Budapest, 1973. (11. évfolyam)
9. szám szeptember - A Fővárosi Pedagógiai Tanácskozás felszólalásaiból
együtt; a kettő összevetéséből megállapítható a gyerek fejlődése. Az előző években voltak olyan gyerekek (nyilván az idén is lesznek), akikről az iskolaérettségi vizsgálaton a pedagógus, a további vizsgálaton a pszichológus iskolaéretlenséget állapított meg — tehát a gyereket korrekciós osztályba javasolták. A tanfolyamot vezető nevelő folyamatos megfigyelése alapján a gyerek mégis a normál létszámú osztályban kezdhette meg a tanulást! De volt fordított eset is: a pedagógiai vizsgálaton a gyerek iskolaérettnek bizonyult, így nem is került kiegészítő vizsgálatra a Nevelési Tanácsadóba. Az előkészítő tanfolyamon, a nagyobb közösségben tanúsított iskola éretlen megnyilvánulásai miatt azonban utólag, az előkészítőt vezető nevelő javaslatára került a Nevelési Tanácsadóba, ahol a kiegészítő vizsgálatok alapján korrekciós osztályba javasolták. Ebből is látszik, hogy nem mindig elegendő az iskolaérettségi vizsgálat elvégzése; a huzamosabb ideig tartó megfigyelés is szükséges. A szülőkkel történő végleges megbeszélésre tehát csak a tanfolyam befejeztével kerítünk sort, és a döntésnél messzemenően figyelembe vesszük a gyerekekkel foglalkozó nevelő megfigyeléseit, tapasztalatait. Elmondhatjuk, hogy az iskolára előkészítő foglalkozások megszervezése jelentős lépés az első osztályosok helyzetének javításában. Hiszen a nevelők főleg azokat a szokásokat és viselkedési formákat alapozzák, fejlesztik, amelyek az iskolai életbe való beilleszkedéshez és az eredményes tanuláshoz szükségesek. Az előkészítésben résztvettek (bár többé-kevésbé még így is lemaradnak a volt óvodások mögött) minden feladatban jobbak azoknál, akik előkészítőn valamilyen oknál fogva nem vesznek részt. A jó családi körülmények között nevelkedő, átlagképességű gyerekeknek nagyon sokat jelent a 72 órás szakszerű foglalkozás. De bármilyen lelkesen dolgozzék is az előkészítő foglalkozást végző nevelő, az óvoda három éves hatását nem képes pótolni a hátrányos helyzetű, ingerszegény környezetben nevelkedő gyerekeknél. Nekik lényegesen hosszabb ideig tartó előkészítés kellene! Az ideális az lenne, ha a gyermek egész személyisége fejlesztése érdekében az óvoda kötelezővé válnék, és egységes oktató-nevelő munka készítené fel a gyereket az iskolára. Tudjuk, erre még sokáig nem kerülhet sor. Áthidaló megoldásként el kellene jutni oda, hogy az iskoláskor előtti évet minden gyermek óvodában tölthesse, így a mostani három hónapos előkészítés helyett egy éves lenne az előkészítés. Bolday Zoltánné, III. kerületi alsótagozatos szakfelügyelő A differenciált iskolakezdés tapasztalatai Az általános iskola fejlesztése során felmerülő feladatok egyike a differenciált iskolakezdés. Szeretném elmondani csepeli tapasztalatainkat, eredményeinket és problémáinkat. A differenciált iskolakezdés biztosításával valamennyi 6 éves gyerek számára megadjuk azt a lehetőséget, hogy képességeinek megfelelő képzésben részesülve, eredményesen vegye az első akadályt az iskolai életben. A fővárosban az orvosi vizsgálattal párosult pszichológiai vizsgálatot első ízben 1970 tavaszán végeztük a Szabó Pál-féle teszt alapján. Kerületünk óvodáiban már ezt megelőzőleg is végeztek pszichológiai vizsgálatot, ott szerzett tapasztalataink is segítették tanítóinkat az első, kísérleti jellegű szűrés sikeres lebonyolításában. Ennek nyomán nyitottuk első korrekciós osztályunkat az Iskola téri általános iskolában, iskolaotthonos szervezeti formában. 1971-ben a főváros központilag kiadott útmutatója alapján 677, márciusban beírt tanulóból 93 (13%) szorult további vizsgálatra. A Nevelési Tanácsadó véleményezése alapján felmentést kapott 16 tanuló, gyógypedagógiai képzésre szorult 12 tanuló, korrekciós osztályban nyert elhelyezést 30 tanuló. Ebben a tanévben újabb korrekciós osztályt nyitottunk a Szárcsa utcai iskolában. Az általános iskola első osztályában 619 tanulóra számítottunk. Az októberi statisztika viszont 757 elsős tanulót talált az első osztályokban. Tehát 138 tanuló nem vett részt a vizsgálaton (a beírtak 18%-a). Ez magyarázza, hogy az első osztályos bukások százaléka az előző évi 1,9%-ról csak 1,3%-ra csökkent. 