Brassói Lapok, 1937. április (43. évfolyam, 54-78. szám)

1937-04-01 / 54. szám

Bethlen István húsvéti cikke Bethlen István volt magyar miniszterelnök a Pesti Napló húsvéti számában „Válasz egy karácsonyi újságcikk romániai visszhangjá­ra“ cím alatt fejleszti tovább azt a kezdemé­nyezést, amelynek elindítója az azóta híres­sé vált karácsonyi cikke volt. Kétségtelen, hogy újabb cikke talán még az elsőnél is na­gyobb feltűnést és hatást fog kelteni úgy a román, mint a romániai magyar kisebbségi közéletben. Nekünk nem lehet feladatunk, hogy Bethlen István új cikkének hangját, tar­talmát és érveit a román sajtó és a román, illetékesek állásfoglalása előtt a két ország jövendőbeli viszonyának alakulása szempont­jából értékeljük, vagy magyarázzuk Ez ta­lán ,,prejudikálás" volna. Bethlen István kez­deményezésének azonban kimondott nagy cél­ja volt az, hogy a két ország közötti barát­ságosabb viszony megteremtésével megjavul­hasson a romániai magyar kisebbség erősen leromlott helyzete. Elsősorban rólunk van te­hát szó s ez ad jogot nekünk arra, hogy a volt magyar miniszterelnök újabb cikkét m­ár most lehetőleg bő ismertetésben a magunk ol­vasóközönsége elé vigyük. Bethlen István karácsonyi cikkének román visszhangjával foglalkozva ezeket írja: „Hia ezeket a nyilatkozatokat vizsgálom, a­melyek között igen jelentős szerepet vívő po­litikusoké is szerepelnek, azt kell mondanom, hogy bár egyesek teljesen barátságtalanok, többnek a hangja nagyjában és egészé­ben mégsem teljesen visszautasító. Jóllehet nagyrészü­ken bizonyos fölényeskedés és a győzőknél a háború óta olyan gyakran ta­pasztalható soviniszta önteltség vonul végig. „Eltekintve azonban ettől az idegen fülre bántó és kellemetlen hangtól, impresszióm az, hogy a román közvélemény az általam java­solt magyar—román tárgyalást lehetségesnek tartja és nem nézné ellenséges hangulattal, ha erre előzetesen megfelelő légkör teremtődnék. Ez a „ha" azonban az, amely minden ilyen nyilatkozatban mindegyre visszatér, egészen különös circulus vitiosust teremt, mert an­nak előre való biztosítását tűzi ki a tárgya­lás feltételéül, amit csak a tárgyalás eredmé­nyeképpen lehet majd elérni..." Azután arról ír Bethlen István, hogy sok román hozzászóló szerint a közvetlen tárgya­lás nem vonatkozhatik a transilvániai ma­gyar kisebbség helyzetére, mert ez beavatko­zást jelentene a román állam belügyeibe. A válasz erre ez: „Nézetem szerint ez az álláspont nem lehet helytálló. Először is: maga Románia terem­tett ilyen tárgyalásra precedenst, amikor Ju­goszláviával annak idején a kisebbségi kér­désre vonatkozólag olyan nemzetközi meg­egyezést kötött, amely a két állam kisebbsé­geinek helyzetét kölcsönös engedékenységgel rendezte. Ha ez lehetséges volt Jugoszlávia esetében, nem tudom, miért ne volna lehetsé­ges Magyarország esetében is, ahol pedig sok­kal komolyabb érdekek teszik kívánatossá, hogy a két állam jó viszonyát állandóan za­varó momentumok kölcsönös jóakarattal meg­szüntessenek" Felteszi Bethlen azt a kérdést is, hogy ta­lán a jugoszláv—román egyezmény példája egyesek szerint azért nem jó, mert ott két ba­rátságos államról volt szó. Ezekkel szemben u­tal „a német—lengyel kisebbségi szerződés­re, amely két olyan állam között köttetett meg, amelyek talán abban az időben még fe­szültebb viszonyban állottak egymással, mint ma Románia és Magyarország és ahol éppen a kisebbségi kérdésnek ez a rendezése tette le­hetővé a feszültség megszűnését és később azt a tízéves megnemtámadási szerződést, amely Németországnak Lengyelországhoz való vi­szonyát hosszú időre, teljesen újból és kielé­gítően rendezte.“ Bethlen István inkább „ürügy“-nek látja ezeket a kifogásokat, vagy elhárításokat, mert: ilyen román—magyar szerződés megköté­se esetén a két állam szuverenitásának új kor­látozásáról beszélni sem lehetne, politikai ér­telme pedig az lenne, hogy az adott esetben, Genf megkerülésével, egymás közt intézzük el azokat a kontroverziákat, amelyek különben mindig mélyreható ellentéteket váltanak ki közöttünk, már csak azért is, mert a vita Genfben mindig nagy nemzetközi üggyé da­gad, amely a kormányok között, a nemzet­közi nyilvánosság előtt presztízskérdéssé vá­lik és mérgező hatással bír az államok egy­­más közötti viszonyára.