryk köztársasági elnöknek. Kormánykörökben úgy tudják, hogy Masaryk már csütörtökön kinevezi az új kormányt, amelynek miniszterelnöke Hodza Milán lesz. A Hodza-kormány november ötödikén mutatkozik be a parlamentnek az új miniszterelnök nagy expozéjával, amely után Benes részletes külpolitikai beszámolót tart. NAPZÁRTAKOR A FÉRTDARABOLÓ BOGNÁR ISTVÁNNÉ bűnügyével szerdán foglalkozott a budapesti tábla és helybenhagyta a törvényszék életfogytiglani fegyházra szóló ítéletét. Fabó főügyész vádbeszédében hanggoztatta, hogy Bognárné valóságos vadálat, mert éppen karácsonykor, a szeretet ünnepén gyilkolta meg hitvestársát. TEKLE HAWARIATE Abesszínia volt párisi követe, visszaérkezett Addisz-Abebába, és hosszas kihallgatáson volt a négusnál. Úgy tudják, hogy a négus különleges feladattal bízta meg, amely nem európai vonatkozású ügy. Hawariate ismét elutazott Addisz-Abebából. AZ ABESSZIN HADSZÍNTÉRRŐL az United Press harrari tudósítója rádiójelentésben azt közli, hogy Ogaden tartományban nagy ütközet tombol, amely döntő kimenetelű is lehet. Nashibu és Hapte tábornokok csapatai Dagabor és Gorahai felől nagy támadást indítottak az olaszok ellen, akiket eddig csak cselből engedtek előnyomulni a Vebe Shibeli és Fafan folyók mentén. Az abesszin ellentámadás célja, hogy megállítsa az olasz előnyomulást. További célja, hogy Gerlogubi és a Vebe Shebeli folyó között áttörje az olaszok vonalát. Ha az abesszin offenzíva sikerül, úgy az ohszok által kiépített fő utakon az abesszin csa-I ISMÉT KAPHATÓ! Érdekesebb olvasmány, mint a legizgalmasabb detektivregény ! Halász Sándor könyve «RESSZ A VILÁGPOLITIKA ÜSKÖZŐPOLÍTIÁSAH Napjaink fordít* ,és világesemenyit csak * értheti meg igazán, aki elolvassa ezt a nagyon aktuális könyvet. — Rengeteg satisuikat adatot es három térképmellékletet tartalmaz — 256 oldal — Ara 15 lei postán 18 lei. — kapható mindenütt. 3. oldal patoknak esélyük lehet arra, hogy az ellenséget visszanyomják Olasz-Szomália területére. Harrarban nagy az izgalom, mert hírek szerint a csata rendkívül elkeseredett. Ezzel szemben a Rómában kiadott 32. számú hadijelentés szerint október 29-én az olasz csapatok által az utóbbi napokban elért harcronndakon csak járőrcsatározások voltak. A légi haderő folytatta felderítő munkáját. Apu a Makale városának elfoglalásáról elterjedt híreket illeti, abesszin részei megállapítják, hogy azok nem felelnek meg a valóságnak. Abesszin körökben azonban nem tartják lehetetlennek, hogy az olaszok rövidesen elérik Makale külvárosát, miután az abesszin Csapatok Szejum herceg parancsa értelmében azt már kiürítették. ÖTVENTAGÚ OLASZ TÁRSASÁG érkezik vasárnapra Budapestre. Vadászni mennek Magyarországra . A társaság olasz arisztokratákból és nagyiparosokból tevődik össze. •ÚJABB KÉT IDŐKÖZI VÁLASZTÁS LESZ MAGYARORSZÁGON, miután Lázár Andor igazságügyminiszter Debrecenben kapott mandátumát tartja meg és a szentesiről lemond, ilyképpen Szentesen új választás lesz. Pót választásra kerül a sor Ónodon is, miután a kormány Lukács Bélát Miskolc város főisppánjává nevezte ki, Lichtenstein helyébe. Hír szerint Ónodon a kormánypárt hivatalos jelöltje Lichtenstein lesz, aki ennélfogva a főispán széket mandátummal cseréli fel. BUKARESTI POLITIKAI KÖRÖKBEN nagy feltűnést kelt a központi revíziós bizottság azon döntése, amelyet Manolescunak, a fővárosi Sárga-kerület egyik hivatal főnökének ügyében hozott. Sabareanu mérnök, kerületi polgármester nem akarta állásába visszahelyezni Manolescut, annak ellenére, hogy a helyi revíziós bizottság ezt kimondta. A központi revíziós bizottság most döntésében elrendelte Sabareanu polgármester azonnali leváltását, minek következtében a belügyminisztérium kénytelen lesz új választást kiírni a főváros e kerületében. A LEJ KÜLFÖLDÖN Budapest 280—3.00. Prága 13.40—13.70 Berlin 2.488—2.492, London 630. A’jeciiin itiltapott Amszterdam, október 31. A sakk világbajnokságért folyó Euwe—Aljechin mérkőzés tizenkettedik játszmája Euwe győzelmével végződött. Aljechin ugyanis egy tisztet hibásan áldozott fel. A játszma állása: 5:4 Aljechin javára* eldöntetlen 3 játszma, ,1