Budapest, 1972. (10. évfolyam)

8. szám augusztus - Gábor István: Egy régi épület új élete. A Nemzeti Zenede

múlva állni fog. Én vezénylem a ze­nekar és a kórusokat, szóval min­dent, s ezen felül eljátszom a Nagy Beethoven Fantáziát, kórusokkal és Weber koncertjét — és mindent, amit kívánnak." Ebből a hangversenyből 1377 forint 12 krajcár jött össze. 1846. május 6-án Liszt újabb kon­certjének bevétele 1057 forint volt; erről sajátkezűleg írt, magyar nyelvű levelében értesítette báró Eötvös Józsefet, a hangászegyesület „vá­lasztottságának" elnökét. És amint Kesztler Lőrincnek a Parlando című folyóiratban megjelent emlékező írá­sából megtudhatjuk, Liszt 1858. áp­rilis 11-én Esztergomi miséjét vezé­nyelte a Nemzeti Múzeumban, és ennek az előadásnak a tiszta jöve­delmét, 325 forintot ugyancsak a zenedének adományozta. A nagylelkű alapítványok és egyéb támogatás nyomán 1840-ben meg­nyílhatott végre a hangászegyesület énekiskolája. Első igazgatója egészen haláláig, 1875-ig Mátray Gábor volt, a Regélő és Honművész alapítója, a tudós akadémikus, az első jelentős hazai zenetörténeti kutató. Az iskola első oktatói: Engeszer Mátyás és Menner Lajos. A megalapítás évé­ben csak 73 — más adatok szerint 92 — hallgatója volt az iskolának, de ez a szám alig tíz év múlva már 253-ra szaporodott fel. (A zenede létszáma a csúcspontot 1914-ben érte el, összesen 2353 növendékkel.) Közben újabb adományokhoz ju­tott az iskola. Alapítványt tett pél­dául az első évtizedben Batthyány Lajos, Egressy Béni, Hollósy Kor­nélia, Robert Schumann felesége, Wieck Klára, Anna de la Grange énekesnő, több világhírű hegedű­művész, Joachim József, Reményi Ede, Vieuxtemps, Liszt művész­riválisa, Thalberg, valamint Scitovsz­ky János hercegprímás. La Grange asszony például, a hírnevesi kolora­túrénekesnő — nevét Erkel Hunyadi László című operájának egyik bra­vúráriája is őrzi — 1850-ben hang­versenyt adott a zenede céljaira, és a 908 forintos alapítvány kamataiból öt növendéket taníttatott. (Az alapít­vány értékét akkor tudjuk reálisan megbecsülni, ha figyelembe vesszük, hogy egy zeneiskolai tanár évi fize­tése akkoriban 100—120 forint le­hetett.) Az alapítványok, adományok te­hát elsősorban szociális célt szolgál­tak: tehetséges növendékek ingyenes tanulását biztosították, a már idézett alapszabályok szellemében. Ennek köszönhető, hogy például 1852 — 53-ban — ugyancsak Kesztler Lőrinc közli a Parlandóban — a 293 növen­dék közül mindössze egy fizetett tandíjat, a többiek költségeit az ala­pítványok kamatai fedezték. Az első negyven esztendőben 10 490-en ta­nultak a zenedében, közülük négy­ezren ingyenesen, hatezren pedig az úgynevezett pártoló tagok jóvoltá­ból; ezek a mecénások évi hat forint harminc krajcár tagdíjat fizettek, és ennek fejében joguk volt egy-egy növendéket díjmentesen taníttatni. Mindezek alapján a zenedének már 1858-ban harmincezer forintnyi va­gyona volt. Az iskola és a hangászegylet hiva­talosan csak az 1851. január 6-i köz­gyűlésen egyesült, Pestbudai Han­gászegyleti Zenede néven. A Nemzeti Zenede elnevezést 1866-tól használ­ták; az 1867. november 9-i közgyű­lésen jelentették be, hogy a belügy­miniszter hozzájárult az új címhez. Közben azonban az énekiskola is fo­kozatosan zenedévé alakult. 1850-ben létrejött hegedűtanfolyam — el­ső tanára Ridley Kohne volt —,1859-ben megnyílt a „szavalati" osztály, 1877 —1878-ban pedig Huber Ká­rolynak, az ugyancsak a konzervató­riumban működött Hubay Jenő édes­apjának vezetésével a vonósnégyes és zenekari tanszak. És hogy énekes­képző funkcióját az iskola milyen jól töltötte be, arra meggyőző példa, hogy Liszt Esztergomi miséjének első esztergomi előadásán, 1856. augusztus 31-én a kórus nagyrészt a zenede növendékeiből állt. A zeneiskola 1865-ben érkezett el első jubileumához, a megalapítás huszonötödik évfordulójához. A nevezetes alkalomból hat napig tartó, fényes ünnepségeket rendez­tek. A jubileumra meghívták Liszt Ferencet, aki erre az alkalomra kom­ponálta a Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. Az ünnepségek 1865. augusztus 15-én kezdődtek meg, a Vigadóban tartott koncerttel, ezen Erkel a Himnuszt és Dózsa György című operájának néhány részletét vezényelte, Liszt pedig a Szent Erzsébet legendáját. Másnap kirándulás volt, a harmadik napon ismét hangverseny a Vigadóban. Reményi Ede ezúttal az ugyancsak a jubileumra írott hegedűversenyét ad­ta elő, Liszt Dante-szimfóniáját ve­zényelte, Hollósy Kornélia pedig magyar népdalokat énekelt. A kö­vetkező két napon, augusztus 18-án és 19-én a vidékről érkező dalárdá­kat fogadták, és Erkel Ferenc ve­zényletével próbákat tartottak. 19-én rendezték meg a nagyszabású dísz­ebédet Liszt Ferenc tiszteletére. Az ünnepségek augusztus 20-án érkez­tek el fénypontjukhoz, a hatalmas dalárdaünnephez a Ligetben, körül­belül ezer dalos részvételével. Az énekesek a Vigadóban gyülekeztek, onnan indult el az ünnepélyes menet a Városligetbe, ahol délután öt órakor a Himnuszon és a Szózaton kívül Liszt Három harci dal című kompozí­cióját adták elő, Erkel vezényletével. Az első jubileum idején a zenede súlyos helyiséggondokkal küzdött. Első helyük a régi redutépület első emeletén, a német színház keleti olda­lán volt, az épületet azonban 1870-ben lebontották. Az 1869. május 31-i közgyűlés jegyzőkönyvéből ar­ról értesülhetünk, hogy terv készült a zenede számára építendő szék­házról. Akkor az iskola a Szerb utca 10. szám alatti egyemeletes házban működött, amelyet véglegesen 1872-ben vettek meg Nemeshegyi Júliá­tól, 65 500 forintért. 1877. augusztus 1-én az Egyetem tér 2. szám alatti gróf Hadik-, majd gróf Andrássy Manó-féle házba költöztek, 1884. november 1-én pedig a Sarkantyús utcai Czompó-ház második emeletére, a belvárosi polgári leányiskola helyé­re. A gondokat mutatja, hogy 1880. november 8-án egy zenedei bizott­ság jelentést fogalmazott a fővárosi tanács számára. Ebben megemlítet­ték szorult helyzetüket is: „Czéljai­nak megfelelő helyiségeket nem lé­vén képes bérelni, kénytelen kevésbé alkalmasokkal beérni." Különféle telekvásárlási akciók, épületszerzési kísérletek után —1889-ben például kibérelték nyolc évre az akkori Koronaherceg utca 10. szá­mú ház első emeletét — 1895-ben megvásárolták az Újvilág és a Sar­kantyús utca (ma Semmelweis és Vitkovits Mihály utca) sarkán lévő kétemeletes Schaffer-féle házat. (Más forrásokban Lauffer-háznak említik az épületet.) Az 1896 —97-es évkönyvben még arról olvashatunk, hogy a zenedének van telke és háza, de nincs pénze az építkezésre, ám közben valószínűleg mégis szereztek pénzt, mert a Schaffer-házat 18 145 forintért átalakíttatták Vavra József építésszel. 1897 augusztusában be­költöztek a házba, és már ebben az évben itt tartották a kisebb intézeti hangversenyeket is. A Semmelweis utca 12. szám alatt levő tizenegy ablakos klasszicista stílusú sarokházat Kasselik Ferenc tervezte, kezdetben földszintesre, majd kétemeletesre. A ház 1840-ben épült fel, valószínűleg Schaffer János utódától vásárolta meg a zenede ve­zetősége. Kasselikről egyébként Zá­dor Anna—Rados Jenő A klassziciz­mus építészete Magyarországon cí­mű könyvében azt olvashatjuk, hogy „előszeretettel alkalmaz Hild és Pollach Mihály művészetéből vett elemeket", és hogy „az egykori Schaffer-ház, a mai Nemzeti Zenede épülete is Hild József egyszerűbb homlokzatát idézi." A zenede tehát néhány évvel a századforduló előtt ebben az épület­ben folytatta munkáját. 1918 őszén a Károlyi-kormány belügyminisz­tere felfüggesztette az egyesület mű­ködését, az ügyvezetéssel dr. Diósi Bélát, dr. Haraszti Emilt és Kern Aurélt bízta meg. Ez a hármas bi­zottság 1919-ben javaslatot dolgozott ki a zenede államosítására és újjá­szervezésére. A javaslatok között szerepelt a zenetanári képesítés szét- 2. 3. Bráda Tibor: Festett üvegablak (az épület első emeletén) 14

Next