Budapest, 1972. (10. évfolyam)
1. szám január - Zolnay László: A Lipót-féle városjogok
A SZERKESZTŐ POSTÁJA A budai várnegyed történelmi képe gyakran csábítja a filmeseket arra, hogy tereit, utcáit, házait díszletként használják. Idáig rendben is volna. A felvétel érdekében ilyenkor leragasztják az utcatáblákat, a házszámtáblákat, a forgalmi jelzéseket, a tűzcsapjelzéseket stb. — ez szintén érthető. Nem érthető azonban, hogy a felvétel után elvonulnak, anélkül, hogy a helyszínt rendbetennék. A lakók a házakat többnyire saját munkájukkal és költségükre kénytelenek rendbehozni, s ennek során — mivel az alkalmazott ragasztóanyagok idő közben rákeményedtek a vakolatra, festésre stb. — óhatatlanul kár éri az épületeket. A várnegyed helyreállítása, jól tudjuk, nem volt éppen olcsó és több mint két évtized munkájába került. Ez a műemlék-komplexum az egész magyar nép közös értéke. Jó volna, ha erre a filmgyártók is gondolnának, illetve, ha a hatóságok ezt megfelelő büntetéssel eszükbe juttatnák. Szénási Pál, Budapest III., Körte u. 17. Köszönjük az érdekes, 1943-as „Népszava" fotókópiát és a fényképeket. Idézünk leveléből: „Az 1971. augusztusi számot, amelyben egy csoportkép szerepelt a hajdani fővárosi törvényhatósági bizottság szociáldemokrata tagjairól, elküldtem a Monte-Carlóban élő Riesz Béla festőművész-litográfus barátomnak. ő nagy örömmel ismerte fel a képen édesapját, Riesz Józsefet, aki abban az időben a MÉMOSZ titkára volt (később a MÉMOSZ kőfaragó szakosztályának elnöke lett). S nemcsak édesapját ismerte fel, de mellette Sterbinszki Lipótot, a MÉMOSZ akkori elnökét, Mónus Illést, Peidlt, Peyert, Kéthly Annát stb ..." Kérjük, tolmácsolja üdvözletünket Riesz Bélának. A Monte-Carló-i kiállításáról mellékelt elismerő kritikát mi is örömmel olvastuk s további sikereket kívánunk munkásságához. Tokár Tibor, Budapest XIII., Jakab J. u. 5. VI. 24. Visszamenőleg már meglehetősen bonyolult és költséges lenne valamennyi „Budapest" évfolyam tartalomjegyzékét elkészíteni. Miután lapszámaink első oldalán feltüntetjük minden jelentősebb cikk szerzőjét és a cikk címét, talán ez is elegendő eligazítást nyújt ahhoz, hogy egy-egy keresett írást olvasóink megtaláljanak. Ettől függetlenül fontolóra veszszük, hogy a jelen évfolyam végeztével éves tartalomjegyzéket mellékelünk a decemberi számhoz. Bekötőtáblát valóban nem készíttet a Hírlapkiadó Vállalat, de amennyibe az kerülne, ugyanennyiért bármelyik könyvkötészetben elkészítik. Németh Rezső, Budapest V., Havas u. 2. I. erc. Kérésére közzétesszük felhívását: „Rendelkezem a „Budapest" 1966., 1967. és 1968. évi teljes évfolyamokkal, melyeket eladnék. Kérem, hogy az érdeklődők a megadott címen jelentkezzenek." Prof. ing. quim. Dr. Jose Erdős, Mexico. Levelét, melyben a Fészek Klubról közölt íráshoz fűz megjegyzéseket, továbbítottuk a cikk szerzőjének, Gábor Istvánnak, a „Magyar Nemzet" belső munkatársának. Dr. Del Medico Imre, Budapest XIV., Handzsár u. 6. Levelét röstellkedve olvastuk, s helyreigazításait ezennel közzétesszük: „Az 1971. augusztusi számban Polonyi Károly „Az újjáéledő Dunakorzó" című írásában felsorolja a hajdani Duna-parti szállodasort. De a felsorolás távolról sem pontos: kimaradt belőle a Hungária és a Carlton között volt Bristol szálloda, a Vadászkürt viszont nem a Duna-parton, hanem a Türr István és az Aranykéz utca sarkán állt, ami pedig a Fiume szállót illeti, az a túlsó parton állt s rosszhírű garni volt... Ugyanebben a számban, a 24. oldalon, a belvárosi Ferences templomról szóló cikkükben az árvízi hajóst gróf Wesselényinek titulálták, holott báró volt, ez köztudott. Mi történt Önökkel, hogy ezt a hibasorozatot senki sem vette észre a szerkesztőségben? Remélem, hogy csak a szokatlan időjárás tette! A „Budapest" forrása kell hogy legyen jövőbeli várostörténeti kutatásoknak, ilyen pontatlanságokat tehát nem engedhet meg magának a