Brassói Lapok, 1939. szeptember (45. évfolyam, 200-225. szám)
1939-09-01 / 200. szám
1939. szeptember 13. a. a DucEnte NÉPI FOGLALT ÁLLÁSI... A D. L. számára írta George Popov (Róma) Lapunk mindenről mértékadó körökben értesült római munkatársa eredeti módon számol be a német—szovjetorosz nemtámadási egyezmény olasz magyarázatáról s Róma esetleges kezdeményező lépéséről a mai európai viszályban. A nagyon érdekes okfejtést és helyzetképet, amelyet római levelezőnk légiposta útján ma juttatott el hozzánk, az alábbiakban közöljük: A német—szovjetorosz nemtámadási egyezmény Olaszországban is megelégedést keltett. Ha ez a megelégedés Rómában nem is jut olyan tüntető módon kifejezésre, mint a közvetlenül érdekelt Berlinben, mindenesetre nyílt és őszinte. Az olasz közvélemény ilyetén magatartása a moszkvai megegyezéssel szemben érthető. A nyugati demokráciák az utóbbi hónapok folyamán állandóan arra törekedtek, hogy a tengelyhatalmakat az „orosz gőzhenger” kísértetével ijesztgessék. Az olasz kormánykörök azonban sokkal jobban voltak értesülve a szovjetpolitika igazi céljairól, semhogy ezeket a fenyegetéseket valaha is komolyan vették volna. A dogokat egyszerűbben megítélő olasz néptömegek azonban másként gondolkoztak s egy Olaszország és Németország ellen irányuló angol—francia —lengyel—szovjetorosz szövetkezés általános nyugtalanságot keltett. Ez a rémkép most eltűnt. Rómában az a vélemény uralkodik, hogy a német—szovjetorosz megegyezés következtében jó időre elült a háború veszélye, így tehát nemcsak a felsőbb körökben, hanem a nép soraiban is nagy és őszinte a megkönnyebbülés. A német diplomácia s általában a tengelyhatalmak diplomáciája római felfogás szerint „zseniális lépést tett”. A nyugati hatalmak bekerítő politikájára „súlyos csapást mértek” s a bekerítés „egyszers mindenkorra halott.” Lengyelország „komoly figyelmeztetésben részesült” s ma valójában „elszigetelt.” Az egész európai helyzet s a jövendő kilátása „alapjaiban megváltozott...” Mindezeken az úton-útfélen megnyilvánuló felfogásokon kívül azonban Olaszországnak más oka is van a megelégedésre. Az olaszok úgy gondolják, hogy a moszkvai események folytán nemcsak a francia—szovjetorosz barátsági szerződés veszti el érvényét, hanem az angol—török megegyezés is a legmesszebbmenő mértékig elvesztette jelentőségét. Márpedig ez volt az a politikai megegyezés, amely az olaszokat köztudomás szerint különös módon izgatta és feszélyezte. Jól tudjuk, hogy Anglia és Törökország megegyezése tulajdonképpen csak a tervbe vett angol—francia— szovjetorosz szövetség megkötése után kapta volna meg igazi értékét. Most, hogy a német—szovjetorosz megegyezés a francia—angol—szovjetorosz tárgyalásokat felborította, az angol—török szövetség sem tűnik fel az olaszok előtt olyan veszedelmednek , tagadhatatlan, hogy a német—szovjetorosz közeledés hatással lesz a balkáni s általában a délkeleteurópai államok további magatartására. Nem valószínű, hogy Anglia a Földközi tenger keleti medencéjében s a Balkánon döntő befolyásra tudjon szert tenni a történtek után... Olaszország felhasználja az alkalmat arra, hogy mégegyszer áttekintse és pontosan leszögezze saját viszonyát a Szovjetunióhoz. A német—orosz megegyezés olasz felfogás szerint egyáltalában nem változtatja meg a két nagyhatalom szociális felfogását s politikai, nemkülönben erkölcsi irányzatát. A megegyezés tehát „teljes összhangban van” a fasiszta Olaszország részéről a bolsevista Szovjetunióval szemben tanúsított hagyományos politikával. Róma hivatalos körei ma külön nyomatékkal emlékeztetnek arra, hogy Olaszország annak idején nem vett részt a bolsevik Oroszország elleni katonai műveletekben, melyeket, mint ismeretes, Anglia és Franciaország szervezett és irányított. Németország után Olaszország volt az első nagyhatalom, mely 1927 február hetedikén elismerte a Szovjetuniót. Később, 1933 szeptember másodikén, Olaszország barátsági, semlegességi és nemtámadási egyezményt kötött a Szovjetunióval. Végül pedig ez év február hetedikén is új , nagyvonalú kereskedelmi szerződést írt alá a két hatalom. Az olasz hajógyárakban állandóan hajókat gyártanak a szovjetorosz haditengerészet számára. A szovjetorosz hadiflotta leggyorsabb és legmodernebb cirkálója, a Taskent, olasz hajógyárból futott le a tengerre s csak a minap adták át a szovjet kormánynak. Mindezeknek a politikai és gazdasági megegyezéseknek azonban, amint ezt a Giornale d’Italia is hangsúlyozza, semmi közük a két országban uralkodó eszmékhez és politikai tanításokhoz. Az olasz fasizmus, fűzik tovább a gondolatot, elég erősnek érzi magát az ilyen politikához s nem fél attól, hogy az olasz-szovjetorosz egyezményeknek Olaszországon belül előnytelen hatása legyen. Az olaszok büszkén emlegetik, hogy a fasiszta Olaszország magatartása a Szovjetunióval szemben a szó legtisztább értelmében realista politika. Az olasz sajtó mindeme megállapításaiban tagadhatatlanul sok az igazság. Róma politikája Moszkvával szemben tényleg mindig „realista” volt. S ez a római realizmus különösen most ütközik ki világosan, amikor oly nagy a túlzások és öncsalások kisértése. Az olaszok egyáltalában nem esnek bele abba a hibába, amelybe a nyugati hatalmak oly végzetesen belecsavarodtak. Nem ítélik meg tévesen a szovjetbarátság értékét, ami azt jelenti, hogy magatartásukból a Szovjetunióval szemben egyaránt hiányzik az alábecsülés és a túlértékelés. Az olasz sajtó mindenesetre leszögezi a tényt, hogy a moszkvai megegyezés kizárja a Szovjetunió részvételét bármely Németország ellen irányuló megmozdulásban. Arról azonban egyetlen egy olasz lap sem tesz említést, mintha a Szovjetunió ezentúlNémetországgal masírozna”, vagy pedig, hogy Németországgal szövetkezve most már Lengyelországra „gyakorolna nyomást.” Lengyelországot az olasz sajtó mindenesetre nyomatékosan arra figyelmezteti, hogy most már teljesen elszigetelt s nem marad el az a tanácsadás sem, hogy ezentúl ne mulassza el Németországgal a közvetlen tárgyalásokat, olyan kitételeket azonban, amelyek Lengyelországot egy mondvacsinált „németorosz harapófogóval” riogatták, hiába keresnék az olasz lapokban. S ez a hang nemcsak azzal az érthető olasz vággyal magyarázható, hogy Lengyelországot a danzigi kérdésben békés megoldásra bírják, anélkül, hogy fenyegető magatartást tanúsítanának vele szemben. A római sajtó magatartása elsősorban az olaszok már említett realista felfogására vezethető vissza, melyet már a múltban is a Szovjetunióval szemben tanúsítottak. A nyugati demokráciák országaiban az utóbbi napokban sok szó esett a szovjetoroszok „árulásáról”. Az ilyen feltételezés az olaszoknál csak mosolyt vált ki. A Szovjetunió, mondják az olasz lapok, senkit sem árult el, csupán „saját érdekeinek megfelelő módon” cselekedett. Tovább az olaszok nem is mennek következtetésükben, de már ennyiből is világosan látható, hogy az olaszok jól tudják, mi a Szovjetunió igazi célja? Ebből nem csinálnak maguknak semmi illúziót. A német-szovjetorosz megegyezés az olasz lapok szerint csupán a diplomácia terén jelent eredményt, s nem az ágyuk és repülőgépek igazi háborújában. S ez az eredmény is csak ideiglenes. Egyelőre azonban Olaszországnak ez is elég arra, hogy megelégedett legyen. Egyelőre — megelégedettség! De mi lesz tovább? Róma politikai és diplomáciai köreiben éppen olyan aggodalommal vitatják meg ezt a kérdést, mint mindenfelé másutt is kerek e világon. A németszovjetorosz egyezmény közzététele olasz felfogás szerint enyhítette az európai feszültséget, mely az utóbbi időben már óráról órára emelkedett. De a feszültségek mégsem tűntek el egészen. Hogyan is lehetne megoldani a német-lengyel viszályt s mindenekelőtt: ki tudná a békés megoldást elősegíteni? Anglia újabb megalkuvását Olaszországban nem tartják valószínűnek, sőt, azt mondják az olaszok, hogy Chamberlain még egy Hitlerlutogatás után nem térhetne vissza többé hazájába... Igen ám, de mindazt, amit Chamberlain ma már nem tehet meg, nem tehetné meg valaki más? Sokhelyt az a hiedelem uralkodik, hogy Olaszország az utóbbi hónapokban diplomáciai, politikai és katonai szempontból olyanynyira Németország mellé forradt, hogy ma már maga sem vállalkozhatnék olyan közvetítőszervre, mint tavaly. Ezt a felfogást azonban egyáltalában nem osztják a Rómában tartózkodó idegen diplomaták, közöttük különösen a semleges kisállamok képviselői. Ezek körében körülbelül ugyanaz a vélemény uralkodik, amelyet legutóbb Magyarországon is széltében-hosszában emlegettek. Eszerint: Olaszország a mai általános zűrzavarban „egy aránylag nyugodt és biztos pontot jelent s miután az újonnan előállott európai helyzetben „kulcshalyzetet foglal el”, közvetítő és kiegyenlítő szerepet vállalhatna. De nemcsak Magyarországon, hanem Jugoszláviában s számos más semleges kisállamban is bizalommal néznek ma Olaszország felé. A Duce még nem nyilatkozott, hogy a mai európai viszályban milyen egyéni beavatkozással hajlandó szerepet vállalni. A Drive hallgat. Talán vár valamit. Az olasz sajtó sem szögezte még le ebben a kérdésben állásfoglalását. Vagy talán már meg is tétte ezt — közvetett módon? Annyi bizonyos, hogy a londoni, párisi, varsói , más külföldi olasz sajtóképviselők mind közölték lapjaikkal, hogy Európa fővárosaiban „Róma kezdeményező lépését” várják Ezekből a ripkijelentésekből itt Rómában arra következtetnek, hogy rövid időn belül talán valóban sor kerül kórra egy ilyen értelmű lépésére. Newyork, augusztus 30 A newyorki kikötő hatóságai kedd éjszaka feltartóztatták a Bremen német óriáshajót, amely azonnal vissza akart fordulni Európába. A hajót alaposan átkutatták s 17 utasát őrizetbe vették. A hatóságok azzal indokolták az átkutatást, hogy fegyvereket és kémeket kerestek. Roosevelt elnök kedd este egy értekezletén kijelentette, hogy ő maga rendelte el a német gőzös átkutatását. Meg akart győződni arról, hogy a hajót felfegyverezték-e s ha igen, a fegyverkezés védelmi, vagy támadó jellegű-e. Az átkutatás alkalmával különben nem találtak támpontot arra nézve, hogy a gyanú indokolt lett volna. Az eljárásban különben nincs semmi rendkívüli mert nem csak német hajókra vonatkozik, hanem hasonlókép járhatnak el bármely nemzetiségű hajóval is. „Ugyanilyen intézkedéseket rendeltem el — tette hozzá Roosevelt — a Normandia francia gőzössel és más hajókkal szemben is. Az Amerikai Egyesült Államoknak ez a magatartása a jelenlegi körülmények között teljesen jogosult. Ilyen vizsgálatot folytatunk le minden hajójával, ha fennáll a gyanú, hogy az illető hatalom rövidesen háborúba keveredhetik. Amerika el akar hárítani magától minden felelősséget, ha a kereskedelmi gőzösök felfegyverzik magukat. Az amerikai kikötőkbe befuthatnak olyan kereskedelmi hajók is, amelyek védelmi célzattal vannak felfegyverezve. Ha azonban a hajó fegyverkezésének módja olyan, hogy más kereskedelmi hajókat megtámadhatnak, akkor az amerikai hatóságok visszatartják azokat a kikötőben. Az amerikai kormány ugyanis el akar hárítani magáról minden felelősséget a kereskedelmi hajók elleni esetleges támadásokkal kapcsolatban. A Rador sajtóiroda más newyorki jelentése szerint a kikötői hatóságok a Bremenen kívül más hajóknak is, így a Normandie-nek, Aquitaniának és Transylvaniának is elrendelték, hogy maradjanak a kikötői molo mellett, álljanak a vámhivatalnokok rendelkezésére, ha azok át akarják kutatni a gőzöst. A washingtoni német