BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)
1999 / 1. szám - BÍRÁLAT - Takáts József: Antropológia és irodalomtörténet-írás
TAKÁCS - ANTROPOLÓGIA ÉS IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS hogy az antropológiát konstrukciókról szóló konstrukciónak nevezte, s arról értekezett, hogy miben is áll egy-egy antropológiai leírás meggyőző ereje. Ezek a kérdésfeltevések nagyjából párhuzamosak Hayden White-éival, aki a történetírás által használt fikcionalizálási módokat elemezte.32 S amennyire az etnográfiát vagy a történetírást írásnak, fikciónak kell tekinteni, annyira az irodalomtörténet-írást is: azokat a fikcionalizálási módokat, transzcendens történeteket stb., amelyeket Clifford vagy White vizsgált, azokban a XIX. századi magyar irodalomról szóló feldolgozásokban is meg kellene vizsgálni, amelyek máig dolgoznak bennünk minden XIX. századi szöveg értelmezésekor. On Ethnografie Allegory című tanulmányában Clifford azt állítja, hogy tulajdonképpen minden etnográfiai leírás allegorikus, s azok a transzcendens jelentések, amelyek alapján allegorikusnak nevezhetjük őket, nem az egyszerű leíráson felüliek, nem hozzáadott értelmezések, sokkal inkább a leírás értelmének a feltételei.33 Vincent Crapanzanónak a Writing Culture című kötetben olvasható elemzése pedig azt mutatja ki például Geertz híres bali kakasviadal-leírásáról, hogy abban az esemény szereplői valamennyien arctalanok és egyformák (a baliak nem egyének - a baliak baliak), az esemény maga pedig metaforává válik Geertz szövegében. A Crapanzano által vizsgált etnográfiai írásokban az eseményeknek egy hozzájuk képest transzcendens történet ad értelmet, egy transzcendens történet teszi lehetővé, hogy érthetővé és elbeszélhetővé váljék a megfigyelt esemény.34 Azt hiszem, senkit sem lepne meg, ha kimutatható lenne, hogy a XIX. századi magyar irodalomról szóló értelmezések is allegorikusak, s különböző transzcendens történetek teszik lehetővé az elbeszélésüket és megértésüket. Egyelőre azonban alig tudunk valamit azokról az allegóriákról, fikcionalizálásokról, transzcendens történetekről, amelyek az irodalomtörténeti munkákat szervezik. Crapanzano elemzésének azonban van egy további lehetséges következménye, amelyre az antropológiának a hatalom kérdései iránt érdeklődő irányzatai érzékenyek különösen. Eszerint az etnográfiai írások többségében az etnológiai diszkurzus elfedi, elhallgattatja az „őslakosok diszkurzusát”. Radikálisan kiélezve a problémát, úgy tűnik, mégsem a fordítás a megfelelő metaforája az antropológus tevékenységének, hanem a gyarmatosítás. Nem az „ő kultúrájuk” nyelvéről a „mi kultúránk” nyelvére fordítás zajlik le az etnográfusok írásaiban, hanem inkább az „ő kultúrájuknak” az elhallgattatása az által, hogy az etnográfiai írás a „mi kultúránk” rendszerének kiterjesztett részeként konstruálja meg az „ő kultúrája- Vörösmarty Mihály Fóton, Fáy András présházában a Fóti dalt szavalja. 43