BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)
1999 / 1. szám - BÍRÁLAT - Takáts József: Antropológia és irodalomtörténet-írás
leírásai nemhogy a „bennszülöttek szemszögét” érvényesítenék, ellenkezőleg, felszámolják azt, előbb azonban arról írnék, miért volt nagy hatással egyes történészekre Geertz törekvése. A „bennszülöttek szemszögének” hangsúlyozása olyan kritikai pozíciót tett lehetővé a történettudományon belül például Hans Medick vagy Richard van Dülmen számára, amely pozíció érdekes lehet az irodalomtörténet-írás számára is. Medick alapvető tanulmányának az az alcíme, hogy Néprajzi megismerésmódok kihívása a társadalomtörténettel szemben. A szerző szerint ez a kihívás elsősorban azt jelenti, hogy geertziánus pozícióból nézve tarthatatlannak tűnik a történettudományt uraló „centrisztikus történelmi látásmód”, „amely arra törekszik, hogy a történelmi eseményeket mindig [...valamilyen] nagy változásnak a nézőpontjából rendezze el a történelmi történés peremére, illetve centrumába”.24 így az egyes események olyan óriásfogalmakhoz képest rendeződnek el a történelmi leírásban, mint a modernizáció, az iparosodás vagy a nemzetállam létrejötte. Mediik szerint ezek az „egyetemes irányultságú, mindenre alkalmas” óriásfogalmak elfedik a társadalmi jelenségek különbözőségét, s úgy viselkednek a leírásokban, mint a történelem kvázi-szubjektumai.25 Attól tartok, analóg módon nyugodtan beszélhetünk az irodalomtörténet-írásban uralkodó „centrisztikus látásmódról” is; a mi óriásfogalmaink, például korszakelnevezéseink vagy stílusirányzataink, szintén az irodalom történetének cselekvőiként jelennek meg sok-sok szövegben, mint ágensek, s nem mint alakzatok. Persze, a történés feltételezett, elbeszélhetetlen káoszából a fogalmak révén lesz elbeszélhető történet: e fogalmak nem „megragadják” vagy „leírják” a történetet (ami volt), hanem létrehozzák: lehetséges történetek feltételei.26 Egy nem „centrisztikus látásmód” egyszerűen másfajta történeteket tenne lehetővé: mást látnánk. De hogyan lehet érvényesíteni leírásainkban a „bennszülöttek szemszögét”? A Sűrű leírás javaslata szerint a kultúrákat saját konstrukcióikkal kell leírni, továbbá „azokat a megfogalmazásokat kell használnunk, amelyekkel ők határozzák meg, hogy mi történik velük”. Ez a javaslat megint csak a tudásszociológiából lehet ismerős: az ideológia és utópiában is szerepel az a norma, hogy a szociológiai leírásnak azokat a modelleket és fogalmakat kell használnia, amelyeket a társadalmi szereplők is használnak saját tevékenységük magyarázatakor. Ezzel hozható összefüggésbe, miért gyanakszanak az antropológiai ihletésű történészek a funkcionalista leírásokra vagy az „egyetemes irányultságú és mindenre alkalmas kategóriák és elméletek alkalmazására”, mint Medick írja. Richard van Dülmentől ennél szélsőségesebb passzusokat is lehetne idézni.27 Az antropológia történetében az általános elméletekkel szembeni szkepszis gyakran visszatér: Louis Dumont Mausstól idézi azt az 1901-es mondatot, hogy az általános elméletek csak a tények lehetőségét magyarázhatják meg, nem magukat a tényeket.28 Geertz a Sűrű leírásban utasította el az általános elméleteket, egy „alacsonyan lebegő”, a konkrét esetekhez kapcsolódó elmélet s az ennek megfelelő műfaj, az esszé mellett érvelve.29 Ugyanő nyolcvanas évek végi írásaiban pedig már egyre inkább azt hangsúlyozza,30 hogy az etnográfiának két összetevője van: legalább annyira regény, mint amennyire laboratóriumi beszámoló - s ebben semmi nézeteltérés nincs közte és Edmund Leach között.31 32 3 34 Azt a bírálatot, hogy a tudományos leírások/értelmezések eltüntetik a kérdést, hogy „mit jelentenek a cselekedetek a cselekvők számára”, sokszorosára erősítette az a textualista-retorikai megközelítés, amit elsősorban James Clifford nevéhez szokás kötni. Clifford nem terepgyakorlatok anyagát dolgozza fel, hanem etnográfiai írásokat, mint mondani szokás, az ő bennszülöttei, akiket vizsgál, nem marokkóiak vagy balinézek, hanem az etnográfusok törzsének tagjai. A textualista-retorikai megközelítés azt hangsúlyozza, hogy az etnográfiai tanulmány-írás, fikció, amivel csak még erősebb hangsúly esik az antropológiai látásmód negyedik összetevőjére, miszerint az antropológus munkája voltaképpen a fordító munkájával vethető egybe: a „mi” kultúránk nyelvére fordítja le az „ő” kultúrájuk nyelvét. Ez a metafora többféleképpen is érthető: egyrészt a közvetítő szerepét ruházza az antropológusra, másrészt arra mutat rá, hogy az antropológus nem a valóságról számol be, hanem egy nyelvet fordít le egy másikra. Az antropológia két nyelv találkozásának a közege. Amit olyan elemzők vizsgálnak, mint Clifford vagy Vincent Crapanzano, az etnográfiai írások tág értelemben vett retoricitását - hogyan jött létre a szöveg autoritása, milyen transzcendens történetek alapozzák meg a bennszülöttekről elmondott történetek megértését, hogyan működnek a metaforák a szövegekben -, már a Sűrű leírás felvetette azzal. 24 ■ Medick: /. m. 64. old. 25 ■ l/o. 75. old. 26 ■ Rohonyi Zoltán: A posztkantiánus tapasztalati helyzet és a költői beszédnemek. In: Uő.: „Úgy állj meg itt, pusztán". Közelítés XIX. századi irodalmunkhoz. Balassi, Bp., 1996. 78. old. Lásd Koselleck idézetét és kommentárját. 27 ■ Medick: /. m. 65. old.; Richard van Dülmen: A történeti antropológia a német társadalomtörténetírásban. In: Vári András (szerk.): A német társadalomtörténet új útjai. Bp., 1990. 100. old. 28 ■ Louis Dumont: Tanulmányok az individualizmusról. Tanulmány, Pécs, 1998. 150. old. Marcel Mauss: egy leendő tudomány című fejezetében. 29 ■ Clifford Geertz: Sűrű leírás. In: Vári: I. m. 1988. 51-52. old. 30 ■ Uő.: Jelen lenni: az antropológia és az írás helyszíne. In: Geert: I. m. 1994. 357. old. 31 ■ Leach: i. m. 44-46. old. 32 ■ Hayden White: A történelmi szöveg mint irodalmi alkotás. In: Uő.:A történelem terhe. Osiris-Gond, Bp., 1997. 68-102. old. 33 ■ James Clifford: On Ethnografic Allegory. In: Writing Culture, 98-121. old. 34 ■ Vincent Crapanzano: Hermes' Dilemma: The Masking of Subversion in Ethnografic Description. L/p. 51-76. old.