Budapest, 1918. április-június (42. évfolyam, 78-150. szám)

1918-06-02 / 130. szám

«­­ 6 mellek keményítő hiány miatt régen eltűntek), csak a nőtlenek étkezhetnek. A nőseknek tes­sék otthon kosztolni. Azokban a kerületekben, melyekben sze­gény nép lakik, nagy a tolongás a népkonyhák előtt. Az árdrágítást kérlelhetetlen szigorral büntetik és igy nincsenek is visszaélések. Szó­val : a viszonyok a büszke Albionban semmi­vel t­em jobbak, mint nálunk; talán rosz­­szabbak. SZÍNHÁZ, zene. Kat bemutató. ( Boldogság, három felvonásban. Irta Dräsche Józár Alfréd. Bemutatta a Vígszínház június 1-én.) A «Tűz« és az »Enyém vagy« regények ismert és kedvelt írójának első színpadi kísér­letét láttuk ma este a Vígszínházban. A próbál­kozás sikerült.­­n­em mondjuk, hogy a darabnak minősenek fogyatkozásai, de viszont a jó tulaj­donságait sem lehet kétségbe vonni. A színdarab a boldog ágról szól, amely csak akkor tökéletes, ha az egymást szerető férfit és nőt a lelki megértés köti össze, ha egymást kiegészítik, ha gondolatviláguk is megegyezik. Ebbe az eszmébe azután belekap­csolja még a szerző a művészházasság már sokat vitat­ott és boncolgatott kérdését: mű­vészembernek célszerű-e a tartós kötelék, ■amely­őt egy nőhöz köti, amely őt a család­i élet nyűgös­ségét­nek részesévé teszi. A darab csele­kménye tehát — mint lát­juk­­— mélyebb gyökereket ereszt és társadalmi problémával is foglalkozik. A «Boldogság« főszereplője a hírneves szobrászművész, aki már tíz éve szép, boldog házasséretet él feleségével; ekkor azonban a megszokottság, a nyugalom, a minden izgalom nélküli biztonság érzete megbénítja fantáziá­ját, ernyedtté teszi és i­tt kételkedni kezd te­hetségében is. A feleség emiztatja, bátorítja, de hasztalan. A művész kishitű, kétségbe van érve. Ekkor látogatóba jön egy fiatal leány, Takács Olga. Érdekes, megkap!» egyéniség, maga is művészietek, aki szép eredménnyel festeget. A szobrászra nagy hatással van a leány , ellomhult fantáziáját feltüzeli, m­onka­­k­övét fókámé"*, ja. A frátér új csővel lát napot eltemeti a jövendő, így, igy. És akit az élet gyásza elsodort, akire az idő vas­vesszeje ránehezedett, megemésztődik. A holnap lassan elporlasztja csontjait és a levegő áramlása szerte sodorja. De hátha ide sodorja Tériké ! Hátha fejedre hinti a sors a szeretetnek hamuvá, porrá lett tes­tét . . . Oh ! akkor az emlékezés szivedbe fog markolni és ajkadra fagyasztja a mo­solyt, lelkedre veri bilincseit a megtagadód­nak örök átka. Tériké ! Levelet kaptam a kietlen Szi­bériából. Te rólad is emlékezik a megtaga­dott. Néked is irt, de én azt a levelet már nem adom át. Pedig azt írja az a gyerek : . Összetörtén, sok nélkülözések közt is csak te reád gondolok. A semmittevés nagy nyomorúságában, a sötét, álmatlan éjs­akák borzalmasságában ah­­ hányszor repülök te hozzád Tériké. Rád gondolok. Parányi gyűrűd sokszor nézegetem s forgatom ujja­­mon. Érzem, hogy mesebeli ereje van s tün­dérek visznek gondolat sebességével te hozzád. Ott állok fehér szobádban hátad mögé lopódzva s mig te a kandalló tüzében andalogsz, keresem a múltat, m megilletődve követem gondolataid. Hol jársz?... Szi­béria hideg göröngyei, elszórt fejfái közt talán engem keresel ? . . . Küldöd-e sóhaj­ad, vágyó csókjaid hozzám, lánek párnája a fagyos föld, takarója a hideg, csillagos ég. Nézem bársonyos ajkad, keresem a múltat, a régen adott édes csók helyét. Tériké ! Még élek. Kicsinyke gyűrűd, mit adtál, eddig megőrzött s mit én húztam ujjadra, fogva tart. . .