Brassói Lapok, 1938. január (43. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-09 / 6. szám

1938 zárvát 9 Megjelent a Szép Szó új száma­­ A SZÉP SZÓ most megjelent (20.) füze­te parent­ál­ja el a folyóirat tragikus kö­rülmények között elhunyt szerkesztőjét és alapítóját, József Attilát. Közli Ignotus Pál és Mónus Illés sírbeszédét és bejelenti, hogy legközelebbi (21.) füzetét teljes egé­szében József Attila emlékének szenteli. A folyóiratban Szolnoki István alapos és terjedelmes tanulmányt ír az új középkori filozófiáról és szociológiáról, Gáspár Zol­tán a sajtószabadságért száll sikra cikké­ben Bóka László tanulmányában Justh Zsigmondról rajzol arcképet, Osvát Zsuzsa Móricz Zsigmond új regényét glosszálja, Erdős Jenő a piócaárusokról és más ,­lápi cigécské­ről közöl életképet, Horváth Béla Ch­estertonról közöl versfordítást, jegyze­­tekkel, ezenkívül a nyilaskereszteseket tá­madja meg. Polemikus jegyzetek és kép­zőművészeti, szépirodalmi és tudományos könyvkritikák egészítik ki. Szerkesztő­ség és kiadóhivatal Budapest V. Vilmos császár-út 28. Kapható minden könyvke­r­ekedésbrre.­l F­. PL JO­nkla OlVASSON VCK­J MM!­ara A humanizmus realistája Valeriu Marcu kitűnő könyvének ma­gyar fordítását forgatjuk. Macchiavelli­­ről, Európa egyik nagy válságkorszaká­nak édesszemű tanújáról szól ez a regé­nyes korrajz, érezzük, úgy, ahogyan ő látta és átélte a vérnek és aranynak ezt a világát. Firenzében vagyunk, a Mediciek ural­ma idején. Ott vannak a céhek, mint tö­meg, ott az üzlet, mint uralmi alap és mint egy ragyogó szellemi fölépítmény fundamentuma. Firenze virul,­­ «ter­mékennyé vál a város talaja, melyet a világ minden tájáról ömlő kamatok trá­gyáztak”. . És a ragyogó új épületek a „miscrabili”-ket, a szegényeket hama­rosan kiszorították a fény városából. A felszínen a utókor számára műkincsekben és a s­chem egyéb alkotásaiban testesült meg ez a tragikus feszültségektől terhes korszak, — az egykorúak részére egé­szen más volt a lényeg: a születő kapita­lizmus sirgone és telhetetlen falánksága, amely mindent, m­­t volt, legyen szép avagy mocskos, üzletté tett. Okos bankárok szőtték itt világkeres­kedelmi és világpolitikai terveiket, való­ban bámulatra méltó nagyvonalúsággal. Ez a korszak mint a maradandóság esz­ményét drágoztatta fel s adta át az egész kultúrvilágnak a klasszikus szellemet és teremtett otthont a közeledő szellemi for­radalom előőrseinek, a humanistáknak. Az életet, a gazdaságot még a középkr széttagolsága, kicsinyes arányai verték bilincsekbe, de az üzlet már előkészítette az új, nagy nemzet egységeket, már fel­törtek az olasz egység álomképei az Arno partján csak úgy, mint Rómában,­­ a humanista szellem elővesietett és kiépí­tette az újjászületett latinság kultureu­­rópáját. Ilyen korszak szülte könyvünk hősét, Nicolo Macch­iavellit. A szülői házban, a Lorenzo Medici elleni gyilkos merénylet nyomán elemi erővel föltámadt antis­­e­­rikalizmus volt az első szellemi táplálé­ka. Körötte virultak Firenze szépségei, ám őt a történelemből és a jelenkorból is egyedül a tények érdekelték. A rejtett összefüggéseket nézi. A cselekvő szemé­lyek szavai helyett cselekedeteik rugóira figyel. Nem humanista, hanem politikus vagy ügy lehet, a humanizmus realistája. A politikusember érdekli őt szenvedé­lyeivel, agyafúrtságaival, álnokságaival, hiúságaival, hatalmi törekvéseivel. Mind­ez egy­üttesen adta kora politikusainak a jellemképét és Macchiavelli nem terem­tette, csak megörökítette azokat. Csak