Budapest, 1968. (6. évfolyam)
6. szám június - dr. Gerelyes Ede: Az 1918. júniusi sztrájk
alapján még a sortűz napján kemény beszédben ítélte el a vérengzést, s vonta felelősségre a kormányt. Károlyi határozott és gyors fellépése jelentős mértékben hozzájárult a közhangulat alakulásához. Bár a korabeli napilapok többsége a kormány diktálta szellemben aposztrofálta az eseményeket, indirekt módon azonban a negatív előjelű értékelésekből is tájékozódott valamilyen mértékben a közvélemény. Károlyi június 20-án a kora délutáni órákban szólalt fel. Ismertette a sortűz körüli eseményeket, kijelentette, hogy „ha a munkások bért követelnek, nem golyóval kell válaszolni." Közölte a parlamenttel a munkásság követeléseit: — a bérek rendezése, legalább 30—3S°0-os emelés; — a panaszbizottságok összetételének megváltoztatása, a szakszervezetek fokozottabb részvétele a bizottságok munkájában; — a csendőrök eltávolítása a gyárból; — a bűnös üzemvezetőség leváltása; — az állandó megtorló politika helyett a munkásokkal való közvetlen tárgyalások módszerének bevezetése. Beszédének végső konklúziójaként a kormány lemondását követelte. Az események súlypontját azonban érthető módon nem a parlamenti vita jelentette. A döntő a munkásság egészének állásfoglalása volt: nem tűrnek tovább! A budapesti üzemek leállása után vidékre is kiterjedt a sztrájk. Elsőnek a salgótarjáni Acélgyár, majd a környék bányái álltak le. Röviddel utánuk csatlakoztak a miskolci, diósgyőri, ózdi és a győri üzemek is. Ez utóbbiak csatlakozása különösen jelentős, mert a sztrájk a helyi szociáldemokrata vezetés tiltakozása ellenére robbant ki. A megalakult helyi munkástanács röpirata Landler és a formálódó baloldali ellenzék szellemében szólt: „Munkás társak! Gyalázat, ami ebben az országban történik! Gyalázat, hogy bérjavítást követelő munkás társainkba a hatalmon levő csirkefogók belelövetnek! ... Pusztuljanak Tiszáék és bandájuk" ... Forradalmi hangulatban zajlottak le az események Szegeden, Szombathelyen, Pozsonyban, Székesfehérvárott, Debrecenben, valamint más kisebb városokban is. A MÁV és a hozzátartozó műhelyek és gyárak munkásai mintegy tizenötezren szintén sztrájkoltak! ÉRDEMES FELELEVENÍTENI A FŐVÁROS ÉLETÉT 1918. június 20. és június 28. között: június 20. csütörtök: A munkástüntetés ideje alatt katonaság szállta meg a főbb közlekedési vonalakat. Az Oktogon téren, az Anker-palota előtt, a Berlini téren, a Népszínház előtt, a Váci úton, a fontosabb középületek előtt gépfegyverosztagok, csendőrök, lovas- és gyalogos rendőrök jelentek meg. Délután 2 órakor lovasrendőrök támadnak a Parlament előtt tüntető munkásokra. Összeült a bizalmi férfiak testülete, és a sztrájk mellett foglalt állást. A Vasas Szakszervezet is az általános sztrájk mellett dönt. A Parlamentben felszólal Károlyi, és követeli a kormány lemondását. Szterényi miniszter hírzárlatot rendel el. június 21. péntek: A miniszteri rendelet ellenére a reggeli lapok hírt adnak a MÁV gépgyári eseményekről. A fővárosban leállnak a villamosok. Megszűnik a forgalom a környékbeli helyiérdekű vasutakon is. A sztrájk terjed, ezen a napon újabb 60—70 000 ember hagyja abba a munkát. Megérkeznek a fővárosba az első hírek a vidéki munkabeszüntetésekről. június 22. szombat: Az előző nap megkezdett rendőri akciók folytatódtak. Mintegy 200—250 főt tartóztattak le, elsők között Landler Jenőt, a csütörtöki tüntetés szónokát. A kirobbanó felháborodás hatására az esti órákban többségüket szabadon engedik, viszont Landler Jenőt és 76 társát a hadbíróságra szállítják át. Megjelentek a katonai parancsnokság felszólításai a munkafelvételre. Szembeszegülés esetére rögtönítélő bíróságot helyeztek kilátásba. A Nyomdász Szakszervezet döntése alapján minden nyomda leállt. június 23. vasárnap: A munkásság hangulata változatlan. A fővárosban a közlekedés, úgy ahogy, megindult. A katonai szolgálatot teljesítő villamosvezetőket munkába állították —, de minden kocsin feltűzött szuronyos katonai rendőr tartózkodott. június 24. hétfő: Főleg a munkásnegyedekben, de a főbb útvonalakon is, sátrakban letáborozott a katonaság. Az egész főváros katonai tábor jellegét ölti. Az utcákon egymást érik az őrjáratok. A karhatalmi erők fenyegető fellépése ellenére sem indul meg a munka az üzemekben. június 25. kedd: Hírek terjednek el a kormány lemondásáról. „A munkásságot a legellentmondóbb hírek sem izgatják, szinte dacosan állja mindenki a magára vállalt küzdelmet." (Világ) A villamosok már a legtöbb vonalon rendszeresen közlekednek. június 26. szerda: A sztrájk hatodik napja. A kormányzat részéről megtörténik a második kísérlet a sztrájk letörésére: megjelenik a rendőrfőkapitány felhívása az utcákon. A sztrájk folytatóit 20 évi fogházbüntetéssel fenyegetik meg. június 21. csütörtök: Teljesen helyreáll a villamosközlekedés. Újra polgári személyzet látja el a szolgálatot a kocsikon. A nagyobb üzemekben a reggeli órákban a segédmunkások felvették a munkát. A szakmunkások sztrájkja tovább tart. Már a reggeli órákban hírek terjednek el a sztrájk teljes befejezéséről. A Világ és más polgári lapok utólagos híradása szerint déli 12 órakor tanácskozás kezdődött a rendőrfőkapitánynál. A megbeszélésen állítólag a munkástanács tagjai is résztvettek. A főkapitány a kormány nevében ígéretet tett a panaszbizottságok kibővítésére, a MÁV gépgyári munkások fizetésének emelésére. Még kora délután megjelenik a munkástanács felhívása a munka felvételére. június 28. péntek: megjelennek az újságok, a gyárakban, üzemekben országszerte újra megindul a termelés. * A JÚNIUSI ÁLTALÁNOS SZTRÁJK SORÁN Magyarországon másodízben jöttek létre munkástanácsok. Az orosz forradalmak e fontos harci szervezete, a forradalmi erők összefogásának jól bevált formája, hazánkban 1918 nyarán csak nevében hasonlított ehhez. Tartalmában nem volt más, mint a pártvezetőség fedőszerve a forradalmi megmozdulások leszerelésére. Kétségtelen, hogy ekkor sokkal kevésbé volt kedvező a nemzetközi helyzet, mint 1918 januárjában, viszont a Monarchia válsága, különösen most, a közös hadsereg olaszországi felmorzsolódása idején, minden addiginál mélyebb volt. Már nem volt messze a teljes összeomlás lehetősége sem. A MÁV gépgyári sortűz, és az azt követő általános sztrájk az uralkodó osztályok félelmét, a munkásosztály egységének erősödését, s ez utóbbi társadalmi bázisán kiszélesedését eredményezte. Nem tekinthető tehát reálisnak a magyar szociáldemokrata vezetők fellépése, akik ezt a lehetőséget csupán a választói jogért folytatott küzdelem egyik újabb állomásának tekintették, s az ország előtt álló lényeges kérdéseket — mint a béke megvalósítása, a nyomor felszámolása — nem is tűzték napirendre. Az ország lakosságának az elégedetlensége a polgári ellenzéki politikusok előtt is nyilvánvaló volt. Érdekes ebből a szemszögből Fényes László június 26-i felszólalása, aki a munkássággal való mielőbbi megegyezést sürgette, s a többi között a következőket mondotta: „ ... ne méltóztassék bevárni az időt, míg az ipari munkásság elégedetlensége a tisztviselők elégületlenségével, a föld munkásságának elégületlenségével és a polgári osztályok elégületlenségével találkozik, amíg egymást megértik, mert akkor rettenetes seprés lesz az országban! Ezt az időt ne méltóztassék bevárni . . ." A Szociáldemokrata Párt által a felső vezetésből létrehozott munkástanács egy hét után a sztrájkot leszerelte, anélkül, hogy az jelentős eredményeket ért volna el. A MÁV Gépgyár munkásainak a bérét 20—30%-kal emelték, a hadbíróság a letartóztatottak egy részét szabadon bocsájtotta, a panaszbizottságok működését úgy változtatták meg, hogy úgynevezett békebizottságokat hoztak létre, amelyek összetételüknél fogva jelentősebb mértékben képviselték a munkásság érdekeit. A munkástanács röpirata, mely a munkafelvételre szólította fel a munkásokat, azt állította, hogy a munkásság harca elérte a csúcspontját, további út nincs. Néhány hónap múlva a további út is láthatóvá vált, de addig még újabb emberáldozatok következtek be a frontokon, s fokozódott a néptömegek szenvedése és nyomora itthon. * A JÚNIUSI ÁLTALÁNOS SZTRÁJK JELENTŐS ÁLLOMÁS VOLT a polgári demokratikus forradalom győzelméhez vezető úton. A sztrájk a munkásmozgalom ügye volt, a társadalom összes haladó erőit felrázta. A munkásmozgalmon belül különösen fontossá teszi a szolidaritás sziklaszilárd megnyilvánulása mellett az a tény, hogy a hivatalos pártvezetőséggel szemben, tömegbázissal rendelkező, proletár internacionalista, forradalmi szellemű baloldal lépett fel. A munkásosztály egysége és öntudata növekedett. A hivatalos pártvezetőség és a szociáldemokrata tömegek közötti véleménykülönbségek lassan szakadékká mélyültek. Az általános sztrájk kiemelkedő érdeme volt, hogy súlyos csapást mért a militarizmusra, s erősítette a békéért küzdő erőket.