Budapest, 1910. augusztus (34. évfolyam, 183-207. szám)

1910-08-02 / 183. szám

, mert beteg porontyai, gyermekágyas felesége, elaggott anyja van s ha meg­keres tiz forintot egy héten, ti hatot kimetszetek a zsebéből, mert laknia kell a bűzös bérbarlangokban, együtt a tifuszszal, a tüdővészszel, s ha jól sikerül a szezon, a kolerával is. Mindez ti vagy­tok. És ti vagytok végeredményben a húsuzsora és ti vagytok a tejhamisítás, mert nyúzzátok a mészárost és a tejest, meg a többit. Ti vagytok a budapesti nyomor alfája és ómegája ! Ezt mondotta tegnap az a tömeg, amely végig sivárkodott az utcákon. Ezt sírták a beesett szemek, ezt üvöl­­tötték a jelszavakba futó indulatok, ezt szónokolta az emelvényről Budapest, ez reszketett a tömeg forró párázatában. A nyomor tegnap leleplezte önmagát, levetette a szemérmét és hivalkodott sebeivel, mint Koriolán, a legklassziku­sabb forradalmár. Rettenetes, félelmes, de egyúttal impozáns volt ez a tegnapi felvonulás. A nyomor első taktikai fel­vonulása, okozói ellen. Úgy látszik háború küszöbén állunk s a hadviselő felek most foglalják el pozícióikat, ahon­nan megvívják a döntő, az elhatározó ütközetet. Az eredmény nem lehet kétséges. Volt már ilyen ütközet a történelemben elég s mindig a nyomor győzött, ami különben természetes, mert hiszen ve­szíteni, nem veszíthet semmit. Ha be­zárják, ha eltoloncolják, ha megtizede­lik, csak a lakó fogy s ennek a háziúr adja meg az árát. Igaz ugyanis, hogy lakás kell, de igazabb, hogy lakó is kell. És ha valamiképpen előáll az a szintén nem példátlan eset, hogy a lakás több, mint a pár táj, akkor vége a háziurak paradicsomának. Akkor olcsó a lakás­­ban, hebegte . . . Soha egyetlen egyszer sem... negyven esztendő óta... Most azt fogják mondani, hogy tolvaj vagyok . . . Köréje csoportosulva az alkalmazottak nevetségből tanácsokat adtak neki. —. Én az ön helyében, mondta az egyik, tüstént értesíteném a főnököket, hogy hiányzik ötvenezer frank a pénz­tárból. —. Ha nem akarja, hogy letartóztas­sák, tette hozzá egy másik, jól tenné, ha külföldre szökne még ma este. Többen dörmögték : — Szegény Loriot apó! Utóvégre is, negyven év után, magának csakugyan nincs szerencséje ! Könycsepp gördült végig a pénztáros arcán . —. Hátha visszaadnék a csekkjét ? indítványozta az egyik sajnálkozó segéd. —. De nem, majd holnap reggel, jelen­tette ki Bonnet, ki pompásnak találta a kalandot. Loriot apó fakó arccal egész estig nem szűnt meg keresni mindenütt az ötven­­ezres csekket. Fél nyolckor Bonnet meg­szólalt : —­ Csak nem maradunk itt holnapig azzal az ürügygyel, hogy ön elvesztette a csekkjét ! Nyolckor az alkalmazottak távoztak, magára hagyták Loriot apót, ki századszor átlapozta a könyveit. Másnap várták, hogy visszaadják neki az értékpapírját. Az öreg pénztáros késett. — Bizonyos vagyok benne, hogy nem hunyta le az éjjel a szemeit, mondta Bonnet. És Loriot apó valóban nem aludt és reggel két revolvergolyót röpített a szájába, sohasem sok a gyerek, szerény a háziúr és nyájas a házmester. Pedig bizony a jelek azt mutatják, hogy a budapesti lakók között egy ilyen keveslekedési akció van folyamatban. Csak a formáját nem tudják még, miként csinálják. De kitalálják: bojkott, tömegfelmondás, szecesszió, vagy másféle masszamozgás alakjában s akkor Budapest büszke palotasorai, bérkaszárnyái és ürgelyukai alatt megrengett a föld. Óvatosságra intjük hát azokat a háztulajdonosokat, akik meg tudják érteni, miről van szó. Figyelmeztetjük őket, ne juttassák a végletekig az egyéb­ként is túlélés helyzetet. Lássák be idejekorán, amig későn nem lesz, hogy a nyomornak is meg vannak a maga jogai s különösen a maga titokzatos, öldöklő energiái, akár a vízcsöppnek, amelyből egy kivételes hőfelszabadulás pusztító jégesőt, morajló árvizet, gyújtó villámokat tud kivarázsolni. Ne dac­­szövetséget kössenek tehát, mint aho­gyan teszik, hanem igyekezzenek ki­kerülni azt az egyre jobban érő, mind­inkább esedékes és negyedenként fenye­getőbben közelgő összecsapást, amely­nek hadsorai tegnap vonultak fel a fő­város utcáin s amelynek reájuk, házi­urakra nézve csak egyetlen eredménye lehet: a tökéletes, anyagi és morális tekintetben egyaránt súlyos vereség. És ezt csak akkor nem érdemlik meg, ha­­ ki tudj­ák kerülni. BUDAPEST 1910. augi%;tus 2., kedd. Budapest, aug. 1. A képviselőház holnap, kedden délelőtt tíz órakor ülést tart, melynek napirendjére a konzuli bíráskodás meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat harmadszori olvasása és a gazdasági bizottság jelentése van ki­tűzve. Ez lesz a Háznak a nyári szünet előtti utolsó érdemleges ülése. A főrendiház e hónap 4-én, csütörtökön