BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 22. (2010)

2010 / 2. szám - PROBLÉMA - Bolgár Dániel: Volt-e vagy sem? Traumatikus történés és történeti elbeszélés

BUKSZ 2010 A Gross figyelmét felkeltő történést így fogalmaz­nám meg: egy lengyelországi porfészekben, a Molo­­tov-Ribbentropp-paktum szerint a Szovjetuniónak jutó Jedwabnéban 1941. július 10-én, nem sokkal az után, hogy a Wehrmacht megtámadta a Szovjetuniót, és Bialystok térségét is elfoglalta, megölik a falu két­harmadát. És hogy mi ebben a traumatikus? Hogy a falu - zsidó­­ kétharmadát nem a németek, hanem a falu egyharmada, a lengyel szomszédok ölték meg. 1949-ben a lengyel „AWH” lomzai kirendeltsége pert indított „Ramotowski és társai”, tehát huszonkét jed­­wabnei férfi ellen amiatt, hogy a németeknek (!) segít­séget nyújtottak a zsidók meggyilkolásában. Ennek a pernek az iratai, illetve néhány túlélő háború utáni vallomásai képezik Gross forrásait. A paratextus azt ígéri, hogy a textusból a jedwabnei zsidók kiirtását fogjuk megérteni. Hogy mit jelent egy történés megértése? - ez a kérdés bonyolult. De talán meg lehet határozni egy minimumát, amely nélkül biztosan nem lehet beszélni megértésről vagy akár­csak valahogyan értésről. A könyv címe és a hecc ked­véért vegyük mintának a Szomszédok­at, úgy értem a teleregényt, és nézzük meg, hogyan értünk meg ott egy váratlan fordulatot a cselekményben. Tegyük fel, hogy néhány tízezer rész után, anélkül hogy egyet­len néző is számított volna rá, a lépcsőházban lakók egyik fele megöli a másik felét. Mondjuk, hogy a tele­­regénybeli halottak között van Mágenheim doktor, akire Vágási Feri rágyújtotta a lakását. Egy valóságo­san talán nem is létező, csak logikailag szükségszerű pillanatra az, amit kerek történetnek, értelmesnek lát­tunk az előbb, most puszta múltnak, azaz zavarosnak, értelem nélkülinek tetszik majd. Nem tart azonban sokáig bizonytalanságunk, mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy láttuk az előző részeket, és megnézhetjük a következőket is, így utólag létrehoz­hatunk a cselekményről egy olyan értelmezést, amely­ben már minden a gyilkosság felé mutat. Az addig lényegtelennek tűnő most fontos jelentést hordozó­nak mutatkozik. Észrevesszük Mágenheim nevének idegen hangzását, eszünkbe ötlik, hogy orvos, emiatt feltételezésekbe bocsátkozunk felekezeti hovatartozá­sáról, amiből már következik, hogy felmerül bennünk az a kérdés is, vajon Vágási nem két s-sel és y-nal ír­ja-e a nevét. Vágássy panaszkodását a magas benzin- és gyufaárakra a gyilkosság előtti epizód végén pedig immár nem puszta állampolgári elégedetlenségnek, hanem a gyilkosságra vonatkozó cinikus előreutalás­­nak fogjuk tartani. És így járunk el a gyilkosság után következő részeket nézve is, csak azokban visszauta­lásokra fogunk lelni. Vagyis ahhoz, hogy a július 10-i mészárlást megérthessük, időbeli távlatra van szüksé­günk, tudnunk kell, mi történt előtte és utána, hogy asszociációkat alakíthassunk ki. Találunk-e ilyet a könyvben? Jedwabne régmúlt­járól és természeti viszonyairól egy „fénycseleknyit” olvashatunk. Kapunk még egy időhöz köthetetlen, egy emlékkönyvből átvett idillt a jedwabnei zsidók életé­ről, végül ugyanebből az emlékkönyvből két-három, egymással szöges ellentétben álló visszaemlékező