« I . Tériké ! Nehéz rabságából ezeket hja az a vén gyerek s még többet is, de én azt a levelet már te hozzád el nem juttatom, dologhoz és minden szobrán Olga arcát örökíti meg. Szerelmes lesz leányba, az is a művészbe. A szenvedély mind jobban erőt vesz a szob­rászon, akinek most csak egy a vágya: Olgát mint psrtot lemintázni. A leány sokáig nem akar erről hallani, de végre­­— amikor a feleség is unszolja — beleegyezik. A művész azonban most már szenvedélyétől ittasan a nőt látja modelljében és a leány az övé lesz. Mikor p­dig a leány szégyenkezve, lesújtva távozik, a mű­vész utána megy. Hogy az elvesztett boldog­ságért nyer-e kárpótlást,­­ ezzel a felelettel a szerző adós marad. Az erkölcsi igazság tehát meg-megbotlik a darabban, mert a fölfogás a morálról lehet különböző, de maga az erkölcs csak egy igaz­ságot ismer. És ez az igazság nem a férfi mellett szól. A művész elhatározása nem kelthet tehát általános megnyugvást. Ez a darab sebezhető pontja. Azután tulajdonképen komolyabb összeütközés, erősebb küzdelem nincs, mert az ellentétek nyugodtan, minden nagyobb komplikációk nélkül simulnak el. Mintha, ami történik, teljesen magától értetődő volna. De másrészt viszont az elintézhatatlan, hogy a­ szerző ügyes kézzel fejleszti a cselekményt, tud várakozást, kelteni, az alakok megrajzolása, a mindig választékos gondolatok, a gördülékeny társalgási hang az érdemes regényíró gyakor­lott szemére és tollára vallanak. Az előadás jó volt. Gát Sándor játszotta a művészt. Alakítása mint mindig, gondos, kifejező, megértető volt. Kellemes meglepetést keltett Mak­ay Margit, aki a mélyérzésű feleség szerepét sok közvetlenséggel, őszinte melegség­gel, természetes kedvességgel játszotta. Talán ezután a­ színház többször is bíz reá nagyobb feladatokat. Gombaszögi Ella — mint Olga — és Kardos egy kisebb epizódszerepben jók voltak. A közönség zajos tapsai a szerzőt többször a lámpák elé szólították. Péterfy Sándor: A kőszívű ember fiai. (»II. rész 1849. Jai­. Mór regényből színpadra alkalmazta Hevesi­ Sándor. Bemutatták ma a Magyar Színházban.) Csütörtökön láttuk az első részt, amely az «1848« címet viselte s ma, az első rész kétszeri ismétlése után a második rész került a közön­ség elé. Teljesen ugyanaz a közönség töltötte meg a­ színházat, mint az első este s a kritikus számára az a­ különleges helyzet adódott, hogy egyetlen színműből két bemutatót hallgatha­tott végig. Az előadó művészeknek szóló lelkes taps igazolja a már ismertetett felfogásunkat s ezúttal az első részről írott véleményünket, az egész műnek egységes ismerete után általános nézőpontokból kell kiegészítenünk. Soha sem volt hatásuk az olyan drámáknak, melyek egy életet rajzoltak meg, amikor évek története pereg le a színfalak mögött, ellenben a leg­közvetlenebb hatásúak voltak mindenkor azok a színpadi művek, amelyeknek minden akciója a színen nyert lebonyolítást. A modern