Tóth Endréné (szerk.): Budapest Enciklopédia. 3. bővített, átdolgozott kiadás (Budapest, 1981)
szegényesek, de előkerült belőlük egy-két Krisztusmonogramos agyagmécses, sőt egy gyűrű is, kövén bevésve az XP betűk (görögül a Krisztus név kezdőbetűi). A Raktár utcai cella trichora - melynek maradványait az 1960-as években újra konzerválták - egy érdekes, viszonylag ritka épülettípushoz tartozik, melynek analógiáit megtaláljuk Róma városában, valamint a római birodalom keleti és nyugati tartományaiban egyaránt. Ezek alapján feltételezhetjük, hogy a kápolna középrésze kupolával, a három apszis pedig ehhez csatlakozó félkupolával volt fedve. W. I. CENTRÁL KÁVÉHÁZ A Centrál (Központi) kávéház első korszakában legfőképpen szellemi gócpont volt. A Károlyi (régen Egyetem) és az Irányi utca sarkán nyílt a múlt század nyolcvanas éveinek a végén. A hagyomány szerint néhány háztömbbel arrább és néhány évtizeddel előbb virágkorát élt Philosophus Kávéház eszmei örököse volt. Az Egyetem, a Nemzeti Múzeum, könyvtárak, a Franklin Társulat, a régi Athenaeum, iskolák vették körül. A környéken dolgozó tudós férfiak gyülekezőhelye lett. Akkoriban, mint ezt korabeli fényképek tanúsítják, majdnem kizárólag férfiközönsége volt. Folyóirat- és újsággarmadák közepette komoly megbeszélések folytak csak eleinte. Erősen irodalmi jellegűvé a Centrál akkor vált, amikor Kiss József ide tette át az első jelentős modern magyar folyóirat, A Hét főhadiszállását. A kávéházi asztalon javította Kiss József a kéziratokat és tanította közben az ifjú írókat a nyelv, a verselés, az írás titkaira. Akármilyen lázasan várták a nyomdában a korrigált kéziratokat, akármilyen kétségbeesetten topogott a szedőgyerek asztala előtt, a szerkesztő addig nem adta oda a kijavított szöveget, míg a szerzőnek el nem magyarázta, mit miért kell másképpen írni. A Centrálban, ennél a nagy írói asztalnál sokan ültek ott a beérkezettek közül is, mint pl. Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Kozma Andor, Justh Zsigmond, Ambrus Zoltán. Kezdetben a Nyugat törzsasztala is a Centrálban volt. Később tette át a székhelyét a lüktetőbb életű New Yorkba. Az írók, a költők nagyobb része mindkét folyóiratnak munkatársa volt és mindkét irodalmi kávéházban otthonosan érezte magát. Még Ady is, akinek más törzshelyei voltak, sokszor megfordult a Centrálban is. A halkan morajló, nyugalmas helyen, a szelíd kávéillatban és szállingózó füstben továbbra is ott üldögéltek a tudósok, a tisztviselők, a nyugdíjasok, nyugodt egyensúlyt tartva az itt maradt írócsoportokkal. Hazárdjáték, üzletkötés, mulatozás nem folyt. Az idevetődő festők, muzsikusok az írók közé vegyültek. Az első világháború megritkította a közönséget. A fiatalokat behívták katonának. Zuboly (Bányai Elemér) lett a kávéház törzstagjainak első újságíróhalottja 1915-ben, két évvel később pedig a szintén idetartozó Gyóni Géza, a költő, vesztette életét. A háború után ,,a régi Pest egy épen maradt darabja volt a Centrál” - mondta Babits. Kissé megkopott, egy-két asztalának márványlapja repedezett, meghomályosodtak a tükrök, a porcelán gombos karosszékek huzata is magán viselte az évek múlásának nyomait. A falon ott volt az emléktábla Zuboly bátor tekintetű bronzképmásával, amely alá barátja, Ady hozzá írt versének sorait vésték. A húszas években a Nyugatnak ismét volt itt asztala, visszatértek oda, ahonnan elindultak. Babits Mihály Halálfiai című regényében szerepelteti a szeretett helyet, ahol „a kávéházi badar füstön át tűnt korok gyönyörűségeinek illata lengett”. Köhécselve surrant be ,,a szomorú költő”, Tóth Árpád, akinek tüdejét az albérleti szobák nyirkos levegője, redakciók hajszája, a kávéházak és saját szivarjának füstje már kikezdte. Lassan, tempósan lépett a Nyugat asztalához Móricz Zsigmond, leült, megitta kávéját, szivarra gyújtott és aztán füstfelhőbe, szemlélődésbe és gondolataiba burkolózott. Nesztelenül foglalta el helyét a szerkesztő: Osvát Ernő. Annál zajosabban viharzott be Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső. Jött Kárpáti Aurél, Szép Ernő, Molnár Ferenc és az egész szerzőgárda órákig húzódó megbeszélésekre. Kevéssé rokon tárgyról, az új sporteredményekről tárgyalni különült el a szomszéd kis asztalhoz Tersánszky Józsi Jenő, aki előtornász, Nagy Lajos, aki birkózóbajnok is volt. És tovább sokasodott az íróhad „a Centrálban, ahol sok ma is nevezetes vagy azóta eltűnt férfiúval az én bölcsőm is ringott” - írta Kodolányi János. Első versének hatását itt leste Fodor József a friss, még nyomdafesték szagát árasztó lapot böngésző beérkezettek arcáról. „A Centrál, modern akadémia, pezsgett, forrt. A költők törzsasztala rég befogadott, Zsiga bácsi, Tóth, Schöpflin, Király György, Trostler, s aki volt tudós és író, öt és nyolc között mind odagyűlt. Versbörze működött és lexikongyár...” - írta a kávéházra emlékezve Szabó Lőrinc. Akkoriban még több volt az írótörzsasztal. Jellegzetes, gúnyosan lebiggyesztett alsó ajakkal szemlélte és zsenikukacoknak csúfolta a fiatal költőket a Táltos asztalnál trónoló Szabó Dezső. Segítség című regényének torz tükrében meg is örökítette a jellegzetes régi vendégeket, de az új izmusok megszállottjait is. Tudós asztalt, legalább egyet-kettőt, jóformán egészen körülültek: tankönyvekkel bíbelődő tanárok, könyvtárosok és muzeológusok, az egyetemi karok professzorai (az írott emlékezések Borsody-Bevilaqua Bélát, Kaposi Józsefet, Divald Kornélt, Gerevich Tibort, Eckhardt Sándort sorolják fel név szerint). Művészek is felbukkantak gyakran, de külön körük most sem volt. Gyakran tért be Rudnay Gyula. Rippl-Rónai József egyik képe alá oda is írta: „A Centrál Kávéházban rajzoltam.” Rövid életű folyóirat volt a Centrálban szerkesztett Független Szemle. írt bele Király György, Benedek Marcell, sok radikális és emigráns író, pl. Jászi Oszkár. 57