BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 19. (2007)
2007 / 1. szám - LEVELEZÉS - Bolgár Dániel: Viszontválasz
LEVELEZÉS Ellenben írása utolsó mondatával nem hinném, hogy el tud számolni (szerintem ezt sem Ön írta, de hát a nevét adta hozzá). Honnan veszi a bátorságot ugyanis (s most nem is az ujjaira emlékeztetnék), hogy olyasmit állítson, miszerint engem igazából az „a tudomány” számára közömbös kérdés érdekel - s itt Szabó István csak mellékfigura -, hogy Mályusz Elemér és Szekfű Gyula közül ki a jobb ember? Itt megint Arany Jánosra utalhatnék, de jelöljön meg akár csak egy sort is szóban forgó írásomban vagy korábbi munkáimban (csak ezeket ismerhetik), amivel bizonyítani tudja állítását! Itt megint az a probléma bukkan elő: éppen Ön az, aki deklarál, sőt minősít, és nem bizonyít. Ráadásul sorvezetője számos helyen kifejtett alapállásának is ellentmond (szerintem persze ő mond ellent önnönmagának) amikor kőkemény „esszencialista” módon „a tudományról” beszél (hol is van ez, ki képviseli, s nem éppen az Ön sorvezetője akarja-e ezt diskurzusokban feloldani?). Szóval erre az utolsó mondatra nem érvényes az, hogy csupán nekem ellentmondani kívánó merő negativitás, a publikációk számát növelni kívánó szócséplés (verbiage) lenne, mint szövege előző részének nagyobb fele. Ez ugyanis, nemes egyszerűséggel, kacajra fakasztó ostobaság. Várom első önálló írása megjelenését: ERŐS VILMOS VISZONTVÁLASZ Tisztelt Erős Vilmos! írásából nem tudom eldönteni, fel óhajtja-e ajánlani nekem a tegeződést, vagy sem (például „De mit teszel Ön, Dániel?”, vagy „Ön legalább vetted a fáradságot...” stb.), ezért maradok az Önözésnél. Az én nevem alatt megjelent bírálatra adott válaszát két részre osztanám. Az egyik rész azon meggyőződésének többszöri kinyilvánítása, hogy a bírálat szerzője nem vagy nemcsak én vagyok, hanem Gyáni Gábor vagy Gyáni Gábor is. Roppant kényelmes lenne bevallanom, hogy ebben bizony igaza van, mert akkor értelemszerűen nem nekem kellene „bírálatommal” szembeni érdemi ellenvetéseire válaszolnom, hanem a - legjobb esetben értelmi szerzőként bemutatott - Gyáni lenne kénytelen átvenni e terhet. Csakhogy a dolog nem így áll: a bírálat az én önálló munkám (ráadásul korántsem az első). Feltételezésével szemben becsületszavamon kívül nemigen tudok és kívánok mást felhozni, meg nem is hinném, hogy szükség lenne másra, a párbajok pedig már rég kimentek a divatból. Ámbátor éppen Ön mutat rá (de önellentmondásként értelmezi), hogy a bírálat és - legyen szabad mondanom - az igazi Gyáni Gábor álláspontja között ütközés van. Ilyenformán feltételezését hajlamos vagyok nyilvánvalóan eltúlzott dicséretként felfogni, mert eszerint írásomról nem tudta eldönteni, hogy szerzője én vagyok-e, vagy egy nálam több mint három évtizeddel tapasztaltabb történetkutató. A másik részre térve mindenekelőtt afeletti örömömet kell kifejeznem, hogy a könyvével szemben felhozott érveim nagy része ellen valószínűleg nincs kifogása, mert válaszában azokat nem említi. Kifogásolja azonban először is filológiai jellegű megjegyzéseim némelyikét. Kötetének - nézetem szerint - legfontosabb eredménye ugyanis az a felfedezés, hogy Szabó István A magyar asszimiláció című kéziratának szóhasználatát a Revue d’Histoire Comparée szerkesztői megváltoztatták. Ön szerint én viszont azt állítom, „hogy a közölt szövegből egyáltalán nem derül ki, hogy a Revue d’Histoire 1 ■ Meg is próbáltam úgy olvasni a szöveget, hogy a tegezés Gyánira, az önözés pedig rám vonatkozik, de ez sem vezetett eredményre. 2 ■ Azt nem értem, hogyan felelhetnek meg e stratégiai pontok „a szöveg teljes terjedelmének’’. Minden egyes pont stratégiai? De hiszen nem mindenütt változtattak a szerkesztők. 3 ■ Kritikámban már idéztem ezt a passzust a szóban forgó kötetből, de még újabb, 2006. évi szerkesztményében is kitart emellett: ....A Revue d'Histoire Comparée szerkesztői nép helyett mindig [kiemelés tőlem - B. D.] nemzetet írtak Szabó szövegében s Magyarország, magyarság helyett Kárpáti Medencét.” (Szabó István: A harmadik út felé. Szabó István történész cikkekben és dokumentumokban. (Kisebbségkutatás könyvek). Lucidus, Bp., 2003 [valójában 2006]. 128. old.) Comparée szerkesztői Szabó István írásán alapvető és következetes módosításokat végeztek.” Nos, én nem ezt írom, hanem azt, hogy a közölt szövegen nagyon is látszanak a változtatások, ezek igenis alapvetőek, ám állításával szemben a legkevésbé sem következetesek: nem egyirányúak, és nem is következnek be mindig. A mennyiségi jellegű kijelentésem (a változtatás nem mindig történt meg) helytállóságát - bár egy kvantifikációs szempontból igen kétes értékű megállapítással - válaszában Ön is kimutatja: „kb. [sic! - B. D.] 20 esetből 14-szer” alakul az »ország«, »Magyarország« »Kárpáti Medencévé«, bár nekem igazság szerint a több mint hatvan oldalas írásnak csak a hatodik oldaláig kellett ellapoznom ahhoz, hogy mindjárt hét esetet is leljek, amikor az »ország« és a »Magyarország« kifejezés nem változik, mialatt csupán egyszer módosult »Kárpáti Medencévé«. Igaz - mint válaszából megtudjuk, ezek a (ki tudja, mennyire számos) változtatások épp a szöveg stratégiai pontjainás következnek be. Nem tudom, hogyan lehet felismerni biztosan egy szöveg stratégiai pontjait, de talán nem rossz feltevés, hogy az első fejezet ilyen lehet. Ebben most magam is megszámláltam a »nép«/»nemzet« cseréket. Az eredmény: 22 alkalommal marad meg az eredeti »nép«/»népi«, és mindössze kétszer alakul »nemzetté«/»nemzetivé«, sőt egyszer Szabó önként használja a »nemzetit«. Félek azonban, hogy mindkettőnknek felesleges volt végrehajtanunk ezeket az apró méréseket, hogy cáfolhassuk az Ön eredeti kijelentését, mert az az egy idézet, melyet recenziómban felhoztam tézise ellen, tökéletesen elegendő volt. Ön azt állította, hogy az átváltozás következetes volt, így egyetlen ellenpélda is kellőképpen igazolja, hogy a következetesség igenis megtört. Azonban, mint válaszából látható, mostanra már Ön is belátta, hogy nincs szó mennyiségi konzekvensségről, ám ezt immár lényegtelennek véli, csak az a fontos, hogy történt valamiféle változás, ami elegendő arra, hogy a szerkesztő érzékeltesse a szerzőétől elütő álláspontját. Ha pedig így áll, akkor csak az a kérdés, hogy