Budapest, 1918. július-szeptember (42. évfolyam, 151-228. szám)
1918-08-15 / 189. szám
1918 augusztus 15., csütörtök. BUDAPEST — Kápolnaszentelés és tisztavatás a Ludovikában. A Ludovika Akadémia újjáalakított kapolnajának, és az elesett bajtársak emléke megörökítésére létesített előcsarnokának április hó 14-re tervezett felszentelése a folyó tanév végével kilépő akadémikusok felavatásával kapcsolatosan augusztus 17-én tartatik meg. Az ünnepélyen a királyt József Ferenc főherceg fogja képviselni. Az ünnepély délelőtt kilenc órakor kezdődik. Tíz órakor a kivonult két akadémikus gyalogszázad, lovas- és lövegszakasz díszmenete után a felavatási ünnepély veszi kezdetét, mely szintén az Akadémia előterén a következő sorrendben fog megtartatni: Csernoch János dr. bíboros hercegprímás szent beszéde. A kinevezésekről szóló legfelsőbb elhatározás felolvasása, eskütétel és kardszentelés. A főherceg az újonnan kinevezett tiszteket üdvözli. Az Akadémia parancsnokának és a kilépők búcsúbeszédei. A kivonult akadémikus gyalogszázad diszmenete az újonnan felavatottak felett. — Törökszentmiklós város lesz. Törökszentmiklós nagyközség képviselőtestülete hoszszabb vita után kimondotta, hogy rendezett tanácsú várossá alakul át. A községnek egy millió nyolcszázkilencvennégyezer korona adóssága van, amelyből 1.121.000 korona a községi üzemben levő téglagyárat és elektromos művet terheli. Az adósságok törlesztése céljából a községnek bérbeadás útján hasznosított földjeit öt holdas részletekben nyilvános árverésen eladják. A gyermeknyaraltatási akció második turnusa. A Tengermelléken nyaraló gyermekek e hónap végéig maradnak fenn, azután átadják helyüket a gyermeknyaraltatási akció második turnusának. A második turnus első csoportja szeptember 2-án indul útnak és szintén egy hónapig marad a tengerparton. A turnus,összeállítása már megkezdődött. — Földrengés Krajnában, Laibachból jelentik . Tegnap este tíz órakor erős földrengés volt. Az órák megállottak, az ablakok csörömpöltek, az ajtók önmaguktól kinyíltak. Négy lökést éreztek a városbeli és a környékbeli lakosok, a legerősebb lökés tíz óra 2 perckor volt. Elmentek a csehek. Kaposvárra, mint elülhettük, visszatértek a vitéz 44-esek, a 98-ik cseh gyalogezred pedig eltávozott a városból. Most aSomogyi Hírlap] így bucsúztatja a cseheket : Elmentek a csehek, kik majdnem kiéhezélték Kaposvárt , akik idehozták egész famíliájukat a nyakunkra és nagy mennyiségben csempészték ki az élelmiszereket. A legénységnél nem volt különb a tisztikar cseh része sem. Egyetlen jótékony célú vetélyen soha meg nem jelentek, a kávéházakban tüntetően csehül beszéltek stb. Elmentek, kevesen sajnálják őket. — Helyreállt a román vasúti kapcsolat. A román háború alatt Romániával megszakadt vasúti forgalom e hó 17-én ismét megkezdődik. Romániával való végleges vasúti közlekedésünk csak a román béke mindkét részről való ratifikálása után lez megállapítva. — Kolerajárvány Ukrajnában. Az Express- Korrespondent kievi távirata szerint Ukrajnában a kolera járványszerűen föllépett, különösen Charkov kormányzóságban öl nagyobb méretet. — Merényletek a rajnai vasutak ellen. Kölnből, jelentik, hogy a Felsőrajna mentén lévő vasútvonalakon az utóbbi napokban gyakran követtek el merényleteket a vonatok ellen. Erős vasrudakat fektettek a sínekre és csak a személyzet éberségének volt köszönhető, hogy nagyobb szerencsétlenség nem történt. A katonai hatóságok szigorú vizsgálatot indítottak. — Jön a mozicenzúra ! A mozik államosításáról szóló törvényjavaslat kapcsán sor kerül a filmek cenzúrájára is. A kormány megbízta Horváth Elek miniszteri tanácsost az erre vonatkozó javaslattervezet kiolgozásával. A miniszteri tanácsos valószínűleg még ebben az évben elkészül a tervezettel. Mint értesülünk, a javaslat központi cenzúrabizottság felállítását tervezi, ennek a bizottságnak kell bemutatni minden filmet s csak a bizottság engedélye után lehet forgalomba hozni. A cenzúrát külön meg is kell fizetni, a kormány a cenzuradijakból néhány százezer korona bevételt remél. — Öngyilkos urileány. Alsózsolca község határában a Sajóból egy jól öltövött öngyilkos nő hulláját fogták ki. — Osztrák gyermekek Miskolcon. Tegnap este 282 osztrák gyermek érkezett Miskolcra. A vasútnál