Budapest, 1970. (8. évfolyam)

9. szám szeptember - Volly István: „Múzeumi Zenés Délelőttök”

Legyen a zene mindenkié! Tíz­ ével ezelőtt, 1961-ben egy májusi vasárnap délelőtt 11 órakor megje­lent a Pénzügyőr Zenekar a múzeumkertben. A villamosmegálló közelében a zöld gyepen, a fák alatt lerakták a 30 széket és a kottatartókat. Térzenét adtak abban a szép kertben, amely létrejöttét éppen a muzsikának köszönhette . . . Rögtön odasereglett a közönség. Közben megálltak a sétányon. És most való­sult meg tulajdonképpen a száz éve emlegetett „kerti" vagy „sétány" hangver­seny vonzó formája. Józsa Sándor karnagy vezénylésével újszerű szimfonikus és könnyűzenei hangzásokat kísérletezett ki a Pénzügyőr Zenekar ezekben az években. A gyer­mekek talán még csak a csillogó réztrombitákat bámulták, de a felnőttek már inkább az öttagú szakszofonkórust és a sok fafúvót figyelték élvezettel. Egy időben az oboát Koós János fújta, volt miskolci kedves népzene-tanítványom, ma népszerű táncdalénekes. A pesti utca átalakult „hangversenyteremmé". Pár éve a Bródy Sándor utcai oldalon vannak a térzenék. Műsorközlés és zenei ismertetés is legyen a „kerti" hangversenyen! — kér­te a közönség. A népművelés megoldotta ezt is, dr. Nyul István, a sokoldalú hangszerművész volt az első műsorközlő a múzeumkertben. Később, 1962 jú­liusától megosztoztunk a minden vasárnap megismétlődő munkán dr. Soltész Eleknével, a kerületi zeneiskola igazgatójával. Amikor mindkettőnk másutt foglalt, Volly Tamás helyettesít. A közönség kedveli, ha ugyanazzal a műsor­közlővel többször is találkozik. Bizalommal fordul hozzá kéréssel, kívánsággal, ötlettel. Ez viszont kedvezően hat a hangversenyek további irányítására. Ma már hangosító berendezés is működik, a zenekar számára pedig csinos dobogó készült. A székekkel és a kottatartókkal együtt minden vasárnap dél­előtt a múzeum belső udvaráról kiskocsival odaszállítja a hivatalsegéd. A Fő­városi Kertészet pedig padokat adott pár éve, hogy az idősebb hangversenyhall­gatók leülhessenek. A padokon túl, körben, néha ezernél is többen állnak. A nyári műsorok Alapelvünk, hogy minél több 3-5 perces műsorszám legyen, és legfeljebb egy-kettő 10 — 12 perces. Ilyenképpen számolunk az „állóközönség" fáradékony­ságával, gyermekek jelenlétével, az utca zavaró körülményeivel, mely hosszabb zavartalan élvezetet ritkán biztosíthat. A műsorközlő megismétli mindig az éppen elhangzott szám címét és szerzőjét is, hiszen sokan érkeznek zenélés közben, és kíváncsiak lehetnek arra, hogy mi volt az, ami éppen odacsalogatta őket. A múzeumi, a józsefvárosi vagy a budapesti vonatkozásra mindig szívesen ki­tér a műsorközlés. Például Erkel, Hunyadi László nyitányánál megemlítjük, hogy a mű ősbemutatója itt volt a múzeumkert közelében, a régi Nemzeti Szín­házban, s ugyanaz az Erkel vezényelte, aki a múzeumi hangversenyeken is köz­reműködött. Vajon milyen öltözetben hallgatták a bemutatót ? — Ezt tükrözi az Iparművészeti Múzeum viselettörténeti kiállítása, a „Három évszázad divat­ja". És kik ismételtették meg a híres indulót? — A márciusi ifjak, akiknek em­lékkiállítása mindjárt a hangverseny után megszemlélhető a múzeumban. Mo­zart vagy Beethoven magyarországi bemutatóinak is vannak „múzeumi kapcso­latai", ezek ráterelik a közönség figyelmét művészettörténeti vagy történelmi látnivalókra. A Pénzügyőr Zenekar sajátos nyári műsorainak első fele rendszerint szim­fonikus jellegű, operai komolyzene, a második része igényes könnyűzene. Alkalmi bemutatók színhelye is volt a múzeumkert Az első űrrepülés emlé­kére született Gömöri: Séta az űrben tánclépésben című fúvószenekari műve például sokáig szívesen hallgatott újdonság volt a