Budapest, 1946. (2. évfolyam)

12. szám - BORBIRÓ VIRGIL: Városrendezési tervpályázat 7.5 év előtt

A Pest-Buda-Óbudát alkotó város­csoport egységét elsőnek Széchenyi István és Kossuth Lajos látták át, s a múlt század negyvenes évétől kezdve ők már csak Budapestről beszéltek. Széchenyi szűkebb baráti köréhez tar­tozott Andrássy Gyula is, aki 1849 nyarán diplomáciai küldetésben Konstantiná­polyba utazott és ezért őt »in effigie« halálra ítélték. 1858-ig nyugaton, Páris­ban élt, majd hazatérve, politikai pályája meredeken felfelé szárnyalt és 1867-ben elfoglalta a magyar miniszterelnöki széket A következő év tavaszán Budapest egysé­gesítésére és nyugateurópai értelemben elképzelt fejlesztésére szépítőbizottságot alakított a három város képviselőiből, azok előtt tett nyilatkozatában a Reitter Ferenc tervezte körcsatorna helyett egy nagy körútnak, a margitszigeti és a Gellérthegy alatti hídnak megépítését, egy a Városligetig vezető sugárút meg­nyitását tűzte ki első programul a meg­jelentek elé. 1870-ben Andrássy Gyula nyilván a londoni város­csoport egysége­sítésén 1844 óta fáradozó Metropolitan Board of Works mintájára felállítandó Fővárosi Közmunkák Tanácsát meg­alapító törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870 december 15-én közölte a nyilvánossággal, hogy a főváros részletes szabályozási tervének kidolgozá­sára nemzetközi pályázatot ír ki. Az igen tág és rugalmas kiírás a pályázóktól sokat követelt. A beérkezett műveket a bírálat bevárása nélkül a Magyar Tudományos Akadémia palotájában nyilvánosan ki­állították, a pályázattal kapcsolatosan beérkezett műleírásokat megküldték a sajtónak, testes, 360 oldalas kőnyomatos füzetben. A füzetben a pályázati program és a pályaművek leírása német nyelven jelent meg, ezt a »Magyar Újság« élesen kifogásolta, mire a Tanács eljárását azzal mentette, hogy a pályázók — az egy angol pályázó kivételével — német szöveget adtak be. Az egykori pesti napilapok tíz napon át bőségesen és részletesen írtak a pályá­zatról, így nemcsak véleményt nyilvá­nítottak, hanem a közönség figyelmét is mindig újra és újra a pályaművekre irányították. A bírálók december 1-re, a kitűzött időre elkészültek a döntéssel. Az első díjat Lechner Lajos nyerte el, aki 1871 június 21-ig — amikoris a közlekedési és közmunkaügyi miniszterré nevezték ki — a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke volt. A második díjat Feszl Frigyes kapta, a harmadik díjat pedig az angol Klein és Fraser építészek vitték el. Érdekes, hogy a sajtó a kiállítás­ról beszámoló cikkeiben is ezeket a terveket emelte ki. Milyen gondolatokat vetettek fel hetvenöt év előtti a pályaművek szerzői? Abból, amit a körülmé­nyek folytán a tervekről tudunk, sok minden érdekes és jelentős dolog derül ki. Mindenekelőtt nyilvánvaló, hogy a fő­város jövőjéről 75 év előtt sok tekintetben egységes vélemény állhatott fenn, míg a részletek tekintetében az akkor alig másfél éve működő Közmunkatanács máris olyan szempontokat és elgondolá­sokat érlelt ki, amelyeket a pályázók nagyobbára magukévá tettek, részben bizonyára azért, mert szinte magától értetődő volt. Ilyen volt a körút és sugárút rendszer, a Gellérthegy alatti híd és a Margithíd, az Országház dunaparti elhelyezése, a központi (Keleti) pálya­udvarnak a Kerepesi­ útra helyezése. A mai városrendező számára Lechner Lajos műleírásának bevezetése igen meg­kapó. Lechner magyarázatait azzal vezeti be, hogy »Beta« néven említett, előttünk ismeretlen városrendező szavait idézi : »A jövő városai egyáltalán nem állnak majd sűrűn egymás mellé és egymás fölé rakott, levegőt, fényt és napfényt nél­külöző nyomortanyákból és fényűző palotákból, hanem házak, kertek, szántók és rétek csoportjaiból fognak állani, ahol a földműves, iparos és gyári munkás egyaránt boldog és szabad részese lesz a közös érdekeknek. Ezek között levegőz­hetnek, napozhatnak, heverészhetnek a fűben, a házak között csendes terecskéket találnak gondolkodásra, életre és szere­lemre anélkül, hogy minden pillanatban megzavarják és elkergetik őket.« Váro­saink — folytatja Lechner — túlzsúfolt­ságának az egészségre és élettartamra is átkos befolyásának éppen ezért a tágas­sággal kell véget vetni. Alapjában véve ma sem vallhatunk más felfogást és a felfogás Lechner Lajos tervében több vonatkozásban érvényesül. Feszl Frigyes pályaművének leírását ezzel vezeti be : »Nem elég, ha a város elrendezése célszerű, annak szépnek, meg­nyerőnek is kell lennie, ezért a racionális és az esztétikai mérlegelések egyensúlyát kell elérni. Ezután gondosan magyarázza — nyilván a várható ellenvetések leszere­lésére —, hogy a bontásos szabályozások nem igen kerülhetők el, de azok költségét a megjavított telkek értékesebbé válása bőségesen fedezni fogja. Arra nem tér azonban ki, hogy a magántelkek szabá­lyozásából eredő értéknövekedés miképen tér vissza a közpénztárba, hogyan fordít­ható a szabályozási műveletek fedezésére? Elképzeléseinek részletes ismertetését egészen más módon, a főforgalmi hálózat ismertetésével nyitja meg. A pesti Nagy­körút és a budai körút feladatát abban látja, hogy a kívülről érkező forgalmat a városmagtól eltereljék, a pesti belső körút feladata pedig az lesz, hogy az odáig érkezett járműveket mégegyszer széttereli. De ezenfelül a pesti város­magban múlhatatlanul szükségesnek tart egy, a Belvárost átszelő útvonalat, amely a Széna-(mai Kálvin-)tértől a Lánc­hídhoz vezet. A Nyugati pályaudvart a körúttól hátrább kívánja telni, a még csak ter­vezett központi (Keleti) pályaudvart a Kerepesi­ út külső szélén tartja fel­építendőnek. Feszi ezenkívül lelkiismere­tesen végigvizsgálja a belső várost is és itt egy nagyobb szabályozást és áttörést javasol. Igen érdekesek Budára vonatkozó tervei : a budai körutat a mai Mártírok­útja, Krisztina­ körút, majd az Alkotás­utca vonalán vezeti és a Dunához vissza­forduló szakaszt, mint kilátásos utat, a Gellérthegyen, a mai Nagyboldog­asszony­ útja táján oldja meg. Egészen nagyszabásúak a Vár rende­zésére vonatkozó elképzelései. A Gellérthegy tetejére kilátásos utak övezte monumentális emlékcsarnokot, magyar Pantheont szeretne építeni, a Kisgellérthegyre pedig, amelyet még Elemárhegynek nevez, hatalmas honvéd­emlékművet. Feszi terve, leírása szerint sokkal rész­letesebb volt Lechner tervénél, a kisebb­nagyobb részletszabályozások kérdéseibe is belemerült és egykori közlések szerint pompás vízfestményei azt magas művészi szintre emelték. Klein és Fraser magyar nyelven reánk maradt műleírását lapozva, azt érezzük, hogy a külföldi tervezőket a város duna­parti fekvése különösen megragadta s hogy ezért a Duna-tengelytől, a Lánc­hídtól, mint középső kereszttengelytől indultak ki. A Nyugati pályaudvart a lipótvárosi Dunapartra áthelyezendőnek tartják, és fontosnak vélik a Kerepesi-(Rákóczi-)út és a Hatvani-(Kossuth Lajos-)utca alapos szabályozását. A Belvárost a Fehérhajó­szállónál északra megnyitják és pedig akárcsak Feszi, a Vörösmarty­ tér irányá­ban. Másik tervükön a Bálvány-utca irányában a Fürdő-(József Attila-)utcát déli oldalán kiszélesítendőnek tartják és elsőnek vetik fel a Kereskedők csar­nokának (Lloyd-palota) elbontását, a csarnokos homlokzatát nem tartják meg­felelőnek és az új épületet az Akadémia homlokzatával egybehangzóvá tervezik. Az Újépület lebontása után ezen a terü­leten úgy kívánják a minisztériumokat felépíteni, hogy középütt nagyobb tér maradjon. BORBÍRÓ VIRGIL VÁROSRENDEZÉSI TERVPÁLYÁZAT 75 ÉV ELŐTT A Lánchíd tér, amin a fővárosi közönség sakkozhat is. Gúnyrajz a »Borsszem Jankóból« 1871-ből 466

Next