BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 11. (1999)

1999 / 1. szám - BÍRÁLAT - Takáts József: Antropológia és irodalomtörténet-írás

TAKÁCS - ANTROPOLÓGIA ÉS IRODALOMTÖRTÉNET-ÍRÁS hogy az antropológiát konstrukciókról szóló konst­rukciónak nevezte, s arról értekezett, hogy miben is áll egy-egy antropológiai leírás meggyőző ereje. Ezek a kérdésfeltevések nagyjából párhuzamosak Hayden White-éival, aki a történetírás által használt fikciona­­lizálási módokat elemezte.32 S amennyire az etnográ­fiát vagy a történetírást írásnak, fikciónak kell tekin­teni, annyira az irodalomtörténet-írást is: azokat a fikcionalizálási módokat, transzcendens történeteket stb., amelyeket Clifford vagy White vizsgált, azok­ban a XIX. századi magyar irodalomról szóló feldol­gozásokban is meg kellene vizsgálni, amelyek máig dolgoznak bennünk minden XIX. századi szöveg értelmezésekor. On Ethnografie Allegory című tanulmányában Clif­ford azt állítja, hogy tulajdonképpen minden etnog­ráfiai leírás allegorikus, s azok a transzcendens jelen­tések, amelyek alapján allegorikusnak nevezhetjük őket, nem az egyszerű leíráson felüliek, nem hozzáa­dott értelmezések, sokkal inkább a leírás értelmének a feltételei.33 Vincent Crapanzanónak a Writing Cul­ture című kötetben olvasható elemzése pedig azt mu­tatja ki például Geertz híres bali kakasviadal-leírásá­­ról, hogy abban az esemény szereplői valamennyien arctalanok és egyformák (a baliak nem egyének - a baliak baliak), az esemény maga pedig metaforává válik Geertz szövegében. A Crapanzano által vizsgált etnográfiai írásokban az eseményeknek egy hozzájuk képest transzcendens történet ad értelmet, egy transzcendens történet teszi lehetővé, hogy ért­hetővé és elbeszélhetővé váljék a megfigyelt ese­mény.34 Azt hiszem, senkit sem lepne meg, ha kimu­tatható lenne, hogy a XIX. századi magyar iroda­lomról szóló értelmezések is allegorikusak, s külön­böző transzcendens történetek teszik lehetővé az el­beszélésüket és megértésüket. Egyelőre azonban alig tudunk valamit azokról az allegóriákról, fikcionalizá­lásokról, transzcendens történetekről, amelyek az irodalomtörténeti munkákat szervezik. Crapanzano elemzésének azonban van egy további lehetséges következménye, amelyre az antropológiá­nak a hatalom kérdései iránt érdeklődő irányzatai ér­zékenyek különösen. Eszerint az etnográfiai írások többségében az etnológiai diszkurzus elfedi, elhall­gattatja az „őslakosok diszkurzusát”. Radikálisan ki­élezve a problémát, úgy tűnik, mégsem a fordítás a megfelelő metaforája az antropológus tevékenységé­nek, hanem a gyarmatosítás. Nem az „ő kultúrájuk” nyelvéről a „mi kultúránk” nyelvére fordítás zajlik le az etnográfusok írásaiban, hanem inkább az „ő kul­túrájuknak” az elhallgattatása az által, hogy az et­nográfiai írás a „mi kultúránk” rendszerének kiter­jesztett részeként konstruálja meg az „ő kultúrája- Vörösmarty Mihály Fóton, Fáy András présházában a Fóti dalt szavalja. 43

Next