“ A továbbiakban azokat a feltételeket veszi sorra Bethlen, amelyeket a román nyilatko­zók hangoztattak. Két fontos feltétel szerepel a rom­án nyilatkozatokban: Magyarország tartsa be a békeszerződéseket és hagyjon fel a revíziós propagandával. Az első — Bethlen szerint — csak a békeszerződések katonai zá­radékára vonatkozhatik és „annyit jelent, hogy Magyarország mondjon le a jövőben is a katonai egyenjogúságról és nyugodjon bele mai védtelen állapotába". Bethlen nem tartja hihetőnek, hogy Románia komolyan gon­dol­­hatna ilyesmire. „Ma Magyarország úgyszól­ván az egyetlen állam már, amely ezeket a határozatokat még betartja mert Németor­szág és Ausztria esetében maga Románia já­rult hallgatólagosan hozzá, vagy legfeljebb egy erőtlen és tisztán­­formális tiltakozással, azoknak önhatalmú megszüntetéséhez." „Azt képzeli Románia közvéleménye, hogy jó viszonyban lehet Magyarország egy állam­mal­, amely ilyen előzmények után is megta­gadja szuverenitásunknak azt a legelemibb jogát, amit Románia minden más államnak, mint természetest, koncedált?" A revíziós propaganda megszüntetése Bethlen szerint olyan kérdés, amelyről való­ban komolyan és őszintén kell beszélni. A történelmi igazság kedvéért azonban szüksé­gesnek tan­ja leszögezni, hogy Románia ki­sebbségellenes politikáját már rég megkezdte volt és mindig crescendo folytatta, amikor Magyarországon revízióról még senki sem be­szélt." Viszont férfiasan és őszintén meg kell állapítani azt is, hogy a „revíziós propagan­da“ megszüntetése kérdésében mit tehet meg Magyarország, illetve a magyar kormány és mit nem? Bethlen szerint kizárt dolog, hogy valamely magyar kormány lemondjon a népszövetségi paktum 19. szakaszában foglalt jogról, vagy olyan nyilatkozatot tegyen amely jogfelmon­dásnak volna felfogható. Az viszont más kérdés — állapítja meg to­vább —, hogy mikor és milyen eszközök fel­használásával és szerződésben biztosított jo­gaival. „Ez a magyar kormány szabad mérle­gelésének a tárgya... Ez az adott jog köte­lességgé csak akkor válik nála és annyival inkább válik, mentői kevésbé teszik a velünk szomszédos államok az uralmuk alá jutott nagyszámú magyar kisebbségeknek elviselhe­tővé azt a lélektanilag amúgy is olyan rend­kívüli súlyos helyzetet, amelyet számukra a békekötés teremtett." A magyar kormány viszont a tőle függet­len sajtópropaganda korlátozására igen ke­veset tehet, mert ,,ahol nincs cenzúra, mint nálunk, ahol a társadalmi egyesülés és tevé­kenység szabad, ott a napisajtó és a társa­dalmi egyesületek működése a propaganda te­rén is csak csekély mértékben irányítható, vagy korlátozható... De nem is ez a fontos, mert döntő súlyú ezen szempontból a kor­mánynak a magatartása és nem a felelőtlen­­ tényezőké. Azonban még egy továbbmenő, igen lényeges megnyugtatást adhat a magyar kormány Romániának, még­pedig megfelelő kötelező formák között, azt tudniillik, hogy a revízióra máskép, mint békés eszközökkel, nem fog törekedni." Bethlen nem gondol meg nem támadást szerződésre, vagy éppen szövetségre a két or­szág között. Az ellenségeskedést azonban nem látja „szükségképpeni“-nek, amint nem látja annak a föltétlen és szoros barátságot sem. ,,Messze vagyunk a szerelemtől ugyan, de ebből nem folyik az, hogy a fél hadihelyzet állapotát kellene magunk között állandósíta­nunk. Nem. Dacára a komoly és súlyos ellen­­téteknek, amelyek le nem tagadhatók, mind­két nemzetnek vannak és különösen a mai eu­rópai helyzetben — olyan komoly és életbe­vágó közös érdekeik is, amelyek mindkettőre nézve indokolttá teszik, hogy a csatabárdot pihentessék és a normális, megértőbb szom­szédi viszonynak keressék a lehetőségeit. Ez pedig lehetséges, ha a két kormány úgy a ki­sebbségi kérdésről, valamint a revíziós pro­­paganda ügyéről barátságos eszmecserébe bo­csátkozik és kölcsönös jóakarattal keresi az olyan modus pivendinek az útját, amely úgy a két nemzet jövő viszonyának alakulása, va­lamint az általános európai béke szempontjá­ból is csak termékeny lehet." Végül a múlt tanulságaira hivatkozik Bethlen s megállapítja, hogy nemcsak lehet­séges, hanem szükséges is volna egy olyan­fajta jószomszédi viszony, amilyen a volt Magyarország és Románia között