megállapítást a zsidó és lengyel szomszédok kapcsola­táról. Ez a meglehetősen sovány anyag azonban arról a jedwabnei zsidó közösségről szól, amelynek tagjai­val lényegében nem találkozunk többször a könyvben, hiszen ők július 10-én meghaltak, és a kötet nem is az ő szenvedéseikről, hanem az elkövetők által elszenve­dett traumáról szól. A jedwabnei lengyelekről sem­milyen információt nem kapunk 1939-ig, és akikről azután kapunk egy keveset (azt, hogy miként kollabo­ráltak a szovjetekkel), azok nem azok, akik megölték a zsidókat. Márpedig egy elbeszélésnek nem elegen­dő egy elmúlt állapotra utalnia, hogy megérthessük a történést. Ehhez - amint Dante fogalmaz - „a vál­tozás alanyának egy elmúlt állapotára”is kell utalnia. És ugyanez a helyzet a vérengzés utóéletéről közölt értesülésekkel is. A szöveg tehát nem biztosít nekünk időbeli távlatot, nem alakíthatunk ki asszociációkat, a vérengzés nincs elbeszélésbe ágyazva. Gross maga is tagadja, hogy könyve alapján bárki megérthette volna, miért ölték meg a lengyelek azon a napon a jedwab­nei zsidókat (17. old.). Mintha a teleregény úgy kez­dődne, hogy Vágássy Feri - akiről fogalmunk sincs, hogy kicsoda - lehajol egy gyufával, a láng fellobban, és ezzel vége is a „sorozatnak”. Persze ez azért némiképp túlzás. A mészárlás, melyet az imént egyetlen történésnek tekintettünk, egyáltalán nem valamilyen elemi dolog, hanem maga is belső időbeliséggel rendelkezik, sok-sok történés időben egymást követő sorozata.15 A könyv tehát inkább olyan hatással van a befogadóra, mintha a teleregényt a vérengzős epizóddal kezdenénk néz­ni, aztán soha többet nem vetítenének egyetlen részt sem. Nincs itt mód ismertetni, július 10-én a gyilko­lás kakofóniájától hogyan jutottak el a jedwabneiek addig, hogy rendezetten egy csűrbe tereljék a zsi­dókat, lelocsolják az épületet petróleummal, majd meggyújtsák. Legyen elég annyi, hogy Gross maga is kibont bizonyos - meglehetősen triviális - jelentése­ket az események sodrásából (felfedezi például a hír­vágyat 16 és valamiféle pogromtradíciót is a gyilkolás 14 ■ Arthur C. Danto: A narratívák szerepe a történeti magyará­zatban. Ford. Marno Dávid. In: Kisantal (szerk.): i. m. 61. old. 15 ■ Az esemény fogalmának homályosságára, elemi mivoltá­nak indokolatlan feltételezésére I. Louis O. Mink: Az elbeszélő forma mint kognitív eszköz. In: Kisantal (szerk.): i. m. 128-129. old. 16 ■ Ismerteti és a holokausztot „rablógyilkosságként'' interpre­táló irányzatot bírálja Gyáni Gábor: Helyünk a holokauszt törté­netírásában. Kommentár, 2008. 3. szám, 15-18. old. 17 ■ Zygmunt Bauman: A modernitás és a holokauszt. Ford. Greskovits Endre. Új Mandátum - Max Weber Alapítvány, Bp., 2001. különösen 127-211. 18 ■ Egy trauma történetírói feldolgozása persze nemcsak nar­­ratológiai kérdéseket vet fel, hanem reprezentativitási problémá­kat is. Megfigyelhető, hogy Grossnál azoknak az állításoknak, amelyeket meg akar kérdőjelezni, kivétel nélkül a lengyel nem­zet az alanya, az viszont, amivel ezt meg kívánja kérdőjelezni, egy lokális történés. Mit adhatna hozzá a jedwabnei gyilkosság nyilvánosságra hozása a nemzet történetéhez és emlékezeté­hez, hogyan világíthatna rá egy ilyen „apróság” általános össze­függésekre? Nem gondolom, hogy a szerzőnek azzal kellene

Next