térzenéken. A múzeumkerti térzenék sikereinek megalapozója kétségkívül a közönséget először odacsalogató Pénzügyőr Zenekar és Józsa Sándor karnagy volt. Külön­leges összeállítású fúvóshangszereiken még a régi, sokszor hallott melódiák is megújultak. De a muzsikáláson túl barátságos magatartásuk, fegyelmezett­ségük is sok hívet szerzett. Az elmúlt tíz év alatt a főváros szinte minden neves zenekara fellépett már a múzeumkertben, „profiljának" megfelelő műsorral: a különböző honvédze­nekarok, a Belügyminisztérium Tűzrendészetének zenekara, a Vasas Művész­együttes Szimfonikus Zenekara. Ez utóbbi a „kerti" hangversenyek egykori leghíresebb szereplőjének emlékére­­ Liszt-műsort adott. A szabadtéren oly nehéz éneklést is sikerrel oldotta meg néhányszor Erese Margit és Sümegh Zsuzsa, továbbá nagy örömmel találkozott a közönség a „Vasas szólóénekesekkel" is. Kísérleteztünk énekkar felléptetésével is, de énekkar egy órás műsort csak rendkívüli fáradsággal tud adni. A téli műsorok A nyári hangversenyekkel hűséges hallgatóságot szereztünk a muzsikának — szó szerint „az utcáról". Szeptember végén akartunk zárni, de olyan szép ősz volt, hogy vasárnapról vasárnapra újabb „búcsúhangversenyt" kért a közönség. Meg azt, hogy folytassuk a hangversenyeket télen is. Akkor már az egész városból járogattak „kerti" hangversenyeinkre. Fülep Ferenc főigazgató készségesen adott helyiséget és egy zongorát, hogy októbertől áprilisig egyik első emeleti múzeumi helyiségben folytatni lehessen a hangversenyeket. 1963. október 20-tól a kupolateremben, vagy előtte, vagy mellette, a kandallóteremben kamarazenélés kezdődött, ötven-hatvan ülő­helyet és ugyanannyi állóhelyet tudtunk biztosítani. A zongora elé álltak a szólisták, kisegyüttesek. Sokszor vándoroltunk ide-oda a sűrű építkezések és a rendkívüli kiállítások miatt. A közönség hűségesen jött utánunk, néha a fel­tornyozott épületállványok között szólalt meg Mozart muzsikája. Négy-öt évvel ezelőtt megkaptuk dr. Székessy Vilmos jóvoltából a természettudományi előadót, az első emeleti, napos oldalon. Állóvendégekkel együtt elférnek száz­százötvenen! Rendszerint zsúfolt, még a folyosón is szoronganak. A zongora felett megtaláltuk az első hangversenyrendező igazgató, Kubinyi Ágoston emléktábláját: mintha most is ő pártfogolná a múzeumi muzsikát. . . A kamarazenélés mellé ebben az évben bekapcsolódott a zenefőiskolai ifjúság kisegyüttese is: 15—20 muzsikus, 16 énekes és szólisták. A nevük is ilyen terjedelmes: „Albert Schweizerről elnevezett orvosi könyvtár Johann Sebastian Bach együttese". 1970. április 5-i műsoruk például ilyen igényes feladatokat oldott meg: Pergolesi, Stabat Mater, Kincses Veronika és Budai Lívia szólóénekével, Bach: E-dúr hegedűverseny, előadta Molnár Jutka, és Bach: H-moll szvit, Hegedűs Imre fuvolaszólójával. Közreműködött a zenekar és énekkar, vezényelt Ella István és Kistétényi Melinda. Kistétényi Melinda híres zenei rögtönzéseiről is, ennek a Li­szt-korabeli romantikus közönségvonzó műfajnak egyedülálló hazai képviselője. A közönség diktálta dallamra pár perces röngtönzésekkel örvendeztetett meg a zongorán. Állandóan keressük, kísérletezzük a sajátos budapesti múzeumi műsor­típust. Ilyen volt a főiskolások és Gábry György összeállítása, Ó-magyar Mária siralom, Bakfark Bálint lantfantáziája, Magyar táncok a XIV —XVII. századból, virágénekek, Tinódi, a kuruckor, a diákélet dalai. Előadta Csengery Adrienne ének-, Kecskés András lant-, Czidra László blokkflőte-művész. Ezt a műsort talán olyanképpen lehetne előadni, hogy sétálunk a „Honfog­lalástól a szabadságharcig" kiállítás tárlói és emléktárgyai előtt, és mindig az a muzsika szólal meg, amelyik a