Budapest, 1968. (6. évfolyam)

6. szám június - dr. Gerelyes Ede: Az 1918. júniusi sztrájk

Dr. Gerelyes Ede Az 1918 júniusi sztrájk AZ 1918. JÚNIUS 20-ÁN KIROBBANT MUNKÁSTÜNTE­TÉS és az azt követő általános sztrájk az utolsó nagy politikai megmoz­dulás volt a Monarchiában. A néhány hónap múlva bekövetkező 1918 októberi mozgalmak már a dualista állam végét jelentették. A júniusi általános sztrájk, mely látszólag gazdasági kérdések körül mozgott, teljes értékű politikai sztrájk volt. E viharszerűen kirobbanó általános sztrájk olyan helyzetben következett be, amely a forradalom érlelődé­sének minden jelét magán viselte. A dolgozó osztályok háború okozta nyomora és jogfosztottsága növekedett. A vezető rétegek már régen elszakadtak a társadalom realitásaitól s mindebből következően intéz­kedéseik immoralitása nőttön-nőtt, a katonai parancsuralom módszerei az egész életet behálózták. A dolgozók növekvő elégedetlensége szá­mos formában tört felszínre, s 1917 novembere, az orosz példa oly mértékben lelkesítette a tömegeket, hogy egyre inkább készek voltak forradalmi tettekre. A haladó szellemű politikusok számára ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a társadalom erőviszonyai, a fokozott militari­zálás ellenére is, eltolódtak. A korszak legvilágosabban látó magyar politikusa, Károlyi Mihály joggal szögezte le e júniusi napokban: az „egész országban puskaporos a levegő"... s az általános sztrájkot „lehetetlen nem összefüggésbe hozni a politikai helyzettel!" Szinte nem is tekinthető véletlennek, hogy 1918. június 20-a a munkásság hangulatának forrpontja lett. Tisza uszító beszédét, amelyet a képviselőházban előző nap tartott, aznap reggel közölték az újságok. A választójog kérdésében folyó vi­tát tekintette alkalmasnak arra, hogy a háború folytatásáért ismét sík­raszálljon. Kioktatta a Wekerle-kormányt, s — mint a Népszava írta — a parlamenti ülés legfelháborítóbb része „Tisza vad fogcsikorgatása volt a béke hívei és hirdetői ellen." Támadása parlamenti síkon Ká­rolyi Mihály és Fényes László, valamint a köréjük csoportosulok ellen szólt, országosan viszont felszólításként hangzott a munkásosztály el­len, s biztatás volt a további embertelen brutalitásokra. Wekerle szinte alázatosan ismételte meg felszólalásában Tisza szavait, s retor­ziókkal fenyegetődzött, amelyek egyként szóltak Károlyiéknak, és a békét akaró tömegeknek. AZ OROSZ FORRADALOM HÍREITŐL MEGRETTENT ka­tonai, rendőri, hivatalnoki apparátus talán kereste is az alkalmat a bel­ső „bolsevista" erőkkel való leszámolásra. Bizonyos, hogy Tisza fel­lépése és a sortűz között szervezett összefüggés nem volt; de beszéde belpolitikailag az uralkodó osztály provokációját jelentette a háborús veszteségektől megtizedelt, éhező és nyomorgó dolgozó tömegekkel szemben. Amikor a MAV Gépgyár katonai parancsnoka a gyári mun­kásokra lövetett, fegyverekkel folytatta Tisza háborús programbeszédét. A történelmi felelősség teljes egészében az uralkodó osztályt terhel­te a sortűz miatt, amely, hogy e felelősség alól kivonja magát, össze­esküvést szimatolt, felbújtók után nyomozott, de a valóságos okot, az események reális alapját nem akarta felismerni. A MÁV GÉPGYÁRI SORTŰZ ELŐZMÉNYEI röviden a kö­vetkezők voltak. Az egész Monarchia területén érvényes gyakorlat alapján a Magyar Államvasutak Gépgyárát 1916 júniusában hadiüzem­mé nyilvánították. A militarizálás betetőzéseként a rendet és fegyel­met úgy akarták betartatni, hogy a gyárban állandóan egy csendőrkü­lönítmény tartózkodott. A lezajlott eseményeket tárgyaló jelentések­ből és a sajtó híreiből nyilvánvalóan kiderül az is, hogy az itt dolgozó munkások helyzete az átlagosnál rosszabb volt. A MÁV Gépgyárban a bérek 32—35%-kal alacsonyabbak voltak, mint más cégeknél. A se­gédmunkások bérezése még jobban elmaradt a magánkézben levő gyá­rak munkásainak jövedelmétől. Ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy általában is milyen súlyosan romlott a keresetek vásárlóértéke, akkor érthetőbbé válik a fegyverekkel is szembeszálló elkeseredés oka. A korabeli statisztikák szerint az élelmiszerek ára 1914—1918 között a tízszeresére, a ruházati cikkek ára tíz-húszszorosára nőtt! így pél­dául az 1914-ben 1,80 koronáért kapható hús négy évvel később 18 korona, az 1,60 koronás zsír 14 korona, vagy a 10 koronás cipő körül­28 belül 200 korona lett. A jövedelmek ezzel szemben 8—10 koronáról 20—24 koronára emelkedtek. Azt is tudnunk kell, hogy az élelmiszerek sokszor még ezeken az árakon sem voltak kaphatók. Áz egész Monar­chiában elburjánzott az árurejtegetés és a zugkereskedelem. A parla­menti ellenzék egyik kiemelkedő alakja, Fényes László éppen a sor­tűz napján szögezte le, hogy „a kormány gyenge a tőke gazságaival szemben!" Az élelmezés és az ellátás elégtelensége joggal váltott ki sorozatos megmozdulásokat a MÁV Gépgyárban is. Az 1918 januári általános sztrájk után alig két héttel a gyár katonai parancsnoka feltűzött szuro­nyú csendőrosztagot küldött a béremelést követelő munkások ellen. Az erről szóló jelentésből kiderül, hogy „a felsőbbséget a gyárban nem veszik semmibe", s hogy az ott dolgozók „erőszakosságok elkövetésére árulnak el nagy hajlamot". A valóságban a munkások a csendőrroham után szabályszerű beadványban fordultak a panaszbizottságokhoz, amely kérésüket alapos vizsgálat nélkül néhány hónap múlva elutasí­totta. Indokuk az volt, hogy a mozdonygyártás alaposan csökkent. Valószínű, hogy az ismert okok miatt a munkásság nem dolgozott tel­jes erőfeszítéssel, a jelentés azonban azt elhallgatta, hogy a szakmunkás létszám 40—45%-kal csökkent, s az éhbéren tartott segédmunkások­kal akartak szakmunkát végeztetni. De arról sem számolt be a felül­vizsgálat, hogy a háborús viszonyok miatt előállt anyaghiány, szállítási zavarok következtében a munkanapok száma is kevesebb lett. A „ha­zafiatlanság" és „munkakerülés" vádjával vagdalkozó bizottság azt érte el, hogy a válasz átvétele után, 1918 májusában az egész gyár be­szüntette a munkát. A Vasas Szakszervezet vezetői nagy nehézségek árán tudták csak rávenni a munkásokat a munka folytatására. Ettől kezdve a gyárban egyre feszültebb lett a légkör. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy a kereskedelemügyi miniszter ígéretet tett a segédmun­A felvétel a háború utolsó évében készült Budapesten

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék