Budapest, 1946. (2. évfolyam)
12. szám - BORBIRÓ VIRGIL: Városrendezési tervpályázat 7.5 év előtt
A Pest-Buda-Óbudát alkotó városcsoport egységét elsőnek Széchenyi István és Kossuth Lajos látták át, s a múlt század negyvenes évétől kezdve ők már csak Budapestről beszéltek. Széchenyi szűkebb baráti köréhez tartozott Andrássy Gyula is, aki 1849 nyarán diplomáciai küldetésben Konstantinápolyba utazott és ezért őt »in effigie« halálra ítélték. 1858-ig nyugaton, Párisban élt, majd hazatérve, politikai pályája meredeken felfelé szárnyalt és 1867-ben elfoglalta a magyar miniszterelnöki széket A következő év tavaszán Budapest egységesítésére és nyugateurópai értelemben elképzelt fejlesztésére szépítőbizottságot alakított a három város képviselőiből, azok előtt tett nyilatkozatában a Reitter Ferenc tervezte körcsatorna helyett egy nagy körútnak, a margitszigeti és a Gellérthegy alatti hídnak megépítését, egy a Városligetig vezető sugárút megnyitását tűzte ki első programul a megjelentek elé. 1870-ben Andrássy Gyula nyilván a londoni városcsoport egységesítésén 1844 óta fáradozó Metropolitan Board of Works mintájára felállítandó Fővárosi Közmunkák Tanácsát megalapító törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870 december 15-én közölte a nyilvánossággal, hogy a főváros részletes szabályozási tervének kidolgozására nemzetközi pályázatot ír ki. Az igen tág és rugalmas kiírás a pályázóktól sokat követelt. A beérkezett műveket a bírálat bevárása nélkül a Magyar Tudományos Akadémia palotájában nyilvánosan kiállították, a pályázattal kapcsolatosan beérkezett műleírásokat megküldték a sajtónak, testes, 360 oldalas kőnyomatos füzetben. A füzetben a pályázati program és a pályaművek leírása német nyelven jelent meg, ezt a »Magyar Újság« élesen kifogásolta, mire a Tanács eljárását azzal mentette, hogy a pályázók — az egy angol pályázó kivételével — német szöveget adtak be. Az egykori pesti napilapok tíz napon át bőségesen és részletesen írtak a pályázatról, így nemcsak véleményt nyilvánítottak, hanem a közönség figyelmét is mindig újra és újra a pályaművekre irányították. A bírálók december 1-re, a kitűzött időre elkészültek a döntéssel. Az első díjat Lechner Lajos nyerte el, aki 1871 június 21-ig — amikoris a közlekedési és közmunkaügyi miniszterré nevezték ki — a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke volt. A második díjat Feszl Frigyes kapta, a harmadik díjat pedig az angol Klein és Fraser építészek vitték el. Érdekes, hogy a sajtó a kiállításról beszámoló cikkeiben is ezeket a terveket emelte ki. Milyen gondolatokat vetettek fel hetvenöt év előtti a pályaművek szerzői? Abból, amit a körülmények folytán a tervekről tudunk, sok minden érdekes és jelentős dolog derül ki. Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy a főváros jövőjéről 75 év előtt sok tekintetben egységes vélemény állhatott fenn, míg a részletek tekintetében az akkor alig másfél éve működő Közmunkatanács máris olyan szempontokat és elgondolásokat érlelt ki, amelyeket a pályázók nagyobbára magukévá tettek, részben bizonyára azért, mert szinte magától értetődő volt. Ilyen volt a körút és sugárút rendszer, a Gellérthegy alatti híd és a Margithíd, az Országház dunaparti elhelyezése, a központi (Keleti) pályaudvarnak a Kerepesi útra helyezése. A mai városrendező számára Lechner Lajos műleírásának bevezetése igen megkapó. Lechner magyarázatait azzal vezeti be, hogy »Beta« néven említett, előttünk ismeretlen városrendező szavait idézi : »A jövő városai egyáltalán nem állnak majd sűrűn egymás mellé és egymás fölé rakott, levegőt, fényt és napfényt nélkülöző nyomortanyákból és fényűző palotákból, hanem házak, kertek, szántók és rétek csoportjaiból fognak állani, ahol a földműves, iparos és gyári munkás egyaránt boldog és szabad részese lesz a közös érdekeknek. Ezek között levegőzhetnek, napozhatnak, heverészhetnek a fűben, a házak között csendes terecskéket találnak gondolkodásra, életre és szerelemre anélkül, hogy minden pillanatban megzavarják és elkergetik őket.