Bridzsélet, 1996 (38. évfolyam, 1-5. szám)

1996 / 1. szám

BRIDZSÉLET A Magyar Bridzs Szövetség tájékoztatója XXXVlll. évfolyam 1. szám 1996. január - február_______________________ára: 250 Ft Lezajlott a tisztújító közgyűlés Valami megkezdődött Tisztújító közgyűlésre került sor február 17.-én a Balázs Béla utcai versenyteremben.Ragá­lyi István főtitkári beszámolójában kiemelte:a Magyar Bridzs Szövetség a legutóbbi négy évben nehéz körülmények között, de sikeresen működött. A budapesti bajnokságok lebonyo­lításában nem volt számottevő fennakadás, versenyzőink részt vettek a nagy európai versenye­ken, s jóllehet kiemelkedő sikert csak a nyílt pároson értünk el, (Gál P. Winkler G. ötödik helye) jelen vagyunk az európai bridzséletben, s van remény arra, hogy a jövőben jobb helye­zéseket is elérjünk.Erre a reményre okot ad, hogy a legutóbbi időben sikerült támogatást szerez­ni a Bridzsező Ifjúságért Alapítvány számára, ebből lehet finanszírozni tanfolyamok, kiadvány­ok költségeit mind a fővárosban, mind vidéken. Valami tehát megkezdődött. A főtitkár ugyanak­kor aláhúzta, hogy a szövetség szervezete korántsem működött kifogástalanul. Az elnökség ugyan ellátta feladatát, de más vezető testületek és a szakbizottságok (választmány, kapitányi testület, a szabályalkotó, a fegyelmi bizottság­) egyáltalán nem, vagy csak alig-al­ig működtek, sőt a közgyűlést is csak nagy nehézségek árán sikerült döntésképessé tenni. Ezért javasolta az elnök­ség, hogy a közgyűlés módosítsa a szövetség alapszabályát. Erre az ülésen sor került, megszűnt a választmány és a csapatkapitányi értekezlet, módosult a tagsági viszony, s a közgyűlésen a tagok személyükben döntenek a napirenden levő ügyekről. (Folytatása a 2. oldalon.) Az OPB döntője Az idén hatvanhárom pár kapott jogot arra, hogy felvegye a küzdelmet az Országos Párosbajnokság helyezéseiért. Mi tagadás, ve­gyes mezőny gyűlt össze, kiváló és gyengébb képességű párok játszottak, s alighanem so­kaknak akár több helyet is jelenthetett előre, vagy hátra, hogy valamely , bonyodalmasabb leosztást gyengébb, vagy jobb pár ^ Y'CV « ellen játszottak. ^ A V\ (Folytatása g \V a 3. oldalon.) ^ A Szilágyi László átveszi az Inter-Európa Bank csapatverseny első díját.

Next