BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 13. (2001)

2001 / 3. szám - BÍRÁLAT - Szolláth Dávid: A kultúra narratív szempontú kutatása (Thomka Beáta (szerk.): Narratívak 1. Képleírás és képi elbeszélés; Narratívák 2. Történet és fikció; Narratívák 3. A kultúra narratívái)

jel nem képes jelentésének egészét prezentálni, mert az széttartó temporalitásokban oszlik szét, akkor az egymástól elkülöníthető jelenlétek lineáris szekven­ciájaként felfogott történelem sem lesz más, mint a tiszta jelenlét utáni vágy. A metafizikus történelemkoncepciók a jelenlétek ilyen sorozatának láttatják a múltat, a sorozat első elemében jelölve ki az eredet mitikus pillanatát. Ez sokszor az őstermészet pillanata, ahol még jel és je­löltje között nincs hasadás, és ahonnan nézve a kul­túra az elkorcsosulás, a hanyatlás történeteként me­sélhető el. Az eredet elbeszélései „metafizikai előfel­tevéseket történeti folyamatokként állítanak be [...] mítoszok, melyek emlékezetként funkcionálnak” (27. old.). Bhabha (Disszemináció) a hanyatlás történettípusát a modern nemzet elbeszélésének kizáró konstrukció­jában találja meg. Eszerint a bevándorlók azok, akik az eredet/természet pillanatában (például a nemzetka­rakter tisztaságának idején) még nem voltak jelen, akiknek későbbi, szupplementáris hozzáadódása a nemzethez hozzájárult a nemzet hanyatlásához. Derrida és Foucault elgondolásainak (és gyakorla­tainak) különbségét a historiográfiai narratíva kérdé­sében Currie a kizárás megítélésében látja. Derrida kritikája szerint Foucault az Histoire de la Ro­ze-ban tulajdonképpen maga is kizáró politikát folytat, ami­kor csak a kizártak történetét írja meg.­ Derrida sze­rint ez nem több mint a hatalmi viszonyok megfor­dítása, gyakorlatában beleíródik abba a rendszerbe, amelyet elméletileg kritizál. Itt húzódik egyúttal Currie szerint a nyolcvanas évek vitáinak egyik kö­zépponti kérdése, „vajon a történeti elbeszélés politi­kája a történet generikus és lineáris formájában rej­­lik-e (a kizárásban magában) avagy azoknak az anya­gi hatalmában, akik a kizárást végrehajtják vagy el­szenvedik?”10 1 12 13 14 15 16 17 18 (30. old.) Ellentmondásosnak tűnhet a Stephen Greenblatt­­féle újhistorizmust a derridai dekonstrukcióból szár­maztatni, hiszen az előbbi arról beszél, hogy a kultú­ra jelenségeit a gazdasági-anyagi viszonyok kontex­tusában kell elemeznünk, míg az utóbbi a textuali­­tást hangsúlyozza. Currie úgy oldja meg a problé­mát, hogy egyrészt kifejti, Derrida textualizmusának nincs köze semmilyen idealizmushoz, amely hagyo­mányosan szembeállítható volna a materializmussal. Másrészt felhívja a figyelmet a „szocio-narratológia végkövetkeztetésé [re]”, mely szerinte „az, hogy az elbeszélések nem az elme szüleményei, hanem poli­tikai és ideológiai gyakorlatok, éppúgy a valóság tex­tusai, mint a bombák és a gyárak” (34. old.).11 Currie elbeszélésének főszereplője Derrida, elem­zéséből kiderül, hogy kiváló értője filozófiájának, ám Derrida színvonalas méltatásának mintha Foucault eredményeinek alulértékelése volna az ára, az olvasó a szöveg néhány pontján úgy érezheti, hogy némely Derrida kapcsán előkerülő kérdésben Foucault-nak is volna mit mondania, ha Currie kissé többször ad­na szót neki. Bhabha szövegében is több ponton felismerhető a dekonstrukció hatása, kiinduló művelete a belső meghasadtság fellelése, dekonstrukciójának ökonó­miája pedig az ellentétes, egymás igazságát decentrá­­ló erők működésének nyomon követése. A modern nemzetet belülről megosztó temporalitásai közötti ambivalencia az egyik elsődleges támadási felület, ahová Bhabha teljes retorikai és szakirodalmi arze­nálját irányítja. A két temporalitás megkülönbözteté­sét Benedict Andersontól veszi át, ez az Imagined Communitiesben a nemzet paradoxonjai közül az első: a nemzetek objektív modernsége (a történész 9 ■ Jacques Derrida: Cogito et histoire de la folie. In: L’écri­­ture et la différence,­­Seuil, Paris, 1963. 