Budapest, 1910. augusztus (34. évfolyam, 183-207. szám)
1910-08-02 / 183. szám
, mert beteg porontyai, gyermekágyas felesége, elaggott anyja van s ha megkeres tiz forintot egy héten, ti hatot kimetszetek a zsebéből, mert laknia kell a bűzös bérbarlangokban, együtt a tifuszszal, a tüdővészszel, s ha jól sikerül a szezon, a kolerával is. Mindez ti vagytok. És ti vagytok végeredményben a húsuzsora és ti vagytok a tejhamisítás, mert nyúzzátok a mészárost és a tejest, meg a többit. Ti vagytok a budapesti nyomor alfája és ómegája ! Ezt mondotta tegnap az a tömeg, amely végig sivárkodott az utcákon. Ezt sírták a beesett szemek, ezt üvöltötték a jelszavakba futó indulatok, ezt szónokolta az emelvényről Budapest, ez reszketett a tömeg forró párázatában. A nyomor tegnap leleplezte önmagát, levetette a szemérmét és hivalkodott sebeivel, mint Koriolán, a legklasszikusabb forradalmár. Rettenetes, félelmes, de egyúttal impozáns volt ez a tegnapi felvonulás. A nyomor első taktikai felvonulása, okozói ellen. Úgy látszik háború küszöbén állunk s a hadviselő felek most foglalják el pozícióikat, ahonnan megvívják a döntő, az elhatározó ütközetet. Az eredmény nem lehet kétséges. Volt már ilyen ütközet a történelemben elég s mindig a nyomor győzött, ami különben természetes, mert hiszen veszíteni, nem veszíthet semmit. Ha bezárják, ha eltoloncolják, ha megtizedelik, csak a lakó fogy s ennek a háziúr adja meg az árát. Igaz ugyanis, hogy lakás kell, de igazabb, hogy lakó is kell. És ha valamiképpen előáll az a szintén nem példátlan eset, hogy a lakás több, mint a pár táj, akkor vége a háziurak paradicsomának. Akkor olcsó a lakásban, hebegte . . . Soha egyetlen egyszer sem... negyven esztendő óta... Most azt fogják mondani, hogy tolvaj vagyok . . . Köréje csoportosulva az alkalmazottak nevetségből tanácsokat adtak neki. —. Én az ön helyében, mondta az egyik, tüstént értesíteném a főnököket, hogy hiányzik ötvenezer frank a pénztárból. —. Ha nem akarja, hogy letartóztassák, tette hozzá egy másik, jól tenné, ha külföldre szökne még ma este. Többen dörmögték : — Szegény Loriot apó! Utóvégre is, negyven év után, magának csakugyan nincs szerencséje ! Könycsepp gördült végig a pénztáros arcán . —. Hátha visszaadnék a csekkjét ? indítványozta az egyik sajnálkozó segéd. —. De nem, majd holnap reggel, jelentette ki Bonnet, ki pompásnak találta a kalandot. Loriot apó fakó arccal egész estig nem szűnt meg keresni mindenütt az ötvenezres csekket. Fél nyolckor Bonnet megszólalt : — Csak nem maradunk itt holnapig azzal az ürügygyel, hogy ön elvesztette a csekkjét ! Nyolckor az alkalmazottak távoztak, magára hagyták Loriot apót, ki századszor átlapozta a könyveit. Másnap várták, hogy visszaadják neki az értékpapírját. Az öreg pénztáros késett. — Bizonyos vagyok benne, hogy nem hunyta le az éjjel a szemeit, mondta Bonnet. És Loriot apó valóban nem aludt és reggel két revolvergolyót röpített a szájába, sohasem sok a gyerek, szerény a háziúr és nyájas a házmester. Pedig bizony a jelek azt mutatják, hogy a budapesti lakók között egy ilyen keveslekedési akció van folyamatban. Csak a formáját nem tudják még, miként csinálják. De kitalálják: bojkott, tömegfelmondás, szecesszió, vagy másféle masszamozgás alakjában s akkor Budapest büszke palotasorai, bérkaszárnyái és ürgelyukai alatt megrengett a föld. Óvatosságra intjük hát azokat a háztulajdonosokat, akik meg tudják érteni, miről van szó. Figyelmeztetjük őket, ne juttassák a végletekig az egyébként is túlélés helyzetet. Lássák be idejekorán, amig későn nem lesz, hogy a nyomornak is meg vannak a maga jogai s különösen a maga titokzatos, öldöklő energiái, akár a vízcsöppnek, amelyből egy kivételes hőfelszabadulás pusztító jégesőt, morajló árvizet, gyújtó villámokat tud kivarázsolni. Ne dacszövetséget kössenek tehát, mint ahogyan teszik, hanem igyekezzenek kikerülni azt az egyre jobban érő, mindinkább esedékes és negyedenként fenyegetőbben közelgő összecsapást, amelynek hadsorai tegnap vonultak fel a főváros utcáin s amelynek reájuk, háziurakra nézve csak egyetlen eredménye lehet: a tökéletes, anyagi és morális tekintetben egyaránt súlyos vereség. És ezt csak akkor nem érdemlik meg, ha ki tudják kerülni. BUDAPEST 1910. augi%;tus 2., kedd. Budapest, aug. 1. A képviselőház holnap, kedden délelőtt tíz órakor ülést tart, melynek napirendjére a konzuli bíráskodás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása és a gazdasági bizottság jelentése van kitűzve. Ez lesz a Háznak a nyári szünet előtti utolsó érdemleges ülése. A főrendiház e hónap 