drá­mai felfogás térben és időben is megegyező akar lenni a való lehetőséggel. Csakis az ilyen drámának nincsenek hézagai, csakis az ilyen drámával lehet irodalmi és színpadi sikert el­érni. Ennek a hiánya eredendő hibája minden olyan drámának, amely regényből készült s ettől a hibától «A kőszívű ember fiai« sem ment. A regény, Jókai egységes, kerek, minden részletben tökéletes regénye­ihez a dramatizált formához lépest olyan, mint a könyv és az illusztrációja. A könyvet illusztráló művész bizonyára azokat a részeket örökíti meg kép­ben, amelyek a leghatásosabb drámai fogalmát érzékítik s az nem tehet vita tárgya, hogy az illusztrációk egymás mellé állítása a szöveg nélkül legfeljebb az illusztrátor érdemét és ügyességét hirdeti, de nem a regény írójáét. Ettől az érzésünktől nem tudunk szaba­dulni akkor, mikor a második rész tényleg ha­tásos, sokszor raffináltan izgató képeit szem­léltük. Ebben a fölfogásunkban azután benne van Hevesi Sándor rendezői, illusztrátori és írói dicsérete is, de benne van Jókai magasz­­talása, akiről éppen Hevesi Sándor bizonyí­totta be, hogy olyan abszolút becsű művet alkotott a regényével, hogy im­e, csak a képe­ket tépték ki a könyvből s ezzel is ilyen nagy sikert lehet aratni. A színészek játékáról már többet tehetne írni. Jászai Mari drámai orgánuma az anya szerepében talán soha sem rezgettette meg úgy az ember lelki húrjait, mint mikor Jenő fiától elbúcsúzik s mint a­mikor a végjelenetben meg­tudja, hogy a félreértett fia megmentette a­­ Német színészek Budapesten. A német opera­társaság után ma a bécsi Volkstheater kezdte meg vendégszereplését a Városi Színházban. A bécsiek elhibázták a dolgot, mert valószínűleg udvarias­ságból Molnár Ferenc »A testőr» című művével kezdték a vendégjátékok sorozatát. Ezzel okvet­lenül kihívták az összehasonlítást a magyar elő­adással. Ez, minden kvalitásaik mellett, a Vígszín­ház együttesének javára dőlt el. Kramer Leopold, aki a színész szerepét játszotta, kitűnő, elsőrangú művész, de az ő alakítását jórészben elnyerte a hatalmas nézőtér, sokszor meg sem tehetett­ érteni, hogy mit beszél. Traute Carlsen, a női főszereplő ügyes színésznő, de Varsányi Irén alakítását meg sem közelíti. Forest és Tőry is jelesek voltak. A né­zőtér nagy hézagokat tüntetett fel, de a tetszés őszinte volt. * A „Pillangó főhadnagy“ bemutatója. A Ki­rályszínház jövő hetének eseménye a »Pillangó főhadnagy» bemutatója lesz. Martos Ferenc, Har­maik Imre és Komjáti Károly operettje pénteken, 7-én kerül először a közönség elé teljesen új kiállí­tással és új jelmezekkel. A »Pillangó főhadnagy» előadását szombaton és vasárnap este megismétlik. * A Belvárosi Színházból. Mészáros Giza és Simonyi Mária, továbbá Ilosvay Rózsi és Pethes Attila mind tényezői a »Noé bárkája» rendkívüli sikerének. Napról-napra lelkesebb hangulat viszi diadalra a Belvárosi Színházban Hatvany Lili szenzációs vígjátékát. * Hangversenyek. Gál Dezső dr. dalestéje az ügyvédi kamara dísztermében nagy sikert hozott, a kiváló művésznek és zeneszerzőnek. ízlés, tudás és bensőség jellemzik Gál dr. énekét. A Carmen, Faust, Bohémek és Zsidóné operák áriáiban, Schubert és Schumann dalaiban és a saját, nem közönséges