51-96. old. 10 ■ Ricoeur a kötetben szereplő írásában (Történelem - em­lékezet - felejtés) a Foucault jelezte pólushoz látszik közeledni. Szerinte a felejtés, ami szükségszerű és természetes kiegé­szítője az emlékezésnek, és jelen esetben megfeleltethető a narratív kizárásnak, akkor kifogásolható, „ha valamilyen hivata­los történetírás, a nemzeti dicsőség vagy a hegeli nagy törté­nelmi individuumok történelme, röviden: a győztesek történel­me alkalmazza.” 64-65. old. 11 ■ Derrida a textualitás/materialitás kérdéséről vö.: Orbán Jolán: Derrida írás­ fordulata. Jelenkor, Pécs, 1994. 140. old. 12 ■ Benedict Anderson: Képzelt közösségek: megjegyzések a nacionalizmus eredetéről és terjedelméről. Janus, 1989. tél. 3. old. Ford. Szántó Zsuzsanna. 13 ■ A „bhabhazagyva” fordítása kimondottan nehéz feladat lehet, épp ezért sajnálatos, hogy a magyar szöveg olyan hibá­kat ejt, amelyek kiküszöbölése semmilyen fordítói leleményt nem igényelne, mégis, két esetben a szöveg kulcsszavait érin­tik. Az alcímben pl. a „narrative” főnév helyén „történet” áll, a „people” helyén pedig több esetben „nemzet”, amelyet érde­mes lett volna fenntartani a „nation”-nek. Igaz ugyan, hogy he­lyenként szinonimaként használja őket Bhabha (sőt összetett szóként: „nation-people", ami aztán végképp bonyolítja a hely­zetet), de nincs értelme például „szétszóródott nemzetről” (=„scattered people”) mint a „nemzet peremvidékének” (=„the nation’s margin”) nézőpontját képviselő bevándorlókról beszél­ni a szöveg második fejezetében, pláne, ha ugyanez a szókap­csolat az első bekezdésben már megtalálta helyes fordítását („scattering of the people” , „a nép szétszóródása”). 14 ■ Ricoeur és Carr, szemléleti rokonságuk ellenére is, több kérdésben eltérően vélekedik. A dialógust Carr kezdeményezte 1986-os Time, Narrative and History c. könyvében (Indiana University Press Bloomington), mely a Temps et récit (addig megjelent) első kötetére reflektál. Az álláspontok különbségeiről és későbbi közeledéséről lásd: David Pellauer: Limnining the Liminal. Carr and Ricoeur on Time and Narrative. Philosophy Today, 1991. tavasz, 51-62. old. 15 ■ Magyarul: Az elbeszélés kérdése a mai történelemelmé­letben. In: Hayden White: A történelem terhe. Ford. Berényi Gábor, Braun Róbert, Hesz Tamás, John Éva. Osiris, Bp., 1997. 143-205. old. 16 ■ Uo. 193. old. vö.: Gyáni Gábor: Történelem: tény vagy fikció? BUKSZ, 1999. Ősz, 281. old. (Kötetben: Uő.: Emléke­zés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Napvilág, Bp., 2000.)....White elképzeléseivel minden olyan hermeneutika összeférhetetlen, amely - bármilyen értelemben - folyamatos­ságot teremt tény és fikció, valóság és narráció között.” 17 ■ Természetesen „trace”, mint Derridánál. Érdekes lenne megfigyelni, hogy a fenomenológiával más-más kapcsolatot fenntartó két filozófus mit használ föl a metafora nyújtotta jelen­téspotenciálokból. Ricoeurnél mindenesetre a nyom a jelenlét egy maradványa, amely alapján a képzelet munkájával a töre­dékből rekonstruálható az egész, Derridánál viszont épp a nyomban implikált temporalitás és távollét teszi lehetetlenné a nyomot hordozó jel jelentéseinek teljes feltárását. (Vö. Jacques Derrida: Grammatológia. Ford. Molnár Miklós. Magyar Műhely, Szombathely, 1991. 104. old. és Paul Ricoeur: A történelem és a fikció kereszteződése. In: Ricoeur: Lm. 353-372. old., kül. 358-359. old.­ 18 ■ Uo. 356. old.

Next