BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 12. (2000)
2000 / 4. szám - BÍRÁLAT - Uhl, Heidemarie: Az 1900 körüli Bécs: a modernitás ambivalens színhelye (Carl E. Schorske: Bécsi századvég. Politika és kultúra)
332 tájt kibontakozó heves módszertani viták során. E viták résztvevői attól függően, hogy védték vagy támadták a hagyományos és jól bevált történetírói megközelítéseket, rendszerint Schorskéra hivatkoztak, akár mint feltétlen autoritásra, afféle úttörőre és követendő példára, vagy éppen ellenkezőleg, mint bírálatuk első számú célpontjára. . Az utóbbiak között főleg Dominick LaCapra, a Cornell egyetem eszmetörténeti professzora jeleskedett. LaCapra szó- Carl E. Schorske könyvei (Hoyt Price-szal, Allen W. Dulles előszavával) THE PROBLEM OF GERMANY New York, 1947. GERMAN SOCIAL DEMOCRACY, 1905-1917 THE DEVELOPMENT OF THE GREAT SCHISM Harvard University Press, Cambridge, Mass., 1955. FIN-DE-SIÉCLE VIENNA POLITICS AND CULTURE Knopf, New York, 1980. (Szerk., Thomas Benderrel) BUDAPEST AND NEW YORK STUDIES IN METROPOLITAN TRANSFORMATION 1870-1930 Russell Sage Foundation, New York, 1994. EINE ÖSTERREICHISCHE IDENTITÄT: GUSTAV MAHLER Pious Verlag, Wien, 1996. (Szerk., Thomas Benderrel) AMERICAN ACADEMIC CULTURE IN TRANSFORMATION FIFTY YEARS, FOUR DISCIPLINES Princeton University Press, Princeton, 1998. THINKING WITH HISTORY EXPLORATIONS IN THE PASSAGE TO MODERNISM Princeton University Press, Princeton, 1998. rint Schorske esetében „a szépen megformált kifejezés keresett eleganciája iránti majdnem bécsies érzék és az a lepkeszerű könnyedség, mellyel [a szerző] egyik témáról a másikra szálldogál [...] a szavak olyan elvarázsolt világát hozza létre, amely esetenként legalább annyira csupán e témákat tükrözi vissza, mint amennyire a bécsi »valóságra« utal.”J’ Schorske túlfinomult esztéticizmusának a bírálata mellett, mely a túl gyakori használat esetén könnyen elhomályosítja a történész tisztánlátását. LaCapra a Bécsi századvég szerzőjének azt a fogalmi rövidlátást is felrója, amely abból fakad, hogy az osztrák liberalizmus XIX. századvégi válságából egy, a századfordulós bécsi társadalom egészét érintő válságra enged következtetni. Sőt LaCapra szerint az az értelmezés is túlontúl leegyszerűsítő, amely Freudot frusztrált liberálisként, vagyis olyasvalakiként állítja be, mint aki a kultúrában póttevékenységet keresett magának politikai ambíciói kielégítetlenségét kompenzálandó. Végezetül LaCapra amiatt is elutasítja Schorskét, mert a politika és az elitkultúra közötti összefüggések elemzésére szorítkozik, és eközben elkerüli a figyelmét a bécsi tömegkultúrának a századfordulón terjedő jelensége. Az 1980-as évek derekán és az évtized vége felé azonban az amerikai történetírásban zajló nyelvi fordulat (linguisticum) idején LaCapra érveit már kevés történész osztja. Valójában LaCapra sem pusztán Schorskét támadja, hanem vele együtt Robert Darntont és Carlo Ginzburgot is azért, hogy egyoldalúan a történelmi közeg, a mentalitás és a közgondolkodás vált elemzéseik tárgyává. Ezért, véleménye szerint, az eszmetörténet-írás kezdi elhanyagolni a nyelvi kommunikációs eszközök és a történeti narráció közötti kapcsolat kritikai vizsgálatát.1:0 Az ilyen és hasonló viták hevében nem csoda tehát, ha Schorske könyvének konkrét tartalma nem is igazán került szóba, miután szinte egyedül csak az elméleti-módszertani dilemmák keltették fel az érdeklődést; jó néhány évre volt szükség, hogy az empirikus kérdések szintén érdemleges figyelemben részesüljenek. Az 1990-es évek eleji diskurzus a korábbiaknál kiegyensúlyozottabbnak tűnik, mivel a módszertani felvetések vitatása helyett arra is rávilágított, mi a hibás és mi a valóban időtálló Schorske sokat vitatott művében. Miközben sokan üdvözlik Schorske szelektív eljárását, azt, hogy nem törekedett a történeti totalitás megragadására (ez a történetírói program időközben egyébként is elvesztette hitelét), mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a könyv szakmai sikerei ellenére a bécsi századvég kutatása - az osztrák történelem egészéhez kapcsolódó problémafelvetés szempontjából - vajmi kevéssé lépett előre.21 E véleményt képviselve Steinberg kijelenti: ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy Schorske folyton különbséget tett modernizmus és modernitás között, ennélfogva - bár tudatában volt a modernitás mint probléma történelmi jelentőségének - a modernizmus esztétikai oldalának az egyoldalú kiemelésével az általa kidolgozott szemlélet végül zsákutcába jutott. A Schorske művében elemzett modernista irányzatok közül egy sem lépte át azt a határt, amely lehetővé tette volna számára, hogy a modernizmustól végül eljusson a modernitáshoz, így a bécsi századvéget reprezentáló alkotók és áramlatok kiválasztása (ha nem is a szerző szelektív módszere) tévedések forrásává lett. Steinberg szerint az, hogy a vizsgálatba bevont művészek és gondolkodók megválasztásakor Schorske figyelmen kívül hagyta BUKSZ 2000