Budapest, 1970. (8. évfolyam)

6. szám június - Láng Péter: A Horthy-korszak munkáskönyvtárai

Andor. Folyóiratokat, újságokat a népkönyvtárak nem szereztek bfe. Ma már nem kétséges, hogy e gyűjtemények fővárosunk kulturális életében nem töltöttek be számottevő szerepet. Üzemi könyvtárak A budapesti gyárak és üzemek könyvtári „befek­tetéseiről" viszonylag kevés adat maradt fenn. A szervezett munkásság szívesebben választotta ki olvasmányait szakszervezeteinek szabad légkörében, mint a gyári „munkáskaszinók" figyelő falai között. Rézier Gyula módszeres szociológiai vizsgálódá­sai nyomán egy 1000 munkást foglalkoztató textil­gyár könyvtáráról készült gyorsfénykép. Helyszín a Kammer-gyár, az idő 1941. „A munkáskereset fel­használásáról folytatott nemzetközi vizsgálatok meg­állapították, hogy az átlagos munkáskeresetből az el­sőrendű szükségletek kielégítése utón semmi, vagy csak igen kevés marad a másodrendű, ún. kulturális szükségletek kielégítésére. Ezzel szemben ugyancsak köztudomású tény és mi magunk is megállapítottuk a Kammer-munkások kulturális viszonyaival foglalkozó fejezetben, hogy a munkások jó része nagy szomjúság­gal viseltetik az értékesebb vagy kevésbé értékes kul­túrjavak iránt. Sajnos ezeket a maga erejéből egyálta­lán nem, vagy csak kis mértékben képes elérni, tehát szüksége van szervezeteinek vagy munkaadóinak ebbeli segítségére" — írja a szerző. A gyár munkáskaszinója 1938-ban alakult meg, s ennek szerves része a mennyiségét tekintve nem jelentéktelen, 1200 könyvet tartalmazó könyvtár. Az állomány 80"„-a szépirodalom, 5% a kalandos műfajokat képviseli, s 15% az ismeretterjesztés szolgálatában áll. Az összeállítás tartalmi szem­pontjairól nincs adatunk, de forrásunk szerint Ta­mási Áront, Gárdonyit, Márai Sándort, Nyirő Józse­fet, Mórát, Mikszáthot és Vernét keresik legtöbben. ,,Általában azokat a könyveket szeretik a munká­sok. amelyekben életet, mozgást, kalandot, szabad­ságot találnak. Ezért van nagy sikerük a külföldiek közül az amerikai Íróknak." A könyvtár fennállása óta eltelt esztendők alatt egy munkás átlag kétszer cserélt könyvet, s ebből valószínűnek látszik, hogy a könyvterjesztésnek ez a formája sok helyen az ér­dektelenségbe merült. Oka a könyvterjesztés mód­jának szakszerűtlenségével, a könyvtár anyagának kiválasztásával és a háborús idők fokozott életküz­delmeivel egyaránt magyarázható. Ha egy-egy ki­sebb-nagyobb vállalkozás mégis fenntartotta könyv­tárát (133 vizsgált iparvállalatból 48-nak, azaz 36,1 0 0­nak volt a fentihez hasonló gyűjteménye), a könyv megkedveltetésére, az olvasótábor megszervezé­sére aligha fordított gondot. Talán a fenti vázlat alapján is belátható, hogy a nagyszámú budapesti munkásság könyvigényét ezek az intézmények sem kielégíteni, sem fenntar­tani nem tudták. Ilyen körülmények között nem csodálkozhatunk azon, hogy a munkásság figyelme a szakszervezeti könyvtárak irányába fordult. Va­lamennyi szakszervezet tudatosan bővítette olvasó­körét és anyagát, s így 1927-ben a kölcsönzések szá­ma már 164 000 körül mozgott; 34 nagyobb szak­szervezeti könyvtárra ekkor átlagosan 2804 kötet jutott. Szembetűnően kedvezőbb arányok ezek, ha összehasonlítjuk a népkönyvtárak helyzetével és forgalmával, különösen a gyors ütemű gyarapítás tekintetében: 1926-ban 80 435, 1929-ben már 96 616 kötet volt a fővárosi szakszervezetek birto­kában, s így az új könyvek száma rövid idő alatt 16 181 kötettel, vagyis 20,1%-kal nőtt. A vasmun­kások, a magántisztviselők és a nyomdászok könyv­tára meghaladta, a famunkásoké megközelítette a 10 000 kötetet. De túl az impozáns számokon, me­lyek lehetővé tették a választást kinek-kinek ér­deklődési köre szerint, szembetűnő különbség mind a Nyilvános Könyvtárhoz, mind a népkönyv­tárakhoz képest a könyvek beszerzésének tudatos­sága, az állomány pártossága, s ha a különböző gyűj­temények árnyalataikban tükrözték is a szakszer­vezet vagy a könyvtár vezetésének több-kevesebb radikalizmusát, a munkásmozgalom sajtóját és kézi­könyveit, a haladó