Budapest, 1973. (11. évfolyam)
7. szám július - Szilágyi Rózsa: A Négy Évszak Házastárskereső Szolgálat
dott tele iszappal. Az első nagyobb pusztítását a fogaskerekű vasút szenvedte: az áradat az alsó végállomás közelében több helyen elmosta a pályát és elpusztította egyik hídját. Ezzel egyidőben behatolt a Városmajor szomszédságában álló Drasche-féle téglagyárba, felszakította az ajtókat, rázúdult az izzó kazánra, s ez a hírtelen lehűlés következtében felrobbant. A robbanás felgyújtotta az épületet, és a háborgó tenger közepén lobogó lánggal az egész gyár leégett. Fél hét tájban a Vérmezőt és a Krisztinavárost összefüggő víztükör borította. A hirtelen támadt tó mélysége átlagosan egy méter volt, de helyenként elérte a két métert is. A magasabban fekvő Karátsonyi-palotán kívül egyetlen ház sem maradt sértetlenül. A Krisztinavárost és a Tabánt elválasztó küszöbön a kicsavart fák, a kőtörmelék és az iszap rövid időre gátat emelt. A Tabánra ezért valamivel később zúdult az áradat, de annál erősebben, pusztítóbban. Az Ördögárok elkészült boltozatát felszakította, ennek tégláival s a messzebbről ide sodort hordalékkal a régi medret teljesen eltorlaszolta, a fölötte átvezető hidakat s a partján sorakozó szegényes vályogházikókat elsodorta. Összezúzta a torkolatához épített kétemeletes Csekeő-ház vastag, tömör falát is, a ház felét oldalra nyomta, a helyén keletkező öblöt pedig a Duna vette birtokába. A Várhegy és a Naphegy közötti völgy fenekét teljesen betöltő, vad folyó módjára viselkedő ár elől csak nehezen lehetett menekülni. Ezért volt olyan magas a halálos áldozatok száma: ezen a napon 85-en fulladtak vízbe. A későbbi vizsgálat szerint a látszólag épen maradt épületek jelentős része is súlyosan megrongálódott. Az utcákat napokig félméteres iszapos sár lepte el. Ráadásul a következő napokban az Ördögárok torkolatát el kellett zárni mert attól tartottak, hogy az időközben megáradt Duna vize visszafolyik benne s újabb pusztítást okoz. Tűzoltók vonultak ki, ők szivattyúzták át a június 26-i katasztrófa után visszamaradt vizet a Dunába. Az Ördögárok szabályozása Az 1875. évi pusztítás eldöntötte az Ördögárok jövőjét. Torkolatába zsilipet építettek. Magas dunai vízállásnál ezzel zárják el, vizét ilyenkor szivattyú emeli át a zsilip fölött a folyóba. A beboltozást újra kezdték, a meder keresztmetszetét azonban a korábban tervezettnél jóval nagyobbra vették, hogy a legnagyobb felhőszakadás után is le tudja vezetni a megnövekedett vízmennyiséget. A patak 1878 végéig a Döbrentei tér és a Városmajor között teljes egészében a föld alá került. Később, a harmincas évek legelején a beboltozást folytatták az akkori hadapródiskoláig, s így a föld alatti szakasz hossza 5 km-re nőtt. Ettől északra két és fél km hosszban kővel burkolták be a medret és keresztirányú hordalékfogókat építettek be. Az Ördögárokba két nagyobb patak ömlik. Az egyik a Kis Ördögárok. A Julianna-major löszmedencéjében ered, végigfolyik a Petneházi-rét szélén, mélyen bevágódik a Nagy Hárshegy nyugati lejtőjébe, majd egy kis szurdokvölgyön át a hűvösvölgyi Nagyrétre jut, s ez alatt egyesül a főággal. A másik patak az utolsó két km-es szakaszán befedett Diósárok, ennek torkolata a János Kórház alatt van. Nagy esők idején ezeken kívül több kisebb árok (Zugligeti-, Budenz-, Kapi utcai-árok stb.) szállít vizet az Ördögárokba. Ma ezek is mind szabályozottak: medrükbe harántfalakat építettek, hogy ezáltal lassítsák futását és csökkentsék a talajpusztítás mértékét. A föld alá került meder helyét a felszínen csak kevés tárgy árulja el. A városmajori templom tornyát azért kellett a főépülettől távol helyezni, mert közvetlenül a templom mellett, azaz pontosabban a templom melletti út alatt húzódik a meder. Ha ide építették volna a tornyot, ennek súlya alatt könnyen beszakadhatott volna a boltozat. A Déli Vasútnál, az aluljáró építésekor felnyitották a medret és átalakították a keresztmetszetét — szélesebbre és alacsonyabbra vették —, hogy ne emelkedjék az aluljáró szintje fölé. A pirostéglás boltozatot több hónapig lehetett látni, ma újra be van temetve. Buda utolsó ostromáig a Szent János téren (a tér beolvadt az Attila útba) egy, az 1837-es krisztavárosi árvíz után felállított Nepomuki Szent János szobor figyelmeztetett arra, hogy itt állt az Ördögárok egyik hídja. (Szent Jánost ugyanis IV. Vencel cseh király a Moldva folyóba dobatta, ezért helyezték el szobrát mindenütt hidakon.) A Vár csatornarendszerével összeköttetésben álló Ördögároknak az 1945-ös ostrom idején is szerepe volt: Winckelmann SS tábornok, Budapest diktátora serege egy részével ennek medrén át próbált kitörni Hidegkút felé. Tisztító berendezést! Ma az Ördögárok felső szakaszát mindennek inkább lehet nevezni, mint tisztavizű pataknak. A belévezetett pöcelé és egyéb piszkos víz teljesen beszennyezi. Aki erről személyesen akar meggyőződni, menjen át fölötte a Hűvösvölgyi Nagyvendéglő (a volt Balázs vendéglő) mögötti kishídon. A mederből felszálló bűztől szinte meg lehet szédülni. Még nehezebb a helyzet a torkolatnál. Budának ez a nagy patakja mindig csábította a környékbeli háztulajdonosokat, hogy a szennyvizeket — legolcsóbb megoldásként — a medrébe vezessék. 1868-ban, az Alkotás utcai katonai kórház építésekor ennek szennyvizeit is ide akarták vezetni. Akkor a budai tanács erélyes fellépésével sikerült ezt megakadályozni. Ma azonban az Ördögárok alsó, beburkolt szakasza teljesen elvesztette patak jellegét s a budai csatornahálózat középső részének főgyűjtője lett. Vizének szennyezettsége állandóan nő, ezért is parancsoló szükség, hogy torkolatánál valami tisztító, szűrő berendezést állítsanak üzembe! Az Ördögárok 1872-ben (Vasárnapi Újság, XIX. évf. 45. sz.) Az 1875. évi árvíz (Vasárnapi Újság, u. o.) 33