BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)

1999 / 3. szám - BÍRÁLAT - Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? (Hayden White: A történelem terhe)

galmazza meg.5 Ő maga rendszerint elhárítja a hol dicséretként, hol vádként megfogalmazott posztmo­dern minősítést. Egyik interjújában például kijelen­ti: „a saját elképzeléseimet modernistának tartom [...Hiszen:] Strukturalista vagyok. Formalista és strukturalista.”6 Való igaz, White elmélete a történetírói megisme­résről, vagy ahogy ő nevezi: történeti tropológiája a strukturalista irodalomkritika és esztétika fogalmi eszköztárát használja egy formalizált modell felállítá­sához. Ugyanakkor e fogalomalkotó és formate­remtő erőfeszítések során a valóság olyan fogalmá­ból indul ki, amely méltán kapcsolatba hozható a posztmodern elgondolással. A SZAKTUDOMÁNNYÁ VÁLÁS POLITIKAI TARTALMA White adottnak és egyúttal tudottnak tekinti mindazt, amit a megértő humaniórákról szólva előtte már gon­dolkodók hosszú sora vallott a történeti megismerés specifikus természetéről. A történelmi értelmezés politi­kája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása cí­mű tanulmánya annak a kérdésnek a megfogalmazá­sával kapcsolódik be a diskurzusba, hogy „mivel is járt a történeti kutatások olyan szaktudománnyá ala­kulása, amely tárgyának értelmezésében és tanulmá­nyozásában nem a tudományos kutatás természettu­dományokban uralkodó szabályait alkalmazza” (211. old.). A történelem terhe című írásának végső konklúzi­ója még az volt, hogy a történelem nélkülözi azt a (rejtett) értelmet, melynek alapján a múlt összeköt­hető lenne a jelennel és rajta keresztül a jövővel. Eb­ben a másfél évtizeddel később született esszében vi­szont arról értekezik a szerző, hogyan jött létre az a máig szívósan létező illúzió, illetve látszat, hogy a tör­ténelemnek van értelme, s csupán idő kérdése, hogy felleljük végre, és kimondjuk a múlt igazságát. White szerint e meggyőződés létrejötte szorosan összefügg azokkal a feltételekkel, amelyek között a történetírás a (burzsoá) nemzetállam XIX. század eleji konszolidációjával párhuzamosan szaktudo­mánnyá vált.­ A politikai folyamat eredményeként a történetírással szemben olyan várakozások fogalma­zódtak meg, hogy a történelmi tudás felhasználható legyen, sőt mércéül szolgáljon a politikai programok egymás közti versenyében. A politikai realizmus dia­dala az utópiákkal szemben részben azon (is) mú­lott, hogy kialakult egy - egyszerűen csak a történel­mi „tények” megállapítására hivatott - történelmi módszer, melynek nyilvánvaló empirizmusa kiáltó ellentétben állt a spekulatív történetfilozófia történe­lem-metafizikájával, így hamarosan „a hivatásos tör­ténészek által előállított történelmi tudás vált a rea­lizmus mértékévé az általában vett politikai gondol­kodásban és cselekvésben” (213. old.). Az antiutópi­­kus (tehát realista) és a tudomány követelményeinek megfelelő történelmi módszer, egyszóval a szakszerű történetírás ugyanakkor azt kívánta, hogy a múlt el­beszélése szigorúan mentes legyen minden retoriká­tól, ez pedig egyet jelentett a történelem (tehát a tényszerűség) és a fikció (az elképzelt valóság) hatá­rozott különválasztásával. Ezt úgy hajtották végre, hogy a történelmi tudás fogalmából kihagyták mind­azon múltbéli eseményeket, melyek valóságosságát nem tudták bizonyítani történeti adatok segítségével, így ettől fogva a történelmi tudás körébe csupán „a mindenkori művelt és józan ész számára érthető” események kerültek be. A történelmi képzelet szigo­rú megregulázása azonban nemcsak az események között szelektált, hanem egyúttal azt is megszabta, miként kell leírni őket, s ezzel tulajdonképpen meg­adta, mi számít valójában történelmi ténynek (leírt eseménynek). Vagyis: a szaktudománnyá válás nem­csak a történelmi kutatás sajátos tárgyának körülha­tárolását jelentette, hanem azt is megszabta, „mi számít a diskurzusban a tárgy megfelelő bemutatásá­nak” (222. old.). White szerint a szaktudomány az írott történelmet a szép kategóriájának rendelte alá, és háttérbe szorította a fenséges fogalmát. A fenséges és a szép eszméit Edmund Burke válasz­totta el egymástól. Számunkra itt most ebből legföl­jebb az érdekes, hogy Burke nyomán az ízlés és a kép­zelet kérdéseinek megoldásaként a történelem riasztó, borzadályt keltő, egyúttal irracionális eseményeinek az észlelését kifejező fenséges helyett mindinkább a történelem természetes és ésszerű menetét „érzékel­tető” szép fogalmát kezdték alkalmazni. Jóllehet Bur­ke még nem vitte át a fenséges fogalmát a rettenetét, egyúttal csodálatot keltő természeti jelenségek észlelé­séről a társadalmi események ízlés vezérelte megítélé­sére, így a francia forradalmat sem tartotta fenséges­nek, olyasminek, ami az emberből az elragadtatás ér­zését válthatná ki a természet lenyűgöző (fenséges) eseményeihez hasonló módon.­ A forradalom látva- 5 ■ L. például Frank R. Ankersmit: Historiography and post­modernism. History and Theory, XXVII, 2 (1989) 143. old.; Arthur Marwick: Two approaches to historical study: the me­taphysical (including ‘postmodernism’) and the historical. Jour­nal of Contemporary History, 30 (1995) 18-19. old. 6 ■ Ewa Domanska: Fehér tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete. 2000, 1995. szeptember, 41. old. 7 ■ E kérdést a szerző más tanulmányában bővebben ecse­teli: Droysen's Historik. Historical writing as a bourgeois scien­ce: In: Hayden White: The Content of the Form. Narrative Dis­course and Historical Representation. The Johns Hopkins Uni­versity Press, Baltimore, 1987. 87-98. old. 8 ■ Erről bővebben I. Szécsényi Endre: Történelem - ízlés­sel? BUKSZ, 1993. Tavasz, 45-49. old. 9 ■ „Mármost én ellene vagyok a forradalmaknak, akár a tár­sadalmi hierarchia »tetejéről«, akár »aljáról« indulnak ki, akár olyan vezetők állnak az élen, akik a társadalom és a történelem tudományával bírnak, akár a politikai spontaneitás harcosai.” (216. old.) 10 ■ Dominick LaCapra: Rethinking Intellectual History: Texts, Contexts, Language. Cornell University Press, Ithaca, 1983. 75. old. 11 ■ Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1973. 12 ■ Frank R. Ankersmit: History and Tropology. The Rise and Fall of Metaphor. University of California Press, Berkeley, 1994. 7. old.

Next