folyóirat. .." Teljesen igaza van, s mentségünkre valóban nem hozhatunk fel semmit, sem a kánikulát, sem a nyári szabadságolásokat. Csak azt tehetjük, hogy olvasóink elnézését kérjük, külső-belső munkatársaink figyelmét pedig ismételten felhívjuk a kéziratok adatainak fokozott ellenőrzésére. Idézzük levelének befejező részét is: „Szép, hogy rendezték a contra-aquincumi tábort és a Petőfi teret. De az már nem szép, hogy a sok bába között elveszett a gyerek — pontosabban a gyerekek játszótere. A „szuperelegáns" emlékparkokban a felnőttek még csak-csak elüdögélhetnek, pihenhetnek — de hogyan feledkezhettek meg az illetékesek a homokozókról, ahol a legkisebbek is játszhatnak, levegőzhetnek? ..." Még egyszer visszatérve megjegyzéseire, azokból valóban kitűnik: „... nemcsak érdeklődő előfizetőjük, de olvasójuk is vagyok." Terényi László, Budapest V., Alkotmány u. 18. Köszönjük levelét, s figyelmét lapunk iránt, hogy többhónapos külföldi útjáról visszatérve, a „Budapest" előző számait is átolvasta. Amiről ír, már kevésbé szívderítő: „Hollandia, Anglia, Franciaország és Németország nagyvárosainak látványa után úgy érzem, fővárosunk szépségét nemcsak a karbantartás hiánya, a kopottság, ápolatlanság rontja, hanem az a sok apróság is, amire az 1971. júniusi számban Rózsa Gyula „Szemmagasságban" című írásában hívja fel a figyelmet. A szívemből beszélt, ugyanakkor elfog a csüggedés, mert attól félek, épp úgy hiába emel szót Rózsa Gyula, mint annyi más pesti lokálpatrióta; az illetékesek általában elolvassák — legalábbis remélem — a rájuk vonatkozó kritikát, de ezt igen ritkán követi intézkedés. Pedig a mi szocialista körülményeink között menynyivel egyszerűbb lenne a cselekvés, mint azokban az ápolt, kulturált nyugati városokban, ahol a hatóság hatalmi, operatív közbelépésére nincs is lehetőség ..." Ön viszont a mi szívünkből beszél; mi magunk is nagyon örülnénk, ha a folyóiratunkban megjelenő egy-egy bírálócikkre nyomban reagálnának az érintettek. Erre valóban ritkán kerül sor. Mégis, továbbra is teret biztosítunk minden helyénvaló bírálatnak a lap hasábjain, abban a folytonos reményben, hogy időnként kerül majd pénz és munkaerő — esetleg öntevékeny társadalmi segítség — a cselekvéshez. 46 Ismeretlen forrás a budai erdőben Az Úttörővasút János-hegyi megállójának közelében, a sínektől északnyugatra, a lejtős hegyoldalon vékonykaerű, de soha el nem fogyó vizű forrás fakad. A forrásra nemrégiben azok a fiatal barlangkutatók hívták fel a figyelmet, akik annak idején a Hárshegy Báthori-barlangjának feltárásában segédkeztek. A Budapesti Történeti Múzeum megbízásából megtekintettük ezt a teljesen ismeretlen — térképeken, útikalauzokban, sehol sem említett — forrást. (Ez a forrás nem azonos azzal a másik, tavacskába torkolló vízfelfakadással, amely az Úttörővasút „János-hegy" megállójától északkeletre, a János-hegyre vezető szép sétaút mentén helyezkedik el. Az újonnan felfedezett forrás a sínek alatt van, Budakeszi felé. Az erdő és erdőirtás szélén felfakadó forrás foglalatlan. A favágással foglalatoskodó erdészek azonban — hogy tiszta ivóvizüket biztosítsák — évről-évre kikotorják a forrás iszapját. Mekkora volt a meglepetésünk akkor, mikor a forrást körülvevő száraz iszapban — alig egy négyzetméternyi területen belül — középkori cserépedények töredékeinek tömegére bukkantunk! Azt jelenti ez, hogy ezt az időtlen idők óta felfakadó forrást már a középkor erre járó vadászai, favágói is megbecsülték. A forrás iszapjában talált régi állatcsontok még régen volt vadászlakomáknak emlékét idézik fel. Ezúton is felhívjuk e forrásra az erdő gazdájának, a Pilisi Állami Parkerdő Igazgatóságának figyelmét. Kérjük, ne irtsák ki az utolsó fákat is e forrás környékéről! Sőt, a János-hegy ellenkező oldalán fakadó, ugyancsak elhanyagolt Szarvaskúttal együtt, foglaltassák körül e Névtelen forrást! Hegyvidékünk úgyis igen szegényvizű. v. e.