tehetségre valló dalszerzeményeiben jelentékeny művésztehetséget ismert meg a kö­zönség. Gál Dezső dr. zajos tapsokat kapott és vele osztozott a sikerben Fliegl József, az ismert jeles zongoraművész, aki a kíséretet látta el. Kladivko Vilmos, a Nemzeti Zenede jeles tanára szombaton délután a Vigadó kistermében sikerült vizsgahangversenyt rendezett növendékei­vel. Az alsó osztályokból kiváltak: Szabi Sándor, Kolba Vilmos, Feledi Béla, Almássy Katalin és Zipernovszky Fülöpke. Az ötödik osztályból La­­borcz Mária, Gabath Frigyes és a trióban Túri Ilonka tűntek fel. A kiművelő osztályból Ziper­­novszky Irma, Weinberger József és Weber Maigrt kaptak megérdemelt tapsot. * A színházak jövő heti műsora. Nemzeti Szín­­ház. Hétfő »Árva László király», kedd »II. József császár», szerda »Remény», csütörtök »II. József császár», Péntek »Romeo és Julia», szombat »Árva László király», vasárnap délután »Charlotte kis­asszony», este »Görögtűz», hétfő »II. József csá­szár»,Operaház. Hétfő .­Nincs előadás, kedd »Aida», szerda »A kékszakállas herceg vára», »Bécsi ke­ringő», csütörtök »Mignon», péntek »Zeneakadé­miai vizsga. Vígszínház. Hétfő »Boldogság», kedd »Az asz­­szony és a bábu», szerda »Boldogság», csütörtök »A princ», péntek »Boldogság», szombat délután Színésziskolai vizsgaelőadás, este »Az asszony és a bábu», vasárnap délután »A princ», este »Bol­dogság», Magyar Színház. Minden este »A kőszívű ember fiai váltakozva I. rész, másnap II. rész. Hétfőn az I. rész kerül színre, vasárnap délután »Hotel Im­perial», este »A kőszívü ember fiai I. rész.» Király Színház. Csütörtökig »A pacsirta», péntek »Pillangó főhadnagy» (bemutató előadás), szombat és vasárnap délután vizsgaelőadás, este »Pillangó főhadnagy». Városi Színház. Hétfő «Az ördög», kedd »Az öröm gyermekei», szerda »Barnhelmi Minna», csü­törtök »Márta», péntek »Három a kislány», szom­bat »Kóristalány», vasárnap délután »A kis szele­­burdi»,­ este »Márta». Fővárosi nyári színház (Budán). Hétfő »Dró­tostót», kedd »Luxemburg grófja» szerda »A zöld kabát» (bemutató), csütörtök »A zöld kabát», pén­tek »Carmen», szombat délután »Mágnás Miska», este »Lengyel­­ vér», vasárnap délután »Az iglói diákok», este »Lengyel vér». Belvárosi Színház . Egész héten »Noé bárkája», vasárnap délután a »Május» műsor. Budapesti­ Színház. Egész héten »Császár és Császár», vasárnap délután és este is. BUDAPEST, 1918 junius 2., wamsf. n.­ ­ maga élete árán a bátyja életét. A végfelénél némajátéka élmény marad telkünkben. Torz­ Jenő kicsiszolt finomságú előadása a nagy belső harcokkal küzdő szerepben méltó eddigi alakí­tásaihoz. Péchy Blanka, mintha Jókai könyvé­ből volna kivágva, megtestesített eszménye a nagy író női alakjainak. Kasich Eszter, Jan­kovich Magda szintén át tudtak hasonulni a regény szelleméhez. Hű interpretálói voltak a regény alakjainak Vándory, Ihász, Gyárfás, Simon Marosa, Gyöngyi, Halmi Margit, Kör­­mendy és Réthey és ennél nagyobb dicséretet nem is kaphat színművész. Nem korhű, de ízlé­ses volt a kiállítás s nem tehet panasza sem a dramatizálónak, sem a színháznak, lelkes közönség zugó tapsvihara egyaránt szólt a sze­replőknek, szerzőnek és a színháznak is.­­ Boross Mihály.

Next