hazai és világirodalom kiadvá­nyait mindannyian igyekeztek megszerezni. Tegyünk tartalmi összehasonlítást a népkönyv­tárak és a szakszervezeti könyvtárak állománya kö­zött. Idéztünk Tiszay Andor népkönyvtári alapleltá­rának leírásából, s most kiegészítjük néhány később említett könyvvel: Faraday: A mustrák, Csüry: Magyar lakodalom, Sajó Sándor: Muzsikaszó, Bak­say: Szederindák, Goldsmith: A wakefieldi lelkész I—II. kötet, Móczár Jolán: Nagy idők koldusai, Sza­bó Mária: Magamtól —másokig, Torna: Kálváriázók. „A magyarországi szabómunkások és munkásnők szakegyesülete Budapesti csoportjainak könyvtár­jegyzéke és szabályzata" ezzel szemben még a Ta­nácsköztársaság előtt jelenhetett meg. Állománya nem éri el a kétezer kötetet, de a politikai iroda­lomban gazdag: a szociáldemokrata mozgalom, va­lamint a polgári radikalisták magyar és külföldi iro­dalma mellett Marx és Engels a Kommunista Kiált­ványon kívül több más művével, Szabó Ervin csak­nem valamennyi munkájával szerepel. „A Buda­pesti Cipőfelsőrész-készítő Munkások és Munkás­nők Szakosztálya könyvtárának Új könyvjegyzéke" 1924-ben Somogyi Béla emlékére jelent meg, s öt csoportra osztja fel a műveket. A szépirodalomban Ady, Arany, Babits, Balzac, Bródy Sándor, Dickens, Dosztojevszkij, Dumas, Eötvös Károly, Anatole France, Gárdonyi, Goethe, Gorkij, Herczeg Ferenc, Jókai, Kabos Ede, Kaffka Margit, Karinthy, Kóbor Tamás, Krúdy, Jack London, Maupassant, Mikszáth, Molnár Ferenc, Móricz, Révész Béla, Romain Rol­land, Shakespeare, Strindberg, Tolsztoj, Verne, Wells, Wilde és Zola munkái találhatók legnagyobb számban. A társadalomtudományi munkákat En­gels, Jászi, Kant, Kautsky, Kunfi, Lassalle, Marx, Szabó Ervin, Vanczák és Varga Jenő könyvei kép­viselik több kötettel, de rendkívül gazdag anyagát találjuk e tematikai egységben a magyar munkás­mozgalom sok más kiadványának és folyóiratának is. A természettudomány keretében főként nép­szerű egészségügyi tanácsadó-irodalom szerepel, míg a két legkisebb csoportban magyar és német nyelvű bőripari szakmunkák, valamint egyéb német nyelvű könyvek találhatók. A harmincas évek végé­ről szintén egy közepes nagyságú könyvtárat vizs­gálunk: a „Villamos és HÉV alkalmazottak Orszá­gos Szövetsége" könyvtárában 4000 művet őrzött, köztük a magyar és a világirodalom klasszikusainak munkái mellett számos tudományos és ismeretter­jesztő könyvet, Barbusse, Bebel, Bernstein, Dar­win, Engels, Kropotkin, Lassalle, Marx és mások műveit. A korszak haladó irodalmának legkiválóbb képviselői, Aragon, Capek, Darvas József, Ehren­burg, Feuchtwanger, Féja Géza, Gábor Andor, Illyés Gyula, József Attila, Juhász Gyula, Kassák La­jos, Egon Ervin Kisch, Thomas Mann, Nagy Lajos, Remarque, Révész Béla, Solohov, Várnai Zseni, Veres Péter, Arnold és Stefan Zweig és sokan má­sok szintén helyet kaptak a régi mesterek mellett. Az ismertetett jegyzékből is látható, hogy mind a Tanácsköztársaság leverését követően, az ellen­forradalom legsötétebb éveiben, mind pedig az or­szág fasizálódásának döntő időszakában a forradal­mi munkásmozgalom legnagyobb alakjainak, Marx­nak, Engelsnek, de igen sok szakszervezet könyv­tárában Lenin műveinek is számos kötete kölcsö­nözhető. Rendkívül sokatmondó az alábbi összeállítás, melyet a Magántisztviselők Ady Endréről elneve­zet könyvtára készített 1923-ban: „A könyvek olvasottságának szerzők szerinti sorrendje a következő: 1. Jókai Mór, 2. Id. Dumas Sándor, 3. Dosztojevszkij, 4. Turgenyev, 5. Gorkij, 6. Zola, 7. Victor Hugo, 8. Anatole France, 9. Ka­rinthy, 10. Mikszáth Kálmán, 11. Romain Rolland, 12. Dickens, 13. Ady Endre, 14. Farrere Claude, 15. Bíró Lajos, 16. Beniczkyné, 17. Ohnet, 18. Courths Mahler, 19. Eschtrut Nataly, 20. London Jack, 21. Bölsche, 22. Flaubert, 23. Shaw Bemard, 24. Ger­hard Hauptmann, 25. Wilde Oscar, 26. Maupas­sant, 27. Leblanc Maurice, 28. Lagerlöf Zelma, 29. Thomas Mann, 30. Újhelyi Nándor, 31. Doyle A. Connan, 32. Daudet A., 33. Shakespeare, 34. Szabó Dezső, 35. Wells, 36. Móricz Zsigmond, 37. Strind­berg, 