Brassói Lapok, 1939. szeptember (45. évfolyam, 200-225. szám)

1939-09-01 / 200. szám

1939. szeptember 1­3. a. a Du­cE­nte NÉPI FOGLALT ÁLLÁSI... A D. L. számára írta George Popov (Róma) Lapunk mindenről mértékadó körökben értesült római munka­társa eredeti módon számol be a német—szovjetorosz nemtámadási egyezmény olasz magyarázatáról s Róma esetleges kezdeményező lépéséről a mai európai viszály­ban. A nagyon érdekes okfejtést és helyzetképet, amelyet római le­velezőnk légiposta útján ma jutta­tott el hozzánk, az alábbiakban közöljük: A német—szovjetorosz nemtámadási egyezmény Olaszországban is megelége­dést keltett. Ha ez a megelégedés Rómá­ban nem is jut olyan tüntető módon ki­fejezésre, mint a közvetlenül érdekelt Berlinben, mindenesetre nyílt és őszinte. Az olasz közvélemény ilyetén magatar­tása a moszkvai megegyezéssel szemben érthető. A nyugati demokráciák az utób­bi hónapok folyamán állandóan arra tö­rekedtek, hogy a tengelyhatalmakat az „orosz gőzhenger” kísértetével ijesztges­sék. Az olasz kormánykörök azonban sokkal­ jobban voltak értesülve a szovjet­­politika igazi céljairól, semhogy ezeket a fenyegetéseket valaha is komolyan vet­ték volna. A dogokat egyszerűbben meg­ítélő olasz néptömegek azonban másként gondolkoztak s egy Olaszország és Né­metország ellen irányuló angol—francia —lengyel—szovjetorosz szövetkezés álta­lános nyugtalanságot keltett. Ez a rém­kép most eltűnt. Rómában az a vélemény uralkodik, hogy a német—szovjetorosz megegyezés következtében jó időre elült a háború veszélye, így tehát nemcsak a felsőbb körökben, hanem a nép soraiban is nagy és őszinte a megkönnyebbülés. A német diplomácia s általában a ten­gelyhatalmak diplomáciája római felfo­gás szerint „zseniális lépést tett”. A nyu­gati hatalmak bekerítő politikájára „sú­lyos csapást mértek” s a bekerítés „egy­­szers mindenkorra halott.” Lengyelország „komoly figyelmeztetésben részesült” s ma valójában „elszigetelt.” Az egész eu­rópai helyzet s a jövendő kilátása „alap­jaiban megváltozott...” Mindezeken az úton-útfélen megnyilvánuló felfogásokon kívül azonban Olaszországnak más oka is van a megelégedésre. Az olaszok úgy gondolják, hogy a moszkvai események folytán nemcsak a francia—szovjetorosz barátsági szerződés veszti el érvényét, hanem az angol—török megegyezés is a legmesszebbmenő mértékig elvesztette je­lentőségét. Márpedig ez volt az a politi­kai megegyezés, amely az olaszokat köz­­tudomás szerint különös módon izgatta és feszélyezte. Jól tudjuk, hogy Anglia és Törökország megegyezése tulajdonkép­pen csak a tervbe vett angol—francia— szovjetorosz szövetség megkötése után kapta volna meg igazi értékét. Most, hogy a német—szovjetorosz megegyezés a fran­cia—angol—szovjetorosz tárgyalásokat felborította, az angol—török szövetség sem tűnik fel az olaszok előtt olyan ve­szedelmednek , tagadhatatlan, hogy a német—szovjetorosz közeledés hatással lesz a balkáni s általában a délkeleteuró­pai államok további magatartására. Nem valószínű, hogy Anglia a Földközi ten­ger keleti medencéjében s a Balkánon döntő befolyásra tudjon szert tenni a­ történtek után... Olaszország felhasználja az alkalmat arra, hogy mégegyszer áttekintse és pon­tosan leszögezze saját viszonyát a Szov­jetunióhoz. A német—orosz megegyezés olasz felfogás szerint egyáltalában nem változtatja meg a két nagyhatalom szo­ciális felfogását s politikai, nemkülönben erkölcsi irányzatát. A megegyezés tehát „teljes összhangban van” a fasiszta Olasz­ország részéről a bolsevista Szovjetunió­val szemben tanúsított hagyományos po­litikával. Róma hivatalos körei ma kü­lön nyomatékkal emlékeztetnek arra, hogy Olaszország annak idején nem vett részt a bolsevik Oroszország elleni kato­nai műveletekben, melyeket, mint isme­retes, Anglia és Franciaország szervezett és irányított. Németország után Olaszor­szág volt az első nagyhatalom, mely 1927 február hetedikén elismerte a Szovjet­uniót. Később, 1933 szeptember másodi­kén, Olaszország barátsági, semlegességi és nemtámadási egyezményt kötött a Szovjetunióval. Végül pedig ez év febru­ár hetedikén is új , nagyvonalú keres­kedelmi szerződést írt alá a két hatalom. Az olasz hajógyárakban állandóan hajó­kat gyártanak a szovjetorosz haditenge­részet számára. A szovjetorosz hadiflotta leggyorsabb és legmodernebb cirkálója, a Taskent, olasz hajógyárból futott le a tengerre s csak a minap adták át a szov­jet kormánynak. Mindezeknek a politikai és gazdasági megegyezéseknek azonban, amint ezt a Giornale d’Italia is hangsú­lyozza, semmi közük a két országban uralkodó eszmékhez és politikai tanítá­sokhoz. Az olasz fasizmus, fűzik tovább a gondolatot, elég erősnek érzi magát az ilyen politikához s nem fél attól, hogy az olasz-szovjetorosz egyezményeknek Olaszországon belül előnytelen hatása legyen. Az olaszok büszkén emlegetik, hogy a fasiszta Olaszország magatartása a Szovjetunióval szemben a szó legtisz­tább értelmében realista politika. Az olasz sajtó mindeme megállapítá­saiban tagadhatatlanul sok az igazság. Róma politikája Moszkvával szemben tényleg mindig „realista” volt. S ez a ró­mai realizmus különösen most ütközik ki világosan, amikor oly nagy a túlzások és öncsalások kisértése. Az olaszok egy­általában nem esnek bele abba a hibába, amelybe a nyugati hatalmak oly végze­tesen belecsavarodtak. Nem ítélik meg tévesen a szovjetbarátság értékét, ami azt jelenti, hogy magatartásukból a Szov­jetunióval szemben egyaránt hiányzik az alábecsü­lés és a túlértékelés. Az olasz saj­tó mindenesetre leszögezi a tényt, hogy a moszkvai megegyezés kizárja a Szovjet­unió részvételét bármely Németország ellen irányuló megmozdulásban. Arról azonban egyetlen egy olasz lap sem tesz említést, mintha a Szovjetunió ezentúl­­Németországgal masírozna”, vagy pe­dig, hogy Németországgal szövetkezve most már Lengyelországra „gyakorolna nyomást.” Lengyelországot az olasz saj­tó mindenesetre nyomatékosan arra fi­gyelmezteti, hogy most már teljesen el­szigetelt s nem marad el az a tanácsadás sem, hogy ezentúl ne mulassza el Né­metországgal a közvetlen tárgyalásokat, olyan kitételeket azonban, amelyek Len­gyelországot egy mondvacsinált „német­orosz harapófogóval” riogatták, hiába keresnék az olasz lapokban. S ez a hang nemcsak azzal az érthető olasz vággyal magyarázható, hogy Lengyelországot a danzigi kérdésben békés megoldásra bír­ják, anélkül, hogy fenyegető magatar­tást tanúsítanának vele szemben. A ró­mai sajtó magatartása elsősorban az ola­szok már említett realista felfogására ve­zethető vissza, melyet már a múltban is a Szovjetunióval szemben tanúsítottak. A nyugati demokráciák országaiban az utóbbi napokban sok szó esett a szov­jetoroszok „árulásáról”. Az ilyen­ feltéte­lezés az olaszoknál csak mosolyt vált ki. A Szovjetunió, mondják az olasz lapok, senkit sem árult el, csupán „saját érde­keinek megfelelő módon” cselekedett. Tovább az olaszok nem is mennek követ­keztetésükben, de már ennyiből is vilá­gosan látható, hogy az olaszok jól tud­ják, mi a Szovjetunió igazi célja? Ebből nem csinálnak maguknak semmi illúziót. A német-szovjetorosz megegyezés az olasz lapok szerint csupán a diplomácia terén jelent eredményt, s nem az ágyuk és repülőgépek igazi háborújában. S ez az eredmény is csak ideiglenes. Egyelőre azonban Olaszországnak ez is elég arra, hogy megelégedett legyen. Egyelőre — megelégedettség! De mi lesz tovább? Róma politikai és diplomá­ciai köreiben éppen olyan aggodalommal vitatják meg ezt a kérdést, mint minden­felé másutt is kerek e világon. A német­­szovjetorosz egyezmény közzététele olasz felfogás szerint enyhítette az eu­rópai feszültséget, mely az utóbbi időben már óráról órára emelkedett. De a fe­szültségek mégsem tűntek el egészen. Ho­gyan is lehetne megoldani a német-len­gyel viszályt s mindenekelőtt: ki tudná a békés megoldást elősegíteni? Anglia újabb megalkuvását Olaszországban nem tartják valószínűnek, sőt, azt mondják az olaszok, hogy Chamberlain még egy Hitlerlu­togatás után nem térhetne vissza többé hazájába... Igen ám, de mindazt, a­mit Chamberlain ma már nem tehet meg, nem tehetné meg valaki más? Sokhelyt az a hiedelem uralkodik, hogy Olaszor­szág az utóbbi hónapokban diplomáciai, politikai és katonai szempontból olyany­­nyira Németország mellé forradt, hogy ma már maga sem vállalkozhatnék olyan közvetítőszervre, mint tavaly. Ezt a fel­fogást azonban egyáltalában nem osztják a Rómában tartózkodó idegen diploma­ták, közöttük különösen a semleges kis­államok képviselői. Ezek körében körül­belül ugyanaz a vélemény uralkodik, a­melyet legutóbb Magyarországon is szél­­tében-hosszában emlegettek. Eszerint: Olaszország a mai általános zűrzavarban „egy aránylag nyugodt és biztos pontot jelent s miután az újonnan előállott eu­rópai helyzetben „kulcshal­yzetet foglal el”, közvetítő és kiegyenlítő szerepet vál­lalhatna. De nemcsak Magyarországon, hanem Jugoszláviában s számos más sem­leges kisállamban is bizalommal néznek ma Olaszország felé. A Duce még nem nyilatkozott, hogy a mai európai viszály­ban milyen egyéni beavatkozással haj­landó szerepet vállalni. A Drive hallgat. Talán vár valamit. Az olasz sajtó sem szögezte még le ebben a kérdésben állás­­foglalását. Vagy talán már meg is tétte ezt — közvetett módon? Ann­yi bizonyos, hogy a londoni, párisi, varsó­i , más kül­földi olasz sajtóképviselők mind közöl­­ték lapjaikkal, hogy Európa fővárosai­ban „Róma kezdeményező lépését” vár­ják Ezekből a ripki­jelentésekből itt Rómában arra következtetnek, hogy rö­vid időn belül talán valóban sor kerül kórr­a egy ilyen értelmű lépésére. Newyork, augusztus 30 A newyorki kikötő hatóságai kedd éj­szaka feltartóztatták a Bremen német óriáshajót, amely azonnal vissza akart fordulni Európába. A hajót alaposan át­kutatták s 17 utasát őrizetbe vették. A hatóságok azzal indokolták az átkuta­tást, hogy fegyvereket és kémeket keres­tek. Roosevelt elnök kedd este egy értekez­letén kijelentette, hogy ő maga rendelte el a német gőzös átkutatását. Meg akart győződni arról, hogy a hajót felfegyve­­rezték-e s ha igen, a fegyverkezés védel­mi, vagy támadó jellegű-e. Az átkutatás alkalmával különben nem találtak tám­pontot arra nézve, hogy a gyanú indo­kolt lett volna. Az eljárásban különben nincs semmi rendkívüli mert nem csak német hajókra vonatkozik, hanem hason­lókép járhatnak el bármely nemzetiségű hajóval is. „Ugyanilyen intézkedéseket rendeltem el — tette hozzá Roosevelt — a Normandia francia gőzössel és más ha­jókkal szemben is. Az Amerikai Egye­sült Államoknak ez a magatartása a je­lenlegi körülmények között teljesen jo­gosult. Ilyen vizsgálatot folytatunk le minden hajójával, ha fennáll a gyanú, hogy az illető hatalom rövidesen háború­ba keveredhetik. Amerika el akar hárí­tani magától minden felelősséget,­­ ha a kereskedelmi gőzösök felfegyverzik ma­gukat. Az amerikai kikötőkbe befuthat­nak olyan kereskedelmi hajó­k is, ame­lyek védelmi célzattal vannak felfegy­verezve. Ha azonban a hajó fegyverke­zésének módja olyan, hogy más kereske­delmi hajókat megtámadhatnak, akkor az amerikai hatóságok visszatartják azo­kat a kikötőben. Az amerikai kormány ugyanis el akar hárítani magáról min­den felelősséget a kereskedelmi hajók elleni esetleges támadásokkal kapcsolat­ban. A Rador sajtóiroda más newyorki je­lentése szerint a kikötői hatóságok a Bremenen kívül más hajóknak is, így a Normandie-nek, Aquitaniának és Tran­­sylvaniának is elrendelték, hogy marad­janak a kikötői molo mellett, álljanak a vámh­ivatalnokok rendelkezésére, ha azok át akarják kutatni a gőzöst. A washingtoni német nagykövet tilta­kozott a Bremen óceánjáró feltartózta­tása miatt, hangsúlyozva, hogy a német hajó már 12 órája kénytelen vesztegelni, ami barátságtalan lépésnek tekinthető az Egyesült Államok kormánya részéről. wmwummim, tofitfe a newyorki kikötői hatóságok feltartóz­tatták és átkutatták a Bremen­ ROOSEVELT KIJELENTETTE, HOGY MINDEN AMERIKAI KIKÖTŐBE BEFUTÓ HAJÓT ÁTKUTATNAK, HOGY MEGÁLLAPÍTSÁK MIKÉPPEN VAN FELFEGYVERKEZVE A támadásra alkalmas mérték­ben telfegyverkezen kereskedelmi­­jojókat a­z amerikai kikötőkben visszatartják ei nagyváradi Park-szálloda tulajdonosának feltételes szabadlábra bocsátását az igazságü­gyminisztérium­i utasítása ellenzi Megilleti-e a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye azokat, akiket a katonai bíróság ítélt el? Nagyvárad, augusztus 30. ^ Jelentette a B. L., hogy Vaiszlovics Emil a nagyváradi Park-szálló tulajdo­nosa, akit a kolozsvári hadbíróság állam­­ellenes bűncselekmény miatt egy évi fog­házra ítélt és aki büntetésének kéthar­mad részét kitöltötte a nagyváradi tör­vényszék fogházában, kérvényt adott be a törvényszékhez feltételes szabad­­lábra helyezése iránt. Az első tárgyalást el kellett halasztani, mert az iratok kö­zül hiányzott a fogházbizottság vélemé­nyezése, ami nélkül a szabadlábra helye­zés kérdésében nem lehet dönteni. A mai tárgyalásra megérkezett ez a vélemény is, amely szerint Vaiszlovics fogsága ide­je alatt kifogástalan magaviseletet tanú­sított, mindenben a fogház házirendjéhez tartotta magát, de a bizottság ennek da­cára sem javasolja, hogy a törvényszék rendelje el feltételes szabadlábra helye­zését, mert az igazságügyminisztertől ilyen értelmű utasítást kapott. A tárgya­láson rendkívül érdekes jogi vita fejlő­dött ki az ügyész és dr. Simonca védő között. A védő ugyanis utalt arra, hogy a törvényszék nem jogi szakvéleményt kér a fogházbizottságtól, hanem csak t­z irány­ban kért jelentést, hogy Vaiszlovics mi­lyen magaviseletet tanúsított a fogház­ban. A miniszter leirata köti ugyan a bizottságot, de a bíróság előtt az nem le­het irányadó, mert a bíróság az érvény­ben lévő tételes törvények alapján ítél­kezik, amelyek csak a magaviselettől te­szik függővé a kérés teljesítését. A tör­vényt pedig miniszteri rendelet nem he­lyezheti hatályon kívül. Az ügyész ezzel szemben azt vitatta, hogy a fog­rázbizott­­ság véleményét kell irányadóul el­fogad­ni. De kérte a kérelem elutasítását azért is, mert Vaiszlovicsot a katonai bírósá­­ság ítélte el és ezeket az elítélteket nem illeti meg a szabadlábra helyezés kedvez­ménye Utalt továbbá arra, hogy Vaisz­­lovics hosszabb időt töltött kórházban és minthogy az kedvezménynek számít, még egy kedvezményhez nincs joga. A védő válaszában kifejtette, hogy igaz, hogy Vaiszlovicsot a katonai bíróság ítélte el, de nem katonai, hanem polgári bűncse­lekmény miatt, amely most a katonai bí­róság hatáskörébe van utalva, bünteté­sét polgári fogházban tölti, a szabadláb­ra helyezési eljárás polgári bíróság előtt folyik, tehát az ügyet a polgári törvé­nyek alapján kell elbírálni. Az a körül­mény pedig, hogy Vaiszlovics kórház­ban volt, nem tekinthető kedvezménynek mert oda az orvos utalta be betegsége miatt. A törvényszék rövid tanácskozás után kihirdette a határozatot, amely sze­rint megállapítja, hogy a fogházbizott­ság határozatának meghozatalában öt tag helyett csak három vett részt, ezért a véleményt pótlás céljából visszaküldi a fog­házbizottsághoz, a tárgyalást pedig szeptember 4-re halasztja. 5 után . Beiktatták az új horvát bánt (Zágráb) Szerdán iktatták be hiva­talába Subasics Iván horvát bánt Zág­rábban. Az ünnepélyes beiktatás során az új bán beszédet mondott, amely al­kalommal kifejezte az összes horvátok hódolatát a királyi család iránt és fel­hívta a bánság tisztviselőkarát, dol­gozzanak lelkes buzgalommal a ki­rály, a bánság és egész Jugoszlávia javára.

Next