ennyi köze volt azokhoz a nagyvonalúsá­gokhoz és alávalóságokhoz, amiket szá-­­­zada politika címén elkövetett és amelye­ket az utókor macchivellizmusnak neve­zett el. A „Macchiavelli” című könyvet Szegő István fordította közvetlenül hatóan s a Rekord könyvkiadó adta ki. A NAGY DÍJ Kegyeletesnek szánták talán azt a kézmozdulatot, amellyel most a tragikusan elhunyt József Attila hantjára oda­teszik a Baumgarten-díj ígéretének és reményének elfakult erkölcsi koszorúját? Azt olvassuk, hogy idén háromezer pen­gőt kapott volna a szerencsétlen költő, neki szánták az alapítványból. Nos, a Baumgarten-díj általában már nagyon ke­veseket érdekl.1. Kiosztása azokban akik érdeklődők s nem érdekeltek, évenként kínos visszatetszést szűk Eredeti céljá­tól messzire elkanyarodva, érthetetlen szempontok szerint felaprózva teljesen elvesztette jogát arra a becsülésre, amely az örökhagyó elgondolása és a kezdetl­árakozás után megölelte volna. Ha volt a toklnak olyan ihletett tehetsége, akire mintha rászabták volna a nemes irodalmi és emberbarát szándékát, akkor József Attilának minden vonása egyesült, ő volt az a lángelméjű gyermek, akinek a mecénás segítségére volt szüksége, mert szertelen és lángoló lelke nem tudott el­helyezkedni a polgári mesterségek szűk és merev keretei között, ő volt az, akitől a magyar írás sokat és nagyot várha­tott és akinek meg k­ellett volna adni a lehetőséget legalább 8 puszta lét tengetéséhez olyan időkben, mikor fázott, éhe­zett. József Attila évtizednél hosszabb ideje volt már csillaga és reménysége a magyar irodalomnak. A Baumgarten-dij urai kelett hogy tudjanak róla, emésztő nyomoráról. De még szürke legények, kik szabályos és szabványos mestermun­kákat készítettek, a polgári jólét tetejébe kaptak Baumgarten-dijakat. — József Attilának a hosszú és sivár évek során egyszer sem jutott. Végezzék hát feladatukat az urak úgy, mint eddig, s ne háborítsák ezzel a félszeg, olcsó önigazolás­sal az árva hantot. I. 8. Pnest­y : Jóbarátjok Priestly-t „Faraway"­ című könyve tette ismertté a magyar olvasó előtt. Egyszerű, rokonszenves emberekről szól ez a regény. Egyszerű emberekről, akik események és izgalmak nélküli, szürke életet élnek, de életükbe hirtelen belép a hétköznapot csil­logó fénnyel elöntő kaland. A fenséges kaland, amely új irányt ad életútjuknak. Anglia három különböző pontjáról indul el három ember: egy harmincéves leány, aki autót vett, amivel nekivág a végnél­küli országút ismeretlenségének; egy öt­venéves munkás és egy fiatal tanárember, aki a biztos egyhangúság helyett inkább a bizonytalanságot választja. Egy vándor­színész társulatnál találkoznak össze: itt kezdődnek kalandjaik. A regény ezeket a kalandokat meséli el: mély humora és igaz, emberi szomorúsága egyformán meg­kapja az olvasót. Priestley jókedvű elbe­szélő, ötletei kifogyhatatlanok, szereti re­gényhőseit. Nem barátja a tragédiáknak, mindig talál magyarázatot az emberi gyengeségre. Priestley új könyvét Tábori Pál fordította. Singer és Wolfner kiadása. Botrányos angalnyelvű könyv magyar ürmökről és cigányokról A legutóbbi tíz évben Magyarországról több külföldi könyv és cikk jelent meg, mint előbb száz éven át. Riporterek és regényírók, néprajzi kutatók és történetírók sok alaposan jót is vittek a közönség­ elé, az angol Brophy és Cunningham, a francia Brion és Sauva­­gtot, a német Zarek, az olasz Ferrario, — hogy csak néhány nevet említsünk —, de a kis nemzetekből is az osztrák Lothar és Zorn, a holland