BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 22. (2010)
2010 / 2. szám - PROBLÉMA - Bolgár Dániel: Volt-e vagy sem? Traumatikus történés és történeti elbeszélés
BUKSZ 2010 A Gross figyelmét felkeltő történést így fogalmaznám meg: egy lengyelországi porfészekben, a Molotov-Ribbentropp-paktum szerint a Szovjetuniónak jutó Jedwabnéban 1941. július 10-én, nem sokkal az után, hogy a Wehrmacht megtámadta a Szovjetuniót, és Bialystok térségét is elfoglalta, megölik a falu kétharmadát. És hogy mi ebben a traumatikus? Hogy a falu - zsidó kétharmadát nem a németek, hanem a falu egyharmada, a lengyel szomszédok ölték meg. 1949-ben a lengyel „AWH” lomzai kirendeltsége pert indított „Ramotowski és társai”, tehát huszonkét jedwabnei férfi ellen amiatt, hogy a németeknek (!) segítséget nyújtottak a zsidók meggyilkolásában. Ennek a pernek az iratai, illetve néhány túlélő háború utáni vallomásai képezik Gross forrásait. A paratextus azt ígéri, hogy a textusból a jedwabnei zsidók kiirtását fogjuk megérteni. Hogy mit jelent egy történés megértése? - ez a kérdés bonyolult. De talán meg lehet határozni egy minimumát, amely nélkül biztosan nem lehet beszélni megértésről vagy akárcsak valahogyan értésről. A könyv címe és a hecc kedvéért vegyük mintának a Szomszédokat, úgy értem a teleregényt, és nézzük meg, hogyan értünk meg ott egy váratlan fordulatot a cselekményben. Tegyük fel, hogy néhány tízezer rész után, anélkül hogy egyetlen néző is számított volna rá, a lépcsőházban lakók egyik fele megöli a másik felét. Mondjuk, hogy a teleregénybeli halottak között van Mágenheim doktor, akire Vágási Feri rágyújtotta a lakását. Egy valóságosan talán nem is létező, csak logikailag szükségszerű pillanatra az, amit kerek történetnek, értelmesnek láttunk az előbb, most puszta múltnak, azaz zavarosnak, értelem nélkülinek tetszik majd. Nem tart azonban sokáig bizonytalanságunk, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy láttuk az előző részeket, és megnézhetjük a következőket is, így utólag létrehozhatunk a cselekményről egy olyan értelmezést, amelyben már minden a gyilkosság felé mutat. Az addig lényegtelennek tűnő most fontos jelentést hordozónak mutatkozik. Észrevesszük Mágenheim nevének idegen hangzását, eszünkbe ötlik, hogy orvos, emiatt feltételezésekbe bocsátkozunk felekezeti hovatartozásáról, amiből már következik, hogy felmerül bennünk az a kérdés is, vajon Vágási nem két s-sel és y-nal írja-e a nevét. Vágássy panaszkodását a magas benzin- és gyufaárakra a gyilkosság előtti epizód végén pedig immár nem puszta állampolgári elégedetlenségnek, hanem a gyilkosságra vonatkozó cinikus előreutalásnak fogjuk tartani. És így járunk el a gyilkosság után következő részeket nézve is, csak azokban visszautalásokra fogunk lelni. Vagyis ahhoz, hogy a július 10-i mészárlást megérthessük, időbeli távlatra van szükségünk, tudnunk kell, mi történt előtte és utána, hogy asszociációkat alakíthassunk ki. Találunk-e ilyet a könyvben? Jedwabne régmúltjáról és természeti viszonyairól egy „fénycseleknyit” olvashatunk. Kapunk még egy időhöz köthetetlen, egy emlékkönyvből átvett idillt a jedwabnei zsidók életéről, végül ugyanebből az emlékkönyvből két-három, egymással szöges ellentétben álló visszaemlékező megállapítást a zsidó és lengyel szomszédok kapcsolatáról. Ez a meglehetősen sovány anyag azonban arról a jedwabnei zsidó közösségről szól, amelynek tagjaival lényegében nem találkozunk többször a könyvben, hiszen ők július 10-én meghaltak, és a kötet nem is az ő szenvedéseikről, hanem az elkövetők által elszenvedett traumáról szól. A jedwabnei lengyelekről semmilyen információt nem kapunk 1939-ig, és akikről azután kapunk egy keveset (azt, hogy miként kollaboráltak a szovjetekkel), azok nem azok, akik megölték a zsidókat. Márpedig egy elbeszélésnek nem elegendő egy elmúlt állapotra utalnia, hogy megérthessük a történést. Ehhez - amint Dante fogalmaz - „a változás alanyának egy elmúlt állapotára”is kell utalnia. És ugyanez a helyzet a vérengzés utóéletéről közölt értesülésekkel is. A szöveg tehát nem biztosít nekünk időbeli távlatot, nem alakíthatunk ki asszociációkat, a vérengzés nincs elbeszélésbe ágyazva. Gross maga is tagadja, hogy könyve alapján bárki megérthette volna, miért ölték meg a lengyelek azon a napon a jedwabnei zsidókat (17. old.). Mintha a teleregény úgy kezdődne, hogy Vágássy Feri - akiről fogalmunk sincs, hogy kicsoda - lehajol egy gyufával, a láng fellobban, és ezzel vége is a „sorozatnak”. Persze ez azért némiképp túlzás. A mészárlás, melyet az imént egyetlen történésnek tekintettünk, egyáltalán nem valamilyen elemi dolog, hanem maga is belső időbeliséggel rendelkezik, sok-sok történés időben egymást követő sorozata.15 A könyv tehát inkább olyan hatással van a befogadóra, mintha a teleregényt a vérengzős epizóddal kezdenénk nézni, aztán soha többet nem vetítenének egyetlen részt sem. Nincs itt mód ismertetni, július 10-én a gyilkolás kakofóniájától hogyan jutottak el a jedwabneiek addig, hogy rendezetten egy csűrbe tereljék a zsidókat, lelocsolják az épületet petróleummal, majd meggyújtsák. Legyen elég annyi, hogy Gross maga is kibont bizonyos - meglehetősen triviális - jelentéseket az események sodrásából (felfedezi például a hírvágyat 16 és valamiféle pogromtradíciót is a gyilkolás 14 ■ Arthur C. Danto: A narratívák szerepe a történeti magyarázatban. Ford. Marno Dávid. In: Kisantal (szerk.): i. m. 61. old. 15 ■ Az esemény fogalmának homályosságára, elemi mivoltának indokolatlan feltételezésére I. Louis O. Mink: Az elbeszélő forma mint kognitív eszköz. In: Kisantal (szerk.): i. m. 128-129. old. 16 ■ Ismerteti és a holokausztot „rablógyilkosságként'' interpretáló irányzatot bírálja Gyáni Gábor: Helyünk a holokauszt történetírásában. Kommentár, 2008. 3. szám, 15-18. old. 17 ■ Zygmunt Bauman: A modernitás és a holokauszt. Ford. Greskovits Endre. Új Mandátum - Max Weber Alapítvány, Bp., 2001. különösen 127-211. 18 ■ Egy trauma történetírói feldolgozása persze nemcsak narratológiai kérdéseket vet fel, hanem reprezentativitási problémákat is. Megfigyelhető, hogy Grossnál azoknak az állításoknak, amelyeket meg akar kérdőjelezni, kivétel nélkül a lengyel nemzet az alanya, az viszont, amivel ezt meg kívánja kérdőjelezni, egy lokális történés. Mit adhatna hozzá a jedwabnei gyilkosság nyilvánosságra hozása a nemzet történetéhez és emlékezetéhez, hogyan világíthatna rá egy ilyen „apróság” általános összefüggésekre? Nem gondolom, hogy a szerzőnek azzal kellene