1972-ben 823 beírt tanulóból 112 tanulót (13%) vizsgált a Nevelési Tanácsadó. Felmentést kapott 21 tanuló, gyógypedagógiára utaltunk 10 tanulót, korrekciós osztályba 45 tanulót irányítottunk. Harmadik korrekciós osztályunkat a Ligeti Károly utcai általános iskolában, iskolaotthonos szervezésben nyitottuk. A felmentett 21 tanulóból 15 gyermek számára túlkoros óvodás csoport nyílt a Béke téri óvodában. Ebben a tanévben már csak 45 tanuló (6%) került vizsgálat nélkül első osztályba. Az elmondottakból kitűnik, hogy évről évre emelkedik azoknak a tanulóknak a száma, akik iskolaéretlenség miatt korrekciós osztályokban, speciális képzést kapva kezdik iskolai tanulmányaikat. A statisztikai adatokból azonban nem derül ki, hogy valójában egy teljes korrekciós osztályra való gyereket — akiknél az elmaradás viszonylag kisebb volt — kénytelenek voltunk normál első osztályba irányítani. Korrekciós osztályaink beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, elősegítik annak a közoktatáspolitikai célkitűzésnek a megvalósítását, hogy az általános iskolát lehetőleg tanévvesztés nélkül végezzék el a gyerekek. A három év alatt a tanulóknak kb. 20%-a nem léphetett a normál 2. osztályba. Pedagógiai szempontból is rendkívül fontos ezeknek az osztályoknak a szerepe. Egyrészt az ott tanuló gyerekek a speciális fejlesztő munka során utolérik társaikat, vagy a bukás kudarca nélkül kezdik újra az első osztályt; másrészt a normál osztályokból kiemelve, nem hátráltatják a normál ütemű pedagógiai munkát. Igen lényeges azonban további sorsuk figyelemmel kísérése. Ez igen egyszerű lenne abban az esetben, ha valamennyien ugyanabban az iskolában folytathatnák tanulmányaikat. Sajnos, ez csak egy részüknek lehetséges, a befogadó iskola zsúfoltsága miatt. Itt van nagy szükség az iskolavezetés segítő munkájára, hogy a korrekciós osztályokból érkezett tanulóknak optimális körülményeket biztosítsanak. Elsősorban a tanító személyére és az iskolaotthonos vagy napközis elhelyezésre kell nagy gondot fordítani. A nevelői szemlélet formálására , hogy a hozzájuk érkező gyereket egyenértékűként, mégis kiemelt gondossággal kezeljék — megtettük az első lépéseket. Bemutató tanítást tartottunk a kerület valamennyi 1—2. osztályban tanító nevelője részére, hogy a korrekciós osztályban folyó munkát megismerjék. Ez is kevés azonban, ha az igazgató nem figyeli folyamatosan, hogyan alakul ezeknek a gyerekeknek a sorsa iskolájában. Kerületi tapasztalataink e téren kedvezőek. Körzeti iskolájukba visszatérve, tanulóink nagyrészt megtartják a korrekciós osztályban elért tanulmányi eredményt, egyetlen bukás sem fordult elő a második, illetőleg a harmadik osztályban. A korrekciós osztályokban folyó munka minőségének döntő feltétele az ott tanító pedagógus személyisége. Jó eredményt csak akkor várhatunk, ha jól képzett, korszerűen dolgozó, nagyon lelkiismeretes tanító az osztály vezetője. Ez a munka rengeteg energiatöbbletet kíván. Úgy gondolom, ezt a több, nehezebb munkát anyagilag is honorálni kell. Tudom, hogy a kerületek különböző módon, lehetőségeikhez mérten ezt meg is teszik. Szükség volna azonban egységes — a napköziben dolgozó nevelőkéhez hasonló — pótlék megállapítására. Végezetül egy gondolat az értelmi fogyatékos tanulók osztályozásával kapcsolatban. Lehetővé tettük, hogy a korrekciós osztályból bukás nélkül kerülhet a tanuló első osztályba. Helyes volna, ha azok a gyerekek, akik önhibájukon kívül, képességeik hiánya miatt gyógypedagógiai képzésre szorulnak, a bukás kudarcélménye nélkül kerülnének át a kisegítő iskolába. Illyés Béláné XXI. kerületi alsótagozatos szakfelügyelő 27