Kuyper és Schneiders, a bel­ga Cardijn, a svéd Prof Böck és Langlet csupa jóindulattal emlékeztek meg tapaszta­lásaikról Persze akaratlan tévedés, naiv anyag is akad némelyik munkában és be kell számolnunk olyanról is, amelyik torz­képe a magyar életnek Valaha Victor Tissot „Le Hongrie de Adriatique au Danube“ cí­mű négyszáz albumlapu könyvét emlegették, mint a bosszantó tájékozatlanság mintáját. De ez jámbor és derék könyv ahoz képest, a­mely a newyorki The Macaulay Company ki­adásában jelent meg Paprika címmel Erich von Stroheim tollából. Amit ez a s­zerző elkövet, csakugyan példa nélkül való Tökéletes in­formáltság köntösében nyolcvannál is több magyar kifejezést használva — ír a pesti és vidéki viszonyokról, katonák, mágnáshöl­gyek és vegyest cigány legények viselt dol­ Négyszem közölt Földi Mihálylyal, a legnépszerűbb magyar íróval Budapest, január 7. Egy író, aki a legnagyobb magyar napilap élén áll és az olvasó hiába keresi írásait a lapjában, irányítja a lapot, de újságba soha nem ír. Minden évben megjelenik egy testes regénye, amely eléri a legnagyobb példány­számot, amit magyar nyelven könyv elérhet. Ezeket a regényeket lefordítják a földkerek­ség minden kultu­rnyelvére. Az irodalomkri­tika minden nyelven értékeli. Verset nem írt soha Színpadon csak ifjúkorában kísérlete­zett. Született epikus, akinek leghívebb kife­jezési formája a regény. Olykor megjelenik riívidebb elbeszélése is. Az elbeszélések szé­pek, érdekesek, de ha széttolnánk a barátai­­kat, beléjük férne egy regény. Ez az író, aki talán a legjellegzetesebb regényíró a magyar írók között: Földi Mihály. Mint orvos kezdő­i pályafutását, kezének­­i­t mozdulatain­­ vizsgálódó tekintetében fe­l­illannak olykor a jelek, amelyek erre em­­lékeztetnek. Menny­ezetig érő könyvsorok alatt, beszéljetünk. Földi Mihály teréziánus -H­ill's« kör­ rztártarbájában, amelynek ablaka szelf- , benéz az egyetemi könyvtár előkelő épületé­vel. Most jelent meg egy új regénye: A viszony. Ezt említem. A könyvnek nagy sikere van. Földi elsiklik a téma fölött. — Nehéz volt a pályafutása? — kérdem­— Nem mondhatnám. Akihez fordultam, szívesen fogadott. Sok jóindulattal és barát­sággal találkoztam. Mégis nehéz az érvénye, sjj'.és . . . A feje felett húzódó könyvsorra tekintek, ahol idegen kiadású könyvek gerince sorako­zik. By Mihály Földi, par Michel Földi, ro­man von Mihály Földi, olvasom a könyve­ken. Az író követi a tekintetem és elmosolyo­dik. — Kétféle érvényesülés van, — mondja. — Írónak és művésznek érvényesülni álta­lában nehéz feladat, szinte lehetetlen, — mondja Földi Mihály. — Külső és belső ér­­vényesülésről beszélhetünk. Ha az író, vagy művész eléri azt, hogy gazdasági és társadal­mi értelemben viszonylag függetlenül írhat­ja és alkothatja azt, amit valóban akar, azt hiszem, elérte a külső érvényesülés határait. — A belső érvényesülés ennél sokkal nehe­zebb. A művésznek az a törekvése, hogy megközelítse a valóságot és olyannak mutas­sa azt, amilyennek érzi, állandó és be nem tetőzhető küzdelmet jelent. A művész számá­ra ez a küzdelem a belső érvényesülés útja, amely sok eredményt mutathat, de teljes ki­elégülést soha nem jelent. A művész pályája mégsem reménytelen, éppen azért nem, mert szakadatlan küzdelmet jelent a belső érvénye­sülés útján. Nem reménytelen tusa ez, mert nem egy ember életművéről van szó. Az em­beriség legjobbjai, apostolok, gondolkodók, írók és művészek, önmagukkal küzködve, az emberiségért küzdenek és az emberiség ha-­­ la:1, fejlődd. I — Hogy félelmes jelenségek vannak, hogy a fejlődés nem egyenletes, az igaz De nem­ szabad soha elfelejteni, hogy a kulturember fiatal fajta és hogy eszmélése pillanatától kezdve, amióta örökértékű eszmények meg­­valósításán fáradozik, rövidke idő telt csak el. Rövidke idő bizony, ha összehasonlittul a történelem előtti idők végtelen és félelme­tes távolságával . . . — Hiszi, hogy az emberiség küzdelmét e**­­mék irányítják? — kérdezem. — Bizonyára eszméknek nevezhetem az® hát a nagy gondolatokat, amelyet a törté­nelem minden népének legjobbjai mindez­­ időben hirdettek. Ezeknek a gondolatoknak az ereje leküzdhetetlennek látszik. Ha az esemé­nyek örvénylésében látszólag alá is merülnek felbukkannak újra. A sokszínű­sé változatú és egymással látszólag ellentétes irányú moz­­galmak végül is a magasabb erkölcs, a több emberség szolgálatába szelídülnek. Minden vallás szeretetet hirdet és minden író és gon­dolkozó több és jobb emberségért fáradozik Olyan eszme ez, amely legyőzhetetlen. — Pályája elején materialistának tartották Felfogása most inkább spirituális. Mi az oka annak, hogy felfogása megváltozott? — Nem én változtam meg, megváltozott a világ körülöttünk. Én együtt haladok a tu­­domán­­yal. Pályám elején a legkisebb fizikát tesz az atom volt. Gondoljon arra, hogy mi történt azóta. Hogyan oldotta fel a tudomány a szilárd valóságnak hitt megállapításokat Hogyan tűntek el a tárgyi valóság vallásából a megrögzített tételek. A tudomány hódításai egyre növelik ismereteink körét, amelyet kö­­rü­lö­el a még nagyobb kör, amelyet nem is­merünk Együtt haladok a tudománnyal, de nem felejtem el, hogy az ismeretlen terület kis részét hódítottuk csak meg. Ha a tárgyi valóságot akarom megközelíteni, nem szabad elfeledkeznem arról, hogy van ismeretlen va­lóság is, amelyet nem tudok megközelíteni. Nevezzük ezt spirituáls valóságnak. Az em­beriség az ismert világot tudomásul veszi és végtelen kíváncsiságából fakadó nagy kérdé­seivel újra és újra az ismeretlen világ felé fordul, így cselekszem én is . . . Újvári Imre gairól. De 1883 ban Tissot és könyvinek raj­zolói, Valerio és Poirson urak­­60 rajzukon együttvéve sem árulnak el annyi naivságot, és vakmerő lelkiismeretlenséget, mint Stro­heim egyetlen oldala. Jámbor külföldi olva­só csakugyan azt hiheti Stroheim nyomán, hogy Budapest egy nagy éjszakai mulató­hely, amelyről tulajdonképpen csak féfitár­­saságban szabad szót ejteni s a ladyk előtt legföljebb holmi gunymosolyu kacsintással ejtendő el az egész téma. Főkép Ilonka her­cegnő és Rigó Jancsi szerelmi kalandjait szellőzteti. A hősnő átlátszó ferdítéssel ezt a nevet rímet kapta: „Her Highness and Prin­cess Esterváry Ilonka". Aztán még ilyen ne­vek tűnnek föl: gróf Csuka Dezső, gróf Si­­hóczki Pista, Gizzi, Develesey, Mikosz és Forstó. Török« Sanfre ui regénye sí újév'» Nyugatban A Nyugat újévi száma egész terjedelmében közli Török Sophie „Nem vagy igazi!" c. új regényét. Az ünnepi szám másik kimagasló értékű közleménye Babits Mihály cikke a „pogány" és ..keresztény'* halálról. Illés End­re, Barta János, Kárpáti Aurél, Halász Gábor, Schöpflin Aladár, Cs. Szabó László, Kassák Lajos, Jeik Zoltán, Radnóti Miklós és Fenyő László kritikai és szépirodalmi írásait kell m­ég külön megemlíteni az új szám tartal­mából, továbbá a magyar és külföldi iroda­lom, színházi és képzőművészeti élet aktuali­tásait, ismertető Figyelő és őrjárat rovatokat Kiadóhivatal: V. Vilmos császár-ut 34. Egyes szám ára 50 lej.

Next