Szentpály István dr. polgámnester és Rimóczy József fogadták és üdvözölték őket. A gyermekeket a minoriták zárdájában és az egyik iskolában helyezték el. — Nyomdászok félszázados jubileuma. A Franklin-Társulat igazgatósága és nyomdai személyzete Fejérvizy Márton nyomdászságának hatvan éves. Jesztrabszky Antal, Kisfalusy Károly, Schuster János, Reiter József és Roth Samu félszázados jubileuma alkalmából ünnepélyt rendez augusztus 17-én (szombaton) este a Margitszigeti Hadikiállítás területén lévő Sebestyén-féle vendéglő fedett, helyiségében, szimfonikus katonazene és az «Ébredés» nyomdászdalkör közreműködésével. — Házasság.Mészáros Lajos ma tartotta esküvőjét Duronelly Alajos posta- és távirdaigazgató leányával, Edithtel. — Megeszik a finnek Nagy Péter cár szobrát. Stockholmból jelentik. Egy finn lap azt írja, hogy Nagy Péter cár helsingforsi szobrát, amelyet a fokrdahnárok nagyon , megrongáltak, felajánlották a németeknek élelmiszer ellenében. A hatalmas bronzszobor körülbelül négyszázhetven méter mázsa súlyú. — Olasz repülőgép Zágráb fölött. Néhány nappal ezelőtt egy olasz repülőgép jelent meg Zágráb fölött és nyomtatott cédulákat dobált le, amelyen felszólította, a közönéget, hogy valósítsa meg a délszláv ideákat és csatlakozzék az antanthoz. A nép körében elterjedtaz, a hír, hogy a gépben egy Jambirisek nevű shorvát hazaárulótt! , aki Tagja volt a horvát- Iszerb koalíciónak és aki a háború kitörésekorOroszországba szökött, ahonnan sikerült neki intőbb Olaszországba jutnia. Gondoskodás történt ••arról, hogy hasonló meg! p 'é-rk ne érthessék • Z'-gráb lakó-.- gV. 1 — Szeged város közgyűlése, Szegedről jelentik : Szeged város közgyűlése ma délután Kelemen Béla doktor főispán elnöklésével ötszáz ágyas uj kórház építésére 5 millió koronát szavazott meg, a kórházépítés még fennmaradó költségének fedezését a város a kormánytól kéri, mely kérelemnek teljesítésére a főispán már a belügyminisztertől ígéretet is kapott. Az új kórház alapkövének letétele szeptember második felében történik, a királyi pár látogatása alkalmával. Szeged város lelkes hódolattal várja az uralkodó párt és fogadására nagyszabású előkészületeket tesz. A rendkívüli közgyűlés egyébként felháborodással utasította vissza a szegedi királylátogatással kapcsolatosan a sajtóban közzétett célzajos rosszindulatú híreket. Repülőtisztek katasztrófája. Klagenfurtból jelentik, hogy ez ottani repülőtéren tegnap lezuhant egy repülőgép, amelyen két tisztük. Az egyik : Ehrfeld Herbert hadnagy koponyatörést szenved 41 és néhány óra múlva meghalt, a másik tisztnek, Kutschern hadnagynak mind a két alsó lábszárcsontja eltört és állapota éles veszélye. — Halálozás. Özvegy Gál Antalné elhunyt Budapesten. Békéscsaba kétszázéves. Békéscsaba nagyközség képviselőtestülete nemrég mondotta ki rendezett tanácsú várossá való alakulását. Ez a közgyűlés összeesett a város alapításának 200-ik évfordulójával. Az 1718-ik évben jött le a mai Békéscsaba vidékére három földmives és ott, a törökök által feldúlt, elvadult, mocsaraktól lepett vidékeken a földesúrtól a telepítésre kedvező feltételeket kapott. A következő évben rajokban hozták társaikat le a mai Békéscsabára. — Kettős gyilkosság. Rejtelmes merénylet történt Kiszállva községben. A főutcán egy katona rátámadt Bobeszko Vaszily orosz fogolyra sözétszer rálőt. Az orosz nyomban meghalt, mire a katona nekiesett az arra menő Fekete Istvánnénak, agybafőbe verte. Az aszszony is belehalt sérüléseibe. A gyilkos elmenekült. Az óragyáros zsírt szállít Ausztriába. A Kun és Krosbak óragyártó és pramanagykereskedő cég (Károly Király út 26.) üzemvezető beltagja, Kun Imre, aki négy esetben postai csomagokban 7—10 kilogrammig terjedő súlyban összesen 35 kilogramm zsírszalonnát küldött a Sehlenker és Kienzle komotnui cégnek Csehországba, a szállítóleveleken pedig árubevallásként áraműszerkezetek szerepeltek. Ezért a kihágásért a IV. kerületi kapitányságon Tóth Gyula Kázmér dr. Kun Imre nagykereskedőt ■ négyszáz korona pénzbüntetésre,és a, áru elkobzására ítélte. Az ítélet ellen Kun Imre felebbezést jelentett be.k Százezer koronás lopás Debrecenben Debrecenből Írják, hogy vasárnap éjszaka az ügyeletes káplár orosz hadifoglyokat látott az anyaggyűjtő állomás körül bujkálni, akik