Budapest, 1947. (3. évfolyam)

2.szám - ZELK ZOLTÁN: A víz (Vers)

76 Az olasz újságírók valami ügyetlenség miatt elmaradtak s pár apró cikktől eltekintve elég nyomtalanul maradt a kiállításunk. Hála Istennek, az anyagi része jól sikerült: az utolsó héten (3 hétig volt »nyitva«, de csak az elsőn jöttek látogatók) a magyar Kultuszminisztérium is és Budapest Székesfőváros is vásárolt. Tőlem két képet vettek, összesen 1900 óráért, ezt a pénzt igyekszem hazavinni, hogy az otthoni munkámat legalább egy időre biztosíthassam. Hogy Nápoly ennyi örömet ad , amennyit adott, azt nem hittem. Csak Tizián képeiért is érdemes lett volna lejönnöm, a pompeji freskók s pár szobor pedig fejedelmi ráadás —, hogy a királyi ráadásról , Endre király és Mária királyné sírjáról, illetve templomáról ne is írjak. Az utóbbi időben Rómában már el kellett kezdenem a dolgokat búcsúzó szemmel nézni s csak ekkor láttam mennyi minden van, amit nehéz otthagyni. A Sixtusi kápolnába még párszor elmegyek »búcsúzni«, ez volt nekem a legszebb Rómában, de a Gal. Corsini két kis Grecoját se fogom elfelejteni. Amíg nem tudtam, hogy a hazautazáskor a pénzzel hogy leszek, nem igen utaztam , csak Assisiben, Perugiában s a Róma körüli falukban, városokban jártam. Úgy tervezem, hogy 23-án indulok haza s útközben, amit lehet megnézek, elmegyek Orvietoba, Arezzoba, Firenzébe, Sienába, (talán Bolognába), Velencébe Padovába. (Milánót idejövet láttam). Ha igaz júli 10 körül érek majd haza. Legkíváncsibb Firenzére vagyok és arra, hogy mi vár ránk otthon — az ide jutott hírek (politikaiak) nem nagyon biztatók. A mai olaszok művészetét nem igen tudtam megszeretni. Sironi, Carena, Casorati képei szépek, de minél tovább nézi őket az ember, annál kevésbé tetszenek. Talán 3 hete nyílt meg újra a Gal. Nat. d'Arte Moderna, melyet Papini újrarendezett. A 19. század elejétől egész máig vannak benne képek, szobrok s amikor nézegettem, folyton az járt az eszemben, milyen más gyűjteményt lehetne csinálni épp ebből a korszakból otthon annak csodájára járhatnának. Hogy a mi talajunk otthon milyen egészséges, azt láthattam a többi akadémiák kiállításain. A franciák, angolok, amerikaiak kiállítást rendeztek, a németeket a műtermekben meglátogattuk. Többnyire beteg dolgokat láttunk s a legtöbbnek a kórokozója a »stílus«, amiről nem tudják — vagy nem akarják tudni, hogy azt nem lehet erőszakkal világrahozni anélkül, hogy halva ne szülessen. A mai olaszoknak is ez a főbajuk : ha valaki »föltalált« egy kifejezési módot, nem tágít tőle. Ha az ember Michelangelo vagy Tizian nagyszerű szabadsága után látja őket, azt hihetné, hogy rabok kényszermunkáit látja. Nem akarom tovább a Mesternek az értekezések olvasásával amúgy is biztosan megrövidített idejét egyre nyúló levelemmel még rövidebbre szabni, a viszontlátásig tiszteletteljes üdvözletét küldi hálás tanítványa Nápoly, 1938. Űrnapján. Szabados Jenő * Szabados Jenő ezt a levelet Réti Istvánhoz írta Budapestre. Az izgalmak, a kíváncsiság s a kiállítás már elmúltak, most Nápolyban írok. A képekre került túl nagy világosságtól — amire a levelem elején céloztam — nem volt indokolt félni, elég gyéren jöttek látogatók. A megnyitás szép volt s akkor sokan is voltak. Olasz hivatalos részről Roberto Papini, a Modern Galéria igazgatója nézte meg, látta a román követ, egyszer váratlanul összehívtak bennünket, ekkor a holland követ jött el. ZELK ZOLTÁN A VÍZMŰVEK 30 ÉVES JUBILEUMÁRA ZKipzelj ohp Lánejipdon. Qícufiot, amely, mint poeioli/eit az eh kututa tenejert ésoltóét, patakot, minden oiztket!rí kipjei ohp kirítt, 10 ronelót, izomnak üvöltenék a fák s mint. pernye, hamu, szállana mint po*, az elhamvadt oir/ig ! S Ilotóskl tikkadt aáwhok — ezt. ktjpzeLd. 7J(pl. képzeltem ín kit éne, eikkor, odalenn, a pincék de.fnii.dt, un el ölén Qlem az iwöltS ágjjÁizÁt, nem. a pokolnakelszakadt vad harsogását (éltem én, pokolnál poklot)A poklokat, a Szakampá litt világ. rímét hozta, a képzetet . . . — és most, hoep), emlékezni kell, ezt látom., e eénüiletet &s őket eLussíh a szavam, az ílőket s a holtakat, akiknek ura.S tujomán miként averás,ölf.akadt s esöpeklwi ámolt. izét a tűz, a drága, Iltető dini, mint tiulalom, a tevegő, miként a vér az ereken.