BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)
1999 / 3. szám - BÍRÁLAT - Forgács Éva: Van-e kelet-európai művészet? (Passuth Krisztina: Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig 1907-1930; Steven A. Mansbach: Modern Art in Eastern Europe From the Baltic to the Balkans ca. 1890-1939)
VAN-E KELET-EURÓPAI MŰVÉSZET? FORGÁCS ÉVA Passuth Krisztina:________________________ Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig 1907-1930________________________________ Balassi Kiadó, Budapest, 1998._______________ 381. old., 2500 Ft__________________________ Steven A. Mansbach:________________________ Modern Art in Eastern Europe_______________ From the Baltic to the Balkans ca. 1890-1939 Cambridge University Press, Cambridge-New York 1999. 384. old S teven Mansbach Modern Art in Eastern Europe From the Baltic to the Balkans ca. 1890-1939 című könyve alig néhány héttel később jelent meg, mint Passuth Krisztina Avantgarde kapcsolatok Prágától Bukarestig 1907-1930 című munkája. Mindkét szerző arra vállalkozik, hogy a század első évtizedeiben kiformálódó közép-kelet-európai modernizmus művészettörténetét elmondja. A könyvek címe világosan utal a vállalt feladat különbségeire: Mansbach a teljes Kelet-Európát áttekinti - Ausztria és Oroszország között - az általa érvényesnek tekintett meghatározás szerint, és az egyes országok, illetve kultúrák világosabb felrajzolása érdekében már a századforduló történelmi és művészeti eseményeit is részletesen ismerteti. Passuth csak az egyes avantgárd csoportok között kialakult kapcsolatokra szorítkozik, és annyit mutat meg az általa kijelölt korszak modernizmusából, amennyit e kapcsolathálózat feltár belőle. Ez a szűkítés is jelzi, hogy Passuth szakmai olvasóközönséghez szól, amely ismeri a kor közép-kelet-európai és az azt környező térség történelmét, kultúráját, a korabeli német, illetve szovjetorosz művészetet (beleértve saját korábbi tanulmányköteteit e tárgyban), Mansbach pedig a még tájékozatlan angolszász olvasónak vázolja fel a régió múltját, tradícióit és szociológiai jellemzőit - a gyakran változó határokat mutató térképekkel is kísérve mielőtt szorosabb értelemben vett tárgyára térne. Művészeti könyvekről lévén szó, az ember hajlamos először átlapozni őket, csak a képeket nézni, hogy közvetlen benyomást szerezzen arról, milyen a keleteurópai lét, tárgyi és pszichikai táj, és főként közlésmód, amely a kelet-európai képekben és szobrokban feltárul. Az alapbenyomás, amit felerősít, hogy a két szerző sok esetben pontosan ugyanannak a képnek vagy szobornak a reprodukcióját közli, valamelyest álomszerű, ismerős képi nyelveken előadott ismeretlen képek sora. (A magyar olvasó természetesen a magyar művek nagy részét jól ismerheti.) Erősen igénybe venném az olvasó türelmét, ha végignézném a konkrét asszociációkat, abban a formában, hogy például az észt Mart Laarman képe (Mansbach, 20. tábla) egyszerre idézi fel Lyonel Feininger, Kmetty János és a fiatal Le Corbusier képeit, amennyiben felfelé törő építészeti elemeket ábrázol szorosan egymás mögé tömörített képsíkokban, miközben a geometria hideg személytelenségét romantikus érzelmeket keltve feloldják a színek érzelmes, fényeket sejtető mezői. Nagyon sok olyan képet lapoz át az olvasó, amire szinte ráismer, hiszen látta már: Delaunay festette? vagy Franz Marc? De nem: a képaláírás új névvel ismertet meg. A szerb Jo Klek reklám-kioszkterve (Mansbach, 28. tábla, Passuth, 156. old.) a holland J. J. P. Oud, a német Herbert Bayer, az orosz El Liszickij kioszkterveinek az elemeiből áll össze (hozzátehetjük: esetleg a magyar Kassák Lajos közvetítésével, aki a maga kioszktervén ugyancsak variálta a fenti alkotók terveinek részleteit - Mansbach, 380. kép). Elek terve láttán azonban ráérzünk egy kulturális sajátosságra, amit a szigorúan funkcionalista, puritán minták nem tartalmaztak: az elemek (egymást takaró és így hatástalanító reklámtáblák) céltalan, túlzó halmozására, ami csaknem parodisztikussá teszi a feltehetően funkcionalistának szánt művet. Ez a lebontás, hatástalanítás, parodizálás azonban nem nevezhető a kelet-európai művészet paradigmájának, hiszen minden forrás arra utal, hogy a művészek, amikor nyugati mintákat követtek, nem azok karikatúráit akarták létrehozni, hanem éppen az ellenkezőjét: az európai művészethez való felzárkózásra törekedtek. Szembetűnő - és nem csak a korábbi ismeretek továbbépítését célzó tanítói módszer -, hogy mindkét szerző a jól ismert nyugat-európai kifejezésmódok: a szecesszió, kubizmus, expresszionizmus, konstruktivizmus, szürrealizmus kategóriáival írja le a kelet-európai műveket, többnyire meggyőző pontossággal. A korszak kelet-európai művészete éppúgy a Cézanne, Matisse és Picasso által táplált forrásból fakadt, mint a nyugat-európai. Ha azonban ezek a művek maradéktalanul jellemezhetők a fenti képi nyelvek valamelyikével vagy