Budapest, 1966. (4. évfolyam)
7. szám október - Antalffy Gyula: Pillantás Zuglóra
A 40-es évek elejéről is hasonló zuglói élményekről számolhat még be az újságíró. „A Bosnyák téri végállomástól pár lépésnyire már magasan száll a por lépéseink nyomán. Por, por és por mindenütt. Egy-egy baktató ló után sűrű porfelhőbe burkolódzik ember, állat" — írja 1941 júliusában a Népszava. A Rákos-patakba az akkor már 80 000 lelket számláló Zugló szegényei járnak ez időben fürödni. Mellettük lovakat csutakolnak, kecskenyájakat itatnak a bokáig érő vízben, a parti bokrok mögött egyetlen alsóneműjüket mossák és szárítgatják a munkanélküliek. Magasra nőtt kukoricások tengerében úsznak a szétszórt apró házak. Állílllí líPVP nemében változott a felszailigi( AG16 badulásig) városiasodása valójában csak 1945 után indult meg. Ma a XIV. kerület a legrohamosabban fejlődő része a fővárosnak. Mintegy 17 négyzetkilométernyi területén 125 000 ember él, népesség tekintetében csak a VIII., a XI. és a XIII. kerület előzi meg. A szocialista iparnak 203 telepe van Zuglóban, köztük olyan jelentős üzemek, mint a Danuvia Szerszámgépgyár, a Híradástechnikai Gépgyár, a Telefongyár, a Zuglói Kötöttárugyár. A közművesítés immár a kerület egészére kiterjed — ma Zuglónak van a leghosszabb vízvezeték és csatorna hálózata a főváros kerületei közül, é s 1949 óta öt nagy lakótelepe nőtt fel: a Kerepesi úti, a Nagy Lajos király úti, a Lumumba utcai, a Thököly úti és az Erzsébet királyné úti. Most folyik a Törökőr Egressy útra támaszkodó részének korszerű beépítése, a Városliget mögötti, külső Kacsóh Pongrác út környékének kialakítása, a következő két ötéves terv időszakában pedig 13 000 lakásos hatalmas városnegyed bontakozik majd ki a Nagy Lajos király útja és a Kerepesi út szögletében. Ez az úgynevezett Zuglói lakótelep csatlakozni fog a már elkészült 3000 lakásos Nagy Lajos király úti és a 2000 lakásos Kerepesi úti lakónegyedhez és Budapest egyik legnagyobb új városrészét alakítja ki. A harmadik ötéves tervben induló lakótelepi építkezések a jelek szerint a sivárság, az egyhangúság, a jellegtelenség elleni harc jegyében fogannak immár. Vagyis vonzóbb külsejűek, barátságosabb tekintetűek, változatosabb formavilágúak lesznek, mint az elmúlt évtizedben született negyedek. Ezek bízvást létrejöhettek volna bármely részében Európának. Ikertestvéreikkel éppúgy találkozhatunk Kievben vagy Bukarestben, mint Turócszentmártonban vagy Nowa Hutában. A Kerepesi úti lakótelep egyforma háztömbjeinek hosszú, rideg sora, ormótlanul előreugró, tömör, de kicsi erkélyeivel, nyomasztó hatású, a Nagy Lajos király úti negyed első épületei tagolatlan felületeikkel, apró ablakaikkal még laktanyaszerűek, de az újabb részekben a lazábban beépített három emeletes lakóházak seregéből föltörő magasabb épületek már élénkebb tagolást adnak. A levegősen épülő Egressy úti lakótelep egymásba fonódó parkterületen szétszórt hasábjai és téglalapjai nagyobb üvegfelületeikkel még kedvezőbb látványt nyújtanak. A 13 000 lakásos Zuglói lakótelep ennél is változatosabbnak ígérkezik, tízemeletes épületei egyetlen összefüggő zöld területből szöknek föl, s harmonikusan tagolja soraikat néhány 17 szintes toronyház. Az esztétikai szempontok és a gyakorlati hasznosság egysége itt, úgy látszik, erőteljesebben érvényre jut majd. E területen bátran építhetünk is magasházakat, nem kell félni attól, hogy a torony történelmileg kialakult városkép egységét bontja meg, vagy olyan zavaró súlypontot képez, amely meglevő harmóniákat kuszál össze. Külön nagy gond míg 10 belső részinek sokkáig már nem halogatható korszerűsítése. A kerület főútvonala, a három kilométer hosszú Thököly út gyökeres felújításra vár. Külvárosi jellegű, öreg, földszintes és egyemeletes épületek váltakoznak benne újabb, nagy bérházakkal és tetszetős villákkal; kialakításakor az akkori Andrássy úthoz hasonló útvonalat szándékoztak belőle csinálni, de nem sikerült. Újabban, ellenkező előjelű fejlesztés érdekében, házainak előkertjeit sorra megszüntették, nyilván azzal a céllal, hogy kereskedelmi útvonallá alakítsák; a kísérlet eredményeként a Thököly út sivársága fokozódott ugyan, üzlet azonban továbbra is csak elvétve akad, különösen a külső részein. Korszerű kialakításra várnak a Thököly utat keresztező főútvonalak által létrehozott terek is. A lassankint Budapest központjába kerülő Dózsa György út—Thököly út sarok, legnagyobb sportlétesítményeink forgalmas előtere, igen siralmas képet nyújt, de még elhanyagoltabb a Hungária körút és a Thököly út metszésén kialakult tágas térség. Keleti oldalát egy megsüppedt földszintes ház hámló vakolatú fekete tűzfala s a szomszédos TÜKÖR és MÉH telep szenet és hulladékot tároló udvara csúfítja, északi szegélyét kátránypapírral fedett putris nádpallóból rakott afféle alkotja, közepén Báthory István jobb sorsra érdemes szobra izzad néhány satnya nyírfa árnyékában. Tatárosan lecsurgó bajszát vastag porréteg púderezi, szemüregében sár, koponyáján galambpiszok. A Thököly út és a Nagy Lajos király útja kereszteződésénél Budapest egyik legnagyobb, de legrendezetlenebb tere, a központi szerep betöltésére váró Bosnyák tér fogad. A közepén magasló, hatalmas méretű, román stílű templom méltó keretet adna egy olaszos jellegű tér kiképzésére, az utóbbi évek toldozásai-foldozásai azonban nem sokat változtattak ősi elhanyagoltságán. Nyugati házsora ugyan a foghíjak beépítése és az emeletráépítések révén egységesebbé vált, s a templom körül is eltakarították a zsibvásár jelegű piacot, de a tér másik három oldala még kiképzetlen, s a templom homlokzata elé is kezdenek visszalopakodni az árusító bódék, immáron öt van újra belőlük. A hatalmas térségen itt-ott tengődnek kis parkrészletek, a megkötetlen homokterületek Sivár kép a Thököly út és a Hungária körút kereszteződésénél A bódékkal körülvett Bosnyák téri templom (Birgés Árpád felvételei) VASVÁRI ISTVÁN Ifjúság Egyszer a régi Capri-bárban fröccs mellett ültem hajnalig, aztán kimentem, ki a partig A tűzben párázott már a Híd. Husánggal állt a sovány égbolt a nehéz Mátyás-templomon, horpadt vízparton botorkáltam, mellemen szél lobbant vakon. A Rózsadomb fenékkel fordult, a Vár a Dunába köpött s a parti Pokol-csárdában, hajh, énekeltek az ördögök. u 12