4-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor ülést tart, amelyen a képviselőház által letárgyalt javaslatokat fogják tárgyalni. A fősorozás. A honvédelmi miniszter az újoncjutalékról szóló törvényjavaslat megszavazása után a törvényhatóságokhoz újabb rendeletet intézett, melyben a fősorozások megkezdését augusztus 8-ik napjára rendeli. A rendelet ismétli azokat az utasításokat, melyeket a honvédelmi miniszter előzőleg már kiadott. A fősorozást és az azzal kapcsolatos végleges számbavételt és beosztást szeptember 30-ig feltétlenül be kell fejezni. A miniszterelnök Budapesten, Khuen- Héderváry Károly gróf miniszterelnök hédervári birtokáról, hol a vasárnapot töltötte, ma délelőtt visszaérkezett Budapestre. A miniszterelnök a főrendiház ülése után még néhány napig Budapesten marad, hogy tárcája körébe tartozó egyes függő ügyeket elintézzen, azután Hédervárra utazik. Onnan augusztus 17-én tér ismét vissza a fővárosba, hogy az uralkodó születésnapja alkalmával a miniszterelnöki palotában adandó díszebéden jelen legyen. A letárgyalt törvényjavaslatok a főrendiházban. A főrendiház bizottságai ma délután tartott üléseikben tárgyalták a képviselőház által elintézett törvényjavaslatokat s azokat minden változtatás nélkül elfogadták. telíti politum. (Két közlemény.) Irta: Lengyel Zoltán, országgyűlési képviselő. II. Sokat beszélünk az önálló vámterületről. Nézetem szerint pedig ez is cső eszköz volna a gzdsági felvirágzáshoz, a jóléthez. Egy eszköz a gazdasági önállóság útján. Mert ez a cél. Ez pedig nem érhető el addig, míg közlekedési útjaink kiépítve nincsenek. Sőt az osztrákokkal kiütött tarifaharc arról győzött meg, hogy nem is szabad addig vámsorompóról beszélnünk sem, míg forgalmi eszközök fölött nem rendelkezünk. A vámsorompó gazdasági harcot jelent. Gazdasági harcot pedig oktalanság fölidézni egy országnak, mely teljesen körül van zárva Ausztriától, mielőtt a felszabadulás eszközei a vasúti és vízi szállítási eszközök nincsenek kezünkben. Ma pedig a helyzet az, hogy vizi utaink gazdasági harc esetén elégtelenek. Ahol utunk van , hajónk és berendezésünk ott sincs. A fiumei vasúti vonal túl van terhelve. Az oderbergi második vágányt nem bírtuk kiszorítani. Többi vasutunk mind Ausztriába torkollik. Kelet felé pedig Románián és Szeridán át inkább ők szállítanak tömegárut, mint mi. Ugyannyira így van ez, hogy egy gazdasági harc esetén Ausztria egyenesen megfojthatja a magyar forgalmat. Ezért is s másért is meg kell teremteni az odesszai és galaci közvetlen összeköttetést, amivel együtt kiépülne a transversális székely vasút is és sokban segítve lenne keleti határszélünk vasúti mizériáin. Ezeket kiegészítő nagy gondolat a Duna—Tisza, a vukovár—számáéi csatorna megépítése is. De nézetem szerint hajózhatóvá kell tenni a Sebes Kőröst egészen Nagyváradig, amely esetben tömegáruinkat s különösen gabonánkat vizi utón szállíthatnók Nagyváradtól Németországba. Ha ezt kiegészítve direkt összeköttetést létesítünk Nagyváradra, az északkeleti országrész, tehát Galicia és Oroszország felé is, akkor elmondottam a leglényegesebb új fővonalakat s egyben ez a programm Nagyváradban a legnagyobb gazdasági nócpontot teremtené meg keleti Magyarország számára is. Mindez egészen új perspektívát nyújt országunk jövő fejlődésének. Van egy világvárosunk, mely miatt mesterségesen forgalmi vérszegénységet teremtettünk a vidéken. Ennek dacára forgalmi torlódásokat és rengeteg haszontalan munkát és kiadást kell tapasztalnunk az egész vonalon. A keletről—nyugatra, délről—északra futó transverzális vonalak mindazt megszüntetnék. A magyar körvasút s az új nemzetközi vonalak új területeket nyitnának meg, új vérkeringést hoznak a nemzeti forgalom életébe. Háromszoros vasgyűrű körbe futva szolgálná a nemzeti centralizáció nagy érdekét, a tranzverzális vonalak pedig a forgalom és a gazdasági felvirágzás közvetlen céljait is kielégítenék, így dolgozhatunk a jövő Magyarország fölépítésén. S nagy Budapest a szív, melybe minden vér összefut, mely táplálja a testet, de körülötte hatalmas vidéki gócpontok gyűjtik a gazdasági erőt. Ez az az egészséges decentralizáció, mely hatalmasabb minden központosításnál is, mert virágzó országnak lehet csak virágzó fővárosa és mert a forgalom érdekei ellenére mesterségesen táplált központ olyan drága luxus, melyet nem bírunk ki sokáig. Fölvetettem az eszmét. A közvélemény dolga, hogy egy céltudatos, nagyszabású modern és egységes közlekedésügyi politikát állítson a megvalósítandók homlokterébe s a szakemberek föladata, hogy az egészséges eszmének a tudás eszközeivel életet adjanak.