« Városaink — folytatja Lechner — túlzsúfoltságának az egészségre és élettartamra is átkos befolyásának éppen ezért a tágassággal kell véget vetni. Alapjában véve ma sem vallhatunk más felfogást és a felfogás Lechner Lajos tervében több vonatkozásban érvényesül. Feszl Frigyes pályaművének leírását ezzel vezeti be : »Nem elég, ha a város elrendezése célszerű, annak szépnek, megnyerőnek is kell lennie, ezért a racionális és az esztétikai mérlegelések egyensúlyát kell elérni. Ezután gondosan magyarázza — nyilván a várható ellenvetések leszerelésére —, hogy a bontásos szabályozások nem igen kerülhetők el, de azok költségét a megjavított telkek értékesebbé válása bőségesen fedezni fogja. Arra nem tér azonban ki, hogy a magántelkek szabályozásából eredő értéknövekedés miképen tér vissza a közpénztárba, hogyan fordítható a szabályozási műveletek fedezésére? Elképzeléseinek részletes ismertetését egészen más módon, a főforgalmi hálózat ismertetésével nyitja meg. A pesti Nagykörút és a budai körút feladatát abban látja, hogy a kívülről érkező forgalmat a városmagtól eltereljék, a pesti belső körút feladata pedig az lesz, hogy az odáig érkezett járműveket mégegyszer széttereli. De ezenfelül a pesti városmagban múlhatatlanul szükségesnek tart egy, a Belvárost átszelő útvonalat, amely a Széna-(mai Kálvin-)tértől a Lánchídhoz vezet. A Nyugati pályaudvart a körúttól hátrább kívánja telni, a még csak tervezett központi (Keleti) pályaudvart a Kerepesi út külső szélén tartja felépítendőnek. Feszi ezenkívül lelkiismeretesen végigvizsgálja a belső várost is és itt egy nagyobb szabályozást és áttörést javasol. Igen érdekesek Budára vonatkozó tervei : a budai körutat a mai Mártírokútja, Krisztina körút, majd az Alkotásutca vonalán vezeti és a Dunához visszaforduló szakaszt, mint kilátásos utat, a Gellérthegyen, a mai Nagyboldogasszony útja táján oldja meg. Egészen nagyszabásúak a Vár rendezésére vonatkozó elképzelései. A Gellérthegy tetejére kilátásos utak övezte monumentális emlékcsarnokot, magyar Pantheont szeretne építeni, a Kisgellérthegyre pedig, amelyet még Elemárhegynek nevez, hatalmas honvédemlékművet. Feszi terve, leírása szerint sokkal részletesebb volt Lechner tervénél, a kisebbnagyobb részletszabályozások kérdéseibe is belemerült és egykori közlések szerint pompás vízfestményei azt magas művészi szintre emelték. Klein és Fraser magyar nyelven reánk maradt műleírását lapozva, azt érezzük, hogy a külföldi tervezőket a város dunaparti fekvése különösen megragadta s hogy ezért a Duna-tengelytől, a Lánchídtól, mint középső kereszttengelytől indultak ki. A Nyugati pályaudvart a lipótvárosi Dunapartra áthelyezendőnek tartják, és fontosnak vélik a Kerepesi-(Rákóczi-)út és a Hatvani-(Kossuth Lajos-)utca alapos szabályozását. A Belvárost a Fehérhajószállónál északra megnyitják és pedig akárcsak Feszi, a Vörösmarty tér irányában. Másik tervükön a Bálvány-utca irányában a Fürdő-(József Attila-)utcát déli oldalán kiszélesítendőnek tartják és elsőnek vetik fel a Kereskedők csarnokának (Lloyd-palota) elbontását, a csarnokos homlokzatát nem tartják megfelelőnek és az új épületet az Akadémia homlokzatával egybehangzóvá tervezik. Az Újépület lebontása után ezen a területen úgy kívánják a minisztériumokat felépíteni, hogy középütt nagyobb tér maradjon. BORBÍRÓ VIRGIL VÁROSRENDEZÉSI TERVPÁLYÁZAT 75 ÉV ELŐTT A Lánchíd tér, amin a fővárosi közönség sakkozhat is. Gúnyrajz a »Borsszem Jankóból« 1871-ből 466