Budapest, 1892. május (16. évfolyam, 121-151. szám)

1892-05-01 / 121. szám

r,121. szám. (2) „ BUDAPEST« Vasárnap, 1882. május 1. Május elseje. Budapest, április 30. Mióta a munkások magukévá fo­gadták, azóta külön kell jegyezni ezt a napot. Programmot képvisel: a szocia­lista forradalomét. Kár volna azonban a »forradalom« szótól rögtön megijedni. Forradalom jó­tékony is lehet­, sőt még békés is lehet, az erőszak azon minimumának alkal­mazásával csupán, mely a körülmények kényszerítő hatásában rejlik. S miért ne lehetne épen a szociális forradalom jótékony is, békés is, holott minden érző szív és minden gondolkozó elme abban forrong, hogy ezt í­g­y te­gye lehetővé? Ha a társadalom úgy akarja , miért volna akkor romboló földrengésre szükség, mely az ösz­­szeomlasztott világban nem csak azt temeti el, a­mi rosz és kárhozatos, de eltemeti azt is, a­mi örök életre érdemes ? Nagyon sajnálni való az a zavar, mely a szociális kérdés körül már ma­gukban az alapfogalmakban is uralko­dik. A legtöbb ember előtt a munkás meg az anarkista egy ördög. Pedig ép oly messze állanak egymástól, mint te­szem föl a pap meg a dinamitos. Pap dobhat robbanó bombát akár az oltár alá is a­nélkül, hogy azért eszébe jutna valakinek ezt, papi mivoltának tudni be. Mi joggal kenik hát a munkásosztályra az anarkizmus, a dinamitosság vádját ? Tény, hogy szolid, józan munkás soha sem lesz anarkista, hanem csak a do­logkerülő, a munkátlan, a két keze ke­serves munkája helyett pályatársainak koloriditásából kényelmesebben élőskö­dő. Az ilyenek ellen pedig megvannak a társadalomnak a védekezési módjai, csak merjen élni velők s ne rettentesse magát vissza a velők való éléstől ama vikátor gondolat által, hogy a társadalmi rend ellen erőszakkal törő néhány go­nosztevőnek megbüntetését majd az egész munkásosztály rész néven találja venni. A párisi esküdteknek a Ravac­ol­­ügyben tanúsított hallatlan gyávasága kétségkívül szarvakat fog nevelni a vele hasonszőrű exisztenc­iáknak, van is azért oka nemcsak a franciáknak, de az anar­kizmus mételyétől meglepett többi álla­moknak is fokozottabb mértékben tar­tani a mai május elsejétől, noha a pári­si dinamitosok kijelentették, hogy nem ment el az eszük ezen a napon expo­nálni magukat­, mikor tudni való, hogy a rendőrség is csupa fül és csupa szem lesz. Mi sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk az iparilag fejlett államoknál. A mi munkásaink maguk gondoskodtak róla, hogy őket a társadalmi rendnek bármi néven nevezendő ellenségeivel összezavarni ne lehessen. Az a május elseje, melyet két évvel ez­előtt meg­ültek, nem tartalmazott senki ellen fe­nyegetést, nem üzent más társadalmi osztályoknak háborút s az a kiált­vány, a melyet a magyar munkások nem sokkal az után kibocsátottak, s a melyben a sehonnai kozmopolitaság megtagadásával e haza hűt fiainak, a társadalmi rend másokkal egyenlő tisz­telőinek, a tulajdon szentsége föntartói­­nak vallják magukat, — egyenes meg­tagadása a nemzetközi nihilizmusnak, melynek az anarkizmus csak egy faj­tája, a­melynek a dinamit csak egy fegyvere. Mint túlnyomóan földművelő állam sok hátrányban vagyunk az iparilag fejlett országokkal szemben.De az az elő­nyünk megvolt és megvan, hogy mó­dunkban volt és van az ipart annak kórságai nélkül honosítani meg, holott ezek az iparral együtt fejlődtek egyebütt s forrásaivá lettek a szociális bajok ten­gerének. Mi abban az arányban, a­mint több és több kéz fordult az ipari foglalkozás felé, igyekeztünk törvényhozási úton is segíteni e bajok egynémelyikén. Az ipartörvényben megállapítottuk a mun­kaadók kötelességeit a munkások éle­tének és testi épségének védelme körül; gondoskodni igyekeztünk arról, hogy lelketlen vállalkozók a munkások erejé­nek túlfeszítésével a külföldihez hasonló társadalmi kózállapotokat ne teremthes­senek; törvényt alkottunk a beteg mun­kások segélyezéséről s most került a ház asztalára a kereskedelmi miniszter­nek két fontos javaslata: a balesetek megelőzéséről s az iparfelügyelőkről szóló, melyeknek mindegyike egy-egy fontos problémáját igyekezik megoldani az úgynevezett szociális törvényho­zásnak. Nálunk a munkások tehát nem panaszkodhatnak, hogy a törvényho­zásnak mostoha gyermekei. Kevés állam gondoskodott még ily mértékben is a maga munkásairól. Pe­dig mi ezen az úton megállapodni még nem akarunk, hanem rajta leszünk, hogy a­mi a munkások életének balese­tek elleni biztosítása, maguk és család­­juk helyzetének betegség esetén enyhí­tése, erejüknek kímélése s munkaké­pességüknek értelmes fejlesztése körül még hiányzik, nevezetesen pedig a bal­esetek elleni kötelező