BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 6. (1994)
1994 / 2. szám - BÍRÁLAT - György Péter: A kultúrpolitika teremtette pop art. Keserü Katalin: Variációk a Pop Artra. Fejezetek a magyar művészetből 1950-1990
A KULTÚRPOLITIKA TEREMTETTE POP ART GYÖRGY PÉTER Keserű Katalin: Variációk a Pop Artra Fejezetek a magyar művészetből 1950-1990 (Új Művészet Könyvek, 5) Új Művészet Kiadó, Budapest, 1993. 104 old., 950 Ft A KONTEXTUS Az elmúlt évtizedekben a kortárs magyar művészet és a történetére vonatkozó reflexió - más-más okoknál fogva - folytonos késéssel, tájékozódási zavarral küzdött. Emiatt is figyelemre méltó, hogy Keserű Katalin - több, részben a XIX. századi, részben a kortárs magyar képzőművészettel foglalkozó tanulmány és monográfia, majd a Wahor András munkásságát méltató kötete után a „magyarországi pop art történetet rekonstruáló” (11. old.) mű megírására vállalkozott. Könyvének gyengéit és félreértéseit az a vákuum is magyarázza, amelyben a kortárs magyar művészet jelenségeit feldolgozó művészettörténész dolgozik: tárgyválasztását, írásmódját, ítéleteit szinte semmiféle szakmai konszenzus nem kíséri. 1 ■ Hajdú István: Szemérmetlen magyarázatpróba. Új Művészet, 1990. október., I. év. 1. szám, 4-11. old. 2 ■ Beke László: Újabb szemérmetlen magyarázatpróba. Új Művészet, 1990. december, I. év. 3. szám, 67-68. old. Beke nézeteit tömören összefoglalva: mindenki azt teszi, amit akar, s ahogy neki tetszik. Kicsit talán bántó is lehetett, ahogy az egyébként igényes és hallatlanul alapos Beke egy geg kedvéért - és nyilván a fáradtság okán - egyszerűen elviccelte Hajdú kérdésfelvetéseit. 3 ■ Keserű Katalin: „Lektori vélemény”. Hajdú István Szemérmetlen magyarázatpróba című írásáról. Új Művészet, 1990. november, I. év. 2. szám, 1. old. 4 ■ Új Művészet, 1991. március, II. év. 3. szám, 67-69. old. 5 ■ Forgács Éva: Mától fogva így volt? (A Hatvanas évek) BUKSZ, 1991. 2. szám. Talán nem nagyképűség, ha azt állítom, hogy saját kritikám is ezzel az igénnyel íródott. (Mostantól fogva ez lesz a múlt. HOLMI, 1991. jún., 789-800. old.) 6 ■ Hautisch Lenke: Konstruktivizmus, strukturalizmus és kinetikus törekvések a 60-as években. Új Művészet, 1991. július, II. év. 7. szám, 11-14. old., ill. Sinkovits Péter: A reprezentáció csapdái. Új Művészet, 1991. szeptember, II. év. 10. szám, 4-10. old. 7 ■ P. Szabó Ernő: Remekművek légüres térben. Beszélgetés Körner Évával. Új Művészet, 1991. július, II. év. 7. szám, 4-11. old., ill. Pataki Gábor: Beszélgetés Nagy Ildikóval. Uo. 14-19. old. 8 ■ Peternák Miklós: Ki (volt) az áldozat, ki (volt) a tettes és mi történt? A nyolcvanas évek művészetéről. Orpheus, 1993. 1. szám, 73-82. old. A konszenzus hiányát egyébként a közelmúltban két vita is jelezte. Az Új Művészet első számában Hajdú István, a középnemzedékhez tartozó szerkesztő-kritikus próbálkozott meg azzal, hogy saját ízlését, értékrendjét nyílt vita tárgyává tegye. A hozzászólók közül Beke László elhárította, Keserű Katalin pedig indulatosan elutasította a Hajdú neoavantgárd-képét. Forgács Éva viszont szomorúan állapította meg, hogy „Hajdú István írása engem mindenekelőtt egész szakmánk nevében - elnézést a rosszmúltú szóért - önkritikára késztet”.4 Forgács a diskurzus „kereteinek és játékszabályainak” kidolgozatlanságát kárhoztatja azért, hogy nem alakult ki a - még a termékeny félreértésekhez is szükséges - tudományos együttműködés. Hasonló véleményt fogalmazott meg a vitát rezignáltan összefoglaló és lezáró Tímár Árpád, konstatálva kollégái lanyha buzgalmát tudományuk alapkérdéseinek megvitatásában. A fél évvel később, a Magyar Nemzeti Galériában 1991 márciusában megnyílt Hatvanas évek című kiállításról írt kritikák ugyancsak a konszenzus hiányát érzékeltették. Volt, aki - mint Forgács Éva az Új Művészetben kifejtett álláspontjához hűen kísérletet tett, hogy rekonstruálja a kiállítás koncepcióját, s kifejtse egy objektív és elfogulatlan szemlélet kritériumait. Volt, aki saját egykori szerepének felidézését aránytalannak, illetve igazságtalannak látva eltekintett az elemzéstől, és csak szubjektív érzéseinek adott hangot.6 A Körner Évával, illetve Nagy Ildikóval készült interjúkból derült ki, hogy a művészettörténetben nyoma sincs az elemi párbeszédhez szükséges terminusoknak.7 Ezután már nem meglepő, ha Peternák Miklósnak a nyolcvanas évek magyar művészetét elemző tanulmánya például egyetlen ponton sem vethető össze Keserű Katalin könyvének az adott évtizedet tárgyaló fejezetével. A két szöveg mintha két, egymástól elzárt kozmoszban született volna, még ha ugyanazokról a művészekről és művekről szólnak is. A POP ART SZAKIRODALMA A magyar nyelvű szakirodalom, illetve a szakmai konszenzus hiánya azonban nem menti fel Keserűt a popra és neopopra vonatkozó nemzetközi kutatások ismerete alól. Ez az egészében jóformán áttekinthetetlen irodalom a fontos kérdésekben mégiscsak eligazít - s egyben kérdésessé teszi Keserű jó pártér