BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 2. (1990)
1990 / 2. szám - SZEMLE - Borsányi György: Sipos Péter: Legális és illegális munkásmozgalom (1919-1944)
248 hogy talán még szép is a világ” — ez a mondat az érzelmi váltásról, megkönnyebbülésről szól. Ismerünk hasonló példát a század elejéről: a fiatal John Stuart Millt saját bevallása szerint Wordsworth költészete segítette ki súlyos világnézeti válságából. Nem konkrét világnézeti útmutatással, hanem azzal, hogy érzelmi felszabadulást adott. Az időrendbe szedett konkrét forradalomtörténeti utalások egyikénekmásikának konkrétsága is erősen vitatható. Az Etelke-versben feltűnő Pantheonról semmi sem bizonyítja, hogy a forradalom Pantheon-ja volna. Petőfi rendelkezett a kor színvonalának megfelelő klasszikus műveltséggel (másutt ezt Fekete is említi) — miért ne gondolhatott volna az antikvitás pantheonjaira? A későbbiekben Fekete is sokszor érvel azzal, hogy a költő tudhatott, olvashatott egy-egy megfogalmazást, szentenciát, vallomást a forradalomtörténetekben — különösen amikor név vagy esemény nem szerepel a kiemelt szövegben (pl. „Az erény ritkán győz a földön”; „Tudom, hogy úgy volt ezredév előtt...”). Az egész fejezet alapproblémája: természetesen lehet Petőfi szövegrészleteit így összeválogatni és értelmezni, de fennáll az a veszély, hogy ennek alapján semleges részletek is a koncepcióba kényszerülnek. Ez viszont már súlyosabb és általánosabb problémákhoz vezet. Fekete Sándor arra vállalkozott, hogy Petőfi és a francia forradalmak kapcsolatát tárja fel, nem a költő teljes, komplex világképének és világnézetének elemzése volt a célja. A könyv mégis azt sugallja, hogy a forradalomtörténeti ismeretek nemcsak fontos, de kizárólagos magyarázatot adnak a Petőfivel kapcsolatos eszmetörténeti problémákra, hiszen Fekete a költő általános történelembölcseleti és erkölcsi nézeteit is innen magyarázza. Köztársaság és szigorú erkölcs kapcsolatának tudatát a forradalomtörténeti ismeretek is elmélyíthették és megszilárdíthatták Petőfiben, megalapozója viszont — minden bizonnyal már iskoláskorban — római történelem volt, és ezt felnőttkorában sem felejthette el (Cassiusszal is azonosította magát, nemcsak Desmoulins-nel — mint azt Fekete is idézi). E könyvismertetés kereteit messze meghaladná annak a részletes taglalása, hogy Petőfi szabadságkultuszának a nemzeti történelem is adott hősöket, sőt, szentet: „Hazánk szentje, szabadság vezére, Sötét éjben fényes csillagunk, Oh Rákóczi...” A könyv alcíme ennek kihagyását még magyarázhatja. Végképp érthetetlen viszont, hogy miért kellett Petőfinek Michelet Vico-méltatásában találkoznia a körforgás eszméjével? A történelem ciklikus felfogása, a körforgás víziója az egyik központi problémája Vörösmarty Mihály költészetének, de ott van Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc egyik-másik művében is. Vörösmarty az emberiségért önmagát talán hiába feláldozó nagy lélek szilveszteri fájdalmát is megfogalmazta: „Hány fényes lélek tépte el magát...” Petőfi éppen Vörösmarty verseit ne ismerte volna? De „szabadságvallásának” kialakulására is hathattak magyar költőelődök és kortársak. Kölcsey az Égi Szabadsághoz írt ódát, a „dicső Hölgy” höz, átkozva a „gyávát”, aki borzad attól, hogy „halálhörgés diadalon pályád / Menynyei bére”. Bajza Apotheosisában „hol legtöbb honfivér lepé / A harczi síkokat: / A népszabadság ott tenyészt / Legszebb virágokat.” Tagadó formában ott van ez a kép már a Hymnusban is: „S ah, szabadság nem virul a holtnak véréből...”. Petőfi vérrel öntözött földjét Fekete Sándor Lamartine-hoz kapcsolja. Kapcsolódhat oda is, de nem kizárólagosan. A Fekete-ciklussal is hasonló történik. A 66 vers három nagy kérdésköre (magánélet, történelem-társadalom, kozmosz) közül Fekete kiemeli a történelmit, átfogalmazza Petőfi kérdéseit: ... „Egy helyre jut a hóhér és áldozata? Mindig ilyen gonosz volt az emberiség...” stb., majd megállapítja: „Nem hiszem, hogy bizonygatni kellene: ezek a kérdések nagyon is természetesen vetődhettek fel a francia forradalom történetének tanulmányozójában is.” Felvetődhettek!!! De a „hóhér és áldozata” Petőfinél pl. „Sokrates, / Ki a mérget megitta, / S hóhéra, ki a mérget neki adta”. Nem akarom lebecsülni a francia forradalom tanulmányozásának hatását Petőfi gondolkodására. De súlyos aránytévesztésnek látom, hogy Fekete Sándor a költő történelmi-történetbölcsészeti és erkölcsi felfogását általában és mindenestül ide vezeti vissza. Eszmetörténeti és szövegközpontú vizsgálat olyasfajta éles elkülönítése és szembeállítása, amiről Fekete a bevezetőben ír, idejét múlta. A kétféle módszer nem lehet meg egymás eredményei nélkül. De egy költői életműben mégiscsak maguk a versek a legfontosabbak! Annál inkább, mivel az idők során Petőfi verseinek esztétikai hitelét a sokféle politikai célra szolgáló kultikus használatuk (vö.: Jöjjön el a te országod..., 1988, szerk. Margócsy István) erősen megrongálta. Ezt a hitelességet kellene újra megtalálni eszmetörténeti és szövegközpontú elemzések együttesében. Ez persze már nem kizárólag Fekete Sándor feladata. ZENTAI MÁRIA Sipos Péter: Legális és illegális munkásmozgalom (1919-1944) (Magyar História) Gondolat Kiadó, Budapest, 1988. 344 old., 46 Ft „Mind a magyarországi kommunista párt, mind a szociáldemokrata párt összetett társadalmi létforma volt, amely a) ideológiai tartalmat, b) politikai és gazdasági programot, c) cselekvési módozatokat és eszköztípusokat, d) szervezeti és intézményrendszert foglalt magában” — írja Sípos Péter az 1919—1944 közötti magyar munkásmozgalom általános summázataként. Az idézet komplex ábrázolást ígér. Bár a szerző kronológiailag végiggyalogol a Horthy-rendszernek nevezett negyedszázad gödrös országútján, nem tekinti céljának a munkásmozgalommal kapcsolatos eseményekneka BUKSZ 1990