látnivalókhoz kapcsolódik. Kacsóh utolsó dalainak ősbemutatója volt egyik sajátosan józsefvárosi vonat­kozású műsorunk. Itt tanított, itt lakott a dalköltő. Most felfedezett utolsó dalait Németh Lilinek írta és ajánlotta Szatmárököritón. Megszólaltattuk az ihletőt is, aki egyébként a világhíressé vált szatmári „Fergeteges" megalkotója lévén, azt el is zongorázta. Kacsóh Pongrácz közismert és kevéssé ismert műveit pedig fia, dr. Kacsóh János és Kövesdi Károly operaénekes adta elő. „Pest-Buda dalai" címen „élőben" bemutattuk a „Budapest" folyóirat azonos címen közölt cikksorozatát, Bornemissza Péter siralmas énekétől kezdve a forradalmak és a mindennapi élet dalain át a 32-es pesti bakák katonanótájáig. Énekelt Nagy Ildikó, Kövesdi Károly és a dalaival budapesti vetélkedőt is nyert Szirony József. Gitáron muzsikált Gönczöl András. Amszterdami muzsikusokat köszönthettünk a múzeumban 1969. október 30-án, a világhírű Frid Gézát, volt Kodály-tanítványt és a Bor Dick és Christian hegedűművész testvérpárt. Utóbbiak a moszkvai ifjúsági Csajkovszkij hegedű­verseny győztesei, egyben magyar származásúak is, hiszen háromszáz éves családlevelükben a szőlő rajza a magyar Bor családnévre utal. Múzeumi hangversenyen mutatkozott be 1969 decemberében a „Viva la Musica" Eszperantó Női kar, Barabás Rita vezetésével. Ez az együttes Bartó­kot, Palestrinát énekel eszperantóul is. Nyári vihar talán mindössze egyszer-kétszer mosta el a szabadtéri hangver­senyt. Szitáló esőben vígan muzsikál tovább a fúvószenekar. Fák alá húzódik a közönség, közelebb a zenekarhoz, és akinek ernyője van, szívesen megosztja a zenekari tagokkal. Makacs záporban egyszer a múzeum oszlopsorai alá mene­kült a zenekar és kotta nélkül játszotta ismertebb számait. A hirtelen támadt szélviharban a gyerekek kapták kézbe a szállongó kottákat. „Bartókné játszik a gyermekeknek, a józsefvárosi gyermekek pedig neki. Bartók: Gyermekeknek sorozatból". 1968 karácsonyára terveztük ezt a szép műsort. Sajnos, ez idő tájt kazánrobbanás történt és a múzeum két napra bezárt. Pedig a hangversenyt a tévé is közvetíteni akarta. A bécsi, a Novi Sad-i és a párizsi rádió időnként átvesz múzeumi műsoraink­ból. A Bartókné egyik szerepléséről készült zenés riportot kétszer is sugározta a bécsi adó. Idei április 19-i bemutatónkat — Lajtha László posthumus mű­veit — a párizsi rádióban énekelte Antal Lívia, közvetlenül a múzeumi előadás után. A Népszabadság rendszeresen, a Magyar Nemzet, Esti Hírlap és Hétfői Hírek esetenként hírt ad a múzeumi zenés délelőttökről. Gyakrabban elláto­gatnak hozzánk a csepeli Fogaskerék, az angyalföldi és óbudai gyári, üzemi lapok riporterei, „házi újságunk", a „Józsefváros" pedig olykor a közönség hangját, véleményét is közli. A múzeumi hangversenyek mind ingyenesek. Az ajtók tárva-nyitva vannak, a közönség besétál, kisétál, akár a kertben, akár teremben van a hangverseny. A szereplők minimális költségtérítést kapnak. Mégis szívesen vállalják a legnevesebb művészek is. Az egész évi költségkeret annyi sincs, mint egy ének­zenetanár évi fizetése. Mégis „a hangok nagy tanára" tanít a múzeumkertben és termeiben: a muzsikaasszony, akit Liszt és Erkel idézett meg ide száz évvel ezelőtt. Közel ötszáz vasárnap délelőtti hangverseny zajlott le tíz év alatt. Hányan hallgatták ? — Szabadtéren tíz éven át májustól októberig körülbelül 250 hang­verseny zajlott le, 1963-tól évente, teremben, októbertől április végéig körül­belül 200. Ha szabadtéren hangversenyenként ezer, teremben pedig csak száz főnyi hallgatót számolunk — bár a jövő­ menőkkel jóval több volt —, 250 000 nyári és 20 000 téli hangversenyhallgatót részesíthettünk ezideig a zene örömében!

Next