BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 17. (2005)
2005 / 1. szám - BÍRÁLAT - Szécsényi Endre: Tapintható-e a múlt? (Frank R. Ankersmit A történelmi tapasztalat)
BUKSZ 2005 leti életben, számos mindennapi beszédhelyzetben, valamint a történetírásban, az elsősorban nem leírás (amit a referencia, a jelentés és az igazság fogalmaival lehetne elemezni), hanem szöveg. Következésképpen a történeti reprezentációk (amelyeknek mindig a műalkotás a prototípusa és a múlt valósága közötti viszony nem pusztán a történészeket érdekelheti, hanem a nyelvhasználat számtalan más kontextusában is tanulsággal szolgálhat, ezért „a történetfilozófia a nyelvfilozófia integráns része. S a nyelvfilozófia puszta elméleti torzó marad, ha nem veszi komolyan azt a problémát, amelyet a történetfilozófia vet fel.” Ankersmit most kezünkben tartott - magyarul első - kötete az 1993- as professzori székfoglalóját tartalmazza. Furcsa mű, előadásnak monstruózus, önálló könyvnek, valljuk be, kacagtató. ötletesség és felszínesség, széles körű olvasottság és leegyszerűsítő hajlam keveredik a lapjain. Olvasmánynak semmiképp sem érdektelen, pongyolaságai és kifejtetlensége miatt mégis inkább elkedvetlenít, s olykor nem árt, ha kezünkbe vesszük hozzá egyéb műveit is. Ankersmit a történelmi tapasztalat fogalmát szeretné tisztázni, modellezni és a történetírás elméletében a helyére rakni. Ehhez Francesco Guardi Árkád lámpással c. festményétől a fenséges kanti fogalmán át Arisztotelésznek a tapintásra vonatkozó tanításáig, Huizingától Heideggeren át Merleau-Pontyig sok mindent és sokakat bevet. A számos hivatkozás közül gyakoriságával is kiemelkedik az a holland nyelvű kötet, amelynek Ankersmit előadása elég szoros kommentárjának tűnik,10 bár Balogh Tamás szerint Ankersmit „ábrázolásában a történelmi tapasztalat masszívabbnak látszik”, mint a belgiumi szerzőpáros értelmezésében (113. old.), amit szívesen elhiszek neki, noha nem pontosan értem, mire gondol. Ankersmit itt elénk táruló koncepciója nagy ívű, s kétségtelenül hatásos. Szerinte a hagyományos történetírás és -elmélet a látás metaforáját preferálta, mert átlátni és ezzel uralni akarta a történelmet; a hermeneutika és a historizmus (amelynek a narrativizmus az örököse) megközelítésében már felmerül a hallás metaforája, hiszen a történelmi ismeret csak a történészek közötti eszmecserében, vitában, egymás meghallgatásában ölthet formát. Ugyanakkor Ankersmit szerint „sem az optikai, sem az auditív metafora nem ad teret az olyasfajta közvetlen érintkezésnek a múlttal, amelyben a történelmi tapasztalat részesít bennünket. Ebben a tapintásérzéknek alkalmas formában jelenik meg a múlt.” (107. old.) Csak ez utóbbitól válik valóban megragadhatóvá a történész tárgya, mivel mind a képalkotás, mind a történészi vita csak töredékesen teszi hozzáférhetővé a történelmet, „viszont a történeti tapasztalás révén tökéletesen fogunk ismerni, minthogy az önmegtapasztalásban van adva számunkra a múlt” (108. old.). Tehát a tét nagy. Mindjárt az első lapokon megtudjuk, hogy a történelemmel foglalkozó elméleti diskurzusok, az analitikus iskolától a hermeneutikáig, a hagyományos historiográfiától a narratológiáig nem képesek vagy nem akarnak számot vetni a történelmi tapasztalat különös jelenségével. Majd áttérünk Huizingának a történelmi tapasztalat fenomenológiájáról szóló néhány oldalára, aki „a történelmi tapasztalat által kínált kapcsolat közvetlenségét és ennek az élménynek az egyidejűség képzetét keltő voltát hangsúlyozta. Ezt a kapcsolatot Huizinga szerint mindig a valódiság és a hitelesség teljes bizonyosságának érzése kíséri, és bármi előidézheti, egy nyomat, egy okirat egy sora éppúgy, mint néhány hang egy régi dalból.” (23. old.) A történelmi tapasztalatot tehát gyakran jelentéktelen tárgyak ébresztik, s meglehetősen epizodikus jellegű: a „múlt valamely vonatkozásával való érintkezés élménye” (24. old.). A történész ilyenkor éppúgy kiszakad saját életösszefüggéséből, ahogy a múlt darabja a maga tágabb összefüggéséből, s e kölcsönös dekontextualizáció eredményeként „bensőségesen találkozhat egymással alany és tárgy” (uo.). Ez a tapasztalat nem idézhető fel bármikor, „megesik” a történésszel, s nem szabad összekeverni a sugallatszerű „történelmi belátással”,11 amikor hir- 21