Brassói Lapok, 1939. július (45. évfolyam, 147-171. szám)
1939-07-30 / 171. szám
4 '"-'Ma/ e ■‡ V « r £UZ·AP£,J2 y t1 1 n !a Könyv r ‡?«p mn· + i Taxa pogtata platita in numeror conf. aprobarii No. 24.454/939. XLV. évfolyam 172. szám Főszerkesztő: KACSÓ SÁNDOR Felelős szerkesztő: Kakassy Endre. — Laptulajdonos: ,3. L." Kiadóvállalat Részvénytársaság. Felelős Igazgató: Kahána Bernát. — (Bejegyezve: O. U. 920/1938. Trib. Brasov.) — Előfizetési árak: Belföldre havonként 80 lej, kézbesítéssel 84 lej, ugyanez Brasovban 80 lej. — Külföldre negyedévenként 450 lej. Magyarországra negyedévenként 150. — Hirdetések dija hirdetési odalon 5.50 lej, páros (bal) szövegoldalon 6 lej, páratlan (jobb) szövegoldalon 7 lej négyzetcentiméterenként. Hirdetési díjak előre fizetendők. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Brasov, Str. Regele Carol 56 —58. — Tel. 82. 30 Petőfi szellemének orgazdái nem leszünk írta KACSÓ SÁNDOR Kilencven éve, hogy a magyar nép és az egész világ egyik legnagyobb költője és legkiválóbb emberegyénisége, Petőfi Sándor meghalt, Hősi halálának körülményei és időpontja köré színes legendákat font ez az elmúlt kilenc évtized, mintha csak szaporítani kívánná azt a csillogó, fénypárás ködöt, amelyben Illés próféta is — a bibliai legenda szerint — a nap felé kocsikázott. Prófétához nem illik a természetes földi halál, a prófétának fényözönben kell az égi tüzek felé elszállani. Petőfi próféta volt, ezt érzi meg benne öntudatlanul is a népi tömeglélek s ezért fon halála köré szines legendafátylat, hogy halálában is elkülönítse minden más halandó embertől. Szép és méltó a költő emlékéhez ez a megdicsőitési hajlam, mert arra a rendkívüli értékelésre vall, amellyel a nép az ő költőjét a lelkébe zárta. De a fehéregyházi síkon ott van a hatalmas honvédemlék egy tömegsír fölött s a történeti vizsgálatok eddigi eredménye szerint ebben a tömegsírban pihennek elvegyülve sok más hősi halott csontjai között Petőfi Sándor földi maradványai is. A legendák szállhatnak és színesedhetnek a mese szárnyain, minket erdélyi magyarokat a földhöz köt, a fehéregyházi sik e szent zugához köt e tömegsírnak a jelenléte s az a tudat, hogy itt halt meg, vagy itt tűnt el és minden valószínűség szerint ide temették el az emberiség e nagy költőjének és alakjának megtiport testét. Mi nem szállhatunk el a legendák nyomán Petőfitől a szabadság nagy költőjétől és az embertől, aki a szabadságért hősi halált halt. Nekünk nem a nagy költő körüli romantikát kell vállalnunk, hanem magát a költőt és az egész embert, magát Petőfi Sándort. Úgy amint élt és amint meghalt! És azt, amiért élt és amiért meg tudott halni! Ezt a nagy örökséget kaptuk tőle s ennek a nagy örökségnek minden felelősségét és kötelezettségét, megőrizni azt a szellemi vagyont, amit adott és valóra váltani mindazt, amiért minden más embernél keservesebb, fájdalmasabb és megrázóbb emberi életet élt utolsó pillanatáig. Nekünk Petőfi költészetében gyönyörködni csak sajgó szívvel és állandó pirulással lehet s minden szavunk, amit Petőfiről mondunk, vagy vele kapcsolatban kiejtünk, csak akkor méltó ahhoz a nagy szerephez, amellyel a történelem megtisztelt, ha erős fogadalom. „Orgazdának érezheti magát, aki Petőfi verseinek csak a szépségét élvezi és elzárkózik a bennük rejlő parancstól...” __ — Írja Illyés Gyula s ennek a felelősségre vonó, vádként hangzó mondatnak az erejét minden népnél jobban kell éreznie éppen az erdélyi magyarságnak. Az a tömegsír figyelmeztet rá, amely ott van a fehéregyházi sikon... Úgy mondják, hogy a nemzeti eszme felújításának a korszakát éljük most s valóban, soha zengzetesebbek, követelőzőbbek, harsányabbak nem voltak a nemzeti jelszavak, mint a mai időkben. Petőfi annak a korszaknak volt a dalnoka, amelyben a nemzeti eszme a néptömegek mozgató ereje lett. Ő a szép és a magasztos indulásnál volt ott s vele, az ő szavain keresztül lett a tömegek nyelvévé és érzésvilágává mindaz, ami a nemzeti eszmében előrelendítő gondolat és erő volt. Miért van mégis, hogy egész társadalmi osztályokat és egész népeket dermeszt csendbe ma Petőfi, ha hamisítatlanul szólaltatjuk meg? Miért látunk törekvéseket arra, hogy elhalványítsák, megrostálják, indexre vegyék Petőfi szellemi örökségének jórészét éppen azok, akik a nemzeti eszme hivatalos képviselőinek és gárdistáinak vallják magukat? Azért, mert a nemzeti eszme, mint a durván megütött inga, messze lendült arról az eszmei magaslatról, ahová Petőfi állította. Nála a hazafias gondolat egy uj és a réginél jobb világot ölelt magába. Egy olyan világot, amelyben az addig elnyomott, kisemmizett milliók ugyancsak hazafiak lehetnek, mert tagjaivá válhatnak a nemzetnek. Nála a nemzeti eszmében mélységes szociális tartalom volt s a szabadságot mindenki számára akarta, így tudta népek és nemzetek fölé emelni a gondolatot s odáig nemesiteni a harcot, ahol nem egymás ellen és egymás elnyomására irányul, hanem csak a mindenféle zsarnokság erejét kívánja megtörni. Petőfi eszmevilágába minden nép és minden társadalmi osztály belefért s igy „szabadság-gondolata” minden népé és nemzeté egyaránt lehetett S magyarsága, nemzeti érzése is menynyire más volt, mint a mai hangosoké! És mi a nemzeti gondolat tartalma ma? Fajisággá szorult vissza, eldobva azt, a mi benne a legszebb volt, a lelki tartalmat, a meggyőződést. Általános, népeket és nemzeteket egymás mellé állító célki-tűzéséből nemzeti önzéssé szűkült vissza s ezzel a harcot is, amely akkor a szabadság harca volt, az elnyomás és a hódítás eszközévé silányította. A szociálisan elnyomott tömegek felszabadítása, felemelése és minden anyagi és szellemi kincsben való részeltetése sem szent célnál, hanem politikai eszköz, amely biztosabban ígéri a kizárólagossági és hatalmi célok megvalósítását. Íme, így fordult szembe a nemzeti eszme azzal, ami annak idején lényege volt: ■» szabadság gondolatával, megtagadva éppen azt, amire épült, ami erkölcsi jogosultságát, emberi és isteni igazságát adta. A felszabadult egyének közös akaratú munkája helyett az egy irányba hajszolt tömegek víziója kísért benne és szédülve látjuk: hiába dörömböl a felelősségtudat kevesek szívében, a nemzeti gondolatnak ez az ellentétbe fordulása még a már eddig elért s nagyon kevés eredményt is eltiporni készül. Pusztító lelki vihar ez, mintha megtorlás és büntetés volna. Megtorlás és büntetés azért, ami nem történt meg, holott meg kellett volna történnie, mert az első elindulás sokat ígért, tiszta gondolatot adott át nekünk s megjelölte az utat is, amelyen haladnunk kell. " Valahol kétségtelenül eltévesztettük az utat. S nem is nehéz megállapítani, hogy ott tévesztettük el, ahol cserbenhagytuk Petőfi gondolatvilágát, pazarolni kezdtük, vagy éppen megtagadtuk szellemi örökségét. Ott, ahol gyönyörködni kezdtünk költeményeiben anélkül, hogy a bennük rejlő parancsokat teljesítettük volna, ott, amikor elkezdtük osztályozni a verseit s csak azokat engedtük magunk elé, csak azokat szavalhattuk, olvastuk, amelyek nem nyugtalanítottak, amelyek nem vették a lelkiismeretünket; amikor félni kezdtünk