nagykövet tiltakozott a Bremen óceánjáró feltartóztatása miatt, hangsúlyozva, hogy a német hajó már 12 órája kénytelen vesztegelni, ami barátságtalan lépésnek tekinthető az Egyesült Államok kormánya részéről. wmwummim, tofitfe a newyorki kikötői hatóságok feltartóztatták és átkutatták a Bremen ROOSEVELT KIJELENTETTE, HOGY MINDEN AMERIKAI KIKÖTŐBE BEFUTÓ HAJÓT ÁTKUTATNAK, HOGY MEGÁLLAPÍTSÁK MIKÉPPEN VAN FELFEGYVERKEZVE A támadásra alkalmas mértékben telfegyverkezen kereskedelmijojókat az amerikai kikötőkben visszatartják ei nagyváradi Park-szálloda tulajdonosának feltételes szabadlábra bocsátását az igazságügyminisztériumi utasítása ellenzi Megilleti-e a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye azokat, akiket a katonai bíróság ítélt el? Nagyvárad, augusztus 30. ^ Jelentette a B. L., hogy Vaiszlovics Emil a nagyváradi Park-szálló tulajdonosa, akit a kolozsvári hadbíróság államellenes bűncselekmény miatt egy évi fogházra ítélt és aki büntetésének kétharmad részét kitöltötte a nagyváradi törvényszék fogházában, kérvényt adott be a törvényszékhez feltételes szabadlábra helyezése iránt. Az első tárgyalást el kellett halasztani, mert az iratok közül hiányzott a fogházbizottság véleményezése, ami nélkül a szabadlábra helyezés kérdésében nem lehet dönteni. A mai tárgyalásra megérkezett ez a vélemény is, amely szerint Vaiszlovics fogsága ideje alatt kifogástalan magaviseletet tanúsított, mindenben a fogház házirendjéhez tartotta magát, de a bizottság ennek dacára sem javasolja, hogy a törvényszék rendelje el feltételes szabadlábra helyezését, mert az igazságügyminisztertől ilyen értelmű utasítást kapott. A tárgyaláson rendkívül érdekes jogi vita fejlődött ki az ügyész és dr. Simonca védő között. A védő ugyanis utalt arra, hogy a törvényszék nem jogi szakvéleményt kér a fogházbizottságtól, hanem csak tz irányban kért jelentést, hogy Vaiszlovics milyen magaviseletet tanúsított a fogházban. A miniszter leirata köti ugyan a bizottságot, de a bíróság előtt az nem lehet irányadó, mert a bíróság az érvényben lévő tételes törvények alapján ítélkezik, amelyek csak a magaviselettől teszik függővé a kérés teljesítését. A törvényt pedig miniszteri rendelet nem helyezheti hatályon kívül. Az ügyész ezzel szemben azt vitatta, hogy a fográzbizottság véleményét kell irányadóul elfogadni. De kérte a kérelem elutasítását azért is, mert Vaiszlovicsot a katonai bírósáság ítélte el és ezeket az elítélteket nem illeti meg a szabadlábra helyezés kedvezménye Utalt továbbá arra, hogy Vaiszlovics hosszabb időt töltött kórházban és minthogy az kedvezménynek számít, még egy kedvezményhez nincs joga. A védő válaszában kifejtette, hogy igaz, hogy Vaiszlovicsot a katonai bíróság ítélte el, de nem katonai, hanem polgári bűncselekmény miatt, amely most a katonai bíróság hatáskörébe van utalva, büntetését polgári fogházban tölti, a szabadlábra helyezési eljárás polgári bíróság előtt folyik, tehát az ügyet a polgári törvények alapján kell elbírálni. Az a körülmény pedig, hogy Vaiszlovics kórházban volt, nem tekinthető kedvezménynek mert oda az orvos utalta be betegsége miatt. A törvényszék rövid tanácskozás után kihirdette a határozatot, amely szerint megállapítja, hogy a fogházbizottság határozatának meghozatalában öt tag helyett csak három vett részt, ezért a véleményt pótlás céljából visszaküldi a fogházbizottsághoz, a tárgyalást pedig szeptember 4-re halasztja. 5 után . Beiktatták az új horvát bánt (Zágráb) Szerdán iktatták be hivatalába Subasics Iván horvát bánt Zágrábban. Az ünnepélyes beiktatás során az új bán beszédet mondott, amely alkalommal kifejezte az összes horvátok hódolatát a királyi család iránt és felhívta a bánság tisztviselőkarát, dolgozzanak lelkes buzgalommal a király, a bánság és egész Jugoszlávia javára.