Budapest, 1973. (11. évfolyam)
9. szám szeptember - Dr. Halasi László és Hoch István: Margitsziget
birodalom volt az embertömeg által elkerült Alsó- és Felsősziget közötti részen. Az alsószigeti vendéglő épülete emlékezet óta fennáll, s a mögötte levő villaszerű épületekkel együtt nem sokat változott. A rendőrség őrszobája szintén ott van évtizedek óta, a többi részen a Sziget tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak lakásai voltak. Pár lépéssel ezen épületek után, a lóvasút pályája mentén a lóvasút kocsiszínei és istállói éktelenkedtek, szerencsére sűrű növényzet mögé rejtve, csak a lótrágya illatát engedve a Felsőszigetre igyekvők útjára. A harmincas évekig többet beszéltek a Sziget fejlesztéséről, mint amenynyit cselekedtek. És ami elkészült, arról sem látszott az átfogóan egységes elképzelés. A terület közepe felé haladva, mintegy elszigetelten, jól ápolt — de maradi kertészeti ízlés szerint ültetett — rózsakerten haladhattunk át, amit vadonszerű fás liget vett körül, túl az akkoriban csak részben feltárt romokon, a még mai szemmel is sikerültnek minősíthető víztoronyig. Itt kezdődött a Felsősziget, az előkelő szálloda- és fürdőtelepülés. A romok elhagyatott és csendes vidéke az önfeledt szerelmeseknek és az érettségire vagy a pótvizsgára készülő diákoknak biztosított nyugalmas helyet, kisgyermekek szemében azonban félelmetes vidék volt; haló poraikból fel-felkelő kísértetek sétahelye, ahol a szúnyogok zajának zümmögése fogvacogtató kórussá egyesült. Bár a Nagyszálló épülete bővült, szépült, korszerűsödött, környezetében sokkal többet bontottak le, mint amennyit gyarapodott. A gyógyfürdő tekintélyes külsejű épületét, amely a szálloda létjogosultságát szolgáltatta, továbbá a részben gyógykezelési, részben vendéglátási rendeltetésű négy vagy öt függeléképületet — amelyek a hazai pénzembereknek és a jólkereső művészvilágnak kedvenc nyaralóhelyei, sőt még téli üdülői is voltak —, lebontották (az előbb említettet a műtörténészek bánatára, mert Ybl Miklós szép alkotása volt). A Felsőszigetre látogató gyermekek és egyszerűbb lelkek szemét gyönyörködtette a sokszínűre festett falazatú mesterséges vízesés a lóvasút végállomásának közelében, ahol — a mögötte levő épületben — az ásványvizet palackozták, hogy messzire vigye a Margitsziget hírét-nevét, gyógyerejét. Az egykori épületek mögött a Sziget felső csúcsáig ismét az elhanyagolt vadon terjengett, míg a harmincas évek végén az Árpád-híd feljárója el nem készült, ami új fejezetet nyitott a Margitsziget fejlődésének történetében. A Margitszigetet legelőször 1849 júniusában, Kossuth Lajos rendeletéből a „Népnek engedték át". Kossuth ideája azonban végérvényesen csak száz év elteltével válhatott valósággá. Hoch István