volt. Fel­emlegeti azokat a mozgalmakat, amelyekben akkor az ókirályságbeli indításokra a tran­­silvaniai románok is részt vettek, anélkül, hogy ez a két ország közötti viszonyt külö­nösebben rontotta volna, „holott az akkori román és a mai magyar propaganda között igen nagy különbségek állanak fenn, különö­sen a nemzetközi jogi legalitás szempontjá­ból ... Cikke végén Bethlen külön foglalkozik a „román politikai téveszméivel“ s néhány ki­rívó esetet sorol föl a román sajtó és egyesek megnyilatkozásaiból s felemlíti a legújabb kisebbségellenes törekvéseket. Cikkét ezzel a mondattal fejezi be: „A hurt megfeszíteni bűn Európa békéje ellen." FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP XL­III. évfolyam 54 szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Belföldre Magyarországra negyedévenként 12.— oldalon 7 lej négyzetcentiméterenként, havonként 66— lej, kézbesítéssel 74.— lej, ugyanez Brasovban 70.— lej. — Külföldre negyedévenként 300.— lej. —* pengő — HIRDETÉSEK dija hirdetési oldalon 5 50 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (jobb) szöveg­­— Hirdetési dijak előre fizetendők. — Szerkesztőség és kiadóhivatal Brasov. Strada Regele (Anrol 56—58. — Telefonszám 82 1937. évi április 1 A B­onamissus féifiek­ben VAJÚDIK A NEMZETI PARASZTPÁRT Már nyilvánosan vitázik a párt két ellentétes csoportja — A moldovai Habiban 20 ezer ember ünnepelte a jubiláns iuou drM — Bucurestiben a Román trónt, Caracalban az újliberális párt gyülésezett A liberálisok tartják meg az új parlamenti választásokat is? – Bucuresti, március 30. A községi és megyei választások ki­írása élénk tevékenységre készteti a pártokat. Ezért van az, hogy noha a parlament ülésszaka véget ért, ami a­elpolitika hagyományai szerint a „pi­henés hónapjainak“ beköszöntését je­lent, valamennyi párt tovább folytati” sőt fokozza eszmeterjesztő munkáját. Ami a legerősebb ellenzék- párt, a nem­zeti parasztpárt propaganda-g­yűléseit il­leti, a­zok más célt is szolgálnak Először: alkalmat nyújtanak a párt ellen szövet­kezett politikai alakula­­k és « Yl'bala­­che „pare­szt ál­lámával“ élesen szembe­helyezkedő más csoportok vádjainak visszaverésére, másodszor­ előkészítik a ..terepet'­ az április 4-é re összehívott kongresszus összhangjának biztosí­tása érdekében. Hogy ez mennyiben fog si­kerülni, arról ma még igen kockázatos volna jóslásokba bocsátkozni. Tény, hogy minél közelebb jutunk az országos nagygyűlés időpontjához, az ellentétek annál jobban kiütköznek a párt egyes csoportjai között. Kétségtelen ugyan, hogy a nemzeti parasztpárt nagy több­sége Mihalache, Lupu és Madgearu, il­letve Maniu mellett áll, ennek ellenére nincsenek kizárva a meglepetések a Cosdachescu—Calinescu—Ghelmegeanu­­esoperi részb­ől, amely tudvalevőleg a mellett, hogy élesen szembehelyezkedett Maniuval, a párt harcának új értelme­zést akar adni, kiemelve annak nacio­nalista jellegét, ugyanakkor mellékvá­gányra szorítva le a programban kifej­tett társadalompolitikai követeléseket. A nemzeti parasztpárt ellenfelei ter­mészetesen örülnek ezeknek a belső ha­dakozásoknak. Valóban: a jobboldali „fonalrángatások“ teljes diadalát jelen­tené, ha a nemzeti parasztpártot meg­oszolva találná az esetleges kormányvál­ság és így képtelenné arra, hogy a li­­berálisok örökségét átvegye. Érthető­­ ilyen körülmények között, hogy Incules­­ helyettes miniszterelnök egyik külföldi lapnak adott nyilatkozatában azt az es­hetőséget is felveti, hogy a négy éves kormányzási ciklus lejártával ismét a li­berális párt kap megbízást az új válasz­tások levezetésére, „minden kelléke meg­lévén a döntőbírói szerep betöltésére“. Tagadhatatlanul komoly fordulóhoz jutott Mihalache pártja. Ezeken a belső csatározásokon ugyanis nemcsak a párt egysége, hanem a romániai demokrácia ügye is elvérezhetik, ha nem találják meg a módot az ellentétek kiküszöbölé­sére. Ezt a párt vezető politikusai is jól tudják és minden erejükkel azon van­nak, hogy elejét vegyék a belső szaka­dékok kimélyülésének. A helyzet igen komoly, de még nem tragikus. Vannak jelek, amelyek arra mutatndik, hogy vé­gül is a felelősség érzése fog győzni s a árt megerősödve kerül ki a részint jó­­iszemű­, részint pedig mesterségesen his

Next