a káplár láttára elmenekültek, miközben az anyaggyűjtőből ellopott húsz darab takarót és egyéb kincstári tárgyat dobtak el. Reggelre megállapították, hogy a tolvaj orosz foglyok az anyaggyűjtőből hatszáz gombolyag cérnát, négyezer korona értékű tiszti öltönyt és fehérneműt és még sok értékes kincstári tárgyat loptak el, amelyeknek értéke megközelíti a százezer koronát. A nyomozás során a katonai rendőrség, az anyaggyűjtő mögött elterülő kukoricásban három katonaszökevényre akadt, akik három hónappal ezelőtt szöktek meg és saját bevallásuk szerint harminckét betöréses lopást követtek el. A szökevények Sütő József, Rónai László és Horváth Gábor honvédek, akik a vasúti kocsikat is többször megdézsmálták. — A munkások nyugdíjegyletének jubileuma. A Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegylete augusztus hó 18-án délelőtt tíz órakor Budapesten az Országos magyar királyi Zeneakadémia hangversenytermében, (VI. ker., Liszt Ferencién 12. szám) pákái Kötbér Lajos, az egylet örökös tiszteletbeli elnökének elnöklete alatt, huszonötéves fennállásának emlékére díszközgyűlést tart. — Elitéit árdrágítók. Kecsmár József kerecsenül földmives Budapestre jött rokonai látogatására és egy kosár tojást hozott, hogy vasúti költségeit abból fedezze. Az utcán darabonként egy koronáért árusította hatvanhat fillér maximális ár helyett. Tóth Gyula Kázmér dr. IV. kerületi rendőrfogalmazó egy napi elzárásra és 50 korona pénzbüntetésre ítélte. — Pisztricz Róza gyümölcsárust, a Mehmed szultán út 11. számú ház kapualjában lévő gyümölcsárusra nem írta ki az árakat, amiért is ötven korona pénzbüntetésre ítélték a IV. kerületi kapitányságon. — Megjavult a tékozló herceg. Vilmos német császár azt a hadbírósági határozatát, amely Frigyes Lápot porosz herceget a gondnokság alá helyezte, hatálytalanította azzal az indokolással, hogy a herceg már nem tékozló és életmódja rendezett. A fiatal herceg egyébként a eiséli kormánynál teljesít szolgálatot. — Ünnepelt posta- és távirdatitkár. A posta- és távirdaigazgatóság tisztviselői megható ünneplésben részesítették ma délelőtt Gerö Miksa dr. posta- és távirdatitkárt negyedszázados jubileuma alkalmából. Az összegyűlt kartársak nevében Szegffy Mátyás postafőtanácsos igen szép beszédben üdvözölte a jubilánst, átadva neki Reményi Károlynak a posta- és távirdafőigazgatónak meleghangú elismerő oklevelét. Gerti dr. a könnyek is meghatva mondott köszönetét. — Ipari munkások megjutalmazása. Sztereny József báró kereskedelmi miniszter leiratot intézett az ország összes kereskedelmi és iparkamaráihoz, amelyben elrendeli, hogy minden kereskedelmi és iparkamara székhelyén öt-öt ipari munkást, kik hosszabb idő óta teljesítenek szolgálatot egy munkaadónál, jutalomban részesít. A jutalom összegén kívül az illető munkások elismerő okiratot kapnak. — Rálőtt a feleségéra. A Dobozi utca 25. számú házban Meszlényi Sándor földmives szökött katona ma délután rálőtt feleségére ; az asszonyt könnyű sérülésével a Dologkórházba szállították, a merénylő férjet letartóztatták. Családi perpatvarok miatt akart a férj végezni feleségével. A Dunába ugrott. Ma délután 3 óra tájban a Margit,-híd pesti hídfőjénél Somogyi Katalin tizenkilenc éves hivatalnokleány öngyilkossági szándékból a Dunába ugrott. A délnémet hajóstársaság legényeinek sikerült kimenteni a leányt, akit a mentők a Rókus-kórházba szállítottak. — Merénylő katona. Ma délután 4 órakor Meszényi Sándor negyvenkét éves köztüzér a Dobozi utcában megvárta a feleségét. Az 5-ös számú ház előtt revolverével rálőtt az asszonyra. Meszlényi féltékenykedett az asszonyra és ezért követte el tettét. Meszlényiné született Sipos Mária, vállán szenvedett könnyebb sérülést. A mentők a Dologház-kórházba szállították. Meszlényi Sándort, aki a tett elkövetése után futásnak eredt, hosszabb üldözés után elfogták és a főkapitányságra vitték, ahol átadták az illetékes katonai hatóságnak. — Hasbaszúrta a haragosát. Tegnap éjszaka, az Üteg utca 21. számú ház udvarán dí.t. fiatalkorú géplakortossegéd összeszólalkozott Szabó Imre "harminckét éves vasöntővel, akit a szóváltás hevében bicskájával hasbaszúrt. Szabót súlyos sérülésésekkel a Rethen llakóházba szállították, a lakatossegédet pedig a rendőrség őrizetbe vette. "