BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)
1999 / 3. szám - BÍRÁLAT - Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? (Hayden White: A történelem terhe)
galmazza meg.5 Ő maga rendszerint elhárítja a hol dicséretként, hol vádként megfogalmazott posztmodern minősítést. Egyik interjújában például kijelenti: „a saját elképzeléseimet modernistának tartom [...Hiszen:] Strukturalista vagyok. Formalista és strukturalista.”6 Való igaz, White elmélete a történetírói megismerésről, vagy ahogy ő nevezi: történeti tropológiája a strukturalista irodalomkritika és esztétika fogalmi eszköztárát használja egy formalizált modell felállításához. Ugyanakkor e fogalomalkotó és formateremtő erőfeszítések során a valóság olyan fogalmából indul ki, amely méltán kapcsolatba hozható a posztmodern elgondolással. A SZAKTUDOMÁNNYÁ VÁLÁS POLITIKAI TARTALMA White adottnak és egyúttal tudottnak tekinti mindazt, amit a megértő humaniórákról szólva előtte már gondolkodók hosszú sora vallott a történeti megismerés specifikus természetéről. A történelmi értelmezés politikája: szaktudománnyá válás és a fenséges kiszorítása című tanulmánya annak a kérdésnek a megfogalmazásával kapcsolódik be a diskurzusba, hogy „mivel is járt a történeti kutatások olyan szaktudománnyá alakulása, amely tárgyának értelmezésében és tanulmányozásában nem a tudományos kutatás természettudományokban uralkodó szabályait alkalmazza” (211. old.). A történelem terhe című írásának végső konklúziója még az volt, hogy a történelem nélkülözi azt a (rejtett) értelmet, melynek alapján a múlt összeköthető lenne a jelennel és rajta keresztül a jövővel. Ebben a másfél évtizeddel később született esszében viszont arról értekezik a szerző, hogyan jött létre az a máig szívósan létező illúzió, illetve látszat, hogy a történelemnek van értelme, s csupán idő kérdése, hogy felleljük végre, és kimondjuk a múlt igazságát. White szerint e meggyőződés létrejötte szorosan összefügg azokkal a feltételekkel, amelyek között a történetírás a (burzsoá) nemzetállam XIX. század eleji konszolidációjával párhuzamosan szaktudománnyá vált. A politikai folyamat eredményeként a történetírással szemben olyan várakozások fogalmazódtak meg, hogy a történelmi tudás felhasználható legyen, sőt mércéül szolgáljon a politikai programok egymás közti versenyében. A politikai realizmus diadala az utópiákkal szemben részben azon (is) múlott, hogy kialakult egy - egyszerűen csak a történelmi „tények” megállapítására hivatott - történelmi módszer, melynek nyilvánvaló empirizmusa kiáltó ellentétben állt a spekulatív történetfilozófia történelem-metafizikájával, így hamarosan „a hivatásos történészek által előállított történelmi tudás vált a realizmus mértékévé az általában vett politikai gondolkodásban és cselekvésben” (213. old.). Az antiutópikus (tehát realista) és a tudomány követelményeinek megfelelő történelmi módszer, egyszóval a szakszerű történetírás ugyanakkor azt kívánta, hogy a múlt elbeszélése szigorúan mentes legyen minden retorikától, ez pedig egyet jelentett a történelem (tehát a tényszerűség) és a fikció (az elképzelt valóság) határozott különválasztásával. Ezt úgy hajtották végre, hogy a történelmi tudás fogalmából kihagyták mindazon múltbéli eseményeket, melyek valóságosságát nem tudták bizonyítani történeti adatok segítségével, így ettől fogva a történelmi tudás körébe csupán „a mindenkori művelt és józan ész számára érthető” események kerültek be. A történelmi képzelet szigorú megregulázása azonban nemcsak az események között szelektált, hanem egyúttal azt is megszabta, miként kell leírni őket, s ezzel tulajdonképpen megadta, mi számít valójában történelmi ténynek (leírt eseménynek). Vagyis: a szaktudománnyá válás nemcsak a történelmi kutatás sajátos tárgyának körülhatárolását jelentette, hanem azt is megszabta, „mi számít a diskurzusban a tárgy megfelelő bemutatásának” (222. old.). White szerint a szaktudomány az írott történelmet a szép kategóriájának rendelte alá, és háttérbe szorította a fenséges fogalmát. A fenséges és a szép eszméit Edmund Burke választotta el egymástól. Számunkra itt most ebből legföljebb az érdekes, hogy Burke nyomán az ízlés és a képzelet kérdéseinek megoldásaként a történelem riasztó, borzadályt keltő, egyúttal irracionális eseményeinek az észlelését kifejező fenséges helyett mindinkább a történelem természetes és ésszerű menetét „érzékeltető” szép fogalmát kezdték alkalmazni. Jóllehet Burke még nem vitte át a fenséges fogalmát a rettenetét, egyúttal csodálatot keltő természeti jelenségek észleléséről a társadalmi események ízlés vezérelte megítélésére, így a francia forradalmat sem tartotta fenségesnek, olyasminek, ami az emberből az elragadtatás érzését válthatná ki a természet lenyűgöző (fenséges) eseményeihez hasonló módon. A forradalom látva- 5 ■ L. például Frank R. Ankersmit: Historiography and postmodernism. History and Theory, XXVII, 2 (1989) 143. old.; Arthur Marwick: Two approaches to historical study: the metaphysical (including ‘postmodernism’) and the historical. Journal of Contemporary History, 30 (1995) 18-19. old. 6 ■ Ewa Domanska: Fehér tropológia, avagy Hayden White és a történetírás elmélete. 2000, 1995. szeptember, 41. old. 7 ■ E kérdést a szerző más tanulmányában bővebben ecseteli: Droysen's Historik. Historical writing as a bourgeois science: In: Hayden White: The Content of the Form. Narrative Discourse and Historical Representation. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1987. 87-98. old. 8 ■ Erről bővebben I. Szécsényi Endre: Történelem - ízléssel? BUKSZ, 1993. Tavasz, 45-49. old. 9 ■ „Mármost én ellene vagyok a forradalmaknak, akár a társadalmi hierarchia »tetejéről«, akár »aljáról« indulnak ki, akár olyan vezetők állnak az élen, akik a társadalom és a történelem tudományával bírnak, akár a politikai spontaneitás harcosai.” (216. old.) 10 ■ Dominick LaCapra: Rethinking Intellectual History: Texts, Contexts, Language. Cornell University Press, Ithaca, 1983. 75. old. 11 ■ Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in Nineteenth-Century Europe. The Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1973. 12 ■ Frank R. Ankersmit: History and Tropology. The Rise and Fall of Metaphor. University of California Press, Berkeley, 1994. 7. old.