BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 14. (2002)
2002 / 2. szám - SZEMLE - Nagy István: Kákosy László: Az alexandriai időisten. Válogatott tanulmányok (1957–1998)
168 BUKSZ 2002 Kákosy László: Az alexandriai időisten VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK (1957-1998) Osiris Kiadó, Budapest, 2001. 390 old., 1880 Ft Több mint két évtizeddel a Dobrovits Aladár tanulmányaiból készült válogatás megjelenése után (Akadémiai, Bp., 1979) újabb cikkgyűjtemény nyújt lehetőséget az ókori Egyiptom történetével és kultúrájával foglalkozó szakmai kutatások eredményeinek megismerésére. A hat témakörre bontott 26 tanulmány Kákosy László munkásságának négy évtizedét öleli fel. Mint a címből is kitűnik, kutatásainak egyik fő területe az időfogalom (3. témakör), amely fontos szerepet játszott az egyiptomiak történelemfelfogásában, vallási elképzeléseiben és mindennapi életében. A lakosság élelmezését biztosító mezőgazdasági javak megtermelésének előfeltétele volt a Nílus áradása, melynek kezdetét a Szótisz (Sziriusz) csillag héliákus felkelése (július 19.) jelezte. Ez a fontos esemény jelentette az újév kezdetét, a csillagot pedig az „évkezdet Úrnőjeként” az istenek között tisztelték. Az év elnevezése (renpet), valamint hieroglif írásmódja is a ciklikus megújulás, megifjodás folyamatára utal. Az őskáoszból létrehozott „rendezett világ” fennmaradása sem volt elképzelhető időfogalom nélkül. Az Égi Tehén mítosza szerint az ég, a föld és az alvilág megteremtésével egyidejűleg Ré Napisten az éveket is megalkotta. Hasonló elképzelés olvasható egy Amon-himnusz szövegében is (136. old.). Az újbirodalmi királysírok ábrázolásai között szerepel a nappalok és éjszakák, valamint az órák születésének megjelenítése. A kozmikus rend egyensúlyának (maát) megőrzését veszélyeztette az idő folyamatosságának megtörése, megállításának veszélye, amire a Nap alvilági útját leíró szövegek is utalnak. Az időfogalom komplexitását illusztrálja ábrázolásainak változatossága az egyiptomi állatszimbolikában (166-176. old.). A legismertebb példák mellett (főnix, skarabeusz, íbisz, macska) szerepel a kettős oroszlán („tegnap” és „holnap”), a saját farkába harapó uroborosz kígyó („örökkévalóság”), a krokodilus („idő”), valamint a gnosztikus elképzelésekhez kapcsolódó kakasfejű, kígyólábú Abraxasz figurája is. Külön tanulmány foglalkozik a kötet címadójának, az „alexandriai időistennek” alakjával (145-165. old.). A platóni világképben fontos szerepet játszó aión („mozdulatlan örökkévalóság”) és khronosz („a földi változások mértéke”) fogalmaihoz kapcsolódó későbbi elképzelések (orfizmus, hermetizmus, gnózis stb.) részletes ismertetését követően Kákosy az egyiptomi források elemzésével gazdagítja az oroszlánfejű alexandriai Aión időisten alakjához fűződő képzetek gazdag skáláját. Az egyiptomi időfogalom számunkra gyakran ellentmondásos természetét az örökléthez fűződő elképzelések fejezik ki a legszemléletesebben. Ez a tanulmány (177-190. old.) első soraiból is kiderül, hiszen az egyiptomiak által két szóval jelölt fogalom (neheh és dzset) jelentését ma egyetlen szóval, illetve szinonimával („örökkévalóság”, illetve „öröklét”) értelmezhetjük, holott eredetileg nem voltak szinonimák. A ma embere számára abszurdnak tűnik az is, hogy e két fogalom viszonylag determinált volt, hiszen mindkettőnek volt kezdete és vége. Keletkezésük az „őskezdethez” (sppj) köthető. Bár említik őket az évkezdet kapcsán is („újév: a neheh eleje és a dzset vége”), nem tekinthetők ciklikusnak. Leginkább a nappalhoz és az evilági léthez kapcsolható neheh volt változások hordozója. A statikusabb dzset elsősorban az éjszakához és a túlvilági léthez köthető (186. old.). Azonban mindkettő vonatkozhat múltra, jelenre és jövőre egyaránt. Megszemélyesítve, Tutanhamon sírjában a neheh férfi, a dzset pedig női istenségként szerepel, míg Edfuban mindkét fogalmat férfialakok illusztrálják (181. old., 1. kép). Mivel a neheh és a dzset a teremtés által determinált, a tanulmány befejező része (188-190. old.) arra keres választ, hogy létezik-e más létforma és időtartam is. A Halottak Könyve 175. fejezete említi a „világ végét”, amikor a föld ősvízzé válását csak Ré (illetve Atum) és Ozirisz éli túl. Ugyancsak túllépi a neheb és dzset határait a sen-karika által szimbolizált elképzelés, amely az időn kívül a teret, az életet, sőt a sorsot is magába foglalhatja (190. old.). Az ősvíz fogalmához kapcsolódik a Barlangok Könyve egyik utalása, ahol az alvilágba leszálló Napisten így szól: „behatolok arra a helyre, ahonnan kijöttem. Megpihenek első születésem (helyén).” Az alvilág tehát az őskáoszt jelenti a Napisten számára, amelyből naponta újjászületik. A megújulás (újjászületés) tehát csak a teremtett („rendezett”) világon kívül lehetséges. Erre a gondolatra utal az uroborosz kígyó által körbevett napgyermek (173. old., 5. kép), az őskáoszból való újjászületés örökkévalóságának képi megjelenítése. A téma komplexitását jelzi, hogy a tanulmány megírása óta (1972) számos kutató (Assmann, Hornung, Luft, Westendorf stb.) foglalkozott az idő és az örökkévalóság fogalmának értelmezésével. E kutatások eredményeit foglalta össze Kákosy egy 1986- ban megjelent tanulmányában (Lexikon der Ägyptologie VI. Wiesbaden, 1986. 1361-1371. cd.). Az időről alkotott képhez kapcsolhatók az egyiptomiaknak az aranykorhoz (aurea aetas) fűződő elképzelései, melyekkel az első témakör két tanulmánya foglalkozik (11-40. old.). Jóllehet, az ősidőre (paut) már az Óbirodalom idején történik utalás, legszemléletesebb leírását az újbirodalmi Égi Tehén mítosza tartalmazza. Az aranykornak, amikor Ré Napisten istenek és emberek felett „egy dologként” uralkodott, az „ősbűn”, a háládatlan emberiség lázadása vetett véget. A lázadás letörését követően az eget és a földet szétválasztó, a túlvilágot létrehozó, csalódott, fáradt Napisten az Égi Tehén hátán elhagyja a teremtés színterét. A történeti korokban alakja a szigorú, de jótevő uralkodó ideálját testesíti meg. Egy ilyen király iránti nosztalgia főleg a népszerűtlen uralkodók (például Khufu) idején volt erős, valamint azokban a zűrzavaros idősza