BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 14. (2002)
2002 / 1. szám - PROBLÉMA - Bodor Péter: Konstruktivizmus a pszichológiában
BODOR-KONSTRUKTIVIZMUS... zésében nem szerzője a megnyilvánulásnak a kifejezés szokásos értelmében, és nem követ semmiféle transzparens stratégiát: „a drámai forgatókönyvek esetében a szerző identitása nem könnyen rekonstruálható. A drámai forgatókönyvek félig ismert népmesék, tantörténetek, mítoszok, legendák és más történetek mintáit követik. Ezeknek a történeteknek a cselekményeit az emberek semmilyen rendszeres módon nem tanítják vagy tanulják, inkább csak az önkulturáció részeként szívja őket magába az ember. [...] A drámai szerepek tartalma értékelő ítéletek, szándékok és cselekedetek összetételeiből áll, ezeket olykor érzelemként, illetve szenvedélyként azonosítjuk.”35 Egyértelmű szerző híján az érzelmeket, a szenvedélyek modern örököseit, a cselekvők saját szemszögükből látszólag passzívan élik át. Az olyan drámai szerepek eljátszása, mint a düh, a boldogság vagy a féltékenység, igen sajátos cselekedet. A stratégiai alkalmazás hiánya különíti el az autentikus (drámai, őszinte) érzelmeket más megjelenítésektől. Olyan cselekvési minták ezek, melyek „közvetlenül kapcsolódnak az értékekhez, azokhoz a feltételekhez, amelyek közt a személy identitása szerepet játszik”, s amelyeket „számos szerző érzelemként, illetve szenvedélyként definiált”. Tehát „a düh, a gyász, a féltékenység stb. szerepei azért játszódnak el, hogy a cselekvő saját narratívumát erősítsék, és önmagunk narratívája, miként a többi történet is, egy cselekményhez igazodik”.36 Sarbin így foglalja össze az érzelmek narratív pszichológiai elemzésére kidolgozott felfogását: „A drámai cselekedetek logikája régóta meglévő kulturális parancsolatokból származik, ezt a logikát a narratív cselekmények tartalmazzák. A cselekmények forrásai közt találhatók mítoszok, legendák, népmesék, példabeszédek, mondások, érzelmes darabok és persze vallási narratíva is.”37 A diszkurzív és a narratív pszichológiát mint a pszichológiában jelentkező szociális konstruktivizmus két változatát mutattam be. Most a pszichológia szociális konstruktivista irányzatának néhány általánosabb jellegzetességét vizsgálom. A SZOCIÁLIS KONSTRUKTIVIZMUS ÉS A KOGNITÍV PSZICHOLÓGIA VISZONYA Mindegyik nyíltan szociális konstruktivista megközelítés bírálja a mentalista kognitív pszichológia főáramát. Elvetik a kognitivizmust, a mentális tulajdonságok és a mentális tartalom formális és dekontextualizált redukcióját (aminek Jerry Fodor az egyik fő képviselője), s proszociális magyarázati stílust vezetnek be.38 A kognitív pszichológián belül jelentkező újabb törekvésekhez, mindenekelőtt a konnekcionizmushoz sokkal barátságosabb a viszonyuk. Figyelmet érdemel az a gyakran elhanyagolt tény, hogy a konnekcionizmus programadó műve többé-kevésbé Vigotszkij, illetve Whorf felfogását eleveníti fel a nyelv és a gondolkodás kapcsolatáról: a tudatot vigotszkijánus módon belsővé tett párbeszédként értelmezi, s a nyelv gondolkodást meghatározó szerepének whorfiánus elgondolását részletezi.39 A konnekcionista szemszögéből nézve a szociális konstruktivista a „külső” struktúrát, avagy az „input” elrendezettségét vizsgálja - azt, ami a neurális hálózatokat a feldolgozáshoz (és a fejlődéshez) megfelelő bemeneti adatokkal látja el. A diszkurzív pszichológia hívei is összebékíthetőnek tartják egymással a szociális konstruktivizmust és a neurális hálózati modellezést, s elismerik, hogy az utóbbi plauzibilis és hasznos paradigma lehet az általuk tanulmányozott jelenségek végrehajtó mechanizmusának feltárására. Érvelésük szerint „plauzibilis az a feltételezés, hogy az agyi hálózatok annak megfelelően strukturálódnak, ahogy a »bemutatott információs minták« a diszkurzív kontextusban megjelennek”.40 A szociális konstruktivisták viszonya a kognitív pszichológia általános programjához mindazonáltal sokféle lehet. Olykor a „kognitív forradalom” eredeti szándékainak helyreállítóiként lépnek fel. Jerome Bruner Acts of Meaning című könyve például így kezdődik: „a (kognitív) forradalom mostanára a létrejöttében szerepet játszó impulzusok tükrében marginális problémák felé fordult. Mi több, technikaivá válása már kikezdi a létrejöttében szerepet játszó eredeti impulzusokat. Ezzel nem azt mondom, hogy megbukott, távolról sem, a kognitív tudománynak minden bizonnyal a vezető részvények közt a helye az akadémiai tőzsdén. Inkább a sikere téríthette el, mert e siker technológiai virtuozitása sokba kerül. Néhány bírálója, talán nem épp udvariasan, úgy véli, hogy az új kognitív tudomány, a forradalom gyermeke, azon az áron érte el technikai sikereit, hogy éppen csak a lélek fogalmát áldozta fel, noha eredetileg arra törekedett, hogy újra bevezesse a pszichológiába. Mindennek a következménye az, hogy a pszichológia nagy részét elidegenítette a többi humán tudománytól és a művészetektől.”41 Más szociális konstruktivisták, például Harré, a „második kognitív forradalom” hívének vallják magukat. Szerintük a jelentés, az intencionális cselekvés és a konvenció igényel alapos elemzést, s nem az információfeldolgozás. Ők a diszkurzív pszichológiát tekintik az igazi kognitív pszichológiának.42 A radikálisabb szerzők szerint a szociális konstruktivizmus egy alapvetően új pszichológiai paradigma megalapozására és részletes kidolgozására törekszik.43 Ezen álláspont egy viszonylag újabb megfogalmazását Derek Edwardstól idézem: „Megvizsgáljuk, kétségbe vonjuk és visszájára fordítjuk azt az alapvető kognitivista álláspontot, hogy az előzetesen adott külső világból kell kiindulnunk, melyet ezután észlelünk és feldolgozunk, és végül szavakba foglalunk [...] a »lelki« kategóriákat és funkciókat a diszkurzus kategóriáivá alakítjuk át. Ezek a kategóriák a beszéd és a szövegek által elvégzett feladathoz rendelve kerülnek bevezetésre és alkalmazásra.”44 Akár evolúciós, akár revolúciós megfogalmazással élnek a fent röviden bemutatott, s egyetlen „para