BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 16. (2004)
2004 / 3. szám - SZEMLE - Márkus György: Farkas Katalin, Orthmayr Imre (szerk.): Bölcselet és analízis
BUKSZ 2004 Farkas Katalin és Orthmayr Imre (szerk.) Bölcselet és analízis ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2003. 355 old., 2800 Ft A Festschrift avagy (a kissé félreérthető magyar megjelöléssel) „emlékkönyv”, amelynek műfajához e kötet is tartozik, a tudomány - elsősorban a humaniórák - egyik ceremoniális objektuma. Ez a jellemzés egyáltalán nem ironikus célzatú. Minden bonyolult, komplex intézményrendszer - s a tudomány kétségtelenül ezek közé tartozik - feltételez bizonyos rítusokat vagy ceremóniákat, amelyek kifejezik, megerősítik, esetenként szabályozzák egyes lényegi jellemzőit. Ezt teszi a Festschrift is. Egy-egy kimagasló tudományos személyiségnek, gondolkodónak ajánlva ünnepi formában fejez ki bizonyos folytonosságokat, el- és lekötelezettségeket, alkalmanként meglepő hatásösszefüggéseket közte és volt tanítványai vagy kollégái közt. Különösen a humaniórákkal kapcsolatban, ahol az ismeretek vagy belátások kumulativitását keresztezi az eltérő megközelítés- vagy felfogásmódok többnyire éles vitája és ellentéte, ennek különös jelentősége van. Kézzelfoghatóvá teszi vagy teheti egyes szemben álló nézetek közös eredetét vagy tájékozódási pontjait, ami polémiájukat éppenséggel lehetővé teszi. Ezen túlmenően ez a publikációs forma az, amelyben nyilvános kifejezést és elismerést nyerhet valami, ami nélkül a tudomány egyáltalán nem létezhetne: a jelentős tanáregyéniség és volt diákjainak kapcsolata (ami nem azonos a sokkal ritkább „a mester” és „követői” közti viszonnyal), egy kapcsolat, amelyet a szokásos hivatkozások nem tükrözhetnek megfelelő módon vissza. Mindennek következtében a Festschrift igen különös műfaj. Voltaképpen kettős címzettje van. Egyrészt magának az ünnepeknek íródott, s nemegyszer kisebb ünnepség keretében, esetleg meglepetésként nyújtják át neki. Másrészt persze egy könyv, nyilvános publikáció, amely az olvasók valamely megcélzott körének szól. Pontosabban: tanulmánykötet, amelyben a közölt írások többsége nem az ünnepelt munkásságával foglalkozik, de többnyire - s minél kiterjedtebb a munkásság, annál kevésbé - nem is rendelhető egyetlen probléma- vagy témakomplexum alá. Az, ami összeköti őket, éppen aktuális vagy virtuális kapcsolatuk személyes címzettjük széles értelemben vett hatásával. A recenzenst, akinek elvben az ideális olvasót kell képviselnie, hogy a potenciális olvasókat tájékoztathassa, az ilyen könyv a szokásosnál is nehezebb feladat elé állítja: azt kellene tisztáznia, mi az az írások heterogeneitásában, ami részleteiben s főként a kötet egészében az olvasót érdekelheti, mit adhat ez a gyűjtemény neki. A jelen kötet a hatvanéves Kelemen Jánost ünnepli. Mint két szerkesztője rögtön az előszóban megjegyzi, ez a könyv csupán munkásságának egyik aspektusához kapcsolódik. Kelemen ugyanis a magyar italianisztikának is kimagasló, nemzetközileg elismert képviselője. A Bölcselet és analízis azonban csakis filozófiai tevékenységének hatását szándékszik reprezentálni. A szerkesztők ezt, a gyűjtemény tanúsága alapján is igen jelentős és kiterjedt hatást elsősorban abban látják, illetve azzal magyarázzák, hogy Kelemen összekapcsolja, gyümölcsözően ötvözi munkásságában a filozófiának főként az angolszász országokban uralkodó analitikus megközelítését - amelynek hazai meghonosításában döntő érdemei vannak - a filozófia története iránti aktív érdeklődéssel, amely egyáltalán nem jellemző az analitikus filozófusok többségére. Egyes más tanulmányok megjegyzései is megerősítik ezt a jellemzést, amelyre a kötet címe is utal: „bölcselet” és „analízis”. (A szkeptikus talán azt mondaná: ami a filozófia egykor volt vagy legalábbis lenni ígért, s az a kevés, ami ebből mára megmaradt.) Ez a Festschrift egyszerre meg is erősíti ezt a jellemzést, és bizonyos értelemben túl is mutat rajta - ami, úgy hiszem, javára szolgál, és a szerkesztők érdemeként tudható be. Megerősíti, mivel a közölt huszonhárom tanulmány durván két csoportra osztható: egyesek szubsztantív filozófiai problémákkal foglalkoznak, kifejezetten az analitikus filozófia szellemében és az azon belüli vitákhoz kapcsolódva, mások viszont széles értelemben véve történeti jellegűek (ez utóbbiak teszik ki különben a közölt esszék többségét). De már a kötet első írása, Sós Vilmos, az idősebb jó barát személyes jellegű portrévázlata Kelemen Jánosról, bizonyos mértékig megkérdőjelezi ezt a jellemzést, amikor barátja filozófiájának értékközpontúságáról s arról a törekvéséről ír, hogy a filozófia művelését összekösse, beillessze a kulturális élet egészébe. Ilyen intenciók ugyanis elég távol állnak az analitikus filozófusok többségétől. Súlyosabban eshet azonban latba az a tény, hogy jó néhány itt szereplő jelentős tanulmány - elsősorban Tengelyi László Merleau- Ponty nyelvfilozófiájával, Fehér M. István Heidegger és Gadamer hermeneutikájával, Fehér Márta Polányi Mihály tudományfilozófiájával foglalkozó írása, valamint Erdélyi Ágnesnek és Marno Dávidnak az analitikus történelemfilozófiák kiszorulását és utóéletét (főként Arthur C. Dante és Hayden White e vonatkozású műveit) tárgyaló írása csak elég mesterkélten sorolható be az analitikus versus történeti durva megkülönböztetése alá. Ezek kétségtelenül a közelmúlt egyegy kimagasló vagy jelentős gondolkodójának eszméit megvilágító exegézisek ugyan, s ha akarjuk, ilyen értelemben „történetiek”. Ugyanakkor azonban határozott (persze esetenként kritikai-fenntartásos) elkötelezettség jellemzi őket a szóban forgó filozófus eszméi, az analitikus filozófia feltételezéseivel és gyakorlatával kifejezetten szemben álló felfogásmódja és gondolatrendszere iránt, ami esetenként az erre vonatkozó polemikus észrevételekben is kifejeződik. Hadd tegyek ehhez hozzá még egy általános észrevételt. Az ahistorizmus egyike az analitikus filozófiát leggyakrabban érő kritikáknak. Egészében véve ez jogos észrevétel (s személyes véleményem szerint gyakran kritikaként is releváns és jogos). Itt figyelembe kell venni azonban bizonyos.