a teljes Petőfitől, a költőtől, az embertől és szabadságharcostól, amikor először kimondotta valaki, hogy Petőfinek a politikai versei már nem időszerűek, sőt nem is költőiek s nem csak, hogy nem csorbul meg mellőzésükkel Petőfi költészete, hanem egységesebbé és értékesebbé válik; amikor először kimondotta valaki, hogy Petőfi a szép és tiszta szerelem, a szép és tiszta családi élet és a hitvestársi hűség költője s nem több. De hátrálni azért nem szabad és nem lehet mindaddig, amíg Petőfi neve él s emlékét ünnepelni kötelességnek érezzük. S reményünk és kitartásunk csak nő, ha harcolni kell az ő nevében és az ő szellemi örökségéért. Jobb ez, sokkal jobb ez, mint az eddigi elszíntelenítés. Egyre többen látják már, hogy hová vezet az eltévesztett út s ezreket indított elszánt küzdelemre a felismerés döbbenete, amikor olvasta Illyés Gyula megrázó mondatát: „Orgazda az...” Nekünk, erdélyi magyaroknak, nem szabad obazdáknak lennünk, bármi történjék is, erre kötelez az a tömegsír, amelyben a nagy költő földi maradványai pihennek. Nekünk innen a teljes, hamisítatlan, el nem színtelenített és legendákkal el nem magasztosított Petőfit kell felmutatnunk mindig minden magyaroknak és az egész világnak. A danzigi kormány egyszerre két lengyel jegyiéket is kapott ■ .--rév' ... Danzigban állítólag el fogják kobozni a zsidó kézen volt vállalatokat . --mm v Elítéltek Danzigban egy lengyel vasit Danzig, július 28. A Danzig és Lengyelország közötti viálykodás új fejezeteképpen Chodacki vnzigi lengyel főbiztos tegnap délután fvszerre két jegyzéket is nyújtott át azabad város kormányának. Az egyik lengel jegyzék arra a július 20-ikán lefolyt iszetűzésre vonatkozik, amelyben egy vizigi vámtisztviselő lelőtte Budziemiczngyel határőrt. A lengyel jegyzék mint tagadhatatlant viszautasítja azt a dangi beállítást, amely szerint a bűnösök igas önvédelemből lőtték le Budziemiczet. Jegyzék követeli a bűnösök személyazosságának megállapítását, ellenük a bünödi eljárás megindítását és szigorú megbntetésüket, valamint azt, hogy a dangi kormány az eljárásról tájékoztassa angyel hatóságokat. A második lengyel jegyzék válasz a danzigi kormánynak július 24-iki amiatti tiltakozáséra, hogy aznap hajnalban egy lengyel csapat benyomult danzigi területre és tűzharcot folytatott le egy danzigi járőrrel. Ez a lengyel válaszjegyzék megállapítja, hogy ilyen összetűzés egy általá-ban nem volt s a lengyel kormány csoodálkozását fejezi ki, hogy a danzigi szenátus helyénvalónak látta tiltakozni egy meg nem történt incidenssel kapcsolatban. A lengyel kormány ezt az álláspontot csak a Danzigban uralkodó idegességnek tulajdonítja. A két lengyel jegyzék átadása napján a danzigi törvényszék három havi fogházra ítélte Jankowski lengyel vasutast, amiatt ,mert a szabad városban kitiltott lengyel újságokat terjesztett. Danzigban az a hír terjedt el, hogy a kormány pénteken rendeletet ad ki, a ■ mellyel feljogosítja a hatóságokat, hogyelkobozzák mindazokat a vállalatokat, a ■,melyek zsidók kezében voltak a március 4-iki rendelet életbelépésekor. A márciusi rendelet célja az volt, hogy meggyorsítsaa zsidóknak Danzigból való kivándorlását. . A Pat lengyel sajtóiroda jelentése szerint egy nyolc, koncentrációs táborból szökött németből álló csoport át akart úszni az egyik határmenti tavon. A lengyel partra csak hatnak sikerült átjutni, kettő a tóba fulladt. Koc ezredes, annak a lengyel pénzügyi küldöttségnek a vezetője, amely Londonban a ktílcsönügyben tárgyalt, csütörtökön este visszaérkezett Varsóba . .