38. Maeterlinck." Egy évvel később így alakult az „élmezőny": „Jókai Mór 7,1%, Zola Emil 4,7%, London Jack 3,6%, Hugo Victor 3,5%, Maupassant Guy 2,3%, Anatole France 2%, Karinthy Frigyes 1,9%, Gár­donyi Géza 1,7%, Balzac Honoré 1,6%, Doszto­jevszkij M. Fedor 1,6% . .." A szakszervezeti könyvtárak jó eredményei Elmondhatjuk tehát, hogy a szakszervezeti könyv­tárakban, ahol a jegyzékek, sőt a fenti összeállítás tanúsága szerint is „képviseltette magát" az érték­telen, maradi szellemű és minden művészi igényt nélkülöző irodalom, az olvasók túlnyomó többsé­gét érett ízlésű, igényes könyvbarátnak ismerhet­jük meg. Nagy szerepe volt ebben a szakszerveze­tek tudatos kultúrmunkájának. ,,A könyvek árainak emelkedése a múlt év második felében olyan mértéket vett, hogy egy időben úgy lát­szott, le kell mondanunk új könyvek vásárlásáról. Azonban kultúrbizottságunk módot keresett arra, hogy a könyveket a napi árnál olcsóbban szerezzük bt, s így könyvtárunk kiépítése nem szenvedett hátrányt. Ma­gától értetődő, hogy a könyvtár arányainak növekedése magával hozta a könyvtárlátogatók számának a gya­rapodását is, akiknek igényei szintén emelkedtek. A kartársak egy része most már áttér a jobb könyvek olvasására, amiben nem kis érdeme van a könyvtár személyzetének, amely tudatosan igyekezett jobb könyvek olvasására szoktatni a könyvtárlátogatókat. Részletes statisztika még nem készült el, azonban az eddigi tapasztalatok mind azt mutatják, hogy olva­sóink megcsömörlöttek a rossz irodalomtól, és a könyvtártagok száma azért is gyarapszik, mert kar­társaink tudják, hogy csak gondos válogatás után ke­rül könyv Szövetségünk Ady könyvtárának könyvespol­cára. A könyvtárlátogatóknak egy jelentős része tudo­mányos munkát olvas, ami a múltban csak ritkaság­számba ment és így a könyvtár tudományos részének kifejlesztése óriási nevelő hatással volt tagjainkra" — írták a magántisztviselők 1922-es jelentésükben. A szervezett munkásság könyvtárainak helyzetét több tényező befolyásolta. A szakszervezeti moz­galom, mint a munkásmozgalom része, ha nem is volt a kormánykörök számára megnyugtató, még­sem jelentette a fő veszélyt. A leghaladóbb szak­szervezetek tevékenységét a fehérterror sietett megakadályozni, más szervezetek munkáján pedig — a vezetők egy részének együttműködési készsé­gén keresztül — rajta tarthatták a szemüket. A könyvtárak e titkos egyezségek árnyékában szaba­dabban lélegezhettek, mint a cenzúra pórázán ver­gődő közkönyvtárak, sőt, anyagilag is függetleneb­bek voltak: a munkás mindig többet és szívesebben áldozott állományfejlesztésre, mint a mindenkori horthysta népművelés. E mellett a népkönyvtár és a szakszervezeti könyvtár állományának tartal­mi összehasonlítása minőségi különbséget tükröz. Az illegális magyar könyvkiadás, Moszkva, Berlin és Bécs kommunista emigrációjának szava így, mun­kásokon keresztül juthatott el munkásokhoz, s nyu­godtan mondhatjuk, hogy az ellenzéki szakszerve­zeti gondolat tankönyveit a lojális szakszervezetek könyvtárából kölcsönözték ki. A szórakoztató, is­meretterjesztő és politikai nevelő feladat mellett súlyt helyeztek a munkásság szakmai felkészültségé­nek elmélyítésére is. A szakszervezeti könyvtárak jelentőségét nem le­het egyöntetűen megítélni. A könyvtárak gondo­zása, fejlesztése nem volt minden szakszervezet ve­zetőségének egyaránt szívügye. Az sem kétséges, hogy nemcsak a szakszervezetek könyvtáraiban dolgoztak népművelő hivatásuk magaslatán álló, az adott lehetőségek között is áldozatos munkát végző könyvtárosok. A húszas évek végén fővárosi szakszervezeteink felének könyvtári készlete 1000 kötet alatt volt, s gyarapításuk a továbbiakban sem haladt megnyugtató ütemben. Mégis, azt mondhat­juk, hogy a munkás-olvasómozgalom szervezésében egyedül a szakszervezeti könyvtárak értek el szá­mottevő eredményt, s igen sokat tettek azért, hogy a hivatalos könyvtárpolitika évszázados mulasztá­saiból egy keveset pótolni tudjanak. 33

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék