BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 19. (2007)
2007 / 2. szám - SZEMLE - Kármán Gábor: Tóth Zsombor: A történelem terhe. Antropológiai szempontok a kora újkori magyar írásbeliség textusainak értelmezéséhez
BUKSZ 2007 amely Eötvös egész - 1848 előtti és utáni - politikai életművét tenné alapos vizsgálat tárgyává. SATA KINGA-RORETTA Tóth Zsombor: A történelmem terhe ANTROPOLÓGIAI SZEMPONTOK A KORA ÚJKORI MAGYAR ÍRÁSBELISÉG TEXTUSAINAK ÉRTELMEZÉSÉHEZ Komp-press - Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár, 2006. 479 old. (Ariadné könyvek) Ritkán találkozunk olyan könyvvel, amely már címével is pontosan jelezné, milyen értelmezési kontextust kíván magának, milyen olvasói várakozásokkal számol, és milyen módszertani előfeltevésekkel él. Tóth Zsombor frissen megjelent, kiváló tanulmánykötetének fő- és alcíme az olvasó sokrétű eligazítása, felismerhető belőlük nemcsak a szokásos téma- és korszak-meghatározás, hanem a módszertani alapok, a művelt tudományterület kiterjesztése és behatárolása, sőt a személyes vallomás is a témához fűződő viszonyról. „Antropológiai szempontok”, mondja a cím, amivel Tóth Zsombor azonnal el is helyezi könyvét az elmúlt húsz-huszonöt évben Magyarországon viszonylagos ismertségre szert tevő vizsgálati módszer, a történeti antropológia keretei között. Viszonylagos az ismertség, hiszen az irányzat legnagyobb klasszikusai megjelentek magyarul - bár volna még mit törleszteni -, és módszertani szöveggyűjtemények is napvilágot láttak. A történeti antropológia helyet kapott a társadalomtörténet magyarországi kézikönyveiben is. Ugyanakkor a módszertan hazai alkalmazása mindeddig nem hozott különösebben sok kézzelfogható eredményt. Olyan könyvméretű feldolgozást, amely követné a nyugat-európai szakirodalomban roppant népszerű és elterjedt vizsgálati technikákat, Klaniczay Gábor, Kristóf Ildikó és legújabban Erdélyi Gabriella munkáin kívül nem találunk - legalábbis az irányzaton belül általában kiemelt jelentőségű, középkori és kora újkori vizsgálatok között bizonyosan nem. Bár a rövidebb tanulmányok terén jobb a helyzet, messze vagyunk még attól, hogy azt mondhassuk: a történeti antropológia Magyarországon is végleg megvetette a lábát. Épp ezért örömteli esemény Tóth Zsombor történeti antropológiai tanulmánykötetének megjelenése. Hivatkozásai közt megtaláljuk az irányzat összes magyarul megjelent jelentősebb munkáját - bár az idegen nyelvű történeti antropológiai irodalom juthatott volna nagyobb szerephez is, általában nem okoz problémát, hogy a szerző nagyrészt az itthon kiadott művekre támaszkodott. Ezek az írások ugyanis inkább a szemléleti alapot adják, eredményeik - amelyekről némi utánajárással alkalmasint kiderülhetne, hogy vitatottak - kevésbé befolyásolják a magyar és erdélyi közegről készített esettanulmányokat. Jómagam csak egy problematikus felhasználással találkoztam: Hans-Peter Duerr időközben meggyőzően bizonyította, hogy - a magyarul is hozzáférhető és Tóth Zsombor által használt - Norbert Eliasnak nem volt igaza, amikor azt állította: a kora újkorban a magasabb társadalmi réteghez tartozók nem tartották kellemetlennek, hogy alacsonyabb rétegekhez tartozók előtt meztelenül mutatkozzanak. A nemzetközi történeti antropológiai irodalom mellett a magyarországi néprajzi/antropológiai terepmunka eredményei is feltűnnek a közelmúlt paraszti kultúrája és a régmúlt összehasonlításaiban. Ami nem meglepő, hiszen - amint arra a borító hátoldala felhívja a figyelmet - a Babes-Bolyai Egyetemen néprajzi-antropológiai doktori tanulmányokat végzett. Az azonban már nem magától értetődő, és épp ezért üdvözlendő, hogy az antropológiai szakirodalmat kreatívan fel is használja saját vizsgálataiban, melyek a legkevésbé sem kötődnek az antropológia klasszikus terepeihez. Tóth Zsombor a Magyar Irodalomtudományi Tanszék adjunktusa Kolozsváron, ám mi sem állna távolabb tőle, mint hogy kutatási tárgyát „irodalomként” határozza meg. Akkor ugyanis az olvasó a vizsgált szövegeknek elsősorban esztétikai értelmezését várná el a szerzőtől. Tóth Zsombor lemond arról, hogy az általa elemzettek művészi értékének meghatározására tegyen kísérletet, ne adj isten, elhelyezze őket a nemzeti irodalom fejlődéstörténetében - ezt, a hazai irodalomtörténet-írásra oly sokáig jellemző gyakorlatot többször is explicit módon elutasítja. Inkább az érdekli, milyen szerepe volt az írásnak a kora újkori magyar társadalom életében, milyen funkciókat látott el, a korabeliek milyen követelményrendszereknek engedelmeskedtek, amikor pennát fogtak, illetve milyen értelmezési tradíciókat teremtettek kortársaik és az utókor számára. A főcím Hayden White tanulmányának - és magyarul megjelent tanulmánygyűjteményének - címét (A történelem terhe) parafrazeálva egyértelművé teszi, milyen alapfeltevésekkel lát neki Tóth Zsombor a vizsgálódásnak. A narrativista történelemelmélet felfogásához igazodva minden szöveget konstruált entitásnak tekint, nem pedig a valóság ártatlan tükrözőjének, s ennek messzemenő következményeit is levonja. A történetírásunkban sajnálatos módon komoly ellenállásba ütköző szemlélet használatából adódóan Tóth Zsombort - más erényei között - serény tabudöngetés jellemzi. Nemcsak az irodalomtörténet klasszikus fegyvertárához tartozó retorikatörténeti vizsgálatnak veti alá Brodarics István leírását a mohácsi csatáról - amelyet történészeink mind a mai napig a csata leghitelesebb leírásának tekintenek - (Fons vs. memória: Retorikatörténeti megjegyzések Brodarics Istvánnak a mohácsi csatáról készült latin nyelvű beszámolójához), hogy kimutassa: már maga az alapszöveg úgy íródott, hogy a fátum dimenziójába helyezve az eseményt, mítoszt teremtsen. Tóth a Mohácshagyományt végigköveti a kora újkori magyar szerzők műveiben, kimutatva a csata Brodarics által megalkotott mitikus jelentőségének viszonylagosságát a korszak írásbeliségében (The Making of... hogyan készült Mohács?). Hasonlóképpen tagadja a Misztótfalusi Kis Miklós tevékenységét érte.-