délelőtt tizenegy órakor ülést tart, amelyen a képviselőház által letárgyalt javaslatokat fog­ják tárgyalni. A fősorozás. A honvédelmi miniszter az újoncjutalékról szóló törvényjavaslat megszavazása után a törvényhatóságokhoz újabb rendeletet intézett, melyben a fősoro­zások megkezdését augusztus 8-ik napjára rendeli. A rendelet ismétli azokat az utasí­tásokat, melyeket a honvédelmi miniszter előzőleg már kiadott. A fősorozást és az azzal kapcsolatos végleges számbavételt és beosztást szeptember 30-ig feltétlenül be kell fejezni. A miniszterelnök Budapesten, Khuen- Héderváry Károly gróf miniszterelnök héder­­vári birtokáról, hol a vasárnapot töltötte, ma délelőtt visszaérkezett Budapestre. A minisz­terelnök a főrendiház ülése után még néhány napig Budapesten marad, hogy tárcája körébe tartozó egyes függő ügyeket elintézzen, azután Hédervárra utazik. Onnan augusztus 17-én tér ismét vissza a fővárosba, hogy az uralkodó születésnapja alkalmával a miniszterelnöki palotában adandó dísz­ebéden jelen legyen. A letárgyalt törvényjavaslatok a főrendi­házban. A főrendiház bizottságai ma délután tartott üléseikben tárgyalták a képviselőház által elintézett törvényjavaslatokat s azokat minden változtatás nélkül elfogadták. telíti politu­m. (Két közlemény.) Irta: Lengyel Zoltán, országgyűlési képviselő. II. Sokat beszélünk az önálló vámterü­letről. Nézetem szerint pedig ez is cs­ő esz­köz volna a g­zd­sági felvirágzáshoz, a jó­léthez. Egy eszköz a gazdasági önállóság útján. Mert ez a cél. Ez pedig nem érhető el addig, míg közlekedési útjaink kiépítve nincsenek. Sőt az osztrákokkal kiütött tarifaharc arról győzött meg, hogy nem is szabad addig vámsorompóról beszélnünk sem, míg forgalmi eszközök fölött nem ren­delkezünk. A vámsorompó gazdasági har­cot jelent. Gazdasági harcot pedig okta­lanság fölidézni egy országnak, mely telje­sen körül van zárva Ausztriától, mielőtt a felszabadulás eszközei a vasúti és vízi szállí­­tási eszközök nincsenek kezünkben. Ma pedig a helyzet az, hogy vizi utaink gazdasági harc esetén elégtelenek. Ahol utunk van , hajónk és berendezésünk ott sincs. A fiumei vasúti vonal túl van ter­helve. Az oderbergi második vágányt nem bírtuk kiszorítani. Többi vasutunk mind Ausztriába torkollik. Kelet felé pedig Ro­mánián és Szeridán át inkább ők szállí­tanak tömegárut, mint mi. Ugyannyira így van ez, hogy egy gazdasági harc esetén Ausztria egyenesen megfojthatja a magyar forgalmat. Ezért is s másért is meg kell terem­teni az odesszai és galaci közvetlen össze­köttetést, amivel együtt kiépülne a transver­­sális székely vasút is és sokban segítve lenne kel­eti határszélünk vasúti mizériáin. Ezeket kiegészítő nagy gondolat a Duna—Tisza, a vukovár—számáéi csatorna megépítése is. De nézetem szerint hajóz­hatóvá kell tenni a Sebes Kőröst egészen Nagyváradig, amely esetben tömegáruin­kat s különösen gabonánkat vizi utón szál­­líthatnók Nagyváradtól Németországba. Ha ezt kiegészítve direkt összeköttetést létesítünk Nagyváradra, az északkeleti országrész, tehát Galicia és Oroszország felé is, akkor el­mondottam a leglényegesebb új fővonala­kat s egyben ez a programm Nagyváradban a legnagyobb gazdasági nócpontot terem­tené meg keleti Magyarország számára is. Mindez egészen új perspektívát nyújt országunk jövő fejlődésének. Van egy világvárosunk, mely miatt mesterségesen forgalmi vérszegénységet te­remtettünk a vidéken. Ennek dacára for­galmi torlódásokat és rengeteg haszontalan munkát és kiadást kell tapasztalnunk az egész vonalon. A keletről—nyugatra, délről—északra futó transverzális vonalak mindazt meg­szüntetnék. A magyar körvasút s az új nemzetközi vonalak új területeket nyit­nának meg, új vérkeringést hoznak a nem­zeti forgalom életébe. Háromszoros vas­­gyűrű körbe futva szolgálná a nemzeti cen­tralizáció nagy érdekét, a tranzverzális vona­lak pedig a forgalom és a gazdasági felvirág­zás közvetlen céljait is kielégítenék, így dolgozhatunk a jövő Magyar­­ország fölépítésén. S nagy Budapest a szív, melybe minden vér összefut, mely táplálja a testet, de körülötte hatalmas vidéki gócpontok gyűjtik a gazdasági erőt. Ez az az egészséges decentralizáció, mely hatalmasabb minden központosításnál is, mert virágzó országnak lehet csak virágzó fővárosa és mert a forgalom érdekei elle­nére mesterségesen táplált központ olyan drága luxus, melyet nem bírunk ki sokáig. Fölvetettem az eszmét. A közvélemény dolga, hogy egy céltudatos, nagyszabású modern és egységes közlekedésügyi poli­tikát állítson a megvalósítandók homlok­terébe s a szakemberek föladata, hogy az egészséges eszmének a tudás eszközeivel­­ életet adjanak.

Next