biztosítás megtör­ténjék és törvénynyé váljék. Ez nem pártkérdés, ez emberiségi kérdés s a legjobb politika arra, hogy hazánktól az anarkizmus átka távol tar­tassák s hogy május elseje nálunk iga­zán a munkások örömnapja legyen. Tors Káltán* A BUDAPEST MPITÁRCfiM. B o r d a 1. Ha as üde rózsák helyébe Mélyeket arcodról letépe, Homályt borít a sárga kór; S­as élethez kötött bizalmad A fájdalom hevében lankad: Igyál, legjobb orvos a bor! Ha kedvesedtől megcsalatván És szenvedélyed mint a vulkán Égő keblén a láva, forr; Ragadj pohárt, és míg a bánat Egy szikráját pislogni látod ; Igyál, legjobb orvos a bor! Ha lépsz a tettek mezejére S látod, hogy hasznos munkád bére, A sár, mélyet lábad tipor, De melyet a nép vad szeszélye Felszed, hogy megdobáljon véle: Igyál, legjobb orvos a bor! Ha nagy eszmét szül éles elméd És azt, mint holmi ócska kelmét Fogadja csak a tunya bor; Fogd a kelyhet s mig a jövendő, Melyben a világ megért, eljő: Igyál, legjobb orvos a bor! Ha élted végét jöni érted S reád lehel a bús enyészet, Mély minden élőt elsodor. Ne zúgjon, sorsod ellen ajkad, Panasz úgy sem segítne rajtad : Igyál, legjobb orvos a bor! Bertalan Ferenc. Járjunk falábon! (Egy modern reformeszme.) Az egész világ nem más tulajdonképpen, mint ezer és ezer mélyen érzett szükségen való segítségnek a roppant hiánya. A saját és a má­sok szükségletein segíteni, ez az ember ren­deltetése ; az ember azonban találhat is f­e­l szükségleteket és már ezáltal is lényege­sen különbözik az állattól, mely csak veleszü­letett szükségleteket ismer. Nos nekem van itten egy időszerű új ter­vem, melyet én embertársaim javára ezennel közkincsesé vagyok hajlandó tenni. A múlt nyáron, mint tudjuk, egy vállal­kozó szellemű francia falában tette meg az utat Párisból Moszkváig. Sokan megmosolyog­ták talán ezt az ötletet — pedig éppen nincs miért mosolyogni. Miért ne járhatnánk mi is mindnyájan falábon ? Önök talán nevetni fog­nak és azt mondják : »Hogy is ne, talán, hogy az egész város nyakát lábát törje ?« Hallgassa­nak meg, kérem szeretettel. Az ember képes mindenre, csak akarnia kell. A gyermekek, mint tudjuk, szeretnek fa­lábon járni. Az utcáinkat gyakran ellepő rop­pant sár mellett, nagyon helyén lennének ám a falábak, és mindent meg lehet tanulni.­­• Ne higgyék azonban, hogy az utca sarának diadal­mas legyőzése volt egyetlen ok, mely engem arra bírt, hogy a falábak használatát javaslatba hozzam, a falábak hordereje sokkal nagyobb ennél. A falábak nemcsak sárban képeznek szük­ségletet, de hatásosan segélyünkre vannak szebb időkben is. A tavasz szabadba csal bennünket, a talaj azonban még át van ázva, nedves , fé­lünk, hogy meghűtjük magunkat, mennyi­be­ Budapest, április 30. — Az árvaügyek rendezése. A belügyi igazgatás keretében az árvaügynél alig van valami elhanyagoltabb közigazgatási ág. A belügyminisztériumban naponkint érzik az ide vonatkozó intézkedések hiányosságát. tegség származik egyedül abból, hogy lábaink átnedvesedtek ? — De ime a természet bará­tai falábakon sétálnak ki a városból a fiatal zöldbe száraz lábbal, hasonlóan az izraeliták­­hoz, mikor a vöröstengeren átkeltek. Virág­illat tölti be a jéget, melyet első kézből szi­vünk be. Forró, száraz nyár van ; a sétatérében sok sok nő van, kik uszályos ruháikkal végig­söprik a porondos utakat s támasztják azokat a porfelhőket,melyek elfojtják mellünket, pesti­­sessé teszik a levegőt, s a falábak használata által e bajon is segítve volna. Ne mondja senki, hogy a falábak már azért sem jöhetnek divatba, mert ellúzítják a testet s gátolnak bennünket abban, hogy ki­fejtse alakunk lebegő kellemét s elbájoló maga­tartását. Ez az ellenvetés könnyen lefegyve­rezhető. A kecs nemcsak nem veszt a falábak által, sőt inkább nyerni fog, mert újabb va­rázst gyakorol ránk, amidőn magasabb állás­pontra juttatva, szellősebb légkörben, a tün­­dériesség igazi hazájában vagyunk. »Az idő pénz" korunk jelszava. Bár­merre tekintünk, új intézményekkel találko­zunk, melyek az ügyek gyorsabb lebonyolítását tűzik ki célul. Ezek közé tartozik jogosan a fa­láb is. Egy középmagas falábbal tett lépés leg­alább is akkora, mint egy fegyvertelen lábbal tett lépés; falábon tehát ugyanazon idő alatt kétannyi utat tehetünk meg. Mivel pedig az idő pénz, ergo a faláb oly tőke, amely eddig teljesen parlagon hevert. Kérdem továbbá: haraphat-e engem ez meg, ha falábon járok, veszett kutya? —Nem. — Hághatok-e szögbe vagy üvegcserépbe ? — Nem. — Hághat-e valaki a tyúkszememre ? —■ Nem. — És e mellett nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy látóköröm